Ez az a módszer, amivel kezdjük a süllő horgászatát, és ez az a módszer, amihez végső elkeseredésünkben vissza-visszatérünk. Vannak, akik lenézik, nem tartják sportszerűnek, és vannak, akik csak így horgásznak. Egy a biztos, ez a módszer olyan, mint a foci, valamennyire mindenki ért hozzá. Sok újdonságot nem lehet írni róla, ám némi áttekintés gondolatébresztőnek is jó lehet.
Első halaim a Tiszából kisebb-nagyobb keszegek voltak, kitanultam az úsztatás csínját-bínját, ezért sokáig nem is vágytam másra, hiszen bőséges zsákmánnyal térhettem haza. Egy gond volt csak ezzel a horgászattal, hogy kevés alkalmas hely adódott, ahol művelni lehetett, másrészt igencsak időigényes volt, hiszen jó időbe tartott az etetőanyag összeállítása és az etetésre a halaknak is meg kellett érkeznie. Mivel pár kilométerre laktam a Tiszától, sokszor lett volna időm 1,5-2 órára is leszaladnom, de ennyi idő alatt a keszegezésbe nem volt érdemes belekezdeni. Ezért próbáltam meg, szinte kényszerből a süllőzést. Az első időszakban a szakirodalomra hagyatkozva apró keszegekkel, razbórákkal horgásztam és fogtam is a süllők apraját, a kilós példány már nagynak számított. Mígnem egy napon kifigyeltem az alattam horgászó idősebb pecást, aki nem túl gusztusos, de jókora darab halszeleteket tűzött a horgára. Nem fogott többet nálam, csak háromszor akkorákat…
Hol horgásszunk?
A süllőt folyóvízen elsősorban akadókban és ezek környékén találjuk, de nem minden akadóban áll meg. Arra figyeljünk, hogy a választott hely ne csak a víz felett nyújtson búvóhelyet, olyan bedőlt fát keressünk, amelynek ágai feltételezhetően a fenékig lenyúlnak, vagy eleve gyökérzetükkel együtt csúsztak be. Nem túl bíztató a zöldellő növény, hiszen ez azt jelzi, nemrég került a folyóba, nem biztos, hogy már felfedezték a halak. A kiválasztott hely értékét nagyban növeli, ha a fenék nem túl iszapos és az akadó valóban megfogja, megforgatja, eltereli a vizet. Ebből látjuk, hogy a mélyben is komoly méretű búvóhelyet ad.
Egyes folyószakaszokon sokat találunk, egyes részeken csak egy-egy darab van. Ezeket nagyon jegyezzük meg, nagyobb területről gyűjtik össze a halat, több süllőt tartanak egy helyben.
A következő alkalmas hely lehet a kövezések mederfelőli lába. Ezt partról nehéz meghorgászni az elakadások miatt, de alacsony vízállásnál itt találjuk a szebb példányokat.
Áradáskor, különösen, ha több napig tart, a homokpadokon, a csatornák torkolataiban találjuk a süllőket, sokszor méteres vízben.
Szintén áradó víznél találjuk meg a ragadozót a belógó bokrok, feltorlódott uszadékok alatt. E helyeken időszakosan jelenik meg, de ha ekkor mi is ott vagyunk, érhetnek meglepetések. Ez általában nem akadós pálya, ezért itt kényelmesen horgászhatunk.
No és van még süllő néha olyan helyeken, amire nincs magyarázat. Tavaly jártam úgy, hogy sokadszor horgásztam egy kanyar külső ívében, meredek szakadt part alatt, vízben álló, masszív fák takarásában. Sokadszor nem fogtam, de mivel két éve adott szép halakat, meg-megálltam egy félórára. Mielőtt a következő helyre csónakáztam volna, átkötöttem a belső ívre csalihalat fogni, ahol folyamatosan bugyborékolt az iszap, de látványosan tömegelt a sneci, a szinte álló vízben. Ma sem tudom, miért dobtam be az egyik süllőzőt, pár perc múlva megjött az első kapás, majd nemsokára a második is. Napokig azon a szakaszon volt az apróhal és velük a süllők is, méteres vízben, 30 centis iszapon.
Szóval bárhol lehet süllő, meg kell próbálni, maximum ugyanúgy nem fogunk, mint a tökéletesnek kikiáltott mélyvizű akadókban.
Hogyan horgászunk?
