A tiszai ponty számomra - és nem túlzok, ha azt állítom, minden második folyóvízi horgász számára - sokáig a kedves ismeretlen volt. Hallottam persze fogásokról, egy-egy hajnali ugrással meg is mutatta létezését, de horgomat sokáig elkerülte, persze ebben én is ludas voltam, teljesen lekötöttek a rablóhalak. Pár éve egy gyengébb süllőszezon közepette újra rápróbáltam a pontyozásra, mindent a nagykönyv szerint, ám a pontyok továbbra is elkerültek. A következő évben aztán megtört a jég, az egész évben alacsony vízállást produkáló folyón már áprilisban elkezdtem fogni a pontyot…
Az alábbiakban azt fogom bemutatni, én hogyan fogom meg a Tiszán ezt a mindenki által ismert, ám sokszor lebecsült halat. Már előre jelzem, a FOLYÓVÍZI PONTYOT nem illik lebecsülni! Mind harcosságában, mind szépségében felveszi a versenyt bármely halunkkal.
A halfogás alapja a jó helyválasztás, szerencsére folyóvizeinken még megadatott ez a kellemes feladat, itt még van esélyünk megkeresni, megtalálni a halat.
A ponty horgászatánál különösen nagy gondot kell fordítanunk a megfelelő horgászhely kiválasztására, hiszen nem él halunk akkora számban a folyóban, hogy pár napos etetéssel bárhova odaszoktassuk. Több szempont alapján is kiválaszthatjuk a megfelelő helyet, azt azonban tartsuk szem előtt, hogy napi szinten kell karbantartanunk ahhoz, hogy megfogjuk rajta a halat. Legszerencsésebb helyzetben akkor vagyunk, ha csónakkal és halradarral is rendelkezünk, ebben az esetben „tudományosan” kereshetjük a halakat. Több fontos szempontot is figyelembe kell vennünk, én azonban az alábbi hármat tartom a legfontosabbnak.
1. Egyenletes mélységű, nem túl iszapos mederfenék
Folyóink medre nem egyformán lejt a partszegélytől a meder közepéig, találhatunk egyenes platókat, meredek lejtőket, iszapos gödröket egyaránt. Én elsősorban a legelőször említett egyenes platókat részesítem előnyben, ezek általában 4-6 m szélességű, szinte autóúthoz hasonlítható képződmények. Találhatunk ilyeneket kövezések mederbeli lábainál, vízbe csúszott bokorsor, esetenként nagyobb fák belső oldalán, hídlábak takarásában, vagyis minden olyan helyen, ahol a víz sodrása valami akadály, mederalakulat miatt erről a sávról elterelődik. Vigyázzunk azonban, az általam favorizált helyeken sohasem áll vagy langósan lötyög a víz, itt is folyik, csak nem akkora intenzitással. Természetesen radar nélkül is megtalálhatjuk ezeket a helyeket, de halradar használata mellett is célszerű a horgonyzó súlyunkkal meggyőződni a mederfenék alakulásáról. Jól érezhető a súlyon, ha kőhöz, fához ütődik, és az is, ha húzósabb iszapba merül.
2. Akadók
Jó, ha van, de jobb, ha nincs. Kevés kivételtől eltekintve a pontyot nem kell feltétlenül a legmasszívabb tuskósban keresnünk. A nagyja természetesen onnan kerül elő, de sokkal kevesebb kapásra számíthatunk és a tuskók közötti fárasztás is inkább szerencsejáték, esetleg szakítópróba, mint kellemes szórakozás. Éppen ezért én a pontyokat az akadóktól tisztes, 15-20 m-es távolságban próbálom megfogni, ám azért azt tudom, hogy napközben ott pihen, tehát túl messzire se megyek onnan. A vízbe juttatott etetőanyag a víz áramlásával terjed, tehát a választott akadó felett horgásszunk, hogy az ízek, illatok az akadóban „üldögélő” halak felé terjedjenek. Ritkán, de előfordul, hogy több akadó is lőtávolban van, ilyenkor úgy próbálok helyezkedni, hogy egy mederbeli akadó mellett és egy folyásirányban alattam lévő akadó vonalában tudjak etetni és horgászni.
