A sorozat első részének élményei után – talán nem is meglepő módon – alaposan rákaptam a harcsázásra az idei év folytatásában. Még a nyáron megszületett egy nagyobb szabású, több napos túra gondolata, ahol kizárólag a harcsahorgászat lesz a célom. Korábban ilyen jellegű próbálkozásom még soha nem volt e halfaj kapcsán, nem is igazán volt lehetőségem napokat rászánni… Mondjuk, nem szeretnék álszent sem lenni, mert alapigazság, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja. Amire akarja, arra teremt… Nos, annyi bizonyos, hogy elszántságnak és lelkesedésnek nem voltam híján, aztán a körülmények szerencsés együttállásának köszönhetően az ősz elején úgy alakult, hogy ezt össze tudtam hozni, pontosabban tudtuk, mert akárcsak legutóbb, erre a horgászatra is Bank Bálint barátom kísért el. A harcsás sorozatom soron következő két epizódja e túra legemlékezetesebb, legjobb pillanatait dolgozza fel, s természetesen mindazon praktikákat is részletesen megmutatom, amik számomra eredményt hoztak. Mit tartogatott a nagy Bonnya túra? Erre csupán annyit mondanék, hogy életünk horgászatát…
Előszóként azt feltétlenül tisztázni kell, hogy ez a harcsahorgászat egy remek állománnyal rendelkező mesterséges, intenzíven kezelt tavon történt. Hogy ne raboljam feleslegesen senkinek az idejét, ezt fontosnak tartom mindjárt az elején megosztani. A vadvizek szerelmesei kétlem, hogy bármi vonzalmat éreznének az itteni történetem iránt, amivel nincs is semmi gond. Nem vagyunk egyformák, mást szeretünk. Én speciel ezer örömmel horgászom harcsára például a Tisza-tavon, vagy bármely egyéb nagy kiterjedésű, természetes vizünkön is, és tettem is ezt korábban sok-sok alkalommal. Alig tudnám megszámolni, hány napot kuttyogattam vagy épp emelgettem egy vertikális felszereléssel végig az említett Tisza-tavon, olykor egyedül, helyismerettel rendelkező segítség nélkül. Ez meg is látszik az eredményeken, mert azokból a horgászatokból aligha jönne össze egy írás… Annyi baj legyen, legalább gyakorlásnak, készségfejlesztésnek hasznosak voltak.
Egy szó, mint száz, ezt az élménybeszámolót azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan nem úsznak a rendelkezésre álló szabadidőben, de érdeklődnek a harcsázás világa iránt, s szeretnék átélni, milyen érzés, mekkora élmény e hal célzott, taktikus becserkészése, megfogása. A „becserkészés” kifejezésen megállok még egy pillanatra, mert ezt sokkal nehezebb kivitelezni, még egy ilyen helyen is, mint az utóbbit. Kegyetlenül nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy ha eljön egy ilyen vízre, kifizeti a napijegyet, bedobja a harcsázó felszerelést, akkor már viszi is a horgot a nagy harcsa! Rohadtul nem! Ezt sokan megtapasztalták már a saját bőrükön a Bonnyai horgásztavakon is… Nyilván más pálya, de itt is elengedhetetlen, hogy ismerjük a harcsa szokásait, tulajdonságait, életmódjának sajátosságait. Ez az alapja a horgászhely, valamint a horgászmódszer kiválasztásának is, így összességében tudnunk kell a sorok, összefüggések között tájékozódni, ha eredményesek akarunk lenni!
Információ a vízterületről
A Bonnyai horgásztavak Bonnyapuszta határában, Andocs és Igal között, a kaposvári út mellett terülnek el. A 3 tó által alkotott, összesen 10 hektáron elterülő tórendszer könnyen megközelíthető a főútról. A tavak közül az 1-es számú az, amely kifejezetten ajánlott harcsahorgászathoz, így ide foglaltam helyet. Apropó, helyfoglalás! Az itteni horgászat előfeltétele az előzetes bejelentkezés, illetve foglalás, amit telefonon, valamint e-mailben van lehetőség megtenni. A megcélzott tavat illetően annyit érdemes elmondani, hogy a víz mélysége 2,5-3 méter, az aljzat viszonylag kemény, agyagos szerkezetű, a tó partját pedig kisebb-nagyobb nádasok szegélyezik. Ezen szakaszok közül találni olyat is, ahol jelentős méretű parti alámosások, padmalyok találhatók a nádas alatt, kiváló fekvőhelyet, csábító életteret kínálva a nyugalomra vágyó termetes harcsáknak… Én sem tudtam előzetesen ezekről semmit, viszont ha nyitott szemmel járunk, hamar megtalálhatjuk a lehetőségeket!
