A domolykó horgászatát már önmagában is különleges dolognak tartom, a célzottan, nagytestű egyedekre történő cserkelős horgászat pedig ezen belül is egy külön műfaj. Ez vadászat. Ilyenkor mi, pergető horgászok is a természet részei vagyunk - ahhoz, hogy eredményesek legyünk, a természet szabályai szerint kell „játszanunk”. A kisebb-nagyobb vízfolyások partján néhány órára mi is ragadozókká válunk, hogy csendes lépteinkkel, a takarásokat kihasználva becserkészhessük vizeink egyik legóvatosabb ragadozóját: a fejes domolykót.
Leginkább a könnyűpergetés szerelmese vagyok, azonban nem a nagy mennyiségű hal megfogása érdekel, hanem a kisebb méretet elérő, lassan növő ragadozók kapitális egyedeinek becserkészése. Domolykó terén sincs ez másképp, már a kezdetektől fogva a kiló körüli, esetleg a feletti példányokra hegyeztem ki horgászataimat.
A kora tavaszi időszak jellemzően nem kedvez a pergetőknek. Legtöbb halunkat ekkor tilalom védi, a domolykós vizek pedig a tavaszi áradás miatt nem sok jóval kecsegtetnek. Az idei évben azonban máshogy alakultak a dolgok. A csapadékban szegény tél nem eredményezett jelentős áradást, így március elején ugyan még zavaros, de egyre inkább apadó, tisztuló vízben vehettük üldözőbe a domikat. Legelső horgászatunkon ugyan csak néhány halat fogtunk, de már első látásra beleszerettem a zavarosan hömpölygő folyócskába, alig vártam, hogy ismét a partján lehessek.
Szerencsére csak pár napot kellett várnom. Izgatottan vágtam neki az útnak, legújabb „horgásztársammal”, egy 213 cm-es, 1,5-8 g dobósúlyú, feszes kis horgászbottal. Mindeddig egy 3 méteres bolognai bot töltötte be a kisebb vízfolyásokon a könnyűpergető bot szerepét, ezért nagy örömömre szolgált, hogy végre sikerült túllépnem a nem éppen pergetésre kitalált, bár a célnak úgy-ahogy megfelelő bot nyújtotta lehetőségeken.
Sokáig tanakodtam, hogy a 8 vagy a 12 g dobósúlyú botot válasszam-e, ezért horgászboltos ismerősöm (szokatlan módon) felajánlotta, hogy ha gyengének találom a botot, próba után kicseréli. Kíváncsian vártam, hogyan teljesít majd a könnyű pálca, reméltem, akad méltó ellenfele.
A meleg tavaszi nap a vártnál is jobban indult. Talán tíz perce dobálhattam saját készítésű, 5 cm-es wobbleremet, amikor rövid kantáron elemi erejű rávágásnak örülhettem. Elégedett mosollyal néztem a bot tökéletes akcióját, miközben ellenfelem egyre csak fáradt, majd hamarosan szákba is került. Kiló körüli domolykóval sikerült felavatni a botot. Ugyan nagy ellenfél volt, de éreztem, hogy ennél többet is bírna a bot, ezért úgy döntöttem, megtartom. Lekerült a nyélről a fólia, a halat szabadon engedtem, majd a gyors sikeren felbuzdulva folytattam a horgászatot.
Ahogy a Nap egyre magasabbra kúszott a Berettyót övező töltés fölött, egyre több kapásom volt beesőre, és sok domolykót is láttam a felszín közelében.
Ilyenkor egy kissé szokatlan és igen látványos módszert vetek be, amit nemes egyszerűséggel bogarazásnak neveztünk el. Sok helyen jellemző, hogy élő rovarokat úsztatnak a domolykós vizeken, olyannal viszont nem sűrűn találkozom, hogy bogárutánzatot dobáljon valaki (persze a műlegyezőket kivéve). Ez esetben szó sincs csalivezetésről, a módszer a következőképpen működik: a dolog lelke, hogy a látott halat dobótávon belül megközelítsük anélkül, hogy észrevenne minket. Ha ez sikerül, az már fél siker. A domolykó jellemzően folyással szemben áll meg, ezért ezt a módszert érdemes a folyón felfelé haladva gyakorolni, hogy hátulról közelíthessük meg a halakat.
