Ősz dereka van, még javában benne vagyunk a márnaszezonban. Ezért optimista is lehetnék az év hátralévő részét illetően, de be kell vallanom, sajnos nem vagyok az. Ennyire márnában szegény szezont én talán még akkor sem produkáltam, amikor „kezdő” voltam és azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Eddig boldogan, nagy örömmel osztottam meg veletek azt, amikor eredményes voltam. Most pedig következzen az árnyoldal, a horgászat sötét oldala. Erről az úgynevezett szakírók nem szeretnek írni, mert rontja az összképet az addig felépített imázsukról. Én nem akarom veletek azt elhitetni, hogy mindig nagy márnát fogok és azt sem, hogy mindig fogok. Az viszont igaz, hogy mindig akarok fogni és többnyire nagyot! Bizonyára sokan lesznek, akik nem fognak a soraimmal egyetérteni, de ez most mellékes, én csak leírom azt, amit valójában tapasztaltam. Számomra az a fontos, hogy közösen megoldjuk a problémákat, mert véleményem szerint van néhány olyan tényező, amik miatt ínséges lett ez az év.
Sokat gondolkoztam azon, hogy leírjam-e egyáltalán azt, amik megfogalmazódtak bennem. Annyi eredménytelen peca van mögöttem, hogy egyértelművé vált, valami nem úgy működik, ahogyan annak rendes körülmények között kellene. A tavalyi évet sikeresnek tekintem, hiszen szerepeltem egy filmben és megdöntöttem az egyéni rekordomat több halfajból is. Jó pár három kilogramm feletti márnát tarthattam a kezemben. Bátran számíthattam egy jobb szezonra, hiszen úgy gondolom, hogy talán nem nagyképűség azt mondani, hogy a befektetett munka kezdett beérni és nem céltalanul kóboroltam a Dunán az elmúlt években. Elhatároztam, hogy új helyen fogok horgászni. Maradok továbbra is Budapesten a belvárosban, csak pusztán egy híddal lejjebb teszem át a székhelyemet. Bár, így visszagondolva, jobban tettem volna inkább, ha elindulok északnak.
Az sem tántorított el innen, hogy beköszöntött a tél és betlit betlire halmoztam. Csak úgy szórtam be az ólmokat, iszonyat mennyiségű akadót találtam. Arra gondoltam, hogy ez a legrégebbi híd, itt a legszűkebb a meder, talán ezen a helyen a leggyorsabb a sodrás a fővárosban, fogtam 2013-ban a környéken pár halat és a kormoránok is előszeretettel keresik fel ezt a helyet. Ha nekik jó, akkor nekem is az lesz! Az új szezon némi nehézséggel kezdődött.
Kifigyeltem azt, hogy kora délelőtt ezek a hajók mikor húzzák el a csíkot, és azon nyomban bevetettem a végszerelékemet, de nem fogtam semmit. Előzetesen nem gondoltam ezekre a nagy hajókra, ezért új helyet kellett néznem. Ez, bevallom, komoly stratégiai hiba volt a részemről.
Döglött márnát többször is láttam a pesti oldalon, amikor felderítettem. Emlékeim szerint olyan három-négy alkalommal fordult ez elő. Ezután kezdett kopni a lelkesedésem, az áprilisban kezdődő „nem kifogható” időszak előtti napokra, pedig el is kopott… Az alábbi okokból!
Régóta mondogatom mindenkinek, hogy kerül szennyvíz a Dunába annak ellenére is, hogy megépült a szennyvíztisztító. Magával a konyhai hulladékkal és az emberi ürülékkel még nem lenne baj, hiszen azt a természet adta, mi meg visszaadjuk neki, igaz, nem a legmegfelelőbb formában. Akkor mi a baj a szennyvízzel? A válasz egyszerű: Az a sok minden, amit ezenkívül lehúzunk még a vécén. Nem akarok ezzel untatni senkit, hogy felsorolom a listát, de érdemes néhány említésre méltó dolgot megjegyezni! Gyerekkoromban anyámnak egyféle mosogatószere volt, most lemegyek a konyhába és látom, hogy a feleségemnek van vagy öt-hat fajta. A szekrénybe be sem néztem. Ugyanaz a helyzet a tisztálkodó szerekkel. Mi nem élünk nagylábon, de lementem most a fürdőszobába és közel harminc darab műanyag flakont számoltam össze. Aztán ott vannak még a gyógyszerfélék. Bármennyire is szépítjük, az mind a Dunában köt ki, teljesen mindegy, hogy mit tud a szennyvíztisztító! Ott van a többi műanyag dolog, az a rengeteg PET-palack. Az autók által kibocsátott káros anyag szerintetek hol köt ki? Lehet, hogy a füst felszáll, de az eső visszahozza! Az esővizet pedig bevezetjük a Dunába, hát hová máshová, ha nem oda. Soroljam még?