Felszerelés összeállítása
Erre a túrára egyrészt a korábban bemutatott és részletesen ismertetett Nevis Power Cat 3 méteres parti bot – Okuma Tomcat 14000FD orsó párosának szavaztam bizalmat, másrészt pedig lehetőségem adódott kipróbálni egy új fegyvert is… Nagy örömömre csatába hívhattam a Black Cat Perfect Passion széria újdonságának 3,2 méteres verzióját egy Banax-Koós SI Salt Water 7000P orsóval felvértezve. Brutális egy páros, de komolyan! Hihetetlen erő van bennünk és nem épp gyerekjáték kategória egyik sem, ez már kézbe véve is azonnal érződik. Szerencsére akció közben, egy-egy méltó harcossal szemben is volt alkalmam erről megbizonyosodni, de ne szaladjunk ennyire előre! :-) Mindkét orsó dobját 60-as fonott főzsinórral töltöttem fel.
A módszerek, végszerelékek terén szisztematikusan próbálkoztam többféle összeállítással, ám ebben az írásban elsősorban a puha testű csalival való úsztatásra fókuszálok. Hasonlóan a legutóbbi, tápióbicskei harcsázáshoz végszerelékemet ennek megfelelően alakítottam ki. A vastag fonott zsinórra elsőként egy nagyméretű, szoros gumiütköző került, majd egy 200 grammos, belső zsinórvezetésű (in-line) Black Cat harcsázó úszó. Ezt követte egy újabb gumiütköző, egy 100 grammos betétes szivarólom és még egy ütköző, hogy az ólom teljesen fixálva legyen. Ezek alá jött egy Sasame Erősített forgó 1/0-s méretben, majd a 70 cm hosszú horogelőke. Ennek anyaga Mad Cat Power Leader volt, ennek a végére pedig egy 7/0-s Gamakatsu 4644F horgot kötöttem. Fontos, hogy ezen a tavon kizárólag 1 db egyágú horog alkalmazását teszik lehetővé a szabályok! Az egyágú horgok közül egyébként ez a kedvenc típusom a harcsahorgászatban, az előbbi méret pedig tökéletes a puha testű csalikhoz és az élő hallal való csalizáshoz egyaránt.
Mi került a horogra?
Többször említettem, hogy puha testű csali… Alapvetően egy jó adag nadállyal akartam készülni erre a horgászatra, mivel egyértelműen ez a legjobb, legfogósabb harcsacsali, ha a puha testű kategóriáról van szó. Sajnos azonban lyukra futottam, mert szeptemberben ennek a beszerzése már eléggé problémás. A gyűrűsférgek szaporodási időszakából adódóan egyre nehezebb a beszerzésük és egyre ritkábbak a horgászbotokban. Konkrétan nem is kaptam sehol… Itthon még volt a hűtőben 25-30 db a korábbi horgászatokról, de azzal úgymond nem jutunk messzire, egy több napos túrán annál többre lesz szükség. Töprengtem, hogy mi legyen, majd végül Tóth Laci barátom tanácsára kompromisszumként a kanadai óriás giliszta mellett döntöttem. Ebből betáraztam egy „szerényebb” mennyiséget” (gondolhatjátok)… és bizakodva vágtam neki velük a horgászatnak. Természetesen minden csalizás során egy jókora, csábítóan tekergőző gilisztacsokrot kínáltam fel. A nadályokkal ellentétben ezeknek jóval puhább a bőrük, kevésbé strapabíróak és horogállóak, így mindenképp érdemes a szálakat duplán tűzni, ha azt szeretnénk, hogy ne repüljön le egy-egy girnyó dobás közben!
