Szokásomhoz híven évről évre nagy izgalommal várom a ragadozóhal-tilalom végét. A hosszú, üres hónapok után jólesik újfent megúsztatni nagy becsben tartott wobblereimet. Hát még megetetni őket kedvenceimmel a Dunán! A nappali órákat rendszerint balinozással töltöm, aktívan mozgok, keresem a halakat, a fények fogytával pedig elfoglalom esti süllős helyemet. Egyszerűen megunhatatlan, amikor az éjszaka sötétjében váratlanul keményet koppan kezünkben a pálca.
Tilalom után, a meleg nyári hónapokban szinte kivétel nélkül könnyűpergető cuccal indulok becserkészni a jászokat, esetleg balinokat. A múlt évben azonban kivételt tettem: a középerős, kicsivel hosszabb wobbleres botomat vittem magammal. Orsóm dobját színültig töltöttem tízes fonottal, hiszen a csalik mérete miatt indokolt volt ez a felszerelés, ugyanis „nagyvadra” pályáztam. Jelen esetben nem tíz pluszos halakra kell gondolni, csupán szerettem volna néhány süllőt fogni még a nagy kánikula megérkezte előtt. Egy hidegfront érkezett a napokban, a vízállás ideális volt, így hát nagyon bíztam az ebfogúakban.
Az első bevetés
Csütörtök délután nagy lelkesedéssel veszem utam a Duna felé. A tilalom éjfélkor lejárt. Szinte már látom lelki szemeim előtt, ahogy a parton állok, szórom a vizet és koncentrálok a csali vezetésére. Érkezésem után összetolom a pergető pálcát, majd felkötök egy karabinert a kanóc végére. Ebbe kerül az egyik kedvenc balinos wobblerem. Küllemre nagyon élethű, mozgása is csábító, számos esetben húzott már ki a pácból – reménykedve akasztom a kapocs végébe, talán ma sem hagy cserben. Egy nyugalmas, vadregényes, álló vizű rész megvallatására szánom el magam, itt kezdem a horgászatot.
Megannyi üres dobást követően egy amolyan ráragadós kapásra csapok oda. Balinom van, olyan átlagos. Lövök egy gyors képet csalimmal a szájában, majd megszabadítom tőle és már úszik is tova. Kíváncsiságból felteszek egy súlyosabb távcsalit, megnézem, mi a helyzet a parttól messzebb. A másodikat dobom, amikor felrobban a víz felszíne, ismét egy őn verte le a tempós csalit fröcskölős rablásával. Fotó után szintén elúszik, majd folytatom utamat a dunai dzsungelben. Elfoglalok egy másik helyet és várom a fényváltást, na meg persze a süllőket. Kivárok, míg fogyni kezdenek a fények, végül dobás dobást követ, vallatom a helyet rendületlenül. A műcsali mozgására természetesen odafigyelek, nagyon beleélem magam. Kőkemény rávágás töri meg a néma csendet, azonnal fröcsköl a lábam előtt kapó, kettes forma süllő. Rázza a fejét, dobálja magát jobbra-balra, nem akarja az igazságot. Kis idő után láthatóan megnyugszik, ekkor megmerítem. Kattintok róla két-három képet, majd a vízbe helyezem. Szeretnék róla készíteni egy fotót a vízben is, míg nem tér észhez teljesen. Az első valahogy nem az igazi, kissé homályos, azonban mire újabb képet készítenék, már kereket old – szinte éreztem. Boldogan fejezem be a napot, minimális felszerelésemet tüstént összerámolom, befejezésképpen pedig jöhet egy kis erdei séta, irány az autó.
Hajnalok hajnalán
Két nappal később ismét támadok, ám most nem az esti fényváltás időszakát készülök megvallatni, hanem a kora hajnalt részesítem előnyben. Napkelte előtt egy órával érkezem, párducléptekkel osonok ki a kőre. Érzek halat a pályán, nagyon koncentrálok csalim mozgására. Talán az ötödiket dobom, gyorsan megindítom, majd belassítok. Ezzel a vékony fonottal roppant mód érzem, hogyan dolgozik csalim az enyhe folyásban. Szinte áll a víz, nem is nagyon beszélhetünk folyásról. Már azon töprengek, hogy tévedtem és kudarccal zárom a reggelt, de egy éles ütés hoz vissza a valóságba. Kettőnegyvenes pálcám lüktetni kezd, talán ismét egy kékfarkúval hozott össze a sors. Halam már előttem jár, de nehezen adja magát, méretéhez képest mutatós burványokat produkál, vadul rázza fejét, szépen keveri előttem a vizet. Tarkón ragadnám, csakhogy van még trükk a tarsolyában, felettébb ideges, a tüskéit mereszti. Fahalam szerencsésen akadt, csupán az egyik horogág fogja a szája szélét. Kipöccintem a szúrós falatot, majd megörökítem fogásomat. Nagy odafigyeléssel teszem vízbe őkelmét, hálából arcon terít egy jó adag vízzel. Reggeli ébresztőnek páratlan. Csalit cserélek, aztán hagyom pihenni kicsit a helyet. Várok vagy félórát is, mire újra nekilátok. Már a nap is felkelőben, ébredezik a természet. Imádom ezt az érzést, a látvány is pompás. Ismételten elkalandoznak gondolataim, villámcsapásként ér a rávágás. Előző fajtársával ellentétben nem túl agresszívan védekezik, bár hasonló a méret. Már előttem pörög, látom, hogy igencsak gyászos a helyzet. Torokra kapta a hetes törtcsőrűt. Alátolom a merítőt és hamar kezdetét veszi az operáció. Horgom jól akadt, szájüregen belül. Fontos szervet nem sértett, bár enyhén vérzik, de kutya baja. Lényegesen hosszabb ideig tart, míg összeszedi magát. Nem túl magabiztosan, de elúszik. Bízva a balinokban még maradok egy kicsit. A napkeltét követően kicsavarok egy másfeles fenekeszeget. Elengedem az utolsó fotóalanyt és csomagolok. Álmosan, hazafelé, elégedetten.
