Az előző évhez hasonlóan ismét fergetegesen indult a szezon. Az első néhány horgászat alkalmával sikerült elejtenem két harcsát, melyekből az egyik újabb személyes rekordom lett. Előző írásomban részletesen beszámoltam erről a halról és a fogás körülményeiről. Soraimat a következő két hónap történéseivel folytatom.
Rengeteg helyet végigpróbáltam a Zsitván, volt, amelyre több alkalmat is szántam és persze volt, ahol először vetettem be a horgaimat. Szinte minden pályán, minden helyben találtam valami számomra érdekeset és vártam a csodát. Mint említettem, meg kell tanulni veszíteni, a harcsázás egy ilyen műfaj, főleg egy törpés vízen, ahol egyébként is kicsi a halsűrűség. Rengeteg nullázós éjszakám van minden egyes évben, azonban nem csüggedek, megtanultam élvezni a horgászélet apró örömeit és mindent megteszek, hogy jól érezzem magam a vízparton. Ez egy életstílus, aki egyszer megízleli a varázsát, az sosem szabadul tőle. Ahogy az előző évek is mutatták, az öntözések hatására csökkenő vízszint, a szűkülő élettér egyáltalán nem kedvezett a horgászatnak, sem a halak kapókedvének, a harcsázásnak pedig végképp.
A munkás hétköznapokon nem igazán jutott idő már más jellegű horgászatokra, kivéve a csalihalazást, mert azt persze muszáj, hogy a hétvégének neki tudjon rugaszkodni az ember. Nem spóroltam a szabadságaimmal sem, többször csináltam hosszú hétvégéket, amikor egymás után, zsinórban négy éjszakát is végighorgásztam. Aztán reggel haza, délután meg vissza, felfrissülve, feltöltve étellel, itallal és csalihallal. Két harcsát sikerült még „kipréselnem” a csatornából, azonban ezek súlya még a tíz kilót sem haladta meg. Sorra következtek a süket éjszakák, de hű maradtam az elveimhez és kitartottam, mit sem törődve a sikertelenséggel. A parázson készült vacsorák, a csillagos éjszakák, a vízparti cimborák, összességében tartalmas három hónap volt így, ezzel a néhány bajszossal is.
Nyáridőben, napsütésben tökéletesen láthatók az apró törpeharcsa-rajok. Ezek többnyire a friss ivadékok felhői, esetenként alattuk úsznak és követik őket a „szülők” is. A nyári harcsázások alkalmával mindig hordok magammal egy aprólyukú merítőhálót és egy hozzá illő nyelet. Mindenképp fordulnom kell párat a gumicsónakkal, így kézenfekvő, hogy belemerítek ezekbe a felhőkbe. Ha elég ügyesek és gyorsak vagyunk, egy-egy ilyen merítéssel rengeteg törpeharcsát begyűjthetünk, mentesítve vizeinket ezektől a kártevőktől. Jómagam ezt a folyamatot addig végzem, míg teljesen le nem nyugszik a nap és látom a törpeharcsa-rajokat a vízen. A célhalakat, a harcsákat egyáltalán nem zavarjuk ezzel, hiszen a kapások zöme rendre az éjszaka későbbi, legsötétebb óráiban érkezik. Tipp: az ilyen kis törpehalászatok alkalmával mindig ott van mellettem a gumicsónakban a csalihalas vödör, benne egy kevés vízzel. Ebbe helyezem az épp rabul ejtett törp-ördögöket, így egy fordulóval akár több felhőbe is belemeríthetünk, majd ürítés után folytatódhat a vadászat. Biztatok minden sporttársat és barátomat, aki hozzám hasonlóan rendszeresen harcsázik és magával hordja a gumicsónakot, ha már úgyis vízen vagyunk és elhelyeztük a végszerelékeket, szánjuk egy kis időt e kártevő halak gyérítésére. Sok kicsi sokra megy.
Az egyik horgászatom igencsak emlékezetesre sikeredett. Kapásom ugyan nem volt, de talán a sors keze, hogy megmenthettem egy árva életet. Késő délután a helyszínre érkezve lettem figyelmes a talajon egy madárfiókára. Gondoltam, hogy a fészekből pottyanhatott ki, ugyanis a fa tövében csipogott segítségért, a szülők, nevezetesen egy tövisszúró gébics pár pedig ott tartózkodott végig a környéken. Ha éjszakára a talajon hagyom, akkor biztosan halálra van ítélve a ragadozók miatt. A természet tökéletes, de olykor bizony kegyetlen is. A szívem szakadt volna meg érte, ezért egy kis vödröt kibéleltem neki ideiglenes otthonként, majd óvatosan megitattam és fogtam neki néhány szöcskét, amit hamar be is csókolt. Abbamaradt a csipogás, jóllakott a fióka. Éjszakára magasra, a kocsim tetejére helyeztem, finoman letakarva, hogy semmi ne férjen hozzá, de levegőt azért kapjon. Reggel ismét a kis éhenkórász ébresztett, ezért hamar kipattantam és mentem újabb szöcskéket fogni. Időben összepakoltam és elindultam haza. Szerencsére van a közelben egy madármentő központ, ahol a sérült madarakat és az ilyen kis árvákat is elhelyezik, így végül megmenekült a kis gébicsfióka.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
