Nevis Whisper feeder?! Lássuk csak!

Nevis Whisper feeder?! Lássuk csak!

Augusztus 23-án, pont a nevem napján kaptam egy e-mailt a Haldorádótól. Amikor elolvastam az üzenet tárgyát, már sejtettem, hogy mi az apropó. Igen, sikerült nyernem tesztelésre egy Nevis Whisper 360 Heavy elnevezésű horgászbotot! Ennél szebb névnapi ajándékot nem is kívánhattam volna! Attól a naptól kezdve izgatottan vártam a bot megérkezését és már el is terveztem, hogy hol fogom kipróbálni először.

Néhány nappal az értesítést követően meg is érkezett a feederbot. Amint kézbevettem - persze még a fekete színű tokjában -, rögtön feltűnt, hogy mennyire könnyű. A gyártó 280 grammos súlyt adott meg, én ennél néhány grammal többet mértem, de ezzel együtt is feltűnően pehelysúlyú a pálca. Ami még elsőre szembetűnő volt, az a szokatlanul nagy gyűrűméret. 360-as botról lévén szó, én nem számítottam ekkora gyűrűkre, de nyilvánvalóan ez nem okoz problémát senkinek, sőt csak segíti a pontos távoli dobások kivitelezését. A bot nyele kellően hosszú, parafa borítású, az orsótartó felett pedig neoprén, ami még igényesebbé teszi a megjelenését. Amit még fontosnak tartok megemlíteni az az, hogy a spicceken két gyűrűköz van pirosra festve a jobb láthatóság érdekében.

Ezúttal egy Spro Incognito Pro 965 ICT típusú orsó került a botra

Bizonyára sokan felszisszentek az orsó láttán, de több okom is volt rá, hogy ezzel használjam aznap a botot. Egyrészt sajnos most másik „szabad” orsóm nincs, másrészt pedig a bot karakterisztikája - gondolok itt a gyűrűméretre, illetve a 110 grammos dobósúlyra -, nem zárja ki egy viszonylag nagyobb orsó használatát sem. A horgászat végére azonban arra a következtetésre jutottam, hogy megérdemelne a bot egy kisebb társat.

Na de nem is húzom tovább az időt a „szürke” adatokkal, hanem lássuk, hogy élesben miként muzsikál a tesztalany! Horgászatom helyszínéül egy lakhelyemhez közeli, intenzíven telepített tavat választottam. Az Eldorádó Horgásztavat a Zagyva folyó egy holtágából alakították ki. Rendkívüli a tó halállománya, számos 10 és 20 kg (!) feletti ponty és amur lakja a vizet. Tudom, sokan nem kedvelik az efféle helyeket, mondván itt nagyon könnyű halat fogni. Én ezt nem így gondolom, és véleményem szerint igenis kihívás becsapni egy olyan potyeszt, ami már több ízben is látott horgot. Persze a halak száján észrevehetőek horog ütötte sebek, de egyáltalán nincsenek „szétszaggatva”, mint sok más helyen.

A tó sajátossága, hogy csak közvetlenül a nádas előtt lehet igazán sok és nagy halat fogni

Nekem ezen a tavon a halas ízek váltak be igazán, így a mai napon is „büdös” csalogatóanyagokkal próbáltam becserkészni néhány termetes pikkelyest. Kiakasztott zsinórklipsszel végeztem alapozó etetést, ami kizárólag halas pelletből és pellet őrleményből állt, melyet Haldorádó Kék Villám ízesítésű aroma tuninggal tettem még ütősebbé.

Az alapozásra szánt keverék

Végszerelékem lelke egy Haldorádó Method Flat kosár volt, melybe szintén halas mikro pellet került. Viszonylag hosszúnak mondható, 10-12 cm-es horogelőkét használtam és horogpelletekkel, illetve a saját magam által készített oldódó csalikkal próbáltam kapást kicsikarni.

A megfelelő csalogatóanyag…
… a házi készítésű oldódó csali…
… és egy jól kivitelezett dobás…
… ilyen szép halat eredményezhet!

Szerencsére igen sok kapásom volt, így megfelelő módon tudtam tesztelni a Nevis Whisper feedert. A fárasztások során a bot egésze remekül dolgozott, nemcsak a spicctag végezte a fárasztást. A bot egyenletesen keményedik fel, így egy termetesebb hal fárasztása is sima ügy vele. Ennek ellenére én kissé merevnek találtam a methodos technikához. Persze nem is ehhez a módszerhez fejlesztették ki a pálcát, hiszen a nagy gyűrűk és a viszonylag magas dobósúly egy inkább távdobó kialakítású botot ígér a 360-as hossz ellenére is. Ezen a vízen persze elég volt 45-50 méter, de úgy gondolom, hogy 80 métert egy megtömött 25 grammos kosárral gond nélkül lehet vele dobni.

Látható, hogy 3-4 kg-os pontyok fárasztásakor is remekül dolgozik a bot
Élvezetes fárasztásokban nem volt hiány!

Ugyancsak fontosnak tartom megemlíteni, hogy a nap folyamán mindössze egy halat vesztettem. Persze ez nem kizárólag a botnak köszönhető, de azért 12 kapásból 11-et megfogni nem rossz arány, mindenképpen dicséri a botot.

Hála istennek a fárasztások majd mindegyike így végződött!
Az akadás az esetek döntő többségében tökéletes volt
Azért néhány termetesebb pikkelyes is próbára tette a Nevis Whisper feedert

A nap folyamán, ahogy az előbbiekben is említettem, 11 db pontyot sikerült fognom, így kellő tapasztalatot szereztem a bottal kapcsolatban, amelyeket összegeznék is:

  • A bot meglepően könnyű, ami fontos szempont hosszabb horgászatok, fárasztások alkalmával.
  • A karakterisztikája, a nagy gyűrűk és a gerincessége lehetővé teszi a távoli dobásokat.
  • A fárasztások során remekül dolgozik, gyorsan felőrli a menekülő hal erejét.
  • Spiccei jól láthatóak, a leglágyabb sem töri meg még a bot görbéjét.
  • Nyele kellően hosszú, stabil fogást biztosít.
  • Masszív az orsótartó, nem forog, nem lazul meg.
  • A tagok nem csúsztak szét egyszer sem a nap folyamán, tehát megfelelőek az illesztések.

Összességében azt gondolom, hogy aki kipróbálja a Nevis Whisper feederbotot, az nem fog csalódni benne. Árkategóriájában mindenképpen a jobbak közé tartozik.

A Haldorádó horgászportálnak és a Nevis cégnek ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget!

Görbüljön mindenkinek!

Szabó Bence (bencerealfan5)
A fotókat készítette: Szász Máté

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.