A ragadozó halak horgászatának iskolája számomra a balinozással indult, és mind a mai napig az egyik legváltozatosabb, legizgalmasabb módszernek tartom a rájuk történő vadászatot. Ez a ragadozó halunk sok-sok álló- és folyóvizünkben megtalálható, ám személy szerint elsősorban nagyobb folyóinkon, a Maroson, Tiszán, néha a Dunán kergetem sikerrel őket. Egy-egy kósza példányt persze horogra csaltam állóvizeken is, de azt a témát meghagyom nálam avatottabb szerzőtársaimnak, én a folyóvízi balinozás módszereire térek ki az alábbiakban.
Alaptételként azt kell elfogadnunk, hogy e halunk tartózkodási helyét a táplálékaként szolgáló állatok megjelenése, csoportosulása határozza meg elsősorban. Feltételezem, hogy a balin is pihen, valószínűleg vannak olyan órák, amikor nem táplálkozik, de úgy gondolom, hogy ilyenkor se távozik messzire arról a területről, ahol táplálékát beszerzi. Ezt elsősorban az mondatja velem, hogy a legcsendesebb délidőben, amikor rablásnak nyoma sincs, akkor is elcsíphetünk egy-egy példányt az ismert balinos bokrok mögé dobott wobblerrel. Természetesen akkor foghatjuk meg legkönnyebben, amikor táplálkozni kezd és látványos rablásaival messziről integet nekünk: „Ide, ide!”. Ám ekkor már igazából el is késtünk, hiszen úgy tudjuk leghatékonyabban megfogni, ha előre sikerül megjósolni, hogy hol fog megjelenni, és lesben állva, élesre töltött felszereléssel várjuk őkelmét.
NYÁRELŐ (MÁJUS, JÚNIUS)
Folyóvizeink ebben az időszakban igencsak változékony arcukat mutatják. Áradnak, apadnak akár egy héten belül, az időjárási frontok is körbe-körbe járnak. Nem egyszerű a dolgunk, de a balin az ívást követően igencsak éhes, így érdemes időt szánni a felkutatásukra.
Áradó és melegedő víznél a partszélen és a vízbe lógó bokrok ágai között, a vízfelszínen találjuk őket. Amikor az áradás esővel, lehűléssel érkezik, kissé más a helyzet. Az erősebb sodrásból ugyanúgy kivonulnak a langósabb, sekélyebb vizekre, de mélyebben maradnak, nem a felszínen, hanem vízközt vagy fenéken találjuk meg őket. Ugyanúgy táplálkoznak, ám felszíni rablást elvétve fogunk látni, hiszen a táplálékhalak se lesznek a felszínen. A magasabb vízállású folyón sok-sok búvóhely akad, kis túlzással minden bokorban állhat balin, ám egyes szakaszokat ennek ellenére előnyben részesítenek. Ismerek olyan területeket, ahol mindig van hal, pedig semmiben sem különböznek a többitől. Nyilvánvalóan lehet előnye az adott szakasznak, ám azt mi, horgászok nem vesszük észre, csak a balinok számára magától értetődő.
Természetesen vannak azért olyan jelek, amelyek árulkodnak. A folyó nem egyenletes szakasza, a visszaforgó, az akadályokon megtörő víz, a sodrást elterelő természetes vagy mesterséges akadályok mind-mind megtartják a halat. Sokkal látványosabb és direktebb támpont viszont a kishalak jelenléte. A nyár eleji időszakban már a frissen született ivadékhalakkal is számolnunk kell, amelyek mozgását sokszor nem is vesszük észre, ám a parton álldogáló kis kócsag, vagy akár maguk a balinrablások felhívhatják rá figyelmünket. Ez általában már a júniussal és az apadással hozható leginkább összefüggésbe. Egyre kevesebb lesz a halak búvóhelye, egyre lokálisabban jelennek meg és ez számunkra könnyebb zsákmányt jelent. A fenti két hónap számomra elsősorban a pergetésről szól, hiszen a téli unalmas mederhorgászat után felüdülés látott halra horgászni. Ráadásul jó alkalom ez arra, hogy nagyobb folyószakaszokat bejárjak, megnézzem, mit hozott vagy mit vitt az áradás. Nem mellesleg szépen összecsiszolódnak a mozdulatok, bejáródnak az izmok, hogy a későbbi éjszakai horgászatokon se okozzon gondot a folyamatos, koncentrált pergetés.
