November első napja az emlékezésé. Mindenkiért, akik már nem lehetnek közöttünk, egy láng lobog a temetőkben. Megannyi imbolygó kis fény az éjszakában. Meghitt, csendes együttérzés, emlékek, villanások. Az idő vagy talán a divat hozta magával a külföldi módit, egyre több vigyorgó tökfej világít a házak portáján. Nem kedvelem, számomra idegen hóbort, időnként mégis megmosolyogtatnak ezek a töklámpások. A gyertyák fényei azonban másnapra elhalványulnak, ellobbannak az utolsó lángok is, és az emlékek helyére újból a jelen átélhetőbb pillanatai tolakodnak.
Az emlékezés napja ma már kötelező szabadság is egyben, amit idén is megtoldottam pár nappal. A családot bezsuppolva egyhetes pihenőre utaztam a nagyszülőkhöz. Amikor csak hazatérek, a csomagtartóban ott lapul a horgászfelszerelés is, legalább egy napot mindig rászánhatok kedvenc időtöltésemre. Otthon azonban nem túl jó hírek fogadnak. A tározó vízszintjét elkezdték a téli szintre beállítani, amit azt jelenti, hogy egy-két hét leforgása alatt, a vízszintet 1 méterrel csökkentik. A csukák igazi szezonja kezdődik, de engem ők hidegen hagynak. A fehérnép azonban a csökkenő vízzel együtt eltűnik, csak kevéske apróhal marad a szélvizekben. A finomszerelékes módszereknek tavaszig búcsút inthetek, legalábbis itthon. Nem sok lehetőségem marad, ha szeretnék egy jót rakózni, akkor egy tavat kell keresnem.
Ezekben még számíthatok néhány pontyra, kárászra, bár ha csak csendet és nyugalmat találok, az sem zavar. A hétvége legtöbbször zsúfolt, így élve a szabadság adta lehetőségemmel, hétköznapra tervezem be a horgászatot. Gyönyörű, napsütéses időt jósolnak, bár reggelente alig kúszik 0 fok felé a hőmérő higanyszála. A szép idő ellenére kimondottan finomra hangolt szerelékkel készülök. A nyáron megszokott erős cuccok most nem jutnak szóhoz, hidegben minden kicsit másképp működik. Hogy ne a vízparton kelljen szerelgetnem, előre elkészítem a szerelékem. A kedvelt pontyozó úszómat szerelem most is, 0,5 grammos kivitelben.
Lassan két éve használom ezt a modellt, de még soha sem hagyott cserben. Erős, robosztus felépítésű, a nagyobb csalit is elbíró, de érzékeny modell. A főzsinórom 18-as, amin 4 részre osztom el a Stotz ólmokból készített súlyozást. A szerelékem egy 16-os előkébe kötött 14-es méretű, könnyű, barbless horoggal végződik. A biztonság kedvéért kötök egy mérettel nagyobb úszót is, hátha a szélcsend csak ígéret marad.
Hajnalban, még indulás előtt bekeverem a halaknak szánt csemegét. Nem komplikálom túl a dolgot, egy doboz Haldorádó Mézes Pálinka Pellet Packot nyitok ki, és a megadott keverési útmutatón csupán annyit változtatok, hogy az ízében harmonizáló CSL hideg vízi aromával locsolom le víz helyett. Egy hangyányival kevesebb folyadék kerül a pelletekre, annyi, amennyitől éppen csak megnyomható lesz a keverék. Alaposan átkeverem az összetevőket, majd egy zárható kis vödörbe rejtem az illatozó etetőt. Fázósan berreg fel a motor, az autó hőmérője megállapodott a nullán, én is összébb húzom magamon a polárt.