Nagyjaink szabályozták a folyókat, szerintem nem jól tették, de ez csak mostanra derült ki. Építgetjük itt a jó kis mobilgátakat, megvédve ezzel az ember által összehordott és birtokolt tárgyi dolgokat. Ezzel párhuzamosan pedig megszüntetjük a halak megmaradt kis szaporodási lehetőségeit, amit még meghagytunk nekik. Mi a jövő? Beléptünk az unióba és tartok tőle, hogy a hajózás fontosabb lesz a folyó halainál, amik így akár ki is pusztulhatnak. Ez mit eredményez? Egy mesterséges, csatornaszerű, önmagára nem hasonlító valamit. Hogy mennyire nem a természet az úr a Dunán, az jól látható a vízállási grafikonokon, amikor a szlovák barátaink javítgatják a zsilipkapukat.
E kis kitérő után folytatom a kalandjaimat. Elérkeztünk a tilalmi időszak kezdetéhez. Ami ugye idén megváltozott. Az újdonság az volt, hogy már április 15-én megkezdődik és május 31-ig tart. Kifogható legkisebb méret továbbra is maradt a 40 cm és továbbra is 3 darabot lehet hazavinni. Gyakorló márnázóként azt mondom, hogy ez a változtatás semmire sem jó. A korábbi kezdést üdvözlöm, de azt nem, hogy korábban is van vége a tilalomnak. Én ugyanis már jó pár márnát fogtam a múltban, ami még nem ívott le június 15-ére. Egyik év ilyen, a másik pedig olyan.
Gyakorló márnázóként, úgy hogy semmilyen statisztika nem áll rendelkezésemre, csak pusztán az, amit valójában a parton tapasztalok, a tilalmi időszak idejét és mikéntjét megváltoztatnám úgy, hogy márnára egész évben lehessen horgászni, de TILOS legyen hazavinni január 1-től június 30-ig! A legkisebb hazavihető méretnek véleményem szerint az 50 centiméternek kellene lennie, tehát ezt 40 cm-ről megemelném 50 cm-re. Ha én szabályoznék, lenne felső határ is, amit 70 centiméterben határoznék meg, de a szabály bevezetésének első két évében 60 centiméter lenne a felső határ. Hadd növekedjenek csak a márnák! Azokon a szakaszokon, ahol gyakorlatilag a horgászok nem találkoznak rendes márnával, ott totális elviteli tilalmat vezetnék be két évig! A hazavihető kvótát is megváltoztatnám: a napi 3 darab az én szememet nagyon bántja! Én 2 darabra mérsékelném és emellett meghatároznám azt, hogy egy naptári évben mennyi darab márnát vihet haza egy horgász! Az nagyon nincs jól, hogy bárki kiválthatja 15.000 Ft-ért az éves engedélyt a fővárosi Dunára és gátlástalanul viheti haza a márnát egész évben. Az éves kvóta az én értékrendem szerint 20 darab lenne. Ennek elégnek kell lennie ezért a pénzért. Bevezetném a Dunára a sportjegyet is, napi és éves jegyként is - ez szerintem nagyon fontos lenne! Megszüntetném a halászok márna-elvitelét is, sőt én a dunai halászat teljes betiltását is bevezetném! Szép szakma, de el kell fogadni, hogy megváltozott a világ. A legnagyobb videó megosztó portálon van egy film, ahol az egyik - egyébként nagyon szimpatikus - halász bácsi elmondja, hogy az egyik legfontosabb export hala a márna. Elmondása szerint szeretik a németek és az olaszok. Én azt mondom erre, hogy először hadd szeressem én, és ha jut nekik, akkor szerethetik egy kicsit ők is! De legyek én az első, hiszen én vagyok itthon!
Ezenkívül a pénzbírság helyett jobb szankciónak tartanám, hogy ha valakit a tilalmi időszakban márna elvitelén rajtakapnak, azt a horgászattól 2 évig teljes eltiltanák, emellett heti egy alkalommal a két év teljes ideje alatt közmunkát kéne végeznie (beleértve a szemétszedést is) azon a szakaszon, ahol a szabálysértést elkövette.
Tudom, hogy sok ember szemében ezután nem leszek népszerű, de ez van. Nem lehet rózsaszínben feltüntetni olyan dolgokat, amelyek nem azok. Tudomásul kell venni, hogy ha a jövőben is márnát akarunk fogni, akkor változtatni kell a mentalitáson! Máshogy nem lesz jó és darabos márna a Dunában és a horgunkon. A lényeget majdnem elfelejtettem… Alkalmazni kell majd megfelelő számú halőröket is, akik ellenőrizni is fognak, mert nélkülük nem lesz soha előrelépés!
A tilalmi időszakot idén is úgy éltem meg, hogy nem mentem a Duna közelébe sem, végig tavon horgásztam az általam jónak tartott időpontig. Vagyis csak júliusban tértem vissza a nagy folyóra. Önmagamnak állítottam fel ezt a szabályt, senki nem kért meg erre.
Én nemhogy aranyat nem leltem, de márnát sem nagyon.
Egy márnafogást láttam ottlétem alatt a közelben, de az is egy beteg márna volt. Méretéhez képest sovány volt és daganatféle is volt rajta.