A másik hatékony módszer, amelyet elsősorban lehűléssel érkező vagy túlontúl magas vizű áradás esetén lehet alkalmazni, a fenekezés. Furcsa talán, hogy e tipikus felszíni ragadozó megfogására ajánlom a módszert, ám egyes esetekben eredményessége megkérdőjelezhetetlen. Kezdő folyóvízi horgászként egyik kedvenc horgászmódszerem volt a célzott balinfenekezés, amely jó iskolának bizonyult a későbbi süllős próbálkozásokhoz.
A közelmúltban ismerkedtem meg a műlegyezéssel, próbálkozom is becsülettel, ám sikertelenségemet Benyus is megerősítette, így arra a következtetésre jutottam, hogy amíg nincs vízfelszínen a balin, addig számomra hanyagolandó a módszer. Súlyozott legyekkel természetesen kereshetjük halunkat mélyebben is, ám a zavaros vízben látni nem fogják, rezgést meg műlegyünk nem kelt akkorát, hogy ingerként hasson a balinra. Nyilván avatottabb kézben hatékony lehet a legyezés is, ám én inkább a következő időszakra tartogatom, amikor a táplálékok felszíni megjelenése feljebb csábítja a ragadozókat is.
NYÁR (JÚNIUS KÖZEPE, JÚLIUS, AUGUSZTUS)
Normális időjárási viszonyok között június közepétől alacsony vagy közepes medertelítettségű folyón, melegedő vízben, jó időjárási viszonyok között horgászhatunk. Egyre nagyobb számban jelennek meg esténként a rovarok is, amelyek néha önmagukban is zsákmányt jelentenek a balinok számára. Ezen jelentőségük azonban sokkal csekélyebb, mint kisebb folyóinkon, patakjainkon, hiszen komoly mennyiségben vannak jelen az apróhalak. Ez persze nem azt jelenti, hogy bokrokkal sűrűn benőtt szakaszokon a vízre nagyobb tömegben potyogó rovarokra ne figyelnének fel a ragadozók, ám tapasztalataim szerint itt inkább gardára, jászkeszegre számíthatunk a balinok kisebb példányai mellett. Az öreg, tapasztalt halak nem kapkodnak legyek után, megmaradnak a jól bevált kishal zsákmány mellett. Persze van egy jeles esemény, amely ebben a hónapban szokott bekövetkezni és az összes békés és ragadozó halat a víz felső régiójába csábítja, ez pedig a tiszavirágzás. A kérészek tömeges megjelenése a késő délutáni, esti órákban következik be és nagyon eseménydús, tömény horgászati lehetőséget biztosít számunkra.
Július, augusztus hónapokban visszaáll minden a rendes kerékvágásba, de a letisztult, meglassuló folyókon egyre nehezebb lesz horogra keríteni a halakat. A kapásidőszakok rövid félórákra korlátozódnak, a világosodás első percei és az esti szürkületi óra működik. Persze napközben is lehet fogni balint, de sok-sok utánajárással, sok-sok energiával. Kivétel ez alól, ha az aratások elindulásával értékelhető egérúszás kezdődik, hiszen a könnyű prédán a harcsák, jászkeszegek mellett a balinok nagyobb példányait is megtaláljuk.
Az időszak teljes szakaszában igen eredményes a pergetés, de szorosan felzárkózik mellé a legyezés is, hogy a kérészrajzás idején rövid időre maga mögé is utasítsa. A beállt, lelassuló vízben a fenekezés is működik, különösen a zátonyokon rajcsúrozó balinok keríthetők így horogra eredményesen.
