Léki süllőzés

Léki süllőzés

A léki horgászatoknak olyan különleges varázsa van, melyet csak az érthet meg igazán, aki már rámerészkedett a jégre, próbára tette szerencséjét és tudását a jég hátán. A jég birodalmában a horgászok teljesen másképpen viselkednek, mint a tavaszi, nyári vagy akár az őszi hónapokban a vízparton. Az esetleges rájuk leselkedő veszély, az egymásrautaltság szoros közösségé kovácsolja a máskor, néha bizony széthúzó horgászokat. A léki horgászatoknál nem mindig a fogás a lényeg, napokat el lehet tölteni a jégen kapás nélkül, de elégedetten, boldogan. Ha meg esetleg jelentkezik egy csuka vagy akár egy süllő, az csak „hab a tortán”.

Sokaknak a lékről történő horgászatokkal kapcsolatosan a csuka jut először az eszébe. Az igaz, hogy ezt a ragadozó halat fogják ki a legtöbben a jégről a szerencsét próbáló horgászok közül, de ez nem törvényszerű. Jól fogható a sügér és a bodorka is, de kis szerencsével akár ponty is a horogra akadhat. Megfelelő helyismerettel pedig nem lehetetlen a süllő horogra csábítása sem. Jómagam először a Palotási-tározón találkoztam a léki süllőzéssel, ezen a vízen szembesültem az eredményességével. A horgászok gyönyörű süllőket fogtak Palotáson léki horgászat közben.

A léki süllőzések közben rendkívül eredményesek lehetünk Palotáson

Komáromi Tibor, a Palotási Horgász Egyesület elnöke meglehetősen járatos a lékhorgászatban, s különösen érti a léki süllőzés olykor nem egyszerű tudományát. Nézzük át, hogy milyen tanácsokkal szolgálhat a léki süllőzéssel kapcsolatosan.


Ötletek, tippek a léki süllőzéshez

- A léki süllőzésnél fontos a megfelelő helyismeret, többé-kevésbé tisztában kell lenni a süllők tartózkodási helyeivel. Mivel télen, a jég alatt a süllő nem jár be nagy területet táplálék után, a jó helyválasztás már fél siker lehet.

Ha egy tavon tisztában vagyunk a süllők téli kedvelt tartózkodási helyeivel, akkor nyert ügyünk lehet

- Előnyben kell részesíteni a tavak mélyebb részeit, figyelembe kell venni a természetes vagy mesterséges tartásokat. Palotáson ez a következőképpen néz ki, a hosszú évek alatt az alábbi helyek váltak be a léki süllőzések során: a gáti mélyebb vizek nagyon jók lehetnek, de a szakadt part előtti területek is eredményesek. A vízben található, elárasztott köves út s annak törései is nagyon jó süllőző helyek, még télen is.
- Kissé meglepő a csalihalválasztás, de tökéletesen megmagyarázható. Léki süllőzésnél Palotáson a kárász a nyerő! Vajon miért? A kárász a fenekező felszerelésen nem igazán mozog, hamar búvóhelyet talál. A léki horgászatok során az úszós felszerelés alkalmazásakor viszont szinte folyamatosan mozog, fenék felé tör. Ezáltal rendkívüli figyelemfelkeltő mozgást végez, mely ritkán kerüli el a ragadozó halak figyelmét. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy meglehetősen igénytelen hal, könnyen szállítható és tárolható.

Palotáson az egyik legeredményesebb süllőcsali a léki horgászatok során az ezüstkárász. Azért érdemes lenne egy próbát tenni, mondjuk naphallal
A kishalak szállítása során mindenképpen használjuk a levegőztető készüléket

- A léki süllőzések közben csak ritkán találkozhatunk kapitális méretű süllőkkel, átlagosan fél és kettő kiló közöttiek a fogások. Azért fogtak már 11,2 és 8,8 kilós süllőt is lékről Palotáson.

