Szerintem mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor az ember valami újat szeretne kipróbálni a horgászatában, mert a megszokott már nem ad akkora élményt, kihívást, vagy egyszerűen nem olyan eredményes, mint régebben. Nekem a „hatalmas” Amerikában mégsem olyan egyszerű, hiszen lakhelyemhez közel a legtöbb pontyozásra alkalmas vízterületet magánbirtokok szegélyezik. Így sok-sok évnyi parti pontykergetés után gondoltam egy merészet és beszereztem egy öreg pontonhajót!
Ráadásul, ahogy elkezdtem utánajárni a dolgoknak, kiderült, hogy alig 20 mérföldre van lakhelyemtől egy kikötő, ahol minden feltétel adott arra, hogy biztonságban tudjam tárolni felszereléseimet a hajón, töltsem az akkumulátorokat stb. Apropó, hajó! Érdekes világ ilyen szempontból Amerika, hiszen, ha pergető csónakot akarnék venni, tucatnyi gyártó több száz modellje közül választhatnék, motorerőben sem fukarkodnak, hiszen könnyedén rákerülhetne 300-350 lóerős meghajtás is külmotorban ezekre a testekre, hogy legyen „kraft”, ha haladni kell. Ez nem is csoda, hiszen óriási iparág állt rá e horgászok igényeinek kiszolgálására, és bármit akarunk, azonnal tudunk on-line is venni pár kattintással. Ha viszont ilyen „őrült” hobbija van valakinek, hogy pontyra horgászik, akkor roppant szűk a keresztmetszet, amiből válogathat, és zömében a tengerentúlról rendelve vagy magának kell megoldania a gondokat.
Azt viszont be kellett látnom, hogy ezek a hajócsodák nem alkalmasak az akár többnapos pontyhorgászatra. A másik véglet, a jachtok sem ideálisak, mivel azok fedélzete túl „elegáns” ahhoz, hogy etetőanyag-ponty-aroma fürdőben ússzon. Így megvettem egy régi pontonhajót, amit igényeimnek megfelelően átalakítottam, hogy legyen helye a botoknak, rod-podnak, pontymatracnak, vödröknek stb., ugyanakkor legyen helyem pihenni is, vagy akár főzni egy turistagázon magamnak valamit.
Ahogy elkészült a hajóm átalakítása, rögtön nekiindultam a vízterület felfedezésének. Hát, ha százalékban kellene kifejeznem azt, hogy mi a különbség a parti horgászat és a csónakos között, valahol az arány 5%-95% lenne. Hatalmasra nyílt előttem az eddig elérhetetlen tér, anélkül tudtam bárhol horgászni, hogy valakinek is a magánbirtokát megzavartam volna. Elindult tehát a feltérképezés: hol milyen mélységek vannak, mit lehet fogni, milyenek a mederalakulatok, hol mutatja esetleg magát a ponty.
Tucatnyi ígéretes helyet találtam, amiből a kedvencem az, ahol ez a film is készült. Ez a Connecticut folyó egyik mellékága, ami két kis folyót „gyűjt” össze és megy bele a főágba. A meghorgászható területen találok nagy töklevél-erdőt, ami nyáron szinte 100%-ig beborítja a felszínt kiváló táplálkozó helyet biztosítva a pontyoknak, de alig 60 méterre van egy mélyebb árok, amibe viszont nappalra vissza tudnak húzódni a halak. Azt figyeltem meg, hogy a fényre, illetve a fény beesési szögére roppant érzékenyek, mivel a víz „relatíve” tiszta. Így a pontyok az éjszakai, hajnali és esti órákban kimerészkednek a sekély területekre, de ahogy világosodik és egyre magasabbról tűz a napfény, vagy elég az is, hogy kellően világos lesz, szinte kihal a sekély zóna, és halat csak a mélyből lehet fogni.
Hogy egy kis különlegességgel is szolgáljak erről a területről, a mögötte található hegyben található az a légvédelmi parancsnokság, ami ellátta a keleti part védelmét, mielőtt az amerikaiak megépítették a NORAD-ot, ami már egész Észak-Amerika légvédelmi parancsnoksága lett és az ország közepére helyezték át. Itt viszont maradt két - a mai napig üzemelő - katonai reptér is, aminek köszönhetően rendszeresen lehet nézegetni a hatalmas csapatszállító gépeket, mint például a Lockheed C5 Galaxy-t, vagy épp vadászrepülőket, helikoptereket.
Egy ilyen kis kitérő után vissza a vízhez és a horgászathoz…! 4 fontos kérdéskör volt, amit meg kellett vizsgálni, hogy alkalmas-e a módszeremhez:
1. - A horgászhely
Mivel szerencsére a halak többször is megmutatták magukat - főként a hajnali és az alkonyati órákban -, ugrásokkal és fordulásokkal jelezték, hogy itt vannak, egyértelmű volt, hogy jó helyen keresgélek.