Komolyabb változást a halak életében - és a folyóvízi horgászatban is - a vízhőmérséklet csökkenése hoz. Az augusztus végén szinte menetrendszerűen megérkező lehűlés száműzi a partszélről az apróhalakat, a rovarok is egyre kisebb számban repülnek, így a halak is tartózkodási helyet, szokásokat változtatnak. Ez az időszak nagyban különbözik a fentiektől, és szerencsére még messze is van, így félrerakom egy következő alkalomra és áttérek a módszerek, eszközök részletesebb bemutatására.
HOL, MIKOR, MIÉRT ÉS HOGYAN FENEKEZZÜNK?
A balinok gyakran rajtavesztenek a süllőknek szánt halszeleten, ám vannak helyek, ahol nagy számban, csapatosan jelennek meg, így célzottan rájuk is horgászhatunk. Hideg vízzel érkező áradások esetén mélyebbre húzódnak, de megmaradnak a partközeli régióban. Nagyon kellemes élményeket szerezhetünk a sokat emlegetett csatornabefolyók környékén horgászva, de majdnem ennyire jó minden elöntött homokpad, szélesebb irtás, vagyis azok az akadálymentes területek, ahol halunk kedvére szaladgálhat. Legtöbbször persze nem a tisztás közepén üldögél, hanem valami vízbe lógó bokor mögött vagy egyenesen a partszegély meglassuló vizében pihen, de időről-időre leellenőrzi területét, hogy érkezett-e valami táplálék. Általában nem egyedül portyázik, így két bottal fenekezve sokszor perceken belül foghatjuk a halakat. Azt azért tudnunk kell, hogy közel azonos méretű egyedek alkotják a csapatokat, így bármilyen jó szórakozást nyújt is a folyamatos kapás, ha sorozatban 30 centis balinok akadnak horgunkra, illik odébbállni.
A letisztuló, meglassuló nyári folyón egyre nehezebb pergetve megfogni a balinokat, ám a sekély, zátonyos területeken nemegyszer látványosan és szemtelenül mutogatják magukat. Egy-egy példány természetesen horgunkra akadhat, ha ólmos-legyes végszerelékkel vagy valami hasonlóan távdobó műcsalival órákon át pásztázzuk a vizet, ám én ilyenkor előszeretettel nyúlok újra a fenekező pálcákhoz. Ezek a szakaszok általában sekély, a Maroson nem ritkán félméteres mélységű vizek, így egy hosszú előkén felkínált haldarabot nem fognak figyelmen kívül hagyni. Azért tartom elsősorban itt alkalmasabbnak a fenekezést, mert a pergetéssel igen gyakran csak elűzzük a halakat, hiszen egy kisebb szakaszt dobálunk huzamosabb ideig. Egy hátránya van csak a nyári, kisvizes balinozásnak, legtöbbször csak a világosodás első órájában működik, az pedig bizony hajnali 4 órát jelent. Nem ekkor kell elindulnunk otthonról, 4 órakor már rég felcsalizott horgokkal kell várnunk a kapásokat.
Ezzel el is érkeztünk az időpontok kérdésköréhez. Nagy általánosságban elmondható, hogy a hirtelen vízhőmérséklet-csökkenést követő időszakban, illetve zavaros áradások idején egész nap, míg a megállapodott, letisztult vízben a hajnali és az esti egy-egy órában számíthatunk leginkább arra, hogy fenekezve több balint fogjunk. Ezen túlmenően nem mernék nyilatkozni, hiszen kis túlzással minden nap más, akár még az is előfordulhat, hogy a legmelegebb déli órákban lesz a legtöbb kapásunk.
