A sorozat záró részében az etetés módszereibe, illetve eszközeibe tekintünk bele, majd egy nagyon fontos dolgot részletezünk, a csali mozgatását, életre keltését. Végül, de nem utolsósorban áttekintjük azokat a hasznos és elengedhetetlen kiegészítőket, amelyek kényelmesebbé és eredményesebbé teszik léki horgászatunkat.
Etetés
Mivel etethetünk a mormiskázás során? Természetesen hagyományos etetőanyaggal és élő anyaggal egyaránt. Az élő anyagnak megvan az az előnye a por alakúakkal szemben, hogy mozgásával jobban felkelti a figyelmet, emellett tápanyagtartalma is igen magas, előszeretettel fogyasztják a halak. A hagyományos etetőanyagok viszont hosszabb ideig fejtik ki a hatásukat, tovább ott maradnak a fenéken, így az etetésre később odaérő halaknak is mindig maradt néhány morzsa. A csontkukac a leggyakrabban használt élő etetőanyag. Ezt egyszerűen csak a lékbe kell szórni, a légylárvák szép lassan alászállnak és a vízközt kószáló, táplálékot kereső halak figyelmét felkeltik. A csontit ragaszthatnánk is, de ezt a téli körülmények között a vízparton kivitelezni igen nehézkes, ezért e lehetőség inkább csak elméleti.
A módszer őshazájában egy nagyon ötletes szerkezetet találtak ki az élő anyag ragasztás nélküli, koncentrált fenékre juttatásához. Ez egy több helyen kilyukasztott fém vagy műanyag kúp, amelyhez egy kis füllel kapcsolódik az alapja. Az alapon egy másik fül van, amelybe egy rugalmas, összehajtott szálat dugnak, amely szál a főzsinór végére van kötve. Megtöltés után ráhajtják a palást aljára az alapját, a kis fülbe pedig beakasztják a rugalmas drótot. Lassú, nyugodt mozdulatokkal leengedik a lékbe. Megvárják, míg a szerelék leér a fenékre. Ekkor 10-15 cm damilt becsévélnek, majd egy hirtelen mozdulattal megrántják a szereléket. Ekkor az alap füléből kipattan a rugalmas drót, ezáltal kinyílik az alap és kihullik az etetőanyag. Aztán becsévélik a szereléket és kezdődhet a mormiskázás.
A célra tökéletesen megfelel egy másik klasszikus eszköz - amit ugyan nem mormiskázáshoz, sokkal inkább angol versenyhorgászathoz használták már az 1960-as években is -, ezt a FOX Bait Dropper néven újra forgalomba hozta. Nagyszerű téli etető lehet ez is, és megbízhatóan működik. Ez az etető pontosan ellentétesen működik, mint az előző. Ezt csak le kell engedni a fenékre és a fenékkel való kontaktus oldja a billenő ajtó horgát, ezáltal kiürül a tartalma.
Etetni természetesen nehézkes lenne a finom spiccű mormiskázó bottal. Sokkal célszerűbb egy régi horgászbotot a nyélrész fölött elvágni és a 3-5 cm hosszú kis bottest csonkra egy gyűrűt kötni. Az orsó gyakorlatilag lényegtelen, egy régi peremfutó, tároló orsó vagy egy kifejezetten téli horgászatra kifejlesztett kis multi közül bármelyik megteszi. A dobot valamilyen erősebb, legalább 0,20 mm-es átmérőjű damillal töltsük meg, amely bírja a gyűrődést. A fent bemutatott két etető közül bármelyiket használhatjuk: egyszerűen csak belekapcsoljuk a karabinerbe és leengedjük a lékbe a feltöltött etetőt.
A másik nagyszerű etetési eszköz a mormiskához van hozzáépítve, ami nem más, mint egy rugó a mormiska felett. Erre a rugóra gyúrják rá az etetőanyagot, miközben a mormiska horgát felcsalizzák és így engedik a lékbe. Az etetőanyag lassan leválik a rugóról, így kiszabadul „kapásra kész” állapotba kerül a mormiska,.
Az etetőanyaggal történő etetés a víz mélységétől függően változik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a csalit közvetlenül a fenék felett mozgatjuk. Ennek érdekében az etetőanyagunkat is a fenék közelében kell koncentrálni. Ha viszonylag sekély vízben horgászunk, akkor egy üvegben bőséges vízzel tejfölsűrűségűre kevert etetőanyagot önthetünk a lékbe. Ennél sokkal inkább célravezető, ha a meggyúrt etetőgombócokat juttatunk a fenékre, ahol a halakat keresni fogjuk. A gombócok mérete ne legyen túl nagy, de nagyon apró sem. A parányi gombócok egyenetlen felületük miatt a vízoszlopban kóvályogva haladnak lefelé, és nem biztos, hogy pontosan a szerelékünk alatt landolnak, pedig ez lenne a kívánatos. Az ideális gombóc 3-5 cm átmérőjű és kicsit lágyabb, mint egy parti finomszerelékes horgászat során alkalmazott.
Én téli horgászataim során megjelenése óta kizárólag a Pelletes Fekete etetőanyagot használom (kirostálva). Elválasztom a nagyobb szemcséjű anyagokat, valamint a pelleteket a finom, porszerű anyagtól. Télen minél finomabb szemcséjű anyaggal etetünk, annál bátrabb érdeklődésre számíthatunk. Természetesen az is igaz, hogy a nagyobb szemcséjű anyag jobban vonzza a nagyobb testű halakat. Meg kell találnunk az arany középutat. Ha számíthatunk nagyobb egyedsúlyú halakra, növeljük a szemcsenagyságot, ellenkező esetben csökkentsük.
