A nádi felszereléssel kapcsolatban azt mondtam, hogy egyszerű és hagyományos. Nincs ez másképp a csalik tekintetében sem. Szerintem a nádban elejtett pontyok, amurok legnagyobb részét ma is kukoricával fogják, bár ez a kifejezés önmagában többféle csalit takar. Lehet persze ebben is újítani, de hogy érdemes-e, azt döntse el ki-ki maga, saját tapasztalatai és kísérletező kedve szerint.
A bojlizással vagy a finomszerelékes módszerekkel kapcsolatban megszokhattuk már, hogy a jó etetőanyag, csali igen sokféle alkotóelemből állhat össze. Az ember néha csak kapkodja a fejét az új anyagok, összetevők láttán ebben a néha kaotikusnak tetsző "rengetegben". Persze a dolog azért ennél egyszerűbb, hiszen ezen anyagok alapanyagaik, felhasználási céljuk szerint csoportosítva egy logikus rendszer részeivé válnak, s így már könnyebben és főképp eredményesebben tájékozódhatunk el közöttük. Azért halkan megjegyzem, hogy az igazán fogós bojli összetevőit taglaló leírások tizedik eleménél én általában már elfáradok. Nem bojlizom, s talán ennyi "tiszteletlenség" megengedhető nekem, hisz ez elsősorban engem minősít, az eredmények pedig a bojlisokat igazolják.
Keresve sem találhattam volna hát testhezállóbb, egyszerűbb módszert a nádi horgászatnál, ahol a csalik és az etetéshez felhasznált anyagok igen egyszerűek. Egyszerűek, de egyben sokfélék is. Ahány ház, annyi szokás, szokták volt mondani, de e tekintetben házanként legalább kétféle van, vagy több. Sokfélét próbáltam már, sokról hallottam és remélem, hogy sok - számomra - újról olvashatok majd a Fórumon is!
A nádi horgászatban használt horgok mérete és maga a módszer befolyással van az alkalmazható csalikra is. Nyilvánvaló, hogy a finomszerelékes módszereknél bevált horogra valók egy része - szúnyog, csonti, báb, stb. - itt nem használható. A legelterjedtebb kétségtelenül a kukorica, annak ezerféle változata. A teljesség igénye nélkül néhány típus:
Száraz, áztatott
A száraz kukorica, akár kezeletlen formában, akár egy-két napos áztatást követően sokak által eredményesen használt csali. Teljesen száraz állapotában csak némi segítséggel tűzhető horogra. A bojlifúró, cipészár vagy egyéb segédeszköz által készített lyukon keresztül egy, maximum két szem kerül a horogra. Általában is jellemző - és azt gondolom, hogy a nádban horgászók többsége is így van ezzel -, hogy bármekkora horgot is teszek fel, nem készítek "füzért" a kukoricából. Gyakrabban két szemet, ritkábban egyet teszek fel. Az áztatott kukorica már némi erőszakkal segédeszköz nélkül is feltehető, de jobb a békesség alapon fúrhatjuk is. Ez a legegyszerűbb csali, mellyel etetni és csalizni egyaránt lehet, bár horogravalóként én csak akkor használnám, ha azzal is etetnék.
Tejes kukorica
Gyerekkorom meghatározó pontycsalija volt a friss tejes kukorica. Etetni nemigen használatos, mert elég szaporátlan, horogra azonban csodálatos. Mártonban hosszú évekig barátomék telke mögött kukoricaföld húzódott, oda jártunk a horogravalóért. Két eset emlékezetes maradt ezekből az általában késő esti kiruccanásokból. Egyszer egy vaddisznóval találkoztunk, egyszer pedig a mezőőrrel. Mindkettőnek csúnya nagy futás lett a vége, de megúsztuk. Ha egész szemmel csalizunk, akkor a horog ütötte "seben" keresztül ellenállhatatlan aroma távozik belőle, de célszerű a szemeket megvágva fokozni a hatást. Az elmúlt években méltatlanul mellőztem e remek csalit, de idén nem követem el ismét ezt a hibát. Gábor barátom édesapja a tejes kukoricát eredményesen tartósította, évek múlva is fogós volt az általa eltett csodacsali. Sajnos nem tudom hogyan csinálta. Ha tud valaki olyan módszert, mellyel ez megismételhető, és egy fórumbejegyzés formájában közkinccsé tenné, azért nagyon hálás lennék. De szerintem nemcsak én...