Indul a nagy Bonnya túra!
Alig vártam, hogy eljöjjön az indulás napja! Ritkán vagyok ennyire izgatott egy horgászat előtt, de most azt a gyermek énemet véltem felismerni, ami anno elaludni sem tudott, annyira várta az előtte álló élményeket. :-) Mivel Bálint Budapestről, én pedig Nagykátáról indultam, tudtam, hogy legalább 250 km út áll előttem, ami jó esetben is közel 3 óra, de ha reálisan belekalkulálom az M0, valamint az M7 autópályán rendszeresen előforduló torlódásokat, közelebb lesz az a 4-hez… Jól gondoltam… Éppen ezért úgy beszéltük meg Bálinttal, hogy plusz egy éjszakára foglalunk szállást és már a tervezett horgászatot megelőző este leutazunk a helyszínre. Annyira izgatottak voltunk, hogy még este tartottunk egy gyors terepszemlét (bár a sötétben vajmi keveset láttunk) és csak utána mentünk pihenni. Másnap hajnalban még épp csak kezdett pirkadni, de mi már a bakancsot húztuk és indultunk a vízpartra. Gyönyörű, hangulatos látvány volt a napfelkeltében gőzölgő vízfelszín, amelynek a nyugalmát itt-ott néhány halfordulás fodrozódása törte meg. A botokat már természetesen otthon előkészítettem, így nem kellett a szereléssel bajlódni, csak gyorsan csalizni, és már repülhettek is a végszerelékek a helyükre. Rendelkezésre álló hely és lehetőség volt bőven, mivel hétköznap lévén egyedül voltunk a tavon.
Végre minden bot horga a vízben volt, én pedig megnyugvással adtam át magam a reményteli várakozásnak. Vagyis csak adtam volna, mert olyannyira láttam már lelki szemeim előtt a derékhoz támasztott, vadul görbülő botot, a fel-felsíró orsót és a vízben harcoló nagy harcsát, hogy alig tudtam nyugton maradni… Erre a magas fokú lelkesedésre szükségem is volt, mert a következő órák és gyakorlatilag az egész nap olyan eseménytelenül és kiábrándítóan telt, hogy tulajdonképpen még szerencse, hogy a lelkesedésnek volt honnan süllyedni… Itt nyilvánult meg az, amit a bevezetőben említettem: Nincs kolbászból a kerítés egy telepített tavon sem! Ezt a pontyos és amuros horgászataimon is megtanultam már, viszont a harcsázásnál el kell ismernem, hogy fokozottan igaz! A harcsa egy csúcsragadozó és nem buta hal, egy cseppet sem… teljesen mindegy, hogy vadvízben vagy egy mesterséges tóban él.
Sorra vallattam a jónak vélt helyeket, valamint egy idő után elkezdtem a csali felkínálási pozíciójával is kísérletezni… A kezdeti felszín-közeli, vízközti beállításokról egy lejjebb engedtem a csalit, végül egészen a fenék közelébe. Hogy végül ez, a napszakváltás vagy ezek együttes hatása hozta meg délután az első kapást, azt pontosan nem tudom, de nem is foglalkoztatott abban a pillanatban, annyira örültem neki!
Nagyjából 1,5 óra telt el, mire a következő kapás akciója borzolta a hangulatomat. Sajnos erről lemaradtam a szememmel, mert épp egy horgot fentem, de az elektromos jelző veszett sípolása azonnal jelezte, hogy jelenésem van!
A harcsa visszaengedésének percében, ahogy a víz felett térdeltem és kiengedtem a kezeim közül a halat, felpillantottam és a szemem a másik úszómat kezdte keresni a felszínen… Nem látom… Biztos?! Biztos! Futás! Tényleg hűlt helye volt, bizony, megjött a következő kapás!
A harmadik márványtestű visszaengedése után úgy döntöttem, hogy az egyik botomat átszerelem és stupek összeállítással, élő hal csalival teszem vissza. Kinéztem még délután egy nagyon ígéretes helyet, egy nádas sarkában, ahol úgy gondoltam, hogy biztosan lesz harcsa a fényváltás idején vagy sötétedés után… Próba-szerencse! Ezt követően ismét egy kis csend következett, legalábbis a harcsák terén… A késő délután, illetve az este egy nem várt, ám elképesztően örömteli fordulatot hozott és olyan élménnyel ajándékozta meg Bálintot, amelyet soha nem fog elfelejteni! Mondjuk, én se sűrűn… :) Erről Bálint már készített egy részletes beszámolót, amelyet ide kattintva tudtok megtekinteni.