Az út kísérteties, a víz közelségének köszönhetően az orromig sem látok a ködben. Nagyon észnél kell lennem, ha nem akarok az árokban kikötni. A rádióm gombját csavargatom, de valamiért egyetlen adót sem talál a készülék. Csak az autóm duruzsolását hallgatom, és közben a követendő taktikát dolgozom ki. Két módszerre készülök, a rakós mellé egy finom matchbot is bekéredzkedett - meglátom, melyik módszer lesz a kifizetődőbb. Az etetőanyag mellé egy zacskónyi epres pelletet tettem be, és itt van 2 liter csonti is, így bőven lesz elegendő eleség mindkét hely megetetésére. Az ismerős tó partjára érve hétköznapokra jellemző csendesség fogad. Kevesen áztatják a zsinórokat, ahogy elnézem, leginkább fenekező botokkal űzik a halakat. A horgászhely kiválasztása nem egyszerű, mert csak sejteni lehet a vizet, látni nem. Eredeti elképzelésem szerint a tó legtávolabbi csücskébe indulok, de a fárasztó talicskázás közben egy közelebbi helyre módosítom a haditervet.
Sokakkal ellentétben én nem tulajdonítok jelentőséget a helyeknek, fogtam én már ezen a tavon mások által elkerült helyről is szép halat, és betliztem már a versenyfutást előidéző helyekről is. Egy kis barátom is ígéretet tett rá, hogy kijön, így kettőnk számára is elegendő helyre telepedek. Nem kell azonban attól tartani, hogy más is ide szeretne ülni, a tó e része kihaltnak tűnik. Remélem, a víz felszíne alatt nem ilyen. A felszerelést viszonylag gyorsan kirámolom, berögzült mozdulatoknak köszönhetően egész gyorsan a helyére kerül minden. A rakóssal pillanatok alatt bemérem a mélységet, először erre alapozok. Két-három pohár finom, pergősre hagyott Pellet Packot spékelek meg csontival, ezt ürítem a halak egészségére. Kétmaréknyi epres pellettel körbelövöm a helyet, majd a matchbotot veszem kezelésbe.
Vékony, finom pálca, új szerzemény, igazából még fel sem avattam. Erre a botra is finomkodó szerelék kerül. 14-es zsinór, 10 grammos, karbonszáras waggler, 12-es előke, 14-es horog. Nem kimondottan pontyos cucc, de a bot finomságához nem illene egy durvább összeállítás. Egyébként is ma kesztyűs kézzel akarok bánni a halakkal. A 30 méterre bedobott úszót 5 gombóc lazán összenyomott Pellet Packkal etetem meg. A finoman megnyomott gombócok csak toccsannak a felszínen, majd rögtön darabjaira hullnak, az aromás pelletek lassan szállnak alá. Kevéske csontival is meghintettem, így annyi élő anyag is kerül az úszóm köré, ami elegendő a halak idecsalogatásához. Időközben kis cimborám is megérkezett, ő is az általam választott két módszerre szerel. Az etetési stratégia hasonló, csak ő ízben a kolbászos-fűszeres „betyárságot” keveri. A magunk között csak „Sobri mixnek” hívott etető nem kimondottan a hideg vizek sztárja, de értek már meglepetések, ezért semmit nem vetek el elsőre. A halak választ adnak a végére.
A matchbottal nyitok, rendszerint a távolabbi etetés hamarabb ad halat. Így történik most is, az úszó lassan elindul balra, majd rövid tétovázást követően elmerül. Kárász a horgon, biztató előjel, hiszen ha csak ők jönnek, egy aktív peca kerekedhet a dologból. Rakósra váltok, két-három izgő-mozgó csonti kerül a horogra. Lassan végigpásztázom az etetésemet, majd annak környékét, de nincsen érdeklődő. Kevéske epres pelletet poharazok be, majd a csúzlival szinte szemenként lövöm a csontit. A következő hal egy szép compó, majd süket csend. Közben Cibus barátom érkezik, régen találkoztunk, így felhagyok a halak üldözésével egy kis időre, jólesik vele egy friss kávé az étteremben. Régen sokat horgásztunk együtt, most több száz kilométer furakodott közénk. Istenem, azok a szép tavaszi dévérezések az apagyi Kenderáztatón! Jövő tavasszal fel kell eleveníteni azokat az éveket! A baráti csevegést a horgászhelyemen folytatjuk. Aprókat húzok az úszón, lassan végigjárva az etetést és környékét. A félgrammos kis úszó hirtelen elmerül. A bevágást követően lomha tömeg mozdul odalenn, a 13-as Preston csőgumi messzire szalad, de mielőtt elérné a szakítási pontot, megfordul a hal.