Főtt öregkukorica
Talán a leggyakoribb az összes közül, etetni is, horogra is. Én a következőképp szoktam csinálni. Főzés előtt - ha nem felejtem el - legalább fél napig áztatom, majd letakart edényben nagyon lassan forralom mindaddig, míg eredeti térfogatának majd háromszorosára nem dagad. Mindeközben többször pótolni kell az elforrt vizet. Ha a szemek felrepednek, az nem baj, sőt! A vízbe mindig teszek egy kevés sót, néhanap egy zacskónyi vaníliás cukrot. Sokan csinálják kuktában, mert gyorsabb és az aromák jobban megmaradnak benne. Családunkban e konyhai edény örökös száműzetésbe került egy évekkel ezelőtti szerencsés, ám sok takarítással járó balesetet követően. Lehet, hogy mégis veszek egy kuktát? Ha ebben főzünk, akkor figyeljünk rá, hogy mennyi, vizet, kukoricát teszünk bele! Jobb esetben soha nem tudjuk többé kinyitni, úgy beledagad, rosszabb esetben jön a kukta száműzése.
Csíráztatott, erjesztett, érlelt kukorica
Az ezen eljárásokkal készült kukoricák ugyan nem rokonok, de egy közös tulajdonságuk mindenképp van: én eddig egyiket sem használtam. Mások azonban igen és sokan esküsznek rá. A csali értékmérője az, hogy "fog-e" halat, márpedig ezek fogtak, nem is keveset! Ezért a felsorolásból nem hagyhattam ki őket. Itt a Haldorádón olvastam először a kefires érlelésű kukoricáról és igencsak megtetszett. Az augusztusi szabadságom ideje alatt lesz lehetőségem kipróbálni.
Üveges kukorica
Ez mindazon horogravaló kukoricák összességét jelenti, melyeket a horgászcikk-gyártók ajánlanak nekünk. Én igen nagyra becsülöm a natúr változatokat, de időszakonként, vizenként különböző mértékben eredményesek a legkülönbözőbb ízesített/illatosított változatok is. Mézes, ánizsos, vaníliás, legújabban epres, kagylós. Én egy olyan változattal találkoztam eddig, mely minden időszakban adott nekem halat, pontyot is, amurt is. Ez a pálinkás. Vannak, akik maguk készítik, mindenféle - eredeti! - remek nedűben áztatva a kukoricát. Tudom, hogy a horgászat oltárán sok mindent feláldozunk, de szerintem ez akkor is bűn... Nagy reményeket fűzök az aszalt szilvás ízhez is, a matchbotos horgászathoz használt etetőanyagokban, főképp nyár végén igen eredményesen használtam. Hátha itt is beválik.
Horogra tűzés
A kukoricát és egyéb nem élő csalit tűzhetjük a horogra, vagy hajszálelőkére is. Ha horogra tűzöm, a horog hegyét én mindig kint hagyom. A sűrű növényzet között ez nem feltétlen biztonságos megoldás, de én hiszek benne, hogy a biztosabb akadás érdekében - főképp keményebb héjú csalinál - ezt a kockázatot vállalni kell. Ha hajszálelőkét használunk, úgy figyeljünk arra, hogy az előke ne legyen sokkal hosszabb, mint a felfűzött csali, azaz a csali legyen a horog közvetlen közelében. A fűzött csali a horog öblénél legyen, vagy maximum a horogszár vonaláig vigyük. Tapasztalatom szerint így biztos az akasztás. Megjegyzem, hogyha valami könnyen elakadhat a sűrű növényzetben, akkor a fűzött csali mellett szabadon álló horog biztos! Mégsem szokott olyan gyakran...
Lebegtethetjük is a csalit, de a lebegtetés a nádi horgászatnál - szerintem - inkább csak a horog könnyítését jelenti. Viszont ez a trükk sokszor beválik. Maximum az aljzattól enyhén elemelkedő, attól néhány centire lebegő és semmiképp sem a felszín felé törő csalit érdemes használni. Ezt úgy próbálhatjuk ki, ha otthon egy pohárban ellenőrizzük a feltűzni kívánt kombinációt. Hülyének fognak nézni, de nem ez lesz az első eset. Persze poharat - e célból - nem visz magával az ember a csónakba, de az otthoni kísérlet így sem haszontalan. A pohárban nagyjából látjuk az arányokat, mekkora horoghoz milyen méretű hungarocell golyó, mekkora kukoricaszemek jók. Ha a már feldíszített horgot magunk mellé engedjük a vízbe, látni fogjuk, hogy nem hajlamos-e túlzottan emelkedni. Ennyi elég.