A megakasztott süllőt egy mozdulattal, könnyedén kicsúsztathatjuk a jégre
Kézzel is kivehetjük a már kifárasztott süllőt
Az ilyen, kiló körüli példányok igen gyakoriak Palotáson


A lékfúrás trükkjei

Egy jó minőségű lékfúróval percek alatt kialakíthatjuk a léki süllőzésekhez szükséges léket. Gyorsan és szinte hangtalanul lehet vele dolgozni
Erőteljes tekerő mozdulatokkal gyorsan halad a munka lékfúrás közben. A fúró éleit nem árt ellenőrizni a horgászat előtt
Miután a lékfúró áttörte a jégpáncélt és elérte a jég alatti világot, a víz szép lassan beáll, a lék felső széléig emelkedik
Palotáson tilos a 15 centinél vékonyabb jégre rámenni és horgászni rajta. Ez alapvető biztonsági kérdés, bár akadnak olyanok (ez alól sajnos néha én sem vagyok kivétel) akik már rámerészkednek a 8-10 centis jégmezőkre is. A balesetveszély miatt alapvető szabály, hogy egyedül ne merészkedjünk a jégre
Kevés felemelőbb érzés van annál, mikor lékhorgászat közben az úszót figyeljük, várván a hőn áhított kapást
Horgászatra alkalmas léket kialakíthatunk akár baltával is. Meglehetősen fárasztó és egyben igazán zajos munka, létezik ennél lényegesen könnyebb és zajtalanabb megoldás is


A csalihal fűzése

A léki süllőzések során az egyik legjobb csalizási módszer, ha a kishalat felfűzzük az előkénkre. Így biztosan elkerülhetjük, hogy kapáskor a süllő letépje a csalit a horogról
Első lépésben a kishalnak a feje felől vezessük be óvatosan a fűzőtűt
A bőre alatt húzzuk végig a fűzőtűt, figyelve arra, hogy ne sérüljön meg súlyosan a csalihal, megfelelően tudjon mozogni a horgon
Miután átért a csalihal testén a fűzőtű, húzzuk át az előkét is
Az előkét addig húzzuk, míg a hármashorog tökéletesen nem illeszkedik a kishal fejéhez
A fűzött csalihalat a ragadozó halak szinte képtelenek letépni. A horog is szinte észrevehetetlen, két ága tökéletesen simul rá a csalihal testére


A léki süllőzés felszerelésigénye

A léki süllőzés nem igényel különösebben speciális felszerelést, sőt célszerű az ésszerű keretek között egyszerűsíteni.

A jégen kissé körülményes elhelyezni a horgászbotokat, különösen akkor, ha lékfúróval alakítottuk ki a léket. Nincs jégtömb, amire letámaszthatjuk a botot, maximum marad a horgászláda vagy táska. Problémánkra a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk. A horgászbotunk nyelének az átmérőjétől függően egy csőre hegesszünk egy nagyobb méretű csavart. Tökéletesen belecsavarható a jégbe, biztosan fogja tartani a botot
Persze hosszú, 3-4 méteres botokat nem fog megtartani a csavar, de a léki horgászathoz szükséges fél-másfél méter hosszúságú botokat már igen
Multi orsót is érdemes kipróbálni a léki horgászatoknál, persze csak megfelelő méretben. A Top Mix mini multi orsó tökéletesen megfelel a léki horgászatra
A Top Mix multin a fékerő megfelelően állítható, kapáskor nem fog megszaladni a dob, jól adagolja a zsinórt a hal után. Az ára is rendkívül korrekt, 2-3000 Ft körül már kapható
A harcifékes orsók is tökéletesen megfelelnek a léki horgászatokhoz. Teljesen kilazított állapotban biztonsággal lehet várni a kapást, s egy mozdulattal át lehet állítani a fárasztási erősségre
A lékhorgászat egyik előnye, hogy nem kell, de talán nem is lehet túlcifrázni a dolgokat. Ez főleg a felszerelésre igaz. Minél egyszerűbb annál könnyebben kezelhető. Mivel csak ritkán adódik lehetőség a jégen történő horgászatra, felesleges komolyabb pénzt a felszerelésbe fektetni. A Top Mix lékhorgász szett a célnak kiválóan megfelel. 60 centis Top Mix bot egy Spro Power Catcher orsóval kombinálva, mindössze 2500 Ft-ért nem tűnik elérhetetlen árnak. Nekem már bizonyította működését
Léki horgászataim során használt kedvelt tároló orsóimat is az egyszerűség jellemzi, ennek ellenére már közel tíz éve hibátlanul szolgálnak
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.