Még régen ajánlottak egy fogósnak mondott wobblert, amit meg is vásároltam. Nagy bizalommal mentem vele dobálni a vízpartra. Úgy gondoltam, mikor, ha most nem? Hiszen itt van a kezemben a csodafegyver a ragadozók ellen! Dobáltam serényen, mindhiába, egy kapást sem sikerült elérnem vele két nap alatt. Ezek után bosszúsan dobtam bele a dobozom legmélyébe, mondván: na, engem jól átvágtak! Ma már rájöttem, nagyot tévedtem! Miért is?
Elérkeztünk az előző részben a jerkbaitekhez, ezeket még három alcsoportba lehet osztani.
Ebből az első a: Klasszikus jerkbait műcsalik
Az előző részben már említettem az egyik oszlopos tagját ennek a csoportnak, mégpedig a jacket. Bizony, ezzel a legnehezebb az eredményes horgászat, de ha belejövünk, a sikerek nem maradnak el. Talán a nehézséget az adja leginkább, hogy szinte semmi ellenállást nem érzünk a vezetése közben, így könnyen elveszíthetjük a kontaktust a csalival, aminek kapás esetén sikertelen akasztás lesz az eredménye. Ráadásul a bottal és az orsóval is meg kell dolgoztatnunk a csalit a megfelelő csalogatóhatás elérése érdekében. Egyébként a nehézségek ellenére javaslom a vele való sok gyakorlást, ugyanis ha ezzel megtanulunk horgászni, akkor a többi wobblert már gyerekjáték lesz kezelni. A legjobb, ha tiszta vízben gyakorlunk, ahol látjuk, hogy milyen mozgásokat idézhetünk elő a bottal és az orsóval. Akkor dolgozunk helyesen, ha végig megvan a kontaktus, és cikkcakkos mozgással közeledik felénk a csalink.
A következő jerbait-csoport a:Pullbait műcsaik
Ezek a klasszikus jerkbaitekhez képest testesebb formával rendelkeznek, ezért egy kicsit könnyebb a vezetésük. Míg az előző csoportba tartozó csalikat egy kicsit agresszívebben, a pullbaiteket lágyabban kell vezetni. Ezeknél is ügyelni kell a folyamatos kontaktusra, viszont a pullbaiteket az orsó hajtókarjával is életre kelthetjük, így sokkal könnyebben reagálhatunk a kapásra. A pullbaitek egyébként az ősz egyik kiváló nagyhalas csukázó csalijai. A könnyebb vezetés ellenére még ez sem a kezdők csalija, nekik a következő csoportot alkotó gliderek a legalkalmasabbak.
Glider műcsalik
Első használatkor ezek sem ígérnek könnyed vezetést, azonban szinte gyerekjáték velük a horgászat, és az eredményességük sem elhanyagolható. Folyamatos bevontatásnál is dolgoznak, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek terelőlappal. Ilyenkor erős jobbra-balra mozgást idézünk elő. Kezdésnek igazából ezt ajánlom, majd mikor érezzük a csali minden mozdulatát, beiktathatunk egy megállítást. Ekkor attól függően, hogy süllyedő vagy úszó típusú csalival horgászunk, remegve fog a meder, vagy a felszín felé közeledni csalink. Innen a következő lépés a csali bottal való mozgatása. Ekkor a bottal vezetjük magunk felé a csalinkat, szinte csak csuklóból adunk neki egy-egy húzást. Ekkor a húzás intenzitásától és hosszától függően tesz egy vagy több cikkcakkot a csalink, majd megállva remegve emelkedik/süllyed. Innen pedig a csali mozgásának már csak saját fantáziánk szab határt. E mozgásoknak kevés csuka tud ellenállni. Egyre azonban felhívnám a figyelmet, tapasztalataim szerint zavaros vízben kisebb a jerkbaitek hatékonysága, ellenben a tiszta vízben valóban csodákra képesek.
