Tavaly május 25-én került sor az I. Harrer Pál horgászverseny megrendezésére, és mivel egyre bővült az újabb érdeklődők száma, természetesen 2014-ben sem maradhatott el a gyerkőcők versenye. Idén a Keve Horgászpark adott otthont a horgászat résztvevőinek. Tizenöt lelkes diák nevezett a versenyre, akik izgatottan készültek és nap mint nap érdeklődtek a részletekről.
A verseny előtt meglátogattuk a tavat a feleségemmel, mivel nekem is újdonság volt a vízterület. A Benta Horgászpark költözött át erre a vízre az összes halával, így gondoltam, nagy probléma nem lehet. A tavat teljesen körbe lehet horgászni. A tó gáti szakasza, illetve a bojlis oldallal szembeni part a napijegyes horgászok számára elérhető. A bojlis oldalon hatalmas, kényelmes helyeket alakítottak ki, amik még fejlesztés alatt állnak, de már ebben az állapotukban is kiválóak.
Reggel 8-ra botjaim már beélesítve várták a halacskákat. Gubancgátlós etetőkosaraimba Haldorádó Pelletes Fekete került. Csaliként Magyar Betyár oldódó-lebegő pelletet és főtt kukoricát használtam. Az első kapásra nem sokat kellett várni. Bevágás után erőteljes ellenállást éreztem és izgultam a nád felé húzó hal miatt. Hirtelen irányt változtatott, így gond nélkül terelgettem a partig. A Magyar Betyárt kívánta meg.
![Tökéletes kezdés Tökéletes kezdés](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy alakult, hogy a horgászat során csak Magyar Betyárral tudtam halakat fogni, szerencsémre méretesebbeket.
![Magyar Betyárral sikerült csapdába csalni Magyar Betyárral sikerült csapdába csalni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dolgozik a bot Dolgozik a bot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az aznapi legnagyobb Az aznapi legnagyobb](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászat után egyeztettem a tó üzemeltetőjével, így már semmi akadály nem volt a verseny lebonyolítása előtt.
Tizenöt lelkes diák nevezett a versenyre, akik izgatottan készültek és nap mint nap érdeklődtek a részletekről.
Elérkezett május 18. Reggel 7-kor gyülekeztek a srácok a tó bejáratánál. A szülők aggódva pásztázták az eget, mivel elég felhős, hűvös idő volt.
A verseny helyszínét a bojlis oldallal szembeni partszakaszon jelöltem ki, ahol egy bottal, fenekező vagy úszós készséggel horgászhattak a versenyzők.
![Kényelmesen elfért a 15 srác Kényelmesen elfért a 15 srác](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ahogy tavaly, idén is a legfiatalabb húzott először és a legidősebb utoljára. A sorsolás után minden nevező kapott egy doboz kukoricát, valamint 1 kg Haldorádó Junior Carp etetőanyagot. Rövid tájékoztató után, megtörtént a helyek elfoglalása, a szerelékek előkészítése és az etetőgombócok bedobálása. Dudaszóra, 8:15-kor elkezdődött a hatórás verseny.
A halőr tájékoztatott, hogy ne számítsunk nagy fogásokra, mert az időjárás nem kedvez a halak kapókedvének, így erősen aggódni kezdtem, hogy csalódni fognak a gyerekek. Fél óra elteltével azonban láttam, az 5-ös álláson fárasztanak. Sikerült ideiglenesen partra terelni a nap első potykáját. Abban a pillanatban, ahogy a merítőbe került a hal, megcsörrent a telefonom. A leghátsó horgászálláson is fárasztottak. Szerencsére azt a pontyot is sikerült megfogni.
![Nagy az öröm Nagy az öröm](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A biztató kezdés ellenére a halak valóban nem vitték túlzásba a táplálkozást. Már három óra eltelt, a gyerekek kezdtek elkenődni, de feltalálták magukat és eljátszadoztak a horgászeszközök segítségével.
![Peti nem búsult Peti nem búsult](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Időközben a paprikás krumpli is rotyogni kezdett, melyet türelmetlenül várt már mindenki.
![Készülőben az ebéd Készülőben az ebéd](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ebéd előtt sikerült végignézni egy csodás fogást, ami a verseny végén a 3. helyre volt elég.
![Ügyes fiatalember küzdelme a ponttyal Ügyes fiatalember küzdelme a ponttyal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![2,2 kg-os tőponty 2,2 kg-os tőponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Sajnos több nemes halat ebéd után nem sikerült fogni, pár kárász jelentkezett csak. Ahogy elnéztem a srácokat, egyáltalán nem szomorkodtak az elmaradt nagy fogások miatt. A szülők is örültek a vízparton a gyerekekkel közösen eltöltött időnek.
![A Matuszka család A Matuszka család](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dominik és édesapja Dominik és édesapja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Együtt a banda Együtt a banda](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Dudaszóval végződött a peca 14:15-kor. Pakolászás után került sor az eredményhirdetésre. A nevező gyerekek közül senki sem tért haza ajándék nélkül.
![A Haldorádós sapka megint nagy sikert aratott A Haldorádós sapka megint nagy sikert aratott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 2. helyezett egy Nevis spiccbottal lett gazdagabb A 2. helyezett egy Nevis spiccbottal lett gazdagabb](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A verseny győztese és megérdemelt feederbotja A verseny győztese és megérdemelt feederbotja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Boldog vagyok, hogy ennyien részt vettek a versenyen. Remélem, jövőre még több gyerkőcöt lehet majd kiszakítani a számítógépek elől. A III. Harrer Pál Horgászverseny következik!