Temető a Tisza, amikor kivirágzik, tartja a régi mondás, de ünnep is egyben, a folyó ünnepe, hiszen a vízminőség javulásának ékes bizonyítéka a milliónyi kérész násztánca. Aki egyszer látta, megélte, ahogy a rovarok egyre nagyobb tömegben bújnak elő, s végül hatalmas zizegéssel parttól partig borítják a folyót, az soha nem feledi, és minden évben várja, egyre jobban várja ezt a pár napig tartó csodát. Pláne, ha a legyező horgászattal is kacérkodik az illető…
Három évvel ezelőtt fogtam az első halaimat a kérészrajzás idején, akkor még csak fotózni, csodálni akartuk a kérészeket, de „véletlenül” bekerült a csónakba a balinozó bot is.
Egy uszály mögötti visszaforgóban egyre nagyobb tömegben kavargott, nyüzsgött a kérész, és a halak szinte a csónakba fröcskölték a vizet, ahogy harsány rablásokkal táplálkoztak. Hiába dobáltam azonban nekik a legbeváltabb műcsalikat, a kishal utánzatok hidegen hagyták őket. Aztán pillantásom a „B” doboz mélyén meglapuló, sosem használt, harsány, narancsos-sárgás színezetű, 6 cm-es felszíni csalira esett. Néhányadik dobás után szerencsém volt, a csali horga felakadt a terelőlemezre, így nem veretett, nem bújt a víz alá, hanem a víz tetején szerencsétlenkedett, pont, mint a kérészek. Látványos rablással rá is vetette magát egy másfeles forma balin.
Akkor még 2-3 halat fogtam, de valahogy nem érintett meg a dolog, a legközelebbi alkalommal már csak a fényképezőgép lapult a táskámban.
Két évvel ezelőtt változott meg a helyzet, a rajzás első napjait elcsípve szép balinokat, jászokat fogtam popperrel, és Benyus jóvoltából láthattam azt is, hogy milyen eredményes és látványos tud lenni a legyező horgászat.
Bármilyen hihetetlen, még ellent tudtam állni, de az elmúlt évben megpecsételődött a sorsom: a Szolnoktól Szegedig tartó 4 napos csónaktúrám alatt minden este hatalmas rajzásban gyönyörködhettem, és Ricsi barátom jóvoltából egy könnyű, finom legyezőbottal pár halacskát is zsákmányul ejthettem. A tél az elméleti felkészüléssel, a légykötés alapjainak megtanulásával kezdődött, majd a szárazedzések következtek. Mindenkinek ezt ajánlom, aki a legyezést ésszerűen akarja elkezdeni. Ismerje meg a felszerelését, tanuljon meg szárazon, különösebb erőlködés nélkül dobni. Ne élesben akarjon előkével, műléggyel nehezítve gyakorolni, tanulja meg fenntartani, kiteríteni a zsinórt, legyenek automatikusak a mozdulatok. Szerencsére a legyesekben túlbuzog a misszionárius lélek, bárkivel találkoztam, mindenki roppant segítőkész és őszinte volt. Így még itt, az Alföld közepén sem volt nehéz egy kisebb csoporthoz csapódnom, akikkel mégiscsak bátrabban lengettem a horgászbotot január közepén egy bevásárlóközpont mellett található füves területen. Meg-megnéztek minket, de atrocitásig csak Benyus jutott, amikor egy napos délelőtt egyedül merészkedett a terepre és bizony egy-két uszkárt arrébb kellett tessékelnie.
Ennyi bevezetés után nézzük a felszerelést! Távol áll tőlem, hogy igazi tanácsokat adjak, kinyilatkoztassak, hiszen épp elkezdtem az alapok elsajátítását, de ha leírom tapasztalataimat, talán eloszlathatok néhány tévhitet a legyezéssel kapcsolatosan. Egyes sportáruházakban feltűntek komplett legyező kombók, amik olcsóságukkal csábítanak. Nagy-nagy fenntartásokkal használhatók, így jobban tesszük, ha egyenként válogatjuk össze felszerelésünket, akár a használt cikkek között is szétnézve. Az én kölcsönbotom egy 4/5-ös, 2,4 m-es finom pálca volt, amellyel nagyon élvezetes volt a horgászat, de lehorgonyozva az erősebb sodrású helyeken kevésnek bizonyult az átlagosan kiló feletti halakhoz. Tapasztalt legyesek tanácsait követve egy 6/7-es osztályú, 2,7 m-es botot szereztem be. Ebben a legnagyszerűbb az volt, hogy az adott botot Benyusnál vásárlás előtt még ki is próbálhattam, így a horgászboltban már csak a gyűrűk és az illesztések ellenőrzése maradt. Az orsó beszerzése egy börze eredménye - tizenéves ABU, de tökéletes állapotban, filléres áron, a zsinór pedig szintén a legyesekre jellemző közös csomagrendelés eredményeképpen egy 8-as, WF-es zsinór.