Ha a domolykó észrevesz, szinte mindig kereket old. Véleményem szerint a ruházat is fontos, kerülni kell a rikító, a természet színeitől jelentősen elütő öltözéket. Ha sikerül észrevétlenül megközelítenem a felszín alatt prédára leső domolykókat, már csak közéjük kell lendítenem a bogarat, és bumm! A kapás általában nem marad el, és gyakran előfordul, hogy ha csapatban vannak a halak, a legnagyobb veri le a csalit.
A domolykóvadászat csendes műfaj. Leginkább egyedül vagy egy rutinos társsal művelhető eredményesen. Marcival évek óta horgászunk együtt, tudjuk, milyen jellegű folyószakaszokon mi az a távolság, ahol nem zavarjuk egymást. A parton apró intésekkel, füttyökkel kommunikálunk, ezzel is csökkentve az esélyét, hogy „lebukjunk” a halak előtt.
A következő domolykózásnak már ketten vágtunk neki, bár mondtam is Marcinak, hogy a múlt heti eredményes napot nehéz lesz túlszárnyalni. Akkor még nem is sejtettem, mi vár ránk…
Horgásztársamnak jól indult a nap, egy zubogó alól több domolykót is kivarázsolt, nekem azonban be kellett érnem egy kiscsukával. A szokásos, lassú, pöcögtetős csalivezetés, a túlparti akadók dobálása, amivel eddig oly szépen fogtam a halat, ezúttal csődöt mondott. Kénytelen voltam taktikát váltani, hisz nem akartam domolykó nélkül maradni. A nyíltabb területeket kezdtem vallatni, ahol szinte semmi akadó nincs, csak a szakadt part. Itt úsztattam le wobbleremet, majd a parttal párhuzamosan kezdtem vezetni azt. Már az első ilyen akció halat eredményezett, nem is az aprajából! Egy még lehetne véletlen, azonban rövid időn belül újabb kapásnak örülhettem. Hangos füttyel jeleztem horgásztársamnak, hiszen éreztem, igen jó halba akadtam. „Nagy?”, kérdezte. Elégedett mosollyal bólintottam, miközben próbáltam közelebb tessékelni ellenfelemet. Lerótt még pár kört, de a vékonyan akadt egyágú horogtól nem szabadult meg, így hamarosan szákba került. Kereken negyven centiméteresnek bizonyult, amellyel ő lett az új domolykórekordom.
A márciusi domolykóvadászat igen jól sikerült. A sok szép domolykó mellett egy-egy „járulékhal” is partra került, köztük egy közel négykilós balin is, melyet horgásztársam csapott be saját készítésű wobblerével.
Mivel a hónap végén már dagadtak a domik az ikrától, némelyikből pedig csurgott a tej, úgy döntöttem, ideiglenesen abbahagyom horgászatukat. Az áprilist csukázással, a májust pedig a tüskéshátúak üldözésével töltöttem, júniusban azonban ismét előkerült az ultra light pálca. Két hónap alatt rengeteget változott a folyó képe. A fák kizöldültek, a víztől pedig a legtöbb helyen mellig érő sás, vagy rosszabb esetben szúrós futónövények választottak el, de természetesen ez sem szegte kedvem.
Sajnos hamar be kellett látnom, hogy ami a kora tavaszi időszakban nekünk, horgászoknak kedvezett, az most szinte ellehetetleníti a horgászatot. A csapadékhiányról beszélek, amely a szokásosnál tartósan alacsonyabb vízszintet eredményez, ez pedig igencsak kedvez a különböző hínárféléknek.
A legtöbb helyen szinte lehetetlen egy-két méternél tovább vezetni a csalit anélkül, hogy összeszedne valamit, és ez bizony nagyon megnehezíti a dolgunkat.
Az utóbbi időben csak néhány kisebb példányt sikerült elcsípni, de nem adom fel. Remélem, a kitartás meghozza majd jutalmát, és egyszer a kezemben tarthatom álmaim domolykóját, egy ötven centiméter feletti példány személyében.
Írta: Kovács Szabolcs
Fotók: Kovács Szabolcs és Tóth Márton
