Mikor tizenévesként elkezdtem horgászversenyekre járni, álmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer majd a világ élvonalában horgászhatok, és hogy a világbajnokságon képviselhetem a hazámat. Akkoriban az újságokból visszaköszönő híres versenyzők képeit és versenybeszámolóit olvasgatva ámultam, hogy milyen összetett is a profi horgászversenysport. Aztán teltek-múltak az évek, próbáltam az életem olyan mederbe terelni, hogy minél több kötődés legyen szeretett hobbimhoz, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy 2019-ben a Dél-afrikai Köztársaságban nyakamba akasztottak egy aranyérmet, majd 2021-ben Maconkán még egyet, 2022-ben ismét Afrikában még egyet, és elérkezett a 2023-as feeder világbajnokság!
Persze, mielőtt bárki azt hinné, hogy ezek a dolgok maguktól esnek le az égből, sajnos (vagyis inkább hál’ Istennek) nem így van. Nagyon sok munka van a mögött, hogy az ember bekerüljön egy nemzeti válogatottba. Évekig kell jól teljesíteni és a MOHOSZ ranglistán előkelő helyet elfoglalni a válogatottsághoz. Talán ez a legnehezebb része a dolognak! Az eredmények azonban magukért beszélnek, hiszen az utóbbi négy feeder világbajnokságon szereztünk egy ötödik, egy negyedik, egy harmadik helyet és persze egy feledhetetlen világbajnoki címet! No de térjünk rá a 2023-as szerbiai feeder vb-re!
A történet egészen pontosan a verseny hetét megelőző vasárnap kezdődött, mikor is nekivágtunk az útnak. Célunk a Szerbiában található Bela Crkva (Fehértemplom) település volt, ahol a XII. Feeder Világbajnokság került megrendezésre. A Kajtasovo-csatorna, ahol a pályát kijelölték, összeköttetésben van a Dunával, így elsősorban keszegfélék, kárász és törpeharcsa horgászata volt tervben. Persze megszoktuk már, hogy minden világversenyen a tréning hetében folyamatosan változó víz lakóinak megfogása és a jó alkalmazkodóképesség az, ami végül dönt arról, hogy ki a legjobb abban az évben. Velünk együtt 27 ország válogatottja kezdte meg hétfőn az edzéseket.
A magyar csapat minden rezgőspicces világversenyre esélyesként érkezik, és ez most sem volt másként, főleg, ha megnézzük, kik alkották ezt a csapatot:
- Szénási Béla – csapatkapitány
- Kocsis László – másodkapitány
- Polyák Csaba – csapatvezető
- Bakó Péter, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Bence, Walter Tamás – versenyzők
- Balog Áron, Barna Szilárd, Borda Zsolt, Simon Zoltán, Varsányi Miklós – segítők
Felkészülés
A világbajnokság tréningjének 5 napja állt rendelkezésre, hogy megfejtsük e hatalmas víz még hatalmasabb titkát. Azt már az első napokon jól láttuk, hogy a vízben biztosan nagyon sok fehér busa lakik, ám ezek a halak az értékelésbe nem számítottak bele, így nem is horgásztunk rájuk. Jelenlétük mégis zavaró volt, hiszen a kisebb méretű fehérhalak nem szeretik, ha ezek a monstrumok odaállnak az etetésre. A másik látványos dolog az volt, hogy a vártnál sokkal több a törpeharcsa a pályán, így megfogásukra érdemes volt taktikát alapozni. Habár nehéz előnyt kiépíteni egyetlen halfaj „gépelős” horgászatával, stabil eredményt lehet rá alapozni. Így tettünk mi is, és szinte egész héten kerestük a bajszos ördögök megfogásának legjobb távolságát, valamint a csalogató és élő anyag ideális felhasználását. Ez utóbbi azért volt fontos, mert talán ezzel lehetett irányítani, hogy ne 2, hanem 3-5 dekás átlagsúlyt lehessen produkálni.
A másik fontos feladat az volt, hogy valamilyen úton-módon sikerüljön a kevesebb, ám jóval nagyobb fehérhalat horogra csalni. Míg a törpézéshez a 30-50 méteres távok tűntek a legjobbnak, addig a kárász, keszeg és kisponty a 10-15 méteres távolságokon mozgott a legjobban. Törpeharcