Én úgy gondolom, hogy minden hónapnak megvan a maga szépsége, így az év utolsó hónapja is tartogat számunkra nagyszerű horgászélményeket. Mint a legtöbb elhivatott sporttársam, hétköznap én is a hétvégét várom, hogy minél több időt a vízen tölthessek. Az időjárás enyhe, a folyó vízállása megfelelő, ráadásul jó híreket kapok barátaimtól: megy a menyhal! Nincs is ezen mit gondolkozni, szombat este horgászunk.
A Tisza mindig is jó volt menyhalazás szempontjából, de sajnos a Bodrogon az elmúlt években igen kevés menyhalat sikerült fogni. Ezúttal azonban ismét megpróbáltam. Sógorommal szombat dél után vettünk két csomag világítópatront, meg egy pár doboz gilisztát, de sajnos kishalat nem tudtunk szerezni. Szerencsére előre gondolkodtunk, így még ősszel eltettünk néhány szélhajtó küszt a fagyasztóba, amik most nagyon jól jöttek. Nem is volt másra szükségünk egy jó kis éjszakai menyhalazáshoz.
Délután három órakor indultunk le a vízre. Esős, komor idő fogadott minket, de egyáltalán nem volt hideg. Mire a kikötőnkbe értünk, ki is melegedtem a termoruhámban. Körülbelül még egy óránk volt a pakolásra, szerelésre és az elhelyezkedésre, mielőtt még teljesen besötétedett volna. Mindketten feederbottal készültünk. Tibi egy állóhajóról, én pedig a hajó mellé kötött stégről kezdtem meg a horgászatot. Mire mindennel elkészültünk és kényelmesen elhelyezkedtünk, már szürkült is, ezért fel is kerültek a patronok a rezgőspiccekre.
A felszerelésem a következőképpen nézett ki. Két különböző hosszúságú feederbottal horgásztam, az egyik 3,9 m, a másik 3,6 m hosszúságú. Ennek csak annyiban volt jelentősége, hogy a Haldorádó feeder tripodra tett botok közül a folyás irányát tekintve feljebb elhelyezett bot spicce így túlnyúlt kicsit az alsón, ami megkönnyíttette a horgászatot. A botokra 30-as orsók kerültek, rájuk pedig 22-es monofil zsinórt tekercseltem. A csúszós végszerelék egy tört gubancgátló csőből, egy 30 grammos cseppólomból és egy 1-es Kamasaki P830N horogból állt, amit 20-as előkezsinórra kötöttem.
A telelő állásba a Bodrogra felhúzott tiszai hajók képe kicsit az „urban fishing” érzését keltette bennünk. Rozsdás uszályok, csónakházak, a főúti közvilágítás fényei és a város zajai zavarták érzékeinket. „Pedig ez a szakasz olyan szép nyáron”, gondoltuk mindketten. De nem volt sok időnk merengeni a kissé depressziós őszies tájképen, hiszen nem sokkal azután, hogy bevetettük horgainkat, Tibinek már jött is az első menyhal.
Szép, húzós kapással jelentkezett az első menyus, aminek mindketten nagyon örültünk. Sajnos nem volt túl nagy, de arra pont jó volt, hogy megalapozza hangulatunkat. Gyors horogszabadítás után „találkozzunk jövőre is” felszólítással gyorsan el is búcsúztunk tőle.
Ezek után sorra jöttek a kapások. Hol gilisztára, hol halszeletre érkezett a kapás, és felváltva húzogattuk a szebbnél szebb halakat. Néha lankadt a halak érdeklődése egy rövidke időre, de utána újra beindult a szívet melengető bothajlítós kapások áradata. Szükségünk is volt rá, hiszen a levegő elég komolyan hűlni kezdett, a folyamatos akciók azonban melegen tartottak minket.
Este hét órakor végül úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk a horgászatot, mert hirtelen annyit esett a hőmérséklet, hogy folyamatosan befagytak a feederek gyűrűi. A menyusok még mindig aktívak voltak, a kapások száma nem csökkent, de a fagy teljesen ellehetetlenítette horgászatunkat.
Összességében egy nagyszerű estét töltöttünk a vízparton, és kicsit sem bántuk meg, hogy így döntöttünk. A decemberi éjszaka csodás élménnyel ajándékozott meg minket. Azóta - ahányszor csak tehetem - esténként a vízparton vagyok és üldözöm a téli éjszakák rejtélyes halait.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Balla Tibor és Szalai Gábor László