2. - Etetőanyag
Az etetőanyagokkal sincs könnyebb dolgom itt az USA-ban, mint a hajóval volt, ugyanis olyan, hogy hagyományos pontyos etetőanyag, szinte sehol nem kapható, így marad a Magyarországról való rendelés, kiegészítve itteni étkezési adalékokkal. A szimplán megragasztott zabpehely olyan mennyiségű apróhalat vonzott, hogy esélyem nem volt a pontyfogásra. Én pont ezért azt a módszert választottam, hogy 1 csomag „hazai” FermentX etetőanyagot hígítok fel étkezési zabpehellyel, vagy ha a másik oldalról közelítem meg, akkor 2 doboz étkezési zabpelyhet tuningolok fel egy Haldorádó FermentX Tejsavas Betainos keverékkel. Ezzel a markánsan savanyú adalékkal kívántam távol tartani az apróságokat. Még szerencse, hogy a Haldorádó a zacskóra nem írja rá, hogy „Acid” - azaz sav -, mert akkor meglehetősen nehezen tudnám behozni ebbe az országba! Így viszont „csak” halkaja :). Ezt a keveréket egészítem ki főt magvakkal, illetve főtt kukoricadarával, amivel a mix tapadósságát is befolyásolni lehet. Hasonló alapú keverék már több vadvízen is működött idekinn, így ezt használom leggyakrabban.
3. - Végszerelék
Na, itt volt egy újabb nehézség, aminek megfejtésére némi időre és modern technikára volt szükség. Történt ugyanis, hogy egy igazán leegyszerűsített végszerelék is minduntalan gubancolódva, összetekeredve, csali nélkül jött ki pár órás ázás után.
Ami igazán meglepő volt, mivel a korábbi parti helyemen ilyen nem fordult elő, még a sokkal erősebb, hol megerősödő, hol megálló sodrás ellenére sem. Ezen a helyszínen Döme Gáborral készítettünk egy kétrészes filmet, amit ezeken a linkeken lehet megtekinteni:
A választ a szerelékbe bekötött kamera adta meg, amikor is kiderült, hogy ezen a nagyon lassú sodrású szakaszon elképesztő mennyiségű kishal található. Csapatostól vetik rá magukat a csalira, de főleg az etetőkosárra, és addig csipkedik, rágják, lökdösik, míg kaját találnak ott. Nem is csoda, hogy összegubancolják az előkét. Adva volt tehát a feladat, hogy olyan végszereléket használjak, amit a legnehezebben tudnak összegubancolni.
4. - Csali
Szükségem volt egy olyan csalira, aminek van esélye, hogy kibírja az aprónépek rohamát és nem tudják módszeresen ledarálni percek alatt, így van esélye, hogy megvárja a pontyokat. A megoldást egy jövő évi Haldorádó újdonság jelentette, amivel már ez év tavaszától kísérleteztem.
Külön öröm számomra, hogy immáron 4. éve folyamatosan próbálom, véleményezem, javaslataimmal segítem és fejlesztem is a Haldorádó újdonságait, ami ez esetben nekem különösen hasznosnak bizonyult. Ugyanis a csali nem volt más, mint 1-2 szem csali imitáció, nevezetesen SpéciCorn Mega (nagyméretű ízesített gumikukorica) vagy a SpéciTiger (ízesített tigrismogyoró imitáció).
Na, ezzel már nem tudtak mit kezdeni az apróságok, viszont kellően feltűnő volt ahhoz, hogy az arra bóklászó pontyok figyelmét felkeltse, és horogra csaljam vele őket. Ezeken a buktatókon sorban végighaladva jutottam el addig, hogy egyre szebb és szebb pontyokat tudok rendszerint szákba terelni.
Amit még meg kellett szoknom a csónakos horgászatoknál, az a hajóforgalom. Előző parti helyemen, ami egy áramtermelést szolgáló mesterséges ág volt, nem volt ilyen nehézség, de itt ez mindennapos. Elképzelhetetlen a horgászat zsinórsüllyesztő nélkül, mivel itt gyakorta eszméletlen tempóval haladnak a hajók, és a felszínen ringatózó zsinór hamar a hajócsigán találja magát. Nekem is egy bő 200 méternyi fonottamat vitte el egy „versenyző”, aki bár tisztes távolban haladt el tőlem - nem gondolta, hogy horgászom, ha mégis, hogy tudok dobni 60-80 métert… a pergető horgászathoz szokott embereknek ez irreális ott -, elhajtott előttem és vitte is a fonottat „rendes” kapást produkálva. Eltépni lehetetlen a 40 librás fonott zsinórt, így azt vártam, mikor éri el a dobon a végét… kb. 5 másodperc volt. Bizonyára boldog volt, amikor a motor csigájáról szedegette le a zsinórt, már ha feltűnt neki, hogy lassult a tempója és a 300-as motorjával csak úgy pöfékel, mintha 250-es lenne :).
Ami a lényeg, hogy megtanultam, hogy zsinórt kell süllyeszteni azonnal, ahogy becsapódott a szerelék. Ami külön érdekes, hogy a halakat meg végképp nem zavarja a hajóforgalom. Akár a legnagyobb „zajban” is képesek táplálkozni kapást okozva ezzel, nekem meg aggodalmat, hogy fárasszam ki úgy, hogy ne mondjak búcsút ennek a tekercs fonottnak sem, ha esetleg jönne egy újabb hajó…
Íme, egy kisfilm, ami bepillantást ad a Connecticut folyón a pontyhorgászatba:
