A törpeharcsa sok horgász bosszúsága. Nem is arról folyik a diskurzus, hogyan lehet horogra csalni, hanem arról, hogyan lehet elkerülni. A törpeharcsa méltó a nevére, bár eredeti élőhelyén nem lenne rá érvényes ez a jelző. Ahol túlszaporodott, ott a „mikroharcsa” név jobban illene rá. Én még emlékszem gyerekkorom sörösüveg méretű törpéire, akkoriban nem is volt velük semmi gond. Sok tévhit van a köztudatban vele kapcsolatban, érdekes, hogy mi a valóság!
A törpeharcsa (Ameiurus nebulosus) és a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas)
Egyéb nevei: kusza harcsa, törpe, törpike.
E két törpeharcsa-faj eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része Kanadától egészen a Mexikói-öbölig, de az Egyesült Államok középső területein is sokfelé megtalálhatóak.
A törpeharcsa terjesztése Új-Zéland és az európai kontinens felé történt. Európában a francia és német díszhal-tenyésztők akváriumaiban tűnt fel először 1880-ban. Széles körben 1885-ben Max Borne kezdte terjeszteni, igen borsos áron adta a tógazdáknak mint csodahalat. (Most már név szerint lehet átkozni a törpeharcsa „szülőatyját”, illetve lehet szurkálni a woodoo bábut, amit róla neveztek el.) A fekete törpeharcsa Európába a törpeharcsával került be, de eleinte csak a kontinens nyugati országaiban terjedt el. Hazánkba 1980-ban hozták be Olaszországból, igen gyorsan elterjedt - jelenleg ez a faj okozza a legtöbb gondot.
A törpék terjesztésében a tógazdák mellett a horgászok is szerepet vállaltak. A honosítás olyan jól sikerült, hogy a törpeharcsa néhány évtized alatt eljutott Európa szinte valamennyi országába. A törpeharcsa hazánkban először 1902-ben jelent meg, a Balatonba 1904-ben már szervezett telepítése történt. Ma szinte az ország bármelyik vízén horgunkra akadhat. (Az eredeti elképzelés az volt, hogy egy gyorsan növekedő, igazi sporthallal gazdagítják a horgászvizeket, mivel eredeti élőhelyén szép mérteket érhet el. Finoman szólva is, ez az elképzelés nem jött be. Mint később olvashatjuk, a mérethez elegendő idő is kell.) A fekete törpeharcsa manapság még gyakoribb.
A törpe szereti a homokos vagy iszapos medrű, nyáron erősen felmelegedő vizeket. Különösen kedveli a csatornákat, holtágakat és a nagyobb folyók lassabb folyású szakaszait. Kimondottan kedvező életteret talált magának a Tisza-tóban. Általában éjjeli életmódot folytat, bár mi, horgászok ennek ellenkezőjét is alá tudjuk támasztani. Saját tapasztalataimból kiindulva szinte a nap bármely szakában horogra kerülhet. Csapatokba szerveződve randalíroznak.
Hároméves korában ívik először, ekkor a csapat párokra szakad a kemény aljzatú, gödrös mederszakaszokon.
Hazánkban a törpeharcsa ívása, és ivadéknevelése a legérdekesebb. Az ikrás vízinövények által jól elrejtett helyen készíti el gödörszerű fészkét.
Hazánkban többnyire májusban ívik. Egy-egy nőstény 1-5 ezer ikrát érlel. Az ikraszemek nagyok, 3 mm átmérőjűek. Az ívást követően a tejes, de van úgy, hogy mindkét szülő a fészek körül szorgoskodik, védi a lerakott ikrákat. E gondoskodásnak is köszönhető, hogy a viszonylag kevés ikra ellenére is rendkívül szapora, ha valahol megtelepedett, gyorsan jelentős állománya alakul ki. Az ikraszemek 6-9 napig fekszenek a gödörben, ezután a hím szájával sorban felszedi őket, így szinte szájban keltetéssel segít a lárváknak a vastag ikraburok elhagyásában. A kikelő 6 mm-es törpeharcsa lárvák egy hétig még a fészekben fekszenek, csak ezután indulnak táplálék után. A család azonban még néhány hétig együtt marad, a szülők terelgetik a csemetéket. Ennek köszönhető, hogy az oltalom segítségével az apró törpék más halfajok ivadékaihoz képest jobban hozzájutnak a parti zóna táplálékaihoz. Hátránya, hogy a „társas” lét kedvez a parazitás fertőzések elterjedésének.
Az ivadék kezdetben zooplanktont fogyaszt, de később fokozatosan mindenevővé válik. Étrendjében előkelő helyet foglal el az árvaszúnyog lárva, ezzel sok más halnak komoly táplálék-konkurense. Ezenkívül előszeretettel fogyaszt különböző bentosz szervezeteket, állati eredetű hulladékot és jelentős mennyiségű növényi anyagot (magvakat, vízinövények különböző részeit). A közhiedelem szerint veszélyes ikra- és ivadékfaló, de ezt a konkrét vizsgálatok nem támasztják alá. A törpeharcsa növekedési üteme Európa vizeiben nem tér el az Észak-Amerikában mutatottól. Akkor miért nem nő meg nálunk is ugyanakkorára? A növekedés üteme lassú, hazánkban egész egyszerűen nem ér meg annyi évet egy-egy példány, hogy elérje azt a méretet, amit az Egyesült Állomokban képes elérni. A testtömeg-gyarapodás területtől függő, de legalább 4-5 évre van szükség ahhoz, hogy a 300 grammos tömeget elérje.
Az ennél nagyobb példányok hazánkban már ritkák. Időközben az is kiderült, hogy azokban a vizekben, ahol az állományuk túlnépesedett, egy bizonyos „kór” üti fel a fejét, megtizedelve a populációt.
Halászati jelentősége egyre kisebb, pedig volt idő, mikor 244 tonnát halásztak le belőle. Ma már inkább állományritkítással találkozunk. A „fertőzött vizeken” törpeharcsa csapdák kihelyezésével próbálják kordában tartani az állományt. Húsa egyébként rendkívül ízletes, konyhakész állapotban rendkívül keresett a halpiacon, a jelenlegi mennyiség többszöröse értékesíthető lenne. (A csapdákkal fogott halak nagy része Olaszországba kerül, ahol igazi csemegeként árusítják.)
Leírása, ismertetőjegyei:
A törpeharcsa zömök, a fejtájékán felülről, a farokrészen oldalról lapított testű hal. Nagy feje elöl lapos, hátrafelé fokozatosan emelkedik, orra hosszú, a szeme kicsi. Széles szájában sűrű kefefogazat található. Szája körül 8 bajuszszálat visel, melyek közül 4 a felső, 4 az alsó állkapcson foglal helyet. Hátúszójának elején egy erős, szúrós csonttüske van, melyet 6 úszósugár követ. Farok alatti úszója hosszú, sugarainak száma 17-23, fölötte a hátoldalon egy apró zsírúszó helyezkedik el. A mellúszók első sugara hegyes, kimereszthető csonttüskévé alakult. Farokúszója nagy, hátsó széle kissé beöblösödő. Bőre pikkelytelen, oldalvonala - helyenként kisebb kihagyásokkal - végigfut a testén. A halak színe az okkersárgától a barnásfeketéig változó, oldalait szabálytalan foltok felhőzik. Úszóinak árnyalata a test színével egyező, az úszósugarak és a köztük feszülő hártya színe közt nincs érdemi eltérés. Nagyobb példányai 25-30 cm hosszúak, a hazai horgászrekord egy 1996-ban fogott 1, 98 kg-os példány.
A fekete törpeharcsa oldala ezzel szemben nem foltos, a úszóiban a hártya jóval sötétebb és a tipikus színezetű példányok faroknyelén, közvetlenül a farokúszó előtt egy világos harántsáv húzódik.
Horgászata:
A törpeharcsa talán az egyik legkönnyebben megfogható halunk. Sokszor nem is az a feladat, hogy horogra csaljuk, hanem sokkal inkább az, hogyan tudjuk elérni, hogy elkerülje horgunkat. A klasszikus törpézéshez nem kell bonyolult végszerelék. Egyszerű fenekező készséggel, gilisztával csalizva nem hibázhatunk. A törpék nagyobb példányai szeretik a halszelet, babahalat. Mivel csapatokban jár, ahol egyet fogunk, ott bizton számíthatunk társakra is. A törpeharcsát a versenyhorgászok sem hagyhatják figyelmen kívül, sajnos (?) nem egy olyan pályánk van, ahol akár a győzelemhez szükséges mennyiség is megfogható belőle.
A horgászata mellett legalább olyan fontos, hogyan kerülhetjük el. Több módozat is ismert:
- Néha beválik a sós etetőanyag használata, talán épp azért, mert a bőrét a sós közeg irritálja. Nem 100%-os megoldás, tapasztalatom szerint nem igazán hatja meg a törpikéket a sós etetőanyag.
- A száraz kukoricával történő etetés és csalizás egy másik megoldás - sokan esküsznek erre, a gond csupán az, hogy ez akkor működik, ha termetesebb halakat veszünk üldözőbe.
- Két külön etetés készítése: egy darabos, nehéz kaja a törpének fenékre és egy lazább, édesebb, könnyebb a keszegeknek. Nem költséghatékony megoldás.
Mi akkor a megoldás? Bevallom őszintén, én még nem jöttem rá. Ott, ahol a törpék előbb vagy utóbb ellepik az etetést, százszázalékosan kizárni őket nem lehet a horgászatból. Pontosabban nekem eddig még nem sikerült. Ha tehetem, kerülöm a törpék által fertőzött vizeket, bár sok választásom nincs. Ezek a kis ördögök mindenütt ott vannak.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Harka Ákos - Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája
(Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Szarvas 2004)
Pintér Károly: Magyarország halai
(Akadémiai Kiadó, Budapest 1989)
Fotók: www.energofish.hu, www.haldorado.hu,
www.fishbase.org, www.google.com