3. Vízmélység
A fenti mederalakulatokat, akadókat változatos vízmélységben találjuk. Választott helyünk vízmélységét az évszak, a napszak és a víz áradása/apadása is befolyásolja. Azon ritka alkalmakkor, amikor áprilisban tiszta vízzel folydogál a Tisza, illetve június még hűvösebb napjaiban a pontyokat gyakran a sekélyebb vizekben találjuk. Ilyenkor elég, ha 3-4 méteres vízbe vetjük be horgainkat. Ugyanez a helyzet, ha éjszaka horgászunk, ebben az esetben az akadó sem feltétel, a halak gyakran felkeresik a sekélyebb, homokos, akadómentes, nagy kiterjedésű sekély területeket. Különösen hosszan tartó, de lassú, így tiszta vízzel érkező árhullámnál lehet kellemes meglepetésben részünk.
Változik a helyzet nyár közepén, végén, még inkább az őszi pontyozások alkalmával. A sekélyebb szakaszokra éjszaka még ki-kiszalad a hal, de ezek már nagyon rövid ideig tartó kapásidőszakot eredményeznek. Sokkal nagyobb esélyünk van, ha 6-8 méteres mélységeket keresünk. Sokszor eredményesek horgásztársaim ennél mélyebb helyeken is, de nekem nem adott pontyot egyik mélyebb vermelőhely sem, ráadásul minél mélyebb vízen horgászunk, annál pontatlanabbul tesszük ezt.
Az alkalmas horgászhelyek felderítése
Sokszor alapvető hibákat követünk el horgászataink során. Nemegyszer történt meg velem is, hogy már nagyon-nagyon horgászni akartam, így szinte találomra választottam horgászhelyet. Amennyiben valóban pontyot akarunk fogni és nem elégszünk meg a keszegekkel, akkor sok, nagyon sok időt kell eltöltenünk a helykereséssel. Persze ha előző évben egy adott helyen sikeresek voltunk, akkor ott a következő évben is foghatunk halat, hacsak valami közbe nem jön, mert akkor kezdhetünk mindent elölről.
Több módja van a helykeresésnek, legegyszerűbbnek a radaros, csónakos helykeresés tűnik, ám nem biztos, hogy az általunk választott helyet a halak is előnyben részesítik. Azt javaslom, hogy ha radarozásra adjuk a fejünket, akkor azt ne vaktában tegyük. Határozzunk meg egy folyószakaszt, amit a kikötőből észszerű idő alatt elérünk, és elsőként nagy vonalakban derítsük fel a terepet. Ne csak a radart nézzük, keressük a vízből felnyúló ágakat, a meredek partoldalakat, befolyókat, minden olyan dolgot, ami segítségünkre lehet a későbbi tájolásban. Ezek után szűkítsük a lehetséges helyeket 4-5 ötvenméteres szakaszra, majd ezeket a szakaszokat tüzetesen radarozzuk át, keressünk rajta valami egyedit, valami különbözőséget. Amikor ezzel megvagyok, én a lehetséges bekötési pontokat felírom, feljegyzem a vízmélységet és az aktuális vízállási adatokat. Ezek után választom ki azt a két helyet, amit először etetni kezdek. Azért mindjárt kettőt, mert türelmetlen vagyok és persze bizonytalan, szeretnék mielőbb megbizonyosodni, hogy az adott helyet járja a hal.
Egy hetet kap az első két hely, amikor is igyekszem minden nap etetni. Nem kell minden nap pontyra horgásznunk, én ilyenkor kuttyogatás vagy süllőzés előtt, után szórom be az etetőanyagot. Amikor jól választottunk és a vízállás is megfelelő, 2-3 etetés után meg kell jelennie a darabosabb keszegeknek, majd a pontyoknak is. Ha nincs halam, nem erőlködöm, új helyre költözöm. Mikor jó a vízállás? Ideális az alacsony, igen alacsony vízállás, szegedi vízmércén mérve 120 cm alatt. Ennél sokkal fontosabb a víz áttetszősége, foghatunk pontyot zavaros vízben is, de a szoktató etetést csak tiszta víznél kezdjük el. Tiszta vízben pedig legtöbbször alacsony vízállásnál, több napja beállt vízszint esetén horgászhatunk.
