Method suli 12. rész – Csiszold a dobótechnikád!

Method suli 12. rész – Csiszold a dobótechnikád!

Az előző részben már említettem, hogy megfelelő dobótechnika elsajátítása amolyan önálló feladat, de azért vannak olyan módszerek, amelyek bemutatása talán segítséget nyújthat. Ezeket szeretném ebben a részben megmutatni, ugyanis a nagy dobások kivitelezésének egyik meghatározó eleme a megfelelő dobótechnika. A parttól távoli helyek meghorgászásán kívül szóba kerül a kiakasztott zsinórklipszes módszer is. Tartsatok velem ismét, hiszen eseménydús rész lesz ez is!

Dobástechnika
Ahány ember, annyiféle dobástechnika, így aztán felesleges is egy konkrét sémát bemutatni, azonban lehet, hogy nagy vonalakban bemutatva egy-egy módszer segítség lehet. A technika, amellyel én dobok, véleményem szerint az egyik legkönnyebben elsajátítható.
Íme, lépésről lépésre:
1. lépés:
stabil állás felvétele, irány „benézése”, fék behúzása.
2. lépés: felkapókar átváltás, miközben a bot abba az irányba néz, ahová dobni szeretnénk.
3. lépés: elindítjuk a botot hátrafelé, szép lassan, de folyamatosan gyorsuló mozdulattal, majd a lendítésnél erőt is viszünk a dobásba.

Az egész dobás egy stabil alapállással kezdődik. Ez kell ahhoz, hogy nagy erejű dobásoknál se veszítsük el az egyensúlyunkat
Már közepes erejű dobásoknál is elképesztően dolgozik a bot

Ez a technika csak egy a sokféle módszer közül, de elsajátítása nem igényel sem komoly szakértelmet, sem túl sok gyakorlást, mindössze kevés odafigyelést. Eddig a Method Suli sorozatban nem kellett eszeveszett nagyot dobni, hiszen a kis és közepes méretű tavakon elegendő a 30-50 méteres távolság. Vannak azonban olyan horgászvizek, amelyek nagyobb kiterjedésűek, és a halak a parttól távolabbi részeken tartózkodnak, így nagyobb esély van őket ott horogra keríteni. A fent említett dobástechnika megfelelő lehet arra, hogy elegendő erő beleadásával akár a rendelkezésre álló felszereléssel is elérjük a 60-70 méteres távolságot, sőt, ha ügyesek vagyunk, akár ennél nagyobbat is. A nagy erejű dobások kivitelezésének vannak feltételei, ezekről is érdemes szót ejteni.

A dobást el lehet indítani hátulról is, ebben az esetben kevésbé dinamikus a dobástechnika
Lendítés előtt fontos, hogy célozzunk!

Dobóelőke
A Method Suli 4. részében bemutattam a dobóelőkéket és azok felkötésének módjait. A legnagyobb dobások kivitelezéséhez elsősorban a fonott dobóelőke alkalmas, ez ugyanis az extrém erővel történő lendítést is bírja.

A Method Suli 4. részében bemutattam a dobóelőkéket, valamint a szükséges csomókat

Dobókesztyű
Ez az eszköz elsősorban a testi épségünk megóvását szolgálja. A kesztyű úgy van kialakítva, hogy a mutatóujj-rész valamilyen vastag anyagból készült, így gátolja meg, hogy a lendítés során a vékony fonott zsinór belevágjon az ujjunkba. Sokféle modell létezik, több méretben is elérhető, így mindenki talál kényelmeset. Kezdők számára a neoprén anyagúakat javaslom, mert ezekben a zsinórt jobban lehet érezni, mint a vastag, merevebb bőrből készült változatban. Nagyon fontos kiemelni, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy minden dobás előtt be kell húzni a féket az orsón, különben a megcsúszó dob miatt belazuló, majd hirtelen újra megfeszülő fonott zsinór belevág az ujjunkba, csúnya sérülést okozva ezzel.

A dobókesztyű megvédi ujjunkat attól, hogy a fonott zsinór belevágjon
Többféle dobókesztyű létezik. Van, amelyik ujj-részén bőr, míg van, amelyiknél neoprén bevonat van
A neoprén bevonatos kesztyű kezdők számára előnyösebb, mert jobban érezni vele a zsinórt, így jobban kontrollálható a dobás

Etetőkosár
Az eddigi részekben kizárólag a By Döme TEAM FEEDER Long Cast Method Feeder kosarakkal horgásztam, ezek használatát mutattam be. Tulajdonképpen ez a kosár első osztályú ahhoz, hogy nagy távolságot tudjunk vele megdobni, hiszen vezetőszárral ellátott, ami stabilitást nyújt repülés közben. Gyakran felmerülő kérdés, hogy mekkora kosárral kell nekiállni a távolabbi helyek pásztázásának. Elsősorban a botok dobósúly-tartományát kell figyelembe venni, de nagyon fontos, hogy a megadott értéknek a felső határához ne legyen túl közel a megtöltött kosarunk össztömege. A rendelkezésre álló felszerelésünkhöz, tehát a 360-as H és XH Power Fighter botokhoz a 35 vagy 45 grammos kosarak a javasoltak. Ezek össztömege megtöltve maxim 80 gramm, így könnyedén lehet meglendíteni anélkül, hogy túlterhelné a felszerelést.