Most remélem, van, aki felkapja a fejét, hogy ez így nem lesz jó, mert túl nehéz. Nos, erre is jók a közös szárazedzések meg a jó barátok. Addig-addig cserélgettük, próbálgattuk a felszereléseket, zsinórokat, amíg kialakult, hogy az én botom ezzel a zsinórral érzi a legjobban magát, és ezzel tudok a legkönnyebben dobni. Persze majd, ha javul a technikám, lehet, hogy működni fog könnyebb zsinórral is. :-) Egy gondolat erejéig visszatérve a dobásra: ne a távolságra törekedjünk az első időszakban, sokkal többet ér egy pontos, szépen a vízre fektetett 15 m-es dobás, mint egy 20 m-es, ami bombaként csapódik valahol a vízbe. Én megjelöltem a zsinórt annál a pontnál, amit kényelmesen ki tudtam dobni, ezzel a hosszal gyakoroltam, és csak akkor léptem tovább, amikor e zsinórmennyiséget már kényelmesen és mindig szépen ki tudtam teríteni.
Az előkét se bonyolítom túl, vettem ugyan gyári, vékonyodó előkét is, de még nem használom, 45/35/20-as zsinórokból magam kötözgettem össze az előkémet. Egyetlen hátrányaként a csomókat tudom felhozni, azok sem a szakítószilárdság csökkenése miatt problémásak, hanem mert minden apró szemetet összeszednek.
Az előkére kerülő legyek pedig végképp egyszerűek, alapesetben a Benyus által megénekelt szaloncukor legyeket használom, bár már kisebb változtatásokkal, de ezek inkább csak nekem fontosak, a halaknak nem igazán.
A tiszavirágzás nem tart hetekig, június elején, közepén zajlik általában, a nagyobb áradás se zavarja a kérészeket. Annál inkább az időjárás: esőben, viharban, nagy szélben nem repülnek, persze meg is értem őket, 3 évet várnak a párosodásra, nyilván szeretnék, ha ideálisak lennének a körülmények. Naponta 2-2,5 órás eseményre számíthatunk, valamikor délután öt, esetleg hat óra körül bújnak elő az első rovarok, majd egyre többen és többen lesznek. Az első időszakban azon a területen találjuk tömegesen őket, ahol kikelnek, majd ahogy telik az idő, egyre inkább a folyó közepe felé haladnak, hogy a rajzás vége felé egyetlen hatalmas, zizegő felhővé álljanak össze, amely folyásiránnyal szemben repül. Ekkor már nagyon fogytán az üzemanyag, egyre több és több pottyan a vízbe, a halaknak, sirályoknak, vadkacsáknak pedig elkezdődik a nagy zabálás. Mi nyilván a fentiek közül leginkább halat szeretnénk fogni, elsősorban balinra, jászra, esetenként gardára van esélyünk.
A legjobban akkor járunk, ha a virágzás kezdetét már beélesített legyezőbottal várjuk, de hogy hol, az sajnos nem határozható meg pontosan. Ott kell horgásznunk, ahol kérész és hal is akad. Szerencsére azonban ilyenkor a halak nem szégyenlősek, főleg az első időszakban akár kiugrálva is üldözik a vízfelszín felett repülő rovarokat. Ekkor tudjuk a legkönnyebben megfogni őket, ahogy egyre több és több tiszavirág repül (és ahogy persze telik a halak bendője…), egyre diszkrétebben szedegetnek. Sokszor becsapós, hogy milyen picike burvánnyal szedi le a legyünket akár a másfeles balin vagy jász is. Kezdő legyeseknek igazi Kánaán ez, nem kell nagyot dobni, hiszen sokszor a csónak mellett is rabol a hal, nem kell bonyolult csalivezetési technikákat alkalmazni. Forr, pezseg az élet, mindenütt halakat látunk, hallunk és előbb vagy utóbb a mi csalinkra is akad majd jelentkező.