Három a magyar igazság
Másnap – előző két horgászatom sikerein felbuzdulva – újabb bevetésre készülök, most azonban nem egyedül, egy jó barátomat invitálom magammal. Cimborám lelkes kísérő, viszont nem egy horgászlélek. Csak nálam van pergető cucc, no meg egy doboznyi wobbler, minimalizálva a teljes arzenálból. Még le sem érünk, már tolom össze a pálcát, hadba állítom felszerelést. Egy kis lipless kerül a kapocs végébe, úgy érzem, most ez lesz a nyerő. Nagyokat suhintok, a távolban ér vizet wobblerem. Szakaszosan vezetem, lassabban és gyorsabban is. A sokadikat dobom, amikor megálljt parancsol valami. Érdeklődőm akadt, egy balint csípek nyakon, ránézésre kettes. „Hát, ez aztán jól behörpölte”, mutogatom társamnak a torkos fenekeszeget. Óvatosan operálok a hosszúszárú fogóval. Nem vérzik. Siker! Dédelgetem kicsit a vízben, mielőtt elengedném, mozgatom előre-hátra. Lassan, komótosan továbbáll. Képek a gépben, folytatom, ahol abbahagytam. A szélvízre hegyezem tekintetem, ott sejtem ragadozókat. Ezen a pályán mindig ez a pár méter adja be a legtöbb balint. A csali marad, csak én kúszok kicsit odébb. Vagy tíz dobásból jön még két siheder, olyan kilós formák. Csalival a szájukban örökítem meg őket.
Lassan ránk sötétedik. „Maradjunk még, lesz itt hal!”, biztatom társamat. Pár perces tűzszünet következik. Leülünk a kőre, barátom falatozik, én pedig a vizet kémlelem. Kis idő eltelte után csalit cserélek, majd újból szórni kezdem a helyet. Az első néhány bevontatást nem koronázza siker, már-már csüggedek, aztán bődületes ütést kapok, ami nem akad. Vérnyomásom a plafonon. „Itt a süllő, most ütött”, szövegelek cimborámnak. Újat dobok, ám üresen tér vissza wobblerem. Indítom a következőt, szívem a torkomban, most ér fahalam a kapás helyére. Talán centimétereket jön túl és újabb ütésem van. Botom karikában, halam vízközt mozog, vélhetően dobálja magát, jól érzem minden egyes fejrázását, süllő van a horgon. Méghozzá nem is rossz, azt rögtön érzem. Kisvártatva felsejlik előttünk az elkövető, fejlámpát kapcsolok és lazítok a féken. Szeretném, hogy teljesen elkészüljön az erejével, mielőtt megmerítem. Végül megszelídül, ekkor alátolom a merítőt. Gyorsan megmérjük a hosszát. Egy centi híján hetven. Három kiló körülinek saccolom, nem rossz ez így, nyáron. Megcsodáljuk, elkészülnek a fotók, és már élesztgetem is a fáradt sárkányt. Mellúszói beindulnak, tüskéit pedig mérgesen mereszti. Közben megkérem társamat, legyen oly szíves, kapcsoljon át videóra és vegyük fel az elengedés mozzanatait lámpafényben. Halam magához tér, majd elillan kezemből. Felemelő érzés. Rövid pakolás, majd útnak indulunk – amúgy sem lenne sok értelme maradni, szétvilágítottuk a vizet fejlámpáink fényével. Csúcs peca volt a mai, itt most befejezzük.
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kezdést tudhattam magam mögött, hiszen mindhárom horgászatomat siker koronázta. Szeretett folyóm minden évben más arcát mutatja. Nehéz és egyben szép feladat itt becsapni egy-egy érintetlen, vad ragadozóhalat. Sok kitartás, nagy szenvedély, még nagyobb alázat és főleg szabadidő szükséges, mire valami felmutatható eredmény születik. Vannak ilyen és hasonló esetek, amikor egymás után akár többször is belenyúlhatunk. Ha kiérdemeljük…
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