A hely kiválasztása
Legfontosabb szabály a lékhorgászat során a biztonságos jégvastagság ellenőrzése. Ez a vastagság minimum 10 centiméter. Ezt a part szélén próbafúrással ellenőrizhetjük. Semmiképpen ne kockáztassunk!
Amennyiben ismerjük a mederalakulatokat és a haltartó helyeket, akkor szerencsés helyzetben vagyunk. Ha nem rendelkezünk helyismerettel, jó szolgálatot tehet egy halradar, amellyel feltérképezhetjük a medret. Általában a meder mélyebb részei a halasabb helyek téli időben. Nagyon ígéretes helyek a mederben található természetes vagy mesterséges képződmények, tereptárgyak, illetve a befolyók környéke, de utóbbiak megközelítése az itt gyakran vékonyabb jég miatt fokozott óvatosságot igényel!
Ha nagyon meredeken mélyülő mederrel rendelkező részt választunk a lékelés helyének, akkor mindenképpen számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy az etetőgombóc a meredeken lejtő aljzaton elgurul, és a szerelékünktől távolabb, nemkívánatos helyre koncentrálja a halakat. Sajnos ilyenkor még az a lehetőségünk sincs meg, mint parti horgászatkor nyáron, hogy odébb dobjuk a szereléket és ezzel kiküszöböljük a problémát. Ilyenkor csakis az újabb lék fúrása lehet a megoldás.
A mormiska mozgatása
Az ember természetes kéztartásából adódóan a horgászbotot szinte sohasem tartjuk vízszintesen: a bot spicce mindig a lék irányába mutat, a jég felszínével kb. 20-30°-os szöget bezárva. Az alábbi képek segítségével bepillantást nyerhetünk a csali mozgatásába.
A kapásjelző és a lék távolságát a horgász saját maga dönti el annak alapján, hogy neki mi a legkényelmesebb. Horgászat közben általában kétféle testtartást használunk. Az egyik, ami a leggyakoribb, hogy a lék mellé térdelünk, a másik, mikor valamilyen ülőalkalmatosságon ülünk, és arról horgászunk.
A mormiskát apró és nagyon gyors függőleges mozgással keltjük életre. Másodpercenként több rezgést próbálunk leadni a nagyon finom kapásjelző segítségével. A kapásjelzőnek összhangban kell lennie a csali súlyával. Ezt legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, hogy a mormiskát a kapásjelző karikájába akasztjuk: a kapásjelzőnek meg kell hajolnia a súly alatt. Ha közel 20-30°-ban meghajlik a jelző, miközben a bot vízszintesen áll, akkor nagyjából helyes az arány.
Ha a kapásjelző túlzott mértékben meghajlik, akkor toljuk visszább a jelzőt az orsó irányába. Ha nem találjuk elég érzékenynek, akkor húzzuk kijjebb az aktív részt, azaz növeljük a kint lévő kapásjelző-hosszt. Ha az állítgatások ellenére sem megfelelő az eredmény, akkor cseréljünk egy másik kapásjelzőre.
A mormiska mérete is meghatározza a kapásjelző aktív hosszát. Aktív hosszon azt a kapásjelző szálhosszt értjük, ami a botra rögzítő gumituskótól a jelző végén lévő karikáig terjed. Ha nagyobb méretű a mormiska, akkor visszább toljuk a jelzőt. Ha kisebb csalival horgászunk, akkor nagyobb részt hagyunk kinn.
Egyéb kiegészítők, hasznos kellékek
Néhány hasznos kiegészítő kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a jégen való tartózkodásunkat és a horgászatot.
- Lékfúró: kényelmes és biztonságos lékelést tesz lehetővé. Sokkal biztonságosabb és csendesebb, mint a fejsze használata.
- Jégszedőkanál: a konyhai tésztakiszedő kanál pontos mása. A kifúrt lék horgászat közben visszafagyhat, illetve pillésedik. Ezt a vékony jégréteget szedhetjük le a lyukacsos kanállal.
- Pontymatrac: jó szolgálatot tesz, ha térdelve horgászunk a jégen. Térdünk számára kényelmesebb a puha pontymatrac, emellett melegen is tartja térdünket.
- Hungarocell lap: a pontymatracra vagy annak hiányában jégre fektetve jó hőszigetelő.
- Termoruha, kesztyű és zokni: melegen tartja a végtagokat.
- Váltóruha: ha esetleg vizesek lennék vagy a part mentén az elvékonyodott, megroppant jégen beszakadnánk, akkor jó, ha van nálunk váltóruha, amit azonnal magunkra vehetünk.
- Kulacs meleg teával: a jégen átfagyva felfrissít és melegen tart.
- Horogszabadító: elgémberedett kézzel sokkal nehezebb kiszedni a horgot, mint nyári körülmények között, ezért hasznos lehet egy nagyobb fejű horogszabadító, amelynek furatába becsúszik a mormiska feje.
Biztosan nagyon sok dolog kimaradt ebből a cikksorozatból, de egy horgászmódszerről akár egy könyvet is lehetne írni, mégis maradnának fehér foltok. Remélem, sikerült egy kicsit mélyebben beleásni a témába és másokkal is megismertetni, megkedveltetni a módszert.
