Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Talán a legnagyobb megbecsülésnek örvendő, az idők próbáját maximálisan kiálló, kifejezetten pergető horgászok számára készített, rendkívül nagy kopásállóságú, eredeti amerikai fonott zsinór. Tízszer tartósabb, mint bármilyen egyéb vetélytársa! A kopásálló réteg nem csak kívülről, hanem az elemi szálakat belülről is védi, így garantáltan nem vesz fel vizet, nem dagad meg. A zsinór természetbarát, a környezetbe észrevétlenül beleolvadó zöld színt kapott.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Talán a legnagyobb megbecsülésnek örvendő, az idők próbáját maximálisan kiálló, kifejezetten pergető horgászok számára készített, rendkívül nagy kopásállóságú, eredeti amerikai fonott zsinór. Tízszer tartósabb, mint bármilyen egyéb vetélytársa! A kopásálló réteg nem csak kívülről, hanem az elemi szálakat belülről is védi, így garantáltan nem vesz fel vizet, nem dagad meg. A zsinór természetbarát, a környezetbe észrevétlenül beleolvadó zöld színt kapott.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.