Megszokhattátok már talán, hogy a fürkésző horgászatot javaslom mindig, amely sok helyváltoztatással jár, különösen igaz ez a süllőzés esetén. Első lépésként keressünk pár alkalmas helyet, keressünk akadót és kövezést is. Ne vigyünk túl sok felszerelést, és ha valóban süllőzni szeretnénk, akkor ne keszegezzünk mellette. Egy helyen addig maradjunk, amíg van kapásunk, ne üldögéljünk feleslegesen, markoljuk össze a felszerelést és menjünk odébb.
Kezdjük akadóban a horgászatot, de ha nem eredményes, akkor keressünk fel egy kövezést vagy homokos partot. Amikor jól és jó helyen horgászunk, az első percekben lesz kapásunk.
Céltudatosan térképezzük fel az akadót, először rövidebb dobásokkal a tuskó előtt nézzük meg, hogy hajlandó-e távolabb merészkedni az élelemért a hal, majd ha ez nem jár eredménnyel, óvatosan közelítsünk a búvóhelyéhez. Én két bottal horgászom, az egyikkel az akadó part melletti részét vallatom, a másikkal a folyás felőli részen keresgélek. Legfeljebb 10 percig hagyom a helyén a felszerelést, és a csalit is cserélem 2-3 dobásonként akkor is, ha nem volt kapásom. Ismert helyen sokszor eredményes, ha nem tekerjük ki a csalit, csak közelebb húzzuk egy bothossznyit. A fellibbenő eleségnek nem tud ellenállni a környéken ólálkodó rabló. Ismeretlen pályán nem ajánlom, mert így a legkönnyebb beakadni.
Amikor parti bokrok alá vagy uszadék alá horgászom, kedvenc trükköm az, hogy bedobásnál nem fékezve engedem a súlyt a fenékre, hanem hagyom az orsóról lefutni a damilt. Így akár több métert is besodortathatjuk csalinkat az uszadék alá. Napsütésben ez lehet a kapásaink záloga. A homokos partoldalakon horgászva sokszor nem tudjuk, hol is van a markánsabb törés, ahol lerakja hordalékát a folyó, és ahol összegyűlnek a halak, ilyenkor kisebb méretű, 10-15 grammos ólmot szerelek, és a folyásra merőleges dobok. Persze ha valami akadó van előttünk, akkor garantált a beszakadás, de legalább meglesz a horgászhely. A kis ólommal szerelt szerelék a megfelelő helyre automatikusan be fog állni. Pár perc után itt mindenképpen célszerű fellibbenteni a csalit, hogy a sodrás kissé arrább tegye.
Milyen felszereléssel?
Partról horgászva esetleg meggondolandó a kapásjelző használata, de én alkalmasabbnak tartom a 3 m körüli erősebb rezgőspicces botokat. Nem a hal mérete miatt kell feltétlenül az erős bot, hanem azért, mert az első másodpercben le kell beszélnünk kosztosunkat arról, hogy az akadóba bújjon. Az érzékeny spicc kitűnően közvetíti a kapást, rossz szokásom, hogy kézbe veszem a botot, de ekkor sem nyeletek soká, az apró ütések általában nem süllőtől, hanem keszegektől, balinoktól származnak, ezekkel kár foglalkozni, úgysem tudunk időben bevágni.
A folyamatos ütögetés már süllő, de vagy kicsi, vagy oldalra viszi a csalit, ezt a zsinór irányának megfigyelésével vehetjük észre. Amint folyamatossá válik a rázkódás, vágjunk be. A kisebb süllő nem fogja bevenni a csalit, a nagyobbnak viszont már mélyen a szájában lesz, inkább maradjon le a hal, minthogy mélyre nyelessük az apró süllőket. A klasszikus és szép süllőkapás folyóvízen 8-10 másodperc alatt lezajlik. Először egy kisebb ütést látunk, ekkor ragadja meg csalinkat a hal, majd lassabb vagy gyorsabb húzásokat fog közvetíteni a spicc, én a második, harmadik húzásba bevágok, amikor folyamatosnak látom a húzást. Legjobban egy barátom fogalmazta meg, aki azt mondja, akkor kell bevágni, amikor rátámaszkodik a spiccre. A végszereléket úgy alakítsuk ki, hogy nagyon könnyen, gyorsan újraszerelhessünk. Süllőzésnél be fogunk szakadni, sokszor, kár bosszankodni rajta.
Az én végszerelékemnél a főzsinór végére - ami mondjuk 23-as, 25-ös - kerül egy forgó, a forgó fölé hurkolom az ólom előkéjét, a forgóba pedig a horogelőkét. Az előkék hossza és vastagsága a terep függvénye. Akadómentes terepen a horogelőke az ólomelőkénél kétszer-háromszor hosszabb, és mindkettő 0,20 mm-es zsinórból készül. Akadóban az ólom marad 20-as zsinóron, de a horog 25-ösre kerül és az arányok is megfordulnak. Ezzel a szerelékkel ha beakadok, csak a bűnöst veszítem el: akár az ólom, akár a horog akad el, csak az egyiket szakítom be, de ha mindkettő elakad, akkor is az előke szakad és legalább a főzsinórom nem fogy.
