A „Most lehet fogni balint, gyere!”, valamint a „Két hét múlva érek rá…” között igencsak megváltozott a víz. Bejött ugyanis egy áradás, ami a relatív tiszta vízből tejeskávés zuhatagot csinált. De ha már beterveztük ismerősömmel a balinozást, nem mondtuk le, így autóba ült és elautózott Nyíregyházára, hogy kergessük ezeket a szilaj folyóvízi halakat, bár sejtettük, hogy az esély gyakorlatilag nulla.
On-line játékból horgászbarátság
Ilyen bevezető után talán megér pár sort az, hogy hogyan is ismerkedtem meg Andással. Talán 2 évvel ezelőtt gyermekeim nagyon rápörögtek egy on-line játékra, aminek a neve Clash of Clans volt. Egyszer azt mondták, próbáljam ki… „Jó!”, rakd fel a mobilomra és ki fogom próbálni.” Aztán mire észbe kaptam, már én is a mobilomat buzeráltam esténként. Egy ideig egy nemzetközi klánban voltunk mindhárman, majd találtunk egy magyar klánt, ahova a gyerekekkel együtt beléptünk.
Az ottani chaten jött fel témaként a horgászat, és kiderült, hogy többen a csapatból szintén kergetik a halakat. Nos, innen indult az ismeretségünk, aminek eredményeképp egy balinozást terveztünk itt, a Tiszán.
Tízből hányszor eredményes? Egyszer sem!
Na, letelt a két hét, és Andris meg is érkezett hozzánk péntek délutánra. Már amikor, jött mondtam neki, hogy a víz teljesen alkalmatlan a balinozáshoz, de ha már úgyis itt van, menjünk ki harcsázni este a Tiszára, másnap meg majd elbóklászunk valahol a Bodrogon, ami viszont üveg tiszta volt.
El is kezdtünk beszélgetni a harcsázás mikéntjéről, miről is szól ez, hogyan kell ezt a módszert űzni, amikor feltette Andris a következő kérdést: „Mondjuk, tíz horgászatból hányszor eredményes?” Huh, ez a kérdés azért úgy rendesen betalált. Mi erre a jó válasz? Hát akkor megmondom neki a válaszomat: „Egyszer sem!” De még azt is hozzátettem, hogy az elmúlt 2 évben nem tudtam így harcsát fogni… na, ez azért elgondolkodtatta. „Sebaj, ma fogunk! Én vonzom a halakat!”, mondta. „Úgy legyen!”, zártam ezt rövidre, és már indultunk is ki a vízhez.
A csónakmotoros tortúrám - ami június elején indult - továbbra sem oldódott meg, így már előre exkuzáltam magam, hogy a hatótávolságunk igencsak lecsökkent, mert csak egy kis 5-ös Mercuryval tudtunk motorozni. A baj nem jár egyedül, tartja a mondás… nos, ez igaz volt erre a túrára is. A kis Mercury is úgy döntött, hogy menet közben egyszer csak megáll és pihenőt fúj. Semmi előjelét nem adta, hogy elfárad, benzin is csurig volt benne, így értetlenül álltam a motor felett. Egy horgász az indítási kísérleteimet látva bekiabálta: a gyertyával van gond, cserélni kell.
Húúúúde...vajó! Honnan az égből szerezzek a vízen gyertyakulcsot, gyertyát? Mr. Suzuki ismét tutira csuklott, amikor felemlegettem, hogy van egy komoly csónakmotorom, ami üzembiztos volt, erre akkor már egy hete a szervizben pihent, mert megint beszart benne valami, én meg itt ringatózok a folyón egy elektromos motorral és egy megállt kis kétüteművel. Zengett a Tisza rendesen a ki mijét hova tegye szövegtől… Ennél diplomatikusabban csak úgy tudtam volna ezt leírni, hogy 40 perc sípszó időnként elválasztva egy-egy „és” meg „a” szóval.
Eleveztem, meg elektromotoroztam a közeli strandig, ahol megkértem a büfét üzemeltető srácokat, hogy valaki vigyen el a pár kilométerre lévő kocsimig, hogy el tudjak menni egy újabb kölcsön motorért. Bajban ismerszik meg az ember, első kérésre segítettek és 1 órával később már egy újabb motorral csónakáztunk - innentől gond nélkül - a Tiszán. Ennyi baj után már csak jön valami jó, gondoltuk.
Repültek a wobblerek, de órákig síri csendben csorogtunk lefelé a folyón, egyetlen harcsarablás sem durrant bele az éjszakába. De közben azért csendesen jót beszélgettünk horgászatról, módszerekről, helyekről. Aztán egyszer csak, mintegy varázsütésre, elkezdtek a harcsák rabolni. Először a távolban, majd már közelebb is lehetett hallani ezt. Húsz perc telhetett el, amióta egyáltalán rabolgatni kezdtek, amikor is pár méterre alattunk egy hatalmas BUMMMMM visszhangzott bele az estébe. Mondtam is Andrisnak, hogy na, ha ennyivel ér véget az este, akkor is boldogak lehetünk, mert hallottunk legalább a közelben gyönyörű rablást. (Bár amit megevett, annak nem lehetett annyira gyönyörű :D)
Aztán a parttal párhuzamosan lefelé dobott wobbleremre egyszer csak megérkezett az, amire már jó ideje, soktucatnyi horgászat óta vártam: „HARCSA!!! Megvan!”, kiáltottam, és abban a pillanatban már indult is a fárasztás. András nem tudván, miben tud segíteni, meg is kérdezte, hogy mit csináljon. Mondtam neki, hogy hirtelen mozdulat nélkül készítsen pár fotót, örökítsük meg ezt az élményt, hogy „bevonzotta” a harcsát.
Egyik kedves ismerősöm úgy kommentálta ezt a képet, hogy Peti jégesőben becsukott szemmel is tud halat fogni. A jégeső részét kihagynám :D
A horogcsere sem úri huncutság
Sokat levelezgetek horgászokkal az általam is használt wobblerekről, és mindig meglepődnek, amikor neves wobblerek esetén is azt írom, hogy azonnali horogcsere. „Miért?”, jön erre a gyakori kérdés.
A válasz egyszerű: a harcsa az a halfaj, ami azonnal bebizonyítja, hogy van gyenge pontja a felszerelésednek. Érdemes megnézni, hogy ez a 12-es harcsa mennyire „lerendezte” a 4X erősségű horog hegyét is! Ha ez egy gyenge „fekete” horog lett volna, az tuti kinyílik amiatt, hogy csontot fogott.
A Bodrog már csak levezetés volt
Ezek után már nyugodtan mentünk haza pihenni, hogy másnap hajnalban tudjunk indulni a Bodrogra kicsit kirándulni - hátha találunk balinokat is. A nagy csónaktestre meglehetősen kevés volt kölcsön motor, de legalább volt mivel menni, csak így esélytelen volt eljutni azokra a területekre, ahol a balinokat gondoltam. De ez már nem sokat számított, mert az előző esti harcsázás nagyon nagy élmény volt. Így tehát Tokajban dobáltuk párat, Andrásnak bepillantást nyújtottam kicsit a finom jigeléses játékba is, ami igazán meg is tetszett neki. Fogtunk kis süllőt, sügért, kősüllőt, no meg egy meglepetés csukát is, de balinból egyet se tudtunk ideiglenesen fényképező elé tartani. Csak azt nem fogtunk, amit előzőleg terveztünk… így aztán kénytelenek vagyunk ismét horgászni egy - remélem - hasonlóan jót! Végezetül néhány kép erről a napról is…
Írta: Takács Péter