Egyszerűen hihetetlen, hogy hány ember jár ide samponnal és tusfürdővel fürödni. Nem szabadna ennek így lennie. Minden magyar ember megérdemelné a fürdőszobát! Senkinek sem szabadna az utcán élnie!
Érdekesnek találtam, hogy egyszer sem ugrott a márna a horgászataim során. Eddig, ha sok volt a márna előttem, akkor mindig mutatkoztak. Idén nem! Ez megdöbbentő. A másik különlegesség a kormorán jelenléte a nyári időszakban! Nem kellett volna ezeknek elmenni innen a tél végén?
Mit is tudnék még ezek után mondani? Szeretném azt hinni, hogy én vagyok az, akivel a baj van! Biztosan lesz majd olyan közületek, aki a cikk elolvasása után csak legyinteni fog, mert neki jó szezonja van egy másik szakaszon és sok márnát fog, pl. egy szennyvízkifolyó vagy egy patakbefolyás alatt horgászva… Ha van ilyen köztetek, akkor majd írjon pár sort ide a fórumba, oké! Ezért kérem olyan szempontból nézni az írást, amilyen helyszíneken horgásztam. Tudom, ez egy esős, csapadékos esztendő. Tudom, tél sem volt és hó sem esett. Tudom azt is, hogy nincsen csónakom és a parti peca leszűkíti a lehetőségeket. Azt is tudom, hogy a teljes Duna-szakaszt nem lehet összehasonlítani, a belvárosi résszel. De akkor is érthetetlen a dolog. Ez márnaszempontból nem jó szezon. Mi a jó szezon számomra? Hát nem az, hogy fogok tíz-húsz darab harminc centis márnát és döngetem a mellem, hogy mekkora márnahorgász vagyok. Lefotózok egy halat huszonöt szögből, leírom a tuti technikát és leborul előttem mindenki. Számomra a márnahorgászat azt jelenti, hogy becserkészem a nagy márnákat és mindent megteszek annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Ennek megfelelően állítom össze a felszerelésem és céltudatosan készülök is erre. Ez vezérli a mindennapjaimat még munka közben is! A jó szezon számomra azt jelentené, hogy sok 3-4 kilós márna mellé olykor beesik egy nagyobbacska is… a fogott darabszám meg olyan ötven körüli. Kb. olyan., mint tavaly. Volt valakinek ilyen idén?
Ez azért nem jelent jót, mert ha eddig volt kistestű hal a horgászhelyem/horgászhelyeim környékén, akkor lezabálták a sajtot! Körberágták, aztán valami csak felakasztotta magát a horogra. Bizonyíték erre az előző írásaimban szerepeltetett több fogás. A kecsegétől a karikakeszegig mindent megfogtam sajttal. Egészen mostanáig.
Nem a levegőbe beszélek. Ezt az is bizonyítja, hogy a kecsege kikerült a fogható fajok közül. A tapasztalt rókák szerint tíz-tizenöt éve még lehetett fogogatni őket… Én az utóbbi hét évben 1, azaz egy darabot fogtam több száz horgászat alatt.
Természetesen nem vagyok álszent, én is, és a családom is esszük a halat. Sőt, egyenesen imádjuk. Mégsem hordom haza az összes halat, amit fogok. Sőt, onnan ahol óvszer is úszik, már csak a finnyásságom miatt sem vinném haza. Bármennyire hihetetlen sokak számára, de ha mindenki a saját maga szintjén odafigyel, és így helyre tesszük a dolgokat, akkor abból egy hatalmas valami kerekedhet ki - feltéve, hogy össze tudunk fogni!
Én mit tehetek személy szerint? Nagyon sok mindent!
- Nem szabad a szemetemet bedobni a Dunába! Sőt, egyáltalán nem szabad szemetelnem!
- Szelektíven gyűjtöm a szemetet. Így sok mindent újra lehet hasznosítani és így kevesebb kerül ki a természetbe.
- Ne húzom le a vécén a nem oda való dolgokat. Pl. gyógyszerek, festékek stb.
- Ha tehetem, nem megyek autóval! (Nekem ez könnyű, mert nincs.) A lényeg, ha csak teheti, mindenki próbálja meg minél kevesebbszer használni az autóját! Sokan nem is tudják, hogy mekkora bűz van egy városban. A lakhelyemet minden oldalról erdő öleli körbe, ezért van összehasonlítási alapom.
- Megtanítom és betartatom a gyerekeimmel az első négy szempontot!
Ez csak öt dolog, de ha csak ennyi változás történik, már akkor megérte és jó irányba mozdul el minden! Természetesen nem adom fel, továbbra is célom egy országos rekord márna elejtése. Csak ahogyan telik az idő, egyre inkább azt gondolom, hogy ha józanon gondolkodom, akkor már az is nagy dolog lesz a közeljövőben, ha meg tudom ismételni a 2013. esztendő eredményét. Az nem motivál, hogy fogjak egykilós márnákat és megmondjam a tutit, aztán mindenki veregesse a vállamat. Én a nagy márnákat szeretem, és ez bizony lemondással jár. Hiszek benne, hogy egyszer lesz majd nagy márna!
Írta: Dajnics Ferenc
Fotók: Dajnics Ferenc
