A csúszó úszós technika nem bonyolult, mégis sokan, idegenkednek tőle. Lépésről lépésre megyünk végig azokon a kérdéseken, amelyekkel a leggyakrabban találkoztam a különböző fórumokon. Ebben a részben is ezek közül a kérdések közül szemezgettem, illetve sorra veszem a szükséges apróságokat, hogy a következő fejezetben már magával a szerelékek elkészítésével foglalkozhassunk.
Mekkora úszót válasszunk?
Ha egy általánosan használható úszóméretet kellene mondanom, én 12-14 grammos waggler mellett tenném le a voksomat. Ez a méret az arany középút, a forgalomba hozott botok többségével ez kényelmesen eldobható a leggyakrabban meghorgászott 20-30 méteres távolságba, és a zsinórra átcsoportosított 3-5 grammnyi súly után is marad kellő önsúly a könnyed dobáshoz. Természetesen, az úszónk mérete nagyban függ a kiszemelt halaktól, távolságtól, a szél erősségétől. Csendes, tükörsima vízen egy 8-10 grammos waggler is megfelelő választás lehet, míg erős szélben, nagy távolságra történő csúszó úszózásnál (botunk erősségét figyelembe véve!) felkerülhet egy 20 grammos „dart” is. Az úszónk antennája, ha vízközt keressük a halakat, legyen inkább vékony, akár karbonszáras antenna, míg ha a fenékre vagy annak közelébe horgászunk, inkább a „teleantennát” válasszuk. Ha mély (5-6-7 méteres) vízen horgászunk, számíthatunk a szél által keltett áramlásra is, ami szintén befolyásolhatja az úszónk megválasztását. Ebben az esetben a meder alját érintő horog az áramlás miatt könnyen elakadhat, amit az úszó lassú elmerülése jelez. Egy „teleantennás” waggler azonban szinte észrevétlenül tűri az ilyen elakadásokat, segítségével a horog is könnyebben sodródhat a meder alján. Tuti recept persze nem létezik, csupán néhány alapigazságot érdemes megszívlelni, a kísérletezgetésről senki sem szeretnék lebeszélni. Kellő gyakorlat után mindenkiben kialakul a helyes úszóválasztás rutinja.
Miből kössük az ütközőt?
A legtöbbször ez a kérdés kerül elő, ha a csúszó úszós szerelékekről esik szó. Mindenki másra esküszik. Ütközőt vásárolhatunk készen is, ezek mindegyike cérnából készül, de mi magunk is köthetünk ilyet cérnából, sebészcérnából, fogselyemből, vagy a legegyszerűbben damilból.
A lényeg, hogy mindenképpen olyan anyagot válasszunk, ami kevésbé szívja magába a nedvességet. (A pamut cérna éppen ezért nem jó, mert miután megszívta magát vízzel, vagy úgy megszorul a damilon, hogy se le, se fel nem mozdítható, vagy éppen ellenkezőleg, úgy meglazul, hogy lehetetlen vele az úszó rögzítése.) Ha damilból kötjük az ütközőnket, akkor azt lehetőleg a főzsinórból készítsük, így biztosan nem tud megcsúszni. Korábban én is elkövettem azt a hibát, hogy a főzsinórtól méretekkel vastagabb zsinórból kötöttem az ütközőt, majd csodálkoztam, hogy miért nem akar biztosan megszorulni az ütközőm. (Később a különféle cérnákkal kísérleteztem, de be kellett látnom, hogy a legegyszerűbb megoldás, ha a főzsinórból kötöm meg a szükséges ütközőket, így ma már kizárólag ezt a megoldást választom én is.)
A másutt használatos apró gumiütköző itt nem felel meg a célnak, hiszen a bot apró gyűrűi közé nem tudjuk behúzni. Bármiből is kötjük az ütközőnket, ezt az „apróságot” soha sem szabad elfelednünk. A túlságosan nagy ütköző, ami esetleg éppen csak behúzható a gyűrűk közé, a dobás pillanatában szinte 100%-ban a főzsinór szakadásához vezet, ami az úszó elvesztésével is párosul. Éppen ezért nem érdemes túlságosan sok menetből álló ütközőt kötni, mert ez (főleg a cérna, selyemütközőknél) gyakori probléma. A 2-3 darab, 4-5 menetes csomó egyébként is jobban tart, mint egyetlen 8 menetes ütköző. Az inkább több, de kevesebb menetből álló ütközősor előnye, hogy az apróbb ütközők alulról megtámasztják egymást, a dobás pillanatában fellépő erőnek is jobban ellenállnak, kevésbé hajlamosak az elcsúszásra, míg az egyetlen, ám többmenetes ütköző könnyebben megcsúszik. Azon is megoszlanak a vélemények, hogy az ütközőknél a végeket mennyire kell visszavágni. Damil ütköző esetében, mivel ez a megszorítás után már nem tud meglazulni, és méretét tekintve is a legkisebb, én az ütköző tövénél vágom vissza a csomót, míg a cérnából kötöttnél ráhagytam 2-3 centit. Ezt a 2-3 centis ráhagyást az is indokolttá tette, hogy a gyűrűk közül könnyebben szaladt ki a cérnaütköző, ha nem a tövénél vágtam el a szárakat.