Trágyagiliszta
A tavasz és néha az ősz csalija, de mindig van nálam nyáron is, mert néha ez segít ki a bajból. Szerintem remek csali pontyra, de amur is vesztett már rajta, pedig általában nem szokása. A bolti kategóriák szerinti közepes méretűeket ajánlom. Ha túl kicsi, nyilván nem tudjuk horogra tűzni, a túl nagyok pedig - nekem - nem váltak be. A gilisztás dobozra figyeljünk, mert a kocsiban felejtve, főképp nyáron rövid időn belül hányingert, szélsőséges esetben válást okozhat! Két vagy három szálat teszek a horogra, minden gilisztát csak egy helyen megtűzve, mozogjanak csak.
Egyebek
Sokaknak hiányérzete lehet, hiszen sok-sok percnyi szócséplés után még csak a kukorica és a giliszta került sorra. Ez azért van, mert én ezeket használom és a nádban horgászók jelentős része tapasztalataim szerint szintúgy. Sok további lehetőség van még, az Antos Zoltán által dicsért krumplitól kezdve a csillagfürtön, zöldborsón keresztül a különböző pelletekig. Töredelmesen bevallom, hogy ezek némelyike csak végszükség esetén kerül elő nálam. Halat ezek közül csupán csillagfürttel és krumplival fogtam, de kiérlelt tapasztalataim nincsenek ezekről sem.
Etetés
A nádasoknál a többség szemessel etet. Ez azért alakult így, mert itt olyan helyeken etetünk elsősorban, ahol a ponty, amur a nap valamely szakában egyébként is megfordul, nem szükséges őket odacsalni. Azt viszont szeretnénk, hogy a táplálék keresése közben rábukkanjanak a beszórt szemekre és valamivel több időt töltsenek el horgaink közelében, mint azt egyébként tennék.
Az etetéshez leggyakrabban valamilyen kukoricát használnak magában, esetleg főtt búzával, máléval keverve. A búza nem elsősorban pontycsali, bár biztos szívesen felveszi azt is. Én mégis előszeretettel keverem a kukoricához, mert úgy gondolom, hogy a keszegek, kárászok által előidézett nyüzsgésnek lehet némi távcsali hatása. Persze az etetőanyagot is fogyasztja rendesen. Egy dolgot soha nem felejtek: az etetésre használt anyagból mindig teszek félre egy keveset, mert érthető okokból sokszor ez lesz a legfogósabb!
Én magam etetni a horgászat megkezdése előtt szoktam, úgy 4-5 maréknyit egy-egy úszó köré. Még ezt is meggondolom akkor, ha láthatóan nagy a halmozgás előttem. Ilyenkor várok az etetéssel egy fél órát, hátha ez alatt az óvatosabbja megtalálja a csalimat. Ha addig nincs kapás, akkor etetetek. Soha nem a nádba, mindig elé! Egy ötliteres kis vödörnyi főtt öregkukoricát szoktam vinni magammal. Főtt búzával keverve vagy magában. Ha egy adott helyen már sikerült kiismernem a halak járását, érkezésük várható időszakát, akkor még olyan időpontban tudok szórni, amikor nem riasztom vele a halakat. Halfogás után, ha kicsit megcsendesedik a nádas, akkor szórok pár marékkal utána. Ha marad némi etetőanyag a végén, azt nem viszem haza, beszórom még akkor is, ha másnap nem jövök. Tudom, hogy elfogy. Tisztelet a halaknak...
Aki egy teljes szezonon keresztül etetni tud egy helyet, az szerencsés. Elsősorban azért, mert sokkal több időt tud tölteni a vízen, mint én. Irigylem érte. Meg persze azért is, mert bizonyos időszakokban sokkal eredményesebben horgászhat, mint a magamfajta keresgélő horgász. Valamit valamiért. Egy dolog azért azt hiszem fontos: a beszórt mennyiséget ne vigyük itt sem túlzásba, ne a diszperzites vödör legyen a mérték. A lényeg a rendszerességen van, a halak pedig ezt mindig meghálálják! Ellenőrizzük néha, hogy a beszórt szemeket felvették-e a halak. Ha sok etetőanyagot találunk, akkor néhány napig, vagy amíg a halak fel nem szedték azt, inkább ne szórjunk!
A nádi horgászat, mint oly sokszor említettem már, igen egyszerű. Egy vagy két felszerelt bot, merítő, egy vödör a csaliknak, etetőanyagnak és kész. Nekem mégis minden kezem tele van, amikor nekiindulok, még a hátizsákba, oldaltáskába is jutnak dolgok. A következő részben megkísérlem megmagyarázni, hogy miért, kiegészítve a dolgot néhány megszívlelendő tapasztalattal. Aztán végre megpróbáljuk megkeresni azokat a fránya halakat, ha már olyan fontosnak neveztem ezt az előző részben. Remélem sikerül.
Czender Miklós (bogyo)