A kapitális beluga fogásának eufóriája után fülig érő szájjal, csuromvizesen battyogtunk vissza a harcsás helyünkre. Annyira magával ragadtak az események, hogy meg is feledkeztem közben a saját botjaimról és a harcsákról. Visszafelé úton döbbentem rá, hogy talán időközben már a horgon van (vagy volt) egy újabb harcsa! Tüstént szedni kezdtem a lábamat… Azt mondják, véletlenek nincsenek. Minden okkal és akkor történik, amikor történnie kell! Én is ebben hiszek, e szerint élem az életemet. Nos, ebben az esetben ezt az összefüggést nem volt nehéz látni és igaznak érezni, mert szinte az utolsó pillanatban értem vissza a helyre, éppen időben ahhoz, hogy a saját szememmel lássam és élvezhessem, ahogy a méter hosszú stupeket valami ledurrantja a vízfelszínről. Szürkület volt, a fények már jócskán fogytak, de ezt tisztán látni lehetett! Odarohantam, felkaptam a botot és bevágtam olyan erővel, ahogy csak tudtam. Itt nem szabad finomkodni, a harcsák esetében a legkevésbé sem arról van szó, mint a pontyoknál, hogy a túlzott erejű bevágással széttépnénk a hal száját… itt a bevágás ereje arról dönthet, hogy ülni tud-e rendesen a horog, ha épp egy keményebb részbe akad, és így megfogjuk-e a halat, vagy elveszítjük. A zsinór másik végéről érkező ellenállás olyan erőteljes volt, hogy azonnal éreztette, ez nem olyan harcsa lesz, mint az eddigiek! Két lábbal álltam a földön, de akkora erővel húzott, hogy fizikálisan rákényszerített arra, hogy egyet előre lépjek és támaszkodó lábat váltsak, különben kibillentett volna az egyensúlyomból! Hihetetlenül izgalmas, adrenalinnal teli fárasztás vette kezdetét, majd megannyi izomégető kirohanás és huzavona után, kb. 20-25 perc elteltével egy óriási, szürke test terült el előttem a sötét vízfelszínen. Az első érintés után még visszatört pár métert, de a másodiknál már nem volt elég ereje hozzá, tehetetlenül tűrte, ahogy két kézzel a szája alsó felére fogok. Alig bírtam kiemelni és a ponyvára húzni! Biztos voltam benne, hogy új rekordomat tartom a kezemben, de annyira pörögtem és jó értelemben le voltam sokkolódva, hogy ez akkor nem is igazán tudatosult bennem… A mérlegelés során végül 37 kg-ot és 184 cm-es teljes testhosszt (farokbojttal együtt mérve) könyvelhettünk el.
Összegzés
Az első napon összesen 4 db harcsát sikerült fonom. Sokáig váratott magára az első kapás, a nap 80%-a gyakorlatilag eltelt akció nélkül, de ami utána következett, az mindenért kárpótolt! Nagyon jó érzésekkel, kellemesen elfáradva raktuk össze a felszereléseket a sötétben, majd mentünk be a szállásra pihenni. Enyhe kifejezés az, hogy álomszerűen alakult az első nap mindkettőnk számára, hiszen Bálint is, és én is új rekordot jegyezhettünk. „Mi lesz még itt?!” Beleborzongtunk a gondolatba, de annál inkább vártuk, mit tartogat még számunkra a víz.
A következő részben velünk tarthattok a folytatásra, illetve megmutatom azokat a felszíni, valamint vízközti élőhalas módszereket, amelyeket általában előszeretettel használok és persze amelyekkel most sikerült eredményesen harcsát fogni. Ha tetszett, tartsatok velem a következő harcsa kalandra is! ;)
Írta: Putz Tamás
Fotók: Bank Bálint, Putz Tamás