Nagyon vártam én is ezt az időszakot, persze próbálkoztam streamerrel is balint fogni, továbbmegyek, fogtam is, de azért csak a tiszavirágzás volt az, ami miatt kezembe vettem a legyezőbotot. Igazi forródrót alakul ki ilyenkor, család, barátok mellőzve, igyekszünk minél többet a vízen lenni, és folyamatosan zaklatjuk egymást a hírekért. A Maroson jelentek meg - hagyományosan - az első kérészek, de szomorúan tapasztaltam, hogy a halak még nem nagyon kaptak rá az ingyen kosztra. A következő alkalommal jókor és jó helyen voltunk, kérész ugyan nem volt több, de 20 percig nagyon rajta volt a balin, 8-10 akcióból 4 halat fogtam. Ricsi barátom ezután érkezett, bíztam benne, hogy már a Tiszán is elindul a rajzás, ezért jó hosszút csónakázva egy nagyon jó balinos helyre kötöttünk be. Szinte észrevétlenül kezdődött, egy-egy kóbor példány után azt vettük észre, hogy nyüzsögnek a tiszavirágok a folyó közepén. Aznap nem voltunk túl ügyesek, 6-7 halat fogtunk ugyan, de sok volt a mellévágás, sok volt a csalit csak bökdöső hal. Aztán egyszerre összeállt minden, pedig vihart jósoltak estére, így rövid horgászatra készültünk, nem is mentünk messzire, hogy pár perc alatt visszaérjünk a kikötőbe. Kényelmesen bekötöttünk, felszereltük a botokat, kipróbáltam a módosított legyet, majd vártuk a rajzást. Barátom persze nem bírt magával és hébe-hóba dobott egyet, nagy meglepetésünkre ki is csikart egy kapást egy legalább ugyanannyira türelmetlen haltól. Ezt a halat nem fogtuk meg, de fellelkesedve dobáltunk tovább, hiszen annak ellenére, hogy egy-egy rovart láttunk még csak repülni, úgy tűnt, hogy a vízfelszín alatt éhes halak tucatjai várják a vacsorát. Ritka az ilyen alkalom, de ezúttal miénk volt a lehetőség! Barátom fogta az első félkilós balint, amire én gyorsan kettővel válaszoltam. A második balinból kivéve a horgot, meglepő dolgot láttam, messze bent a torkában jól felismerhetően szedermaradványok piroslottak. Amikor bekötöttünk, láttam a kacsákat, hogy eszegetik a vízbe hulló gyümölcsöt, de nem gondoltam volna, hogy a balin is rááll. Mindenesetre jól elkacarásztunk, feltételeztük, hogy előételként fogyasztotta halunk a kérészlakoma előtt. Nem sokáig vezettem a házi versenyt, Ricsi akasztott és látványosan görbülő pálcája sejtette, hogy ezúttal nem egy szabvány balinocska küzd a zsinór végén. A kilósforma hal a húzós vízen jól megdolgoztatta a felszerelést, de nem szabadult, csak egy fotó után.