Megvan tehát a három jerkbait család utolsó tagja is, a következő nagy csoportba a felszínen mozgó műcsalik tartoznak:
Surface lures (felszíni csalik)
A népszerűségük egyértelműen a látványos kapásokra vezethető vissza, hiszen felér egy adrenalin-bombával, mikor a felszínen mozgó csalit lenyúlja egy ragadozó. A felszíni csaliknak is vannak különböző típusai, amelyek sok dologban megegyeznek egymással. Először is, mivel felszíni csaliról van szó, minden típus úszó, tehát a bedobás után a vízfelszínen lebegnek, és testük nagy része kilóg a vízből. Másodszor jelentős zajt keltenek a vízfelszínen vezetve, és ez a zaj (annak ellenére, hogy sok horgász azt gondolja, ezért fogós a csalija) nem mindig hozza meg a várt eredményt. „Halkan” is meg kell tanulni vezetni a felszíni csalikat, és mindkettőt alkalmazni. Nézzük felszíni csalik három eltérő vezetési technikát igénylő csoportját:
Stickbait műcsalik
Alakjuk leginkább egy darab botra hasonlít, helyes vezetéssel - ami apró rántásokkal történik - a felszínen jobbra-balra kitérő mozgással fog felénk közeledni. Mozgása leginkább egy vízen úszó siklóéhoz hasonlít. Az amerikaiak e csalitípus vezetését hívják „walk the dog”-nak, vagyis kutyasétáltatásnak, valószínű a kutyák sétálás közbeni jobbra-balra szimatolásához hasonlítják a mozgását. Vannak időszakok, mikor a gyorsabb, és van, mikor a lassabb vezetés bizonyul nyerőnek. Ezekre a csalikra is érvényes a folyamatos kontaktus fenntartásának fontossága, a csalivezetés szüneteltetése pedig szintén növelheti fogósságát.
Propbait műcsalik
Ezek a csalik, egy plusz ingert keltenek a rajtuk lévő propellerrel, igazából tekinthetjük őket a Stickbaitek propellerrel megspékelt változatának. Hasonlóan tudjuk vezetni ezeket is, de a folyamatos bevontatás is szokott jó eredményeket hozni, a propeller keltette plusz inger miatt. A vezetéséhez talán a legjobb technika az, ha egy lefelé irányuló rántással egy pillanatra a víz alá rántjuk a csalit, ekkor a propeller levegőbuborékokat húz a csali mögé.
Popper műcsalik
E csalik jellemzője, hogy egy üreges (homorú) rész található a test elején, ami rántásra egy levegőbuborékot képez közvetlenül a vízfelszín alatt, s ez a kuttyogatáshoz hasonló pukkanó hangot ad. A ragadozóhalak kapókedvéhez, érzékenységéhez igazítva kell vezetni őket. Abban az esetben, ha agresszíven táplálkoznak a ragadozók, akkor gyors egymás utáni rántással a legeredményesebb velük horgászni. Ellenben ha gyengén esznek, akkor csökkenteni kell a bevontatás intenzitását is, és a „pukkanások” számát is szinte a nullára. Az a rántások intenzitása a vízmélységgel is növekedhet, mivel a mélyebben lévő halak figyelmét csak így kelthetjük fel. Megvannak tehát a felszíni csalik, lépjünk most az ellenkező irányba, a wobblerek utolsó családjába:
Vertical lure (vertikális, azaz függőlegesen vezethető műcsalik)
A vertikális csalikat először valószínű a lékhorgászoknak találták ki. Azonban manapság egyre jobban hódít ez a technika a pergetőhorgászok között is. A módszer jellegénél fogva - természetesen - mindegyik ide tartozó típus süllyedő. Használhatjuk őket egy fix helyen, például egy tartáson, de talán az egyik legérdekesebb a csorgó csónakból való használata. Ilyenkor a csónakban ülve, a szél és a sodrás erejére hagyatkozva a törések és más haltartó helyek fölött vezetgetjük csalinkat, ami talán a legegyszerűbb az összes wobbler vezetése között. Először is lesüllyesztjük a kívánt mélységbe, majd megemelve mozgásra késztetjük, és ismét hagyjuk lesüllyedni a meghorgászni kívánt vízoszlopba, igazából ilyen egyszerű az egész. Nehézsége mégis van a dolognak, hiszen pontosan kell ismernünk a halak vélt tartózkodási helyét. A vertikális csalik között bátran emelném ki a Salmo Chubby Dartert, mivel ez a csali nem csak függőlegesen működik, hanem húzásra kitér oldalra, ezáltal úgy viselkedik egy rövid ideig, mint egy wobbler. Természetesen, itt sem feledkezhetünk meg a csalivezetés variációiról, több apróbb rántással is emelhetjük csalinkat, ezzel is egy betegesebb mozgást adva neki.
Ezzel végére jutottunk a wobblerek világának, azonban még koránt sincs vége, hiszen a megfelelő színeket is kell választanunk, ráadásul pedig megpróbáljuk a gyakorlatban is alkalmazni az eddig megismerteket.
Írta: Piotr Piskorsi, Lukácsi Béla
Fotó: salmo.com.pl, Lukácsi Béla