Az ütközők főzsinóron való állításakor érdemes inkább több, kisebb szakaszban felhúzni az ütközőket, mert ha folyamatosan hosszú szakaszon húzzuk az ütközőt, a damilon súrlódó csomó felmelegedik, és a keletkező hő hatására a főzsinór akár el is szakadhat. Ez a felmelegedés különösen a damilból kötött ütközőnél jelentkezhet, így ezeknél érdemes a csomót, és az ujjainkat megnedvesítni, illetve a rövid szakaszok között pillanatnyi szünetet tartani. Nincsen annál bosszantóbb, mint mikor a harcra kész szereléknél az eresztékhez húzott ütköző miatt „elég” a főzsinór.
Ütköző kötések itt!
Milyen apró, de fontos kiegészítőkre van szükségünk?
Csúszó karabiner
Az úszót sohasem közvetlenül a zsinórra helyezzük, hanem egy csúszó karabinert hívunk segítségül. Ezen az aprócska kiegészítőn sokkal több múlik, mint azt gondolnánk. A különféle műanyagbetétes karabinereken nem siklik könnyedén a zsinór, míg ha a karabineren túlságosan nagy a zsinórvezető szem, könnyen túlszaladhat az ütközőn. Ez utóbbi orvosolható egy megfelelő méretű gyöngy közbeiktatásával, de egyszerűbb, ha eleve megfelelő minőségű karabinert választunk. Az általam legjobban bevált csúszó karabinerek aprócska zsinórvezető szemmel vannak ellátva és vagy SiC, vagy réz betéttel rendelkeznek. Ezeken tud a zsinór a legkisebb ellenállás mellett átszaladni. Egy ilyen, jobb minőségű karabiner nem olcsó, de az ára nincsen arányban azzal a sok bosszúsággal, amitől megkímélhet bennünket.
Ólmok, forgók, horgok
A csúszó úszó szerelék működésének a lelke a megfelelő méretű főólom. Ennek tömege az úszó kisúlyozásához szükséges teljes (azaz a zsinórra kerülő) ólommennyiség 80-90%-a. A szerelék elkészítéséhez érdemes csúszó ólmozást használni. Ehhez megfelelő méretű fúrt gömbólmot válasszunk. Ha az ólom furatában műanyag csövet helyezett el a gyártó, nyert ügyünk van, ellenkező esetben érdemes nekünk pótolni ezt a hiányosságot.
A nagyméretű csúszó főólmot mindig néhány darab kisebb méretű söréttel ütköztessük meg, nehogy az elcsúszó ólom leverődjön a horogig. Tavaly került forgalomba az Exner Magic Globe sörétólma, amely egy szilikon csőre felfűzött sörétfüzérből áll, különféle méretekben kapható. Egyre többen használják ezt a szilikon betétes ólomfüzért, ami egy fogó segítségével akár meg is szorítható a zsinóron.
Szükségünk lehet még kisméretű forgóra is, amibe az előkét fogjuk kötni. Ez lehet szimpla, dupla, vagy akár tripla forgó is, mindenki ízlése szerint választhat. Ennek jótékony hatása az üres szerelék kitekerése közbeni bepödrődés kivédésénél jelentkezik.
Horog tekintetében az öblösebb, hosszúszárú, erősebb anyagú horgokat részesítem előnyben, főleg, ha nagyobb mélységben horgászom termetesebb halakra. Ahhoz, hogy innen felhozzuk a zsákmányt, erős, jól tartó horogra van szükségünk. A horog mérete mindig igazodjon a megcélzott halak méretéhez, illetve a horogra szánt csalihoz. Ne akarjunk 18-as horoggal kukorica csalival pontyozni, de szintén nincs értelme 10-es vastagabb húsú horogra felerőltetni a szúnyoglárvát. Versenyen természetesen néha kénytelen a végletekig lefinomítani a horgász, mert ilyenkor a halak is hajlamosak a „kényeskedésre”. Más a helyzet azonban, ha kimondottan pontyozni szeretnék. Ekkor előkerülnek a klasszikus pontyos horgok is, amelyekre 2-3 szem csemegekukorica is könnyedén feltűzhető.
A szerelék elkészítésénél szükségünk lehet még apró gyöngyökre, gumigyöngyre is. Ezek segítségével akadályozhatjuk meg, hogy a csúszó adapterünk esetleg átcsússzon az ütközőn. A gumigyöngyöt én az úszó és az alsó ütköző közé teszem, hogy az úszó ne tudja leverni az alsó ütközőt.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Illusztrációk: Polyák Csaba (csabio)