Ekkor már repülgetett a tiszavirág, de sokkal kisebb számban, mint az előző alkalommal, talán ennek tudható be, hogy a halak ezúttal vehemensen támadták csalijainkat. Szinte folyamatosan voltak akcióink, bár pár perces szünetek azért előfordultak. Nemsokára megfogtam az első jászt is, ami nem sokkal lehetett kiló alatt, de innentől elvesztettük a fonalat. Minden második, harmadik dobásunkra kapásunk volt, persze sokszor nem akadt vagy lemaradt a halunk, de rettenetesen élménydús horgászat kerekedett a dologból. Amikor egy-egy szedésre gyorsan és pontosan rá sikerült dobnunk, szinte azonnal volt kapásunk. Annyira éhesek azért nem voltak, hogy üldözzék a csalit, inkább a pontosan beejtett és jól vezetett csali volt eredményes. Egy alkalommal a bepottyanó csalim mögött jó fél méterre nyúlt fel a kérészért a hal. Éppen csak bedobtam, így egy gondolatnyi idő után ki akartam venni, hogy pontosan rádobjak az akcióra. Nem sikerült, ennyi pont elég volt, hogy a hal felfigyeljen és odaérjen a csalimig, én pedig tökéletes és laza mozdulattal pont bevágtam neki. Ez a hal is jász volt, szinte testvére az előzőnek. Pár dobással később a beeső csalira startolt rá harsány rablással valami, ami a bevágást követően egész jól el is szaladt. Nagyobb balinra gyanakodtunk, főleg a kapás alapján, de csalódnunk kellett: átlagos, 35 centis hal volt a tettes. Nem sokáig szomorkodtam, alig néhányat dobhattam, amikor szintén a beeső legyet vette le ezúttal diszkrét határozottsággal egy hal. Akár egy nagyobb sneci is lehetett volna a burvány alapján, de a bevágásra szétcsapta valami nagy test a vizet, és komoly erő húzta a zsinóromat. Befeküdt a sodrásba és vitette magát, nem dolgozott sokat, csak a fejét rázta. Fel is csobogott a felszínre, így egyértelművé vált gyorsan, hogy nagyobb jásszal van dolgom. Meg is akartam kérni Ricsit, hogy fotózzon, de barátom se vesztegette az idejét, bevágás után Ő is fárasztásba kezdett. Nemsokára feladta halam, talán sejtette, hogy visszakerül? Éppen át tudtam fogni a tarkóját, azzal a lendülettel be is mutattam csónaktársamnak, aki majdnem el is feledkezett a saját haláról. Gyönyörű jász volt a zsákmány, valahol másfél-két kiló között. Minden halat azonnal visszaengedtünk, így most kapóra jött, hogy két hal is volt a csónakban, ha terítéket nem is, de legalább két halat tudtunk együtt fotózni.
Ekkor már csendesedett a környék, a felhők is egyre közeledtek, de ez nem szegte volna kedvünket. Annál inkább elrontotta a szórakozásunkat az a tapintatlan horgásztárs, aki éppen azon a 20 méteres szakaszon, a csónakunk és a part között csorgott el alapjáraton pöfögő motorjával, közben két kézzel szórva a vízbe a kukoricát. Első meglepetésünkben csak hitetlenkedve néztünk egymásra, ennyire kicsi már a Tisza is? Horgásztársunk még azt is jelezni szerette volna, hogy ez itt az Ő helye, de Ricsi barátom kissé felemelt hanggal közölte, hogy zokon vettük az előbbi akcióját. Még ekkor sem hátrált meg, igaz ekkor már a csónakunk felett, de csak beszórt még egy vödör kukoricát. Nem értem, hova tűnt az emberekből a tapintat, ennyire kell a hal? A tiszavirágzás évente egyszer, 7-10 napig tart, naponta 2 óra egyedi, különleges horgászlehetőséget teremt, ez akárhogy is számolom, 14-20 óra/év.
Kedves horgásztárs, ebből a 14 órából sikerült egyet elvenned!
Félórát még horgásztunk, egy-egy óvatos kapásunk akadt, de több halat már nem fogtunk, szerencsére jó hangulatunk visszatért és már a következő napot tervezgettük. Ekkor már nagyon közel voltak a felhők, gondoltunk is a befejezésre, de csak megvártuk az első viharos erejű széllökést. Nyögtek a fák, szállt a por a víz fölé, így nem sokat kellett győzködni minket a pánikszerű menekülésről. Nem pakoltunk mi egy pillanatig se, felkaptuk a súlyt és már száguldottunk is a biztonságos kikötő felé. A fák árnyékából kiérve arcunkba is kaptuk a szél igazi erejét, de szerencsére még nem volt ideje komolyabb hullámokat gerjeszteni, így gond nélkül kiköthettünk. Leszereltük a botokat, leponyváztuk a hajót és elbúcsúztunk: holnap ugyanekkor, ugyanitt, hiszen most virágzik a Tisza, most menni kell.
Másnap hatalmas rajzás kerekedett, talán fogtunk halat, talán nem, de vittünk fényképezőgépet és a tiszavirágzás felejthetetlen hangulata kárpótolt bennünket.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Magyar Anita, Benyuska Richárd, Kiss Gábor