Sokkal kellemesebb módja a helyválasztásnak a keresgélés, amikor előzetes terepfelmérés nélkül, csak a megérzésünkre hagyatkozva állunk meg egy-egy folyószakaszon. Ebben az esetben természetesen nem elsősorban pontyozok, hanem a keszegféléket kergetem, és ahol nagyobb számban találom meg őket, ott kezdek etetni, de ekkor nem járok ki külön csak etetni, hanem mindig horgászom is. Nehéz megtenni, de szükséges, hogy akkor is odébbállok, ha folyamatos kapásokkal szórakoztatnak az apróbb keszegek, hiszen nem őket keresem. Egy beállással általában egy-másfél órát horgászom, persze ha nagyon nincs, vagy nagyon van halam, akkor kevesebbet vagy többet, de addig megyek, amíg be nem válik valamelyik hely.
A harmadik és egyben legnehezebb, de legeredményesebb módja a helyválasztásnak, ha nem a helyet, hanem a halat keressük meg. Ilyenkor sokszor a fülünkre kell hagyatkoznunk, mert az éjszaka leple alatt találjuk meg legkönnyebben a pontycsapatot, amely ugrásaival bizony elárulja magát. Másik lehetőségünk a napkelte előtti egy óra, amikor a derengésben már azt is látjuk, ha csak fordul, és nem ugrik a keresett hal. Persze ehhez sokat kell a vízen lenni, de nem muszáj passzívan szemlélődni, jómagam késő őszi pergetéseim alkalmával többször hallottam pontyugrásokat, amik alapján egész jól be lehetett tájolni a pontyok nappali tartózkodási helyét. Mert bizony sokszor nem ott pihen nappal, ahol éjszaka ugrik. Az ugrásokat legtöbbször sekélyebb szakaszokon figyelhetjük meg, de ha ismerjük a terepet, akkor könnyen kitalálhatjuk, hogy hova, melyik akadóba húzódnak vissza nappalra, ahol a hajnali órákban egy-két fordulást is elcsíphetünk, és már meg is találtuk őket.
A partról horgászókban joggal vetődik fel a kérdés, vajon partról is megtalálható, megfogható a ponty? Kétségkívül nehezebb, de nem egy horgászt ismerek, aki partról többször annyi halat, pontyot fog, mint én. Ők legtöbbször mellőzik a „tudományos” helyválasztást, szisztematikusan meghorgásznak egy-egy folyószakaszt, kint vannak éjszaka, és bizony megtalálják a pontycsapatot. Persze legtöbbször nem feedereznek, hagyományos, 3-3,6 m-es, 3-3,5 librás botokkal, sokszor hihetetlen vastagságú, akár 50-es zsinórral horgásznak, ami napjaink finomszerelékes horgászainak arcára sokszor mosolyt csal. Ez a mosoly azonban nagyon gyorsan lefagy, ha szóba kerül az általuk zsákmányolt halak mennyisége és mérete is.
Szoktató etetés
Az élő Tiszán nagy számban vannak jelen a keszegfélék, amik mindig éhesek, és ezt bizony figyelembe kell vennünk, ha szoktató etetést végzünk. Főleg nyáron, meleg vízben kell komolyabb mennyiségű etetőanyagot bejuttatnunk ahhoz, hogy az esetlegesen órák múltán arra tévedő pontyoknak is maradjon valami morzsa. Az etetés kezdetekor próbálkozhatunk darált etetőanyagokkal, búzával, csemegekukoricával, de etetésünk fő alkotóelemeként már ekkor is az éppen csak megfőzött kukoricát kell alkalmaznunk. Egyáltalán nem baj, ha az apróbb keszegek gyorsan eltelnek a kajával és odébbállnak. Alkalmanként és helyenként minimálisan 3-4 liter kukoricát és esetleg némi egyéb etetőanyagot javaslok. Természetesen ez a nyári időszakra és az első etetésekre vonatkozik. Ahogy csökken a víz hőmérséklete, úgy csökkentsük mi is etetőanyagunk mennyiségét, hogy a novemberi, decemberi pár fokos vízben akár már el is hagyjuk. Amikor horgászhelyünk beállt és folyamatosan fogunk rajta pontyot, akkor felesleges mással bűvészkedni, bőven megteszi a forrázott kukorica, amelyet akár etetőcsővel, akár anyagba gyúrva vagy simán szórva juttathatunk be horgászhelyünkre.