Horgászfelszerelésünket nem kell túlbonyolítanunk, két erősebb feederbottal, 40-es méretű orsókkal, 20-as, 25-ös damillal el fogunk boldogulni. A balin kapása igen erőteljes, így többektől hallottam, hogy nyeletőfékes orsókat használnak e célra, de én idegenkedem ettől. Általában az első, folyamatos húzásra megakaszthatjuk a halat, felesleges a nyeletés. Hozzáteszem, az is igaz, hogy vehemens kapásával olyan érzetet kelt, hogy elviszi a botot, de ritkán akasztja meg magát, inkább csak letépi az elbambuló horgász csaliját. Ennek ellenére a végszerelék összeállításánál a horog minőségére helyezem a hangsúlyt. Kevés akadót bújtató terepen horgászunk, így nem kell számolnunk a folyamatos leakadásokkal, ugyanakkor a hal szájában egy pillanatra megakadó éles horoghegy bevágásaink sikerességét nagyban megnöveli. Az ólom mérete még egy érdekes dilemma. Főleg a sekély, homokos területeken szoktam a szükségesnél pár grammal kisebb ólmot használni, mégpedig azért, hogy a csalim ugyanott akadjon meg, pihenjen percekig, ahol egyébként is megakadnak a vízben sodródó táplálékok. A balin fenekező horgászatának egyébként ez a kereső metódus a legfőbb jellemzője. Míg a süllőnek felkínált, az akadó mellé juttatott csalit jobb, ha nem piszkáljuk, addig a balinnál az 5-10 percenként fel-fellibbentett, odébb húzott, sűrűn újradobott halszelet a legfogósabb.
PERGETÉS
A balin pergető horgászatának nagy hagyományai vannak kis hazánkban, így az általánosságokat ezúttal mellőzöm, inkább egy-két olyan momentumot emelek ki, amelyek nagyban meghatározzák, meg tudjuk-e fogni ezt a fognélküli ragadozót. Felszerelés tekintetében mindenképpen a könnyű pergetés kategóriájába sorolt eszközöket ajánlom. Csónakos horgászatnál használhatunk akár 1,8-2,1 méteres, 0-10 vagy 3-15 grammos finom horgászbotot is hozzá illő 20-as, 25-ös méretű orsóval, 18-as monofil horgászzsinórral. Partról természetesen nagyobbakat kell dobnunk, így a nagyobb súlyú műcsalikhoz erősebb botra lesz szükségünk, de saját gyakorlatomból azt kell mondanom, hogy az ólmos-legyes végszerelékhez is általában elég lesz egy 10-30, vagy 15-40 gramm dobósúlyú pálca. E botokhoz nagyobb, maximum 40-es méretű orsó és vastagabb, maximum 25-ös monofil zsinór passzol. Műcsalik tekintetében hihetetlen jelenleg a választék, így elsősorban nem márkákat, hanem típusokat említek meg. A karcsú, minow jellegű csalik mellett fogósak lehetnek az oldalról kicsit lapított, magasabb hátú modellek 5-6 cm-es változatai és alkalmanként a széles mozgású kerekded wobblerek is. Egyéb műcsalik tekintetében, kissé hazabeszélve, az ólmos-legyes végszerelék mellett az ASP Jiggin Spinner kisebb, 10-14 grammos változatait javaslom.
A legjobb felszerelés és műcsali sem ér azonban semmit, ha nem figyelünk néhány apróságra. Legelőször is azt javaslom, TANULJUNK MEG DOBNI! Ez persze triviálisnak hangzik, mégis azt kell, hogy mondjam, nagyon kevés pergető horgásszal találkoztam, aki valóban jól dob. Igenis példát kell vennünk a műlegyező horgászoktól, akik nem sajnálják a fáradságot a különböző dobási fajták tökéletes begyakorlására. A balin felszíni ragadozó, kapásaink zöme a műcsali vízbe érkezésekor vagy a húzás első méterében következik be, nem elég nagyjából odadobni, pontosan és megfelelően fékezve kell wobblerünknek a vízre érkeznie. Senki sem születik ezzel a képességgel, csak sok gyakorlással és megfelelő odafigyeléssel lehet elsajátítani. A második fontos kritérium a taktika. Amikor zabál a hal, akkor bárhogyan és bármivel megfogható, ám valljuk be, mi akkor is szeretnénk zsákmányul ejteni, amikor csak hébe-hóba csattognak a felszínen a ragadozók. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy pár dobás után a halak egyszerűen arrébb vonulnak. Azt javaslom, üljünk le és figyeljük meg, mivel táplálkoznak, milyen irányból támadnak, a táplálékhalak merre menekülnek. Ennek ismeretében meg tudjuk határozni az alkalmas műcsalit, és ha nem dobálunk folyamatosan, ész nélkül, hanem kivárjuk a kedvező pillanatot, akkor sokkal eredményesebbek leszünk.