Mozgásából felismerem, hogy egy tokkal akadtam össze. Megemelem a rakóst, mire rögtön feldobja magát a felszínre. Ellenkezik még egy kicsit, de végül beadja a derekát. Nincsen már igazán elemében, hűvös van a rohanáshoz. A horog könnyen kipattan belőle, majd útjára engedem. A matchbotot veszem újra kézbe, de halat nem ad a biztosnak tűnő távolság. Megragasztok egy liternyi csontkukacot, hátha jobb belátásra bírom kedvenceimet. Az úszót körbelövöm, és amíg „érik a szőlő”, újból a rakóst veszem elő. Egy kézzel a botot tartom, a másikkal apró adagokban lövöm a pelletet, csontit. A potyogó hang csak felkelti valaki érdeklődését! Újabb elhúzós kapásra emelek be. A menekülő hal mozgása furcsa, még nem tapasztaltam ezt a fajta, futkározós menekülést. Kisebb pontyra gyanakszom, de hamarosan felvillan egy ezüstös test. Fenekeszeg, vagyis balin csábult el az apró csonticsokorra.
Hiába, a lőtt csontik meghozták az étvágyát. Közel kétkilósnak saccolom, és élvezem a fárasztását. Nyáron is fogtam egyet-kettőt, de azok kisebbek voltak. Nincsen már ereje teljében ő sem, hamar feladja a küzdelmet. Óvatosan szabadítom meg a horogtól és engedem is útjára.
Újból match a kézbe, de közben a csúzlival tovább etetem a rakós távot, apró adagokban lövöm a csalit. A ragasztott csonti ilyenkor varázsszerként hat, de most nincsen hal az etetésen. Az úszó sem billen meg, ami jelezné, hogy vannak érdeklődők a horog körül, csak nem a szájuk íze szerinti a csali, ezért feladom a további matchezést, csak a rakósnak szentelek figyelmet. Az aprócska úszó meghálálja a bizalmat, váratlanul eltűnik a szemem elől. Ismét ugyanaz a mozgás, ugyanaz a halfaj. Nem sokat „tokolódok”, viszonylag hamar merítőbe terelem őkelmét. Viccesen rusnya figura, bár van, aki szépnek látja, szerintem inkább a csúnya nőkre használatos „érdekes arca van” kifejezés a találó.
Az idő közben repül, lassan a nap is a fák mögé rejtőzik, a horgászat befejezésen gondolkodom, hiszen nem szeretnék sötétben pakolászni. Óvatosan arrébb pöccintem az úszót, mire fellibben a csalim. Lassú, elhúzós kapásra vágok be, és… igen! Úgy érzem, ponty van a horgon! A kimért, megfontolt húzásból ítélve nem is aprajából.
Óvatosan kormányozom, nem szeretném, ha visszaélne a szerelék finomságával. Az első tíz perc komótos sétálgatással telik, miközben a változatosság kedvéért egy-egy kirohanással izzaszt meg. A halhoz mérten finom gumi sokszor 20 méterre is kiszalad a top szettből, de a húzás irányába húzva a ponty mindig visszafordul a végső ponton. A top szettet pulla bunggal szereltem, aminek csak most mutatkozik meg igazán az előnye. Ahogy fárad a hal, egyre több gumit lopok ki a top szettből, és ha kell, kicsit nagyobb erőt kifejtve fáraszthatom őkelmét. Egyre több iszapfelhőt kavarva rövidülnek a kirohanásai, és a rövidke pórázt is ritkábban kéri hosszabbítani. Fáradunk. Gyönyörű tükörpontyot szákolhatok, a napsütötte november igazi koronája! Kit érdekel, hogy közben már sötétedik? Óvatosan köszönök el a nagy harcostól, ki tudja, mikor találkozunk újra?
Pakolás, elköszönés, majd újabb ködös autózás, de már feltöltődve, élményekkel gazdagon. Magamban összegzem a nap tanulságait, amiket elraktározva legközelebb még eredményesebb lehetek. Már sötétben érem el szülőfalum határát. A régi temetőben itt-ott még gyertyák égnek. Megannyi elkésett emlékezés.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Lábas Norbert, Irinyi Csaba (cibus), Polyák Csaba (csabio)