A kukoricaszemek az aljzatra süllyedve sokáig helyben tartják a megérkező pontycsapatot, és ilyenkor előnyös, ha az említett egyenes platón horgászunk. Itt biztosak lehetünk abban, hogy a kukoricaszemek nem kóborolnak, csúsznak el akár több métert, ami sokszor megesik, ha egy rézsűre sikerül etetnünk. Akkor pedig bizony magunk ellen dolgozunk, ha nem ott horgászunk, ahova az etetésünk került. Csónakból horgászva én nemegyszer az esti etetésem helyét bójával is megjelöltem, hogy reggel méterre pontosan rá tudjak állni, szégyen, nem szégyen, csak így voltam benne biztos, hogy pontosan állok rá a helyre.
Alkalmazott felszerelések, csalik, egyéb apróságok
Csónakos pontyozásra a fentebb említett, szinte akadómentes terepre 3 méteres, erős rezgőspicces botokat használok, gyári dobósúlyuk 10-40 g, de különösebb zokszó nélkül viselik a 60-80 grammos ólmokat is. Végszerelékem a régebben már említett, erőgumira fűzött csúszó kosárból, rövid, 5-10 centis horogelőkéből, 4-es, 6-os horogból álló kialakítás. Fontosnak tartom kiemelni, ha pontyozunk, NE keszegezzünk! Engem is elcsábított nemegyszer a sűrű kapás ígérete, de nem érte meg. Keszegező szerelékkel, 12-es, 14-es előkével, kicsi horoggal egy valamirevaló folyóvízi ponty ellen nem sok esélyünk van, ráadásul az etetésen hemzsegő apró keszegek sokkal hamarabb rávetik magukat a csalira, minthogy a pontyok azt felfedeznék.
Szörnyű alapigazság, de a pontyot ki kell ülni. Szerencsére egy működő horgászhelyen szinte percre pontosan megmondható a pontycsapat érkezése, így nem kell hosszú órákat üldögélnünk, ha horgászatunkat erre az időszakra időzítjük.
Mit is értek azon, hogy ne keszegezzünk? Ne használjunk csontit, gilisztát, ne dobjunk 10 percenként újat, használjunk olyan ragadós etetőanyagot, amely akár fél óráig is az etetőkosárban marad. Horgunkra tűzzünk kukoricát, esetleg pelletet, ne kapkodjunk, ne vágjunk be minden apró rezdülésre, észre fogjuk venni, amikor valóban egy ponty veszi fel a csalinkat. Persze óhatatlanul fogunk majd keszeget is, de nem a 10 dekás apróságok fognak bosszantani minket: amelyik keszeg felveszi a pontynak szánt kukoricát, az maga is az öregebb fajtából fog kikerülni. Saját tapasztalataim alapján a bagoly- és a laposkeszeget nem szeretem pontyozás közben, ők nem járnak a pontyokkal együtt. Annál inkább örülök a karikakeszegnek, dévérnek, jásznak, sőt a kárásznak is, hiszen legtöbbször ők a pontyok előfutárai.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy elsősorban a rablóhalakat kergetem, az utóbbi években egyre inkább a pergetés ragadott magával, ők nem értik, hogy mi visz rá a pontyozásra.
Megfogalmazni én sem tudom, nem sokat pontyozom, azt is legtöbbször ősszel, késő ősszel, amikor a természet változik, meglassul. Talán ezért lassulok meg én is, talán ezért érzek leküzdhetetlen vágyat arra, hogy csak üljek, üljek a botok mögött hosszú perceket szinte mozdulatlanul. Ilyenkor szinte lezárom az évet, lezárom a csónakos szezont, hiszen november közepén bezár a kikötő, partra kerül a csónak, és hosszú hónapokig csak partról horgászhatom kedves folyómat. Persze ehhez nem kellene pontyozni a Tiszán, viszont egy botot derékig hajlító kapással jelentkező gyönyörűséges tiszai ponttyal búcsúzni a folyótól felemelő érzés.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