LEGYEZÉS
Saját gyakorlatomban a legyezést amolyan kuriózumként alkalmazom, egyes kiemelt alkalmakkor legfőképp a módszer szépsége és a felszíni műlégyre kapó hal felejthetetlen látványa miatt. Leginkább a kérészrajzáskor eredményes módszer, vagy ha megtaláljuk a bandázó ivadékhalakon rajcsúrozó balinokat. Szakmai részekbe nem igazán merek belemenni, hiszen a módszer legkülső felszínét kapirgálom mindössze, inkább csak saját felszerelésemet ismertetem. Egy 6/7-es osztályba tartozó 2,7 méteres botot, hozzá illő orsót és kicsit nehezebb, 8-as méretű WF-es zsinórt használok. Természetesen lehetne finomabb felszereléssel is horgászni, ám kezdő hibáimat ez az erősebb felszerelés sokkal könnyebben elviseli. Ráadásul néha jönnek bőven kiló feletti halak is, amelyek az erős sodrású Maroson már perecbe hajlítják ezt a botot is. A dobástávolságot elvileg nem nagyon befolyásolja a bot hossza és erőssége, ám erősebb és hosszabb bottal nekem könnyebb a távolabbi dobások kivitelezése. Persze nem kell távdobásokra gondolni, szép ívű, jól befejeződő dobásaim a 20 méter környékén lehetnek. Vékonyodó előkét nem használok, főleg takarékossági okokból, hiszen még manapság is sok gubancom alakul ki. A Benyus által ajánlott metódust alkalmazom, vagyis szűk kétméteres 40-es damil után kötök egy 50-60 centiméteres 25-ös méretű előkét, és ezzel kész is.
A műlegyek tekintetében a kérészrajzáson egyértelműen a sárga polifoamból kötött egyszerű szaloncukor légy a favorit, de már kísérletezem a víz alatt felúszó lárvákat utánzó súlyozott nimfákkal és az elpusztult egyedeket imitáló, kidolgozottabb modellekkel is. A tiszavirágzást követő időszakban viszont már a streamereké a terep. Ezt a horgászatot annyira nem szeretem, hiszen a felszín alatt vezetett csalira nem annyira látványos a kapás, de szép élményeket kaphatunk ekkor is. Erre az időszakra még nincs igazi favoritom, talán a nyúlszőrből készült legyek, illetve a polifoamból kötött gurglerek azok, amiket a legtöbbet dobálok. A műlegyes horgászatnál még inkább fontos a pergetésnél már megemlített taktika és a megfelelően kivitelezett dobás. Érdemes akár hosszú perceket is pihentetni a vizet, hiszen az óvatlanabb hal sokkal nagyobb eséllyel fogja levenni az orra elé pottyanó legyünket.
Amikor e sorokat írom, a Tisza magas és zavaros vízzel hömpölyög, de bízom benne, hogy június közepén-végén a kérészek már ideális körülmények között rakhatják le petéiket. Én ott leszek, várni fogom őket és reménykedem, hogy idén is olyan hatalmas felhőkben fognak repülni, mint az elmúlt esztendőkben. Persze ha túl sok a tiszavirág, akkor a halakat nem fogom tudni becsapni, ám azt sem bánom, amennyiben így vagy úgy, de részese lehetek az időről időre megújuló természet ezen apró kis csodájának.
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor, Magyar Anita
