Nem túl rég egy igen érdekes és figyelemfelkeltő levelet kaptam, amelynek rövidített változatát olvashatják: „Láttam majdnem minden filmedet, rendszeresen olvasom írásaidat, és örömmel látom, hogy hozzám hasonló módon Te is a finomszerelékes horgászat elkötelezett híve vagy. Ha szeretnéd feederbotjaidat és saját magad próbára tenni egy új, ismeretlen vízterületen, szívesen látlak! A halak, amikre számíthatsz, kapitális nyurgapontyok. Ha érdekel, válaszolj!”
Hát hogyne érdekelne! Ilyen meghívásra lehetetlen nemet mondani!!! Néhány levélváltás után azonban kiderült, hogy az „új, ismeretlen vízterület” nem a szomszéd falu határában vagy az ország valamelyik eldugott szegletében található. A levél B. Krisztiántól érkezett, aki 7 éve Spanyolországban él. Néhány éve a híres Ebrón és az azt tápláló kisebb-nagyobb folyókon horgásztúrák szervezésével foglalkozik. Az Ebrót már a magyar olvasók is jól ismerik, de valószínűleg kevesen tudják, hogy milyem kiterjedt és szerteágazó vízrendszer közepén csordogál az óriás. Az Ebrót tápláló kisebb folyók talán még szebbek és vadregényesebbek. Ráadásul ezeket a horgászok sem „zaklatják” olyan intenzíven, mint a nagy folyót. A halállomány magyar ember számára elképzelhetetlenül gazdag. Majd minden percben elképesztő méretű pontyok ugrása, loccsanása borzolja a horgászok idegrendszerét, amelyet egy-egy harcsarablás tesz még izgalmasabbá. Ezzel már el is árultam, hogy e két halfajta fogására van a legnagyobb esély.
Joggal merül fel az olvasóban a kérdés, hogy mi az oka ennek a rendkívüli halgazdagságnak, miért van a természetes vizekben ennyi hal? Talán, mert mi magyarok túlságosan messze lakunk Spanyolországtól… A viccet félre téve, természeti adottságaik semmivel sem jobbak, mint nekünk. Sőt még talán rosszabb is, hiszen nagyon komoly vízgazdálkodással és gigantikus gátrendszerrel lehet csak folyók vizét a nyári tikkasztó melegekben is megtartani. A spanyol és a magyar folyók (valamint nagyobb csatornák) között nagyon sok hasonlóság fedezhető fel. A legfőbb különbség azonban az, hogy e természetes vizek ott kint nem a szabad rablás színterei!!! Nagyon komoly halőrzés és természetvédelem van. Nincs halászat, és az orvhorgászat fogalma is szinte ismeretlen. Mindezt tetézi, hogy a spanyolok zöme kizárólag tengeren horgászik, és nem eszik édesvízi halat. A világ minden tájáról érkező horgászok 99,9%-a szintén a halfogás élményéért utazik ide. Így a kifogott halak szinte mind visszakerülnek életterükbe.
Amikor ezt láttam egyik szemem sírt, a másik nevetett. Jó volt látni, hogy vannak még ilyen érintetlen, természetes, halaktól hemzsegő vizek, ahol ismeretlen fogalom a „műanyagtó”. Ugyanakkor rossz volt belegondolni, hogy mennyire rossz gazdái vagyunk mi a természetes vizeinknek. Ugyanis a mi vizeink is ugyanilyen kiváló halbölcsők lehetnének! Nem kellene mást tenni, mint hagyni élni a folyókat és lakóit…
Hogy még teljesebb és még meghökkentőbb legyen a kép, azt is tudni kell, hogy az Ebro középső víztározójára és kis folyóira (Mequinensa körzetében) az elmúlt évben 45.000 napijegyet adtak el! Ezek tulajdonképpen mind külföldi horgászok voltak. Az ide érkezők soha sem 1 napra jönnek. A legtöbben 5-10 napot töltenek el Spanyolországban. Olyan milliárdokban mérhető plusz bevételt ad ez az országnak, amelyet mi el sem tudunk képzelni. Több ezren élnek a horgásztatásból és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokból!
