Következő írásom témája előző három horgászatom történései kapcsán fogalmazódott meg bennem. Mindhárom alkalommal sekély vízben horgásztam matchbottal. A pálya legérzékenyebb pontja a horgászhelytől balra, kb. 10 m-re a parttal merőlegesen a nyílt víz irányába húzódó oszlopsor volt…
Az első alkalommal keszegezni szerettem volna. Mindent előkészítettem annak rendje és módja szerint. A történet szempontjából fontos részlet, hogy egy 8 g-os wagglert használtam kb. 0,5 g hasznos terheléssel, utóbbi néhány - a fenéktől kb. 10 cm-re összehúzott - sörétólomból állt. Bekerült az alapozásra szánt 10 db egykezes gombóc. A sekély vízben a dévérek általában szinte azonnal rárontanak az etetésre. Ez most sem volt másként. Néhány perc alatt sikerült fognom egy 40 dkg körüli példányt, viszont utána sokáig egy kapásom sem volt. Elkezdtem lassú ütemben lőni a csontival dúsított etetőanyagot, de változás továbbra sem történt. Végül a kb. 1 m mély víz burványlása elárulta a pontycsapatot, így ismertem fel a kapástalanság okát. Elképesztő, hogy matchbotos pontyozáskor mennyire felértékelődik a stabilan fenékhez rögzített csali! Az eresztéken állítottam 15 cm-t, hogy a teljes ólmozás a fenéken legyen, s repült is az úszó az etetésre. Alig csobbant, máris eltűnt, s én akasztottam. Az ultra light matchbot karikába hajlott, de az akció nem tartott sokáig, mert a ponty hamar megtalálta a bevezetőben már említett akadósort, amelytől - a nyílt víz irányába - kb. 10 m-re volt az etetésem. A keszegeknek szánt lágy szerelék nem bírta a terhelést, így az aznap megakasztott pontyok egyike sem lett meg.
Amikor hazaindultam, már tudtam, hogy visszatérek. Másnap ismét a parton voltam. Úgy éreztem az előző nap használt UL bot bírt volna nagyobb terhelést is (és nem utolsó szempont a fárasztások során a fizika határait feszegető lágy bot görbületének látványa sem), így orsóm dobjára a 13-as zsinór helyére 16-os került, míg előkém 10-es helyett 14-es lett. A 18-as horgomat 12-esre cseréltem, így már elég erősnek találtam felszerelésemet. A szűk háromórás horgászat alatt 2 pontyot sikerült akasztanom. Mindkét halat sikerült szák közelébe húznom, de a szákolás előtti pillanatokban mindkét hal elment. Az első esetet még véletlennek gondoltam, de miután a második hal szájából is kipattant a horog, már tudtam, hogy változtatnom kell. Átgondoltam a szituációt és arra a következtetésre jutottam, hogy - az egyébként jól bevált - horog mérete túl kicsi volt az ilyen mértékű terheléshez. A horog akadáskor valószínűleg - méretéből kifolyólag - csupán vékony bőrréteget tudott fogni, ez pedig nem volt elég ahhoz, hogy megtartsa a halakat. Végül egy 8-as méretű, kicsit vastagabb húsú horog került fel, de már túl későn váltottam, több kapásom nem volt.
Gondoltam, három a magyar igazság, így a harmadik napon is kilátogattam, immáron a nyerő taktikával tarsolyomban. Az előző napokon használt 1 kg Nagy Dévér + 1 kg Ponty Sárga keverék helyett 1 kg Ponty Sárgát kevertem össze 1 kg Pelletes Feketével, amit Mandula Bomba Aroma Tuninggal ízesítettem, valamint néhány marék erjesztett kukoricával tovább dúsítottam.
A harmadik horgászaton 3 pontyot sikerült akasztanom, és mind partra is került. Végre sikerült megfejtenem az adott szituáció kulcsát! Már régóta nem a kifogott halak súlya vagy mennyisége érdekel, hanem a pályán lévő lehetőségek kiaknázása. Az utolsó csepp a pohárban - ami a megakasztott halak kifogását lehetővé tette - a horog méretének és anyagvastagságának megváltoztatása, valamint a helyes fárasztási technika alkalmazása volt. A szereléken történő változtatásokat lépésről lépésre leírtam. A fárasztás részleteit eddig szándékosan nem ecseteltem, hiszen a kifogott halak révén tudtam megbizonyosodni elképzeléseim helyességéről, csak ezután tudtam a megfelelő konzekvenciát levonni. Ha akadóközelben horgászunk - mint ahogy azt esetem is vázolja - nem kell feltétlenül kemény botokhoz és erős felszereléshez nyúlnunk. Az első és legfontosabb pont, hogy végig figyelemmel kell kísérnünk az úszót, mert ha az akasztással elkésünk, nem sok esélyünk marad. Az akasztást követően kell a legnagyobb terhelést adni a halnak, hogy még mielőtt „belőné” az irányt, magunk felé fordítsuk. Így ha a ponty elindul, kissé balra vagy jobbra ugyan, de felénk fog tartani, és nem velünk ellentétes irányba. Ha ennek ellenkezője történne, a hal a nagyobb zászlón könnyebben mozogna oldalirányba és minden bizonnyal elérné az akadót.
Az akadó közelsége miatt arra kell törekednünk, hogy a pontyot - az akasztás helyétől számítva - minél kisebb kitéréssel, lehetőleg szinte egyenes vonalon és a leggyorsabb időtartam alatt minél közelebb húzzuk magunkhoz. Ha a ponty már kikerült a veszélyes zónából, megkezdődhet a fárasztás. Végig ügyeljünk rá, hogy felszerelésünkkel a lehető legnagyobb terhelést adjuk a halnak, mert úgy egyrészt hamarabb elfárad, másrészt nem fog tudni felgyorsulni - ami azért fontos, mert ha felgyorsul, sokkal hosszabb kirohanást tud produkálni, amivel elérheti az akadót. Egy apró részlet, amire a halak egészségének megóvása érdekében érdemes ügyelni! A nagy terhelés miatt megeshet, hogy a hal igen gyorsan, még azelőtt szák közelébe kerül, mielőtt elfáradna. Ilyenkor - hacsak nem versenyen vagyunk - nem érdemes megszákolni, mert a szákban, a parton fogja kiadni magából az erejét, ezáltal könnyebben megsérülhet.
A fentebb vázolt eseménysorozat gyönyörű példája annak, hogy a horgászatban a siker titka a legapróbb részletekben rejlik, és ha a szituációt megoldandó problémaként kezeljük, megfontolt, átgondolt lépésekkel végül eljuthatunk a kívánatos eredményig.