Mikor?
A süllőhöz is órát lehetne igazítani, ezért nagyon jó, ha van pár horgászbarátunk, aki szintén járja a Tiszát, és segít nekünk abban, hogy az adott időszakban mikor eszik a hal. A reggeli órákban általában rövidebb kapásidőszakra számíthatunk, de eszik a süllő napközben is, ezért ne keseredjünk el, ha ekkor érünk rá. A délután nekem sokkal eredményesebb szokott lenni, különösen a késő őszi időszakban, ilyenkor már nem áll fel este tetőre a kishal, de a süllőnek ennie kell, tehát megtalálja a fenekezőn felkínált csalit. Sokszor a sötétség első percei hozzák meg a kapásokat. Általánosságban elmondható, hogy egy derült nyári napon reggel 8 óráig, délután pedig 18 órától lesz a legtöbb kapásunk. Vannak persze kivételek, de azok mindig kivételek lesznek. Jegyezzük meg, hol és mikor fogunk, mert holnap, holnapután ugyanezek lesznek a fogós időszakok, és nem árt tudni, hogyan időzítsük szabadidőnket.
Mivel?
Sokáig élőhallal csaliztam és eredményeimre akkor sem panaszkodhattam, de a megfelelő méretű csalihalak begyűjtése illetve életben tartása - főleg nyáron - komoly gondot okozott.
Persze az elpusztult csalihalakat már akkor is szeletelgettem, fogtam is vele halat, de igazából csak az utóbbi 3 évben tértem át teljesen a halszelettel, filével való horgászatra.
Semmivel sem fogok kevesebbet és sokkal egyszerűbb fogni egy 20 dekás keszeget, amiből 8-10 jópofa szelet kijön, mint 10 db snecit levadászni a bokrok alól.
Tehát szelettel horgászom, és itt ellentmondok magamnak egyből, előszeretettel sneciből vágva. Az alábbiakban pár csúnya fotóval illusztrálom hogyan, ne nézzétek meg, ha Ti még nem csináltatok ilyet!
Természetesen jó a keszegből vágott szelet is, valahogy így:
Legkényelmesebb csalim pedig a fagyasztott hal és haldarab, egy-két órás horgászatnál számít ám, hogy mennyi időt töltünk a horogravaló beszerzésével. Alkalmanként, amikor valamelyik barátom horgászversenyre készül és elkísérem, vagy csak pusztán önszorgalomból nekiülök snecizni, és 10-es csomagokban, a nagyobbakat esetleg eldarabolva lefagyasztom. Nagyobb keszegből, eretnek módon akár kárászból is szép filéket lehet gyártani, amiket aztán még fagyott állapotban szépen horogra tűzhetünk. Meglepő módon előfordul, hogy fogósabb, mint a friss csali. Csak ne maradjon a táskában, nagyon gyorsan cseppfolyós állapotba kerül. :-)
Végül pár szó a süllő védelmében. Sajnos magam is szembesülök vele, hogy családi, baráti köröm kedvenc eledele. A keszeget fanyalogva fogadják, míg a süllőért harsány köszöneteket kapok. Egyre kevesebbet, mert saját értékrendemben a süllőt előbbre sorolva, egyre ritkábban viszem haza. Persze néha muszáj, de a törvényileg megengedett 30 cm-es mérethatárt 40 cm-re emelve, csak annyit és akkor, ha frissen el is fogyasztjuk. Néha, egy-egy egyedi mintázatú vagy csak kicsattanóan egészséges példány ilyenkor is megússza, és szerencsémre párom is már csak mosolyog, amikor széttárva üres kezeimet csak annyit mondok: „Olyan szép volt!” Szomorúan látom, hogy sokszor tepsibe kerül az éppen méretes 40 dekás süllő és a büszke kifogó csak a pillanatnyi gasztronómiai értéket látja a halban, majd másnap már panaszkodik, hogy évek óta nem fogott nagyobbat. Nos, én azt gondolom, nem is jár neki nagyobb, hiszen éppen Ő pusztítja el annak a lehetőségét, hogy az a hal megnőjön, szaporodjon és 5-8 vagy 10 év múlva is találkozhassunk igazi, kapitális süllőhercegekkel.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