Ha belegondolok abba, hogy az általam jól ismert délvidéki kis magyar falvak (Dunafalva, Szeremle) a kihalással és a lakosság megtartásával küzdenek, miközben fel sem tudjuk fogni, hogy milyen kincs folyik el mellettük, kihasználatlanul! De ugyanez igaz a Tisza menti kis falvakra is. Csupán szigorúbb szabályok bevezetésére és betartására (!) volna szükség. Illetve néhány szűk csoport (pl. a halászok) érdekei helyett a nagy többség érdekeit kellene méltó módon képviselni! A természet hamar magára találna, és soha nem látott halbőséggel jutalmazná munkánkat. Mindez olyan vonzó lenne, hogy hozzánk is a világ minden tájáról érkeznének, hogy megküzdhessenek a híres magyar nyurgapontyokkal és harcsákkal. Talán, majd egyszer lesz egy olyan vezetőnk, aki felismeri az ebben rejlő lehetőségeket, és rádöbben, hogy mit is veszítettünk el eddig…! De ami fontos, soha nem késő!!!
E hosszúra nyúlt - de talán nem értelmetlen - bevezető után azért azt is elárulom, hogy nem egyedül vágtam neki a hosszú útnak. Világjáró horgászbarátom, Papp József és két kaposvári fiatalember társaságában érkeztünk Spanyolországba. Rajtam kívül mindenkit a harcsák izgattak. Azonban az is hamar kiderült, hogy a nagy halbőség ellenére kevés csupán a felcsalizott horgot belógatni. Több nap kitartó próbálkozás után csak egyetlen 15 kilót meghaladó súlyú harcsát tudott a csapat kivarázsolni, az is Józsi horgára akadt. A harmadnaptól feladva „elveiket”, befejezve a harcsák üldözését, boldogan pontyozott mindenki, mert ugye azért úgy csak nem akart hazamenni senki, hogy ne legyen halas a keze…
A pontyfogás legeredményesebb vízterülete a Segre (ejtsd Szegre) nevű kis folyó szinte érintetlen, festői szépségű, felső része volt. A leghatékonyabb módszernek a termetes nyurgák megfogásához egyértelműen az érzékeny fenekező horgászat, a feeder technika bizonyult. Az ígéretes helyek elfoglalása után magunk sem hittük, hogy a legnagyobb problémát a megfelelő csali kiválasztása okozza majd. Az (akkor) íváshoz készülődő halak szinte kézközelben voltak, de az általunk felkínált (normál esetben tuti csalinak számító) különféle pelleteket nagy ívben elkerülték. Ugyanis itt is és az Ebro szinte teljes vízrendszerén a leghatékonyabb szelektív nagyhal csemege a nagyméretű (20-30 mm átmérőjű) halibut pellet. Miután rádöbbentünk, hogy ezzel most nem lehet halat fogni, különböző alternatív csalikkal kezdtünk el kísérletezni, amelyek közül a legfogósabbnak a különféle ízesített csemegekukoricák bizonyultak.
Több szemet szilikon hajszálelőkére felhúzva, a végén egy szivacs darabkával az egészet felemelve, nagyon ízlett a halaknak. Ettől kezdve már csak rajtunk múlott a dolog. A kapások rendkívül erőszakos, határozott botgörbítős jellegűek voltak. A halak elemi erővel küzdöttek és gyorsvonatként száguldoztak a vízi növényzettel benőtt folyócskában. Itt aztán próbára tehettem legújabb feederbotjaimat, a Spro Pellet Feederket. A szokotnál egy kicsit erősebb, 0,25 mm vastag Haldorádó Feeder Master Pellet Line volt orsóimon. Ezzel a felszereléssel, talán hihetetlenül hangzik, de bizony a legnagyobb 11,95 kilós nyurgát is sikerült megállítani, és egy fotó erejéig a partra segíteni.
Az élmény, amit ez a kis folyó adott, szavakkal nehezen kifejezhető. A hibátlan pikkelymintázatú, sötét színű sodrófa pontyok fárasztásának élménye és látványa megbabonázott mindenkit. Minél többet vettünk kézbe és fotóztunk le, annál jobban akartuk őket. Illetve minél többet nézegetjük a róluk készült csodálatos fotókat, annál jobban vágyódunk vissza…
Köszönjük Krisztián a meghívást és a hibátlan vendéglátást! Amíg minden magyar honfitársunkkal így bánsz, sokáig lesz munkád!!!
Írta: Döme Gábor
Ábra: Csörgits Gábor