A Method Suli eddigi részeiben a 35 grammos Long Cast Method Feeder kosáré volt a főszerep
Az új Haldorádó Dart kosarak kompatibilisek a Long Cast kosarak töltőivel
Pont ugyanakkora gombócot lehet ezekkel bedobni, mint az elődjével

A nagy dobások kivitelezése során fokozott figyelemmel kell lenni! Ez talán fontosabb, mint az, hogy milyen technikával dolgozunk. Ezenkívül vannak még apró trükkök, amellyel lehet néhány métert nyerni. Az egyik ilyen, hogy kosártömés után nedves tenyérrel meg kell nyomkodni a gombócot, így eltávolítjuk róla a száraz szemcséket, amelyek így nem fogják vissza a kosarat repülés közben.

A nagy távolságban történő horgászattal megnöveljük esélyünket a nagy kiterjedésű tavakon
Az ilyen jellegű tavakon van tere a horgásznak, így érdemes a parttól távolabbi régiót is pásztázni
Sokszor a távolabbi régiókban termetesebb halak is laknak

Pontos horgászat
Kis gyakorlással a megközelítőleg pontos horgászat már menni fog magatoktól is, ám a hajszálpontos pecához mindenképpen szükség van egy kis segítségre, ami az orsó dobján található zsinórklipsz. A By Döme orsók dobjainak mindegyikén két lekerekített, élmentes, zsinórkímélő klipsz van, amelyek segítik a pontos pecát. Hogy hogyan? Nagyon egyszerű: válaszd ki a meghorgászni kívánt helyet, dobj be, majd akaszd be a klipszbe a zsinórt, így a következő dobás már garantáltan oda fog esni, ahová az előző. Nagyon fontos azonban, hogy kiakasztott klipszes dobás esetén, amikor a kosarunk már majdnem elérte a kívánt távolságot, a bot spiccét érdemes az ég felé tartani, így mikor megakad a zsinór, a bot rugalmasságának és a zsinór nyúlásának hála csökken a klipszre nehezedő terhelés. Sőt, lassítjuk a kosarat is, így azt a kiakadás pillanatában nem fogja visszarántani a zsinór. Egy kis gyakorlással ez a technika is gyorsan megtanulható, és nagyban növeli az eredményességet.

A By Döme TEAM FEEDER orsók mindegyikén található két olyan zsinórklipsz, amely egyáltalán nem sérti fel a zsinórt
A zsinór kiakasztása nagyban segíti a pontos horgászatot
Kiakasztott klipsszel történő dobás végén a botot az ég felé kell tartani, így a bottal lehet lassítani a kosár repülését, és amint a zsinór megakad a klipszben, csak szépen le kell tenni a kosarat a vízre
E módszernek köszönhetően akár a parttól távol is pecázhatunk megközelítőleg egy pontban
Amennyiben kiakasztott klipsszel horgászunk, érdemes a botok közelében lenni, ugyanis a nyeletőfék aktivizálása esetén a hal csak a kiakasztásig tudja szabadon húzni a zsinórt

A pontos horgászatot tovább javítja, ha kifejezetten erre készült kosárral dobunk. A már korábban szóba kerülő Long Cast Method Feeder kosár jó választás, de az új Haldorádó Dart kosarak a pontos horgászat legjobb eszközei. Ezeknek ugyanis merev a vezetőszáruk, valamint terelőszárnyakkal vannak ellátva, így minimálisan sem imbolyognak vagy térnek el oldalra repülés közben. Ebből a kosárból a 40 grammos, „L”-es méret javasolt a 360-as Power Fighter botokhoz.

A pontos horgászat egyik legjobb kosara a Haldorádó Dart!
A Haldorádó Dart kétféle méretben és többféle súllyal szerelve érhető el a kínálatban
A Dart kosarak pontosságukat a merev terelőszárnyakkal ellátott vezetőszáruknak köszönhetik
Ilyen szép halakat lehet egy pontba gyűjteni és ott horogra csalni

Most, hogy már elsajátítottátok a távolabbi horgászatot elősegítő dobástechnikát, itt az ideje, hogy az átlagméretű pontyok után valami komolyabb zsákmány után nézzünk, így a következő részben nagyhalas method technikát fogok bemutatni, valamint képbe kerülnek azok a halkímélő eszközök, amelyek elviselhetőbbé teszik a halak számára a parton tartózkodást. Tartsatok velem továbbra is, hiszen van még tananyag bőven!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Putz Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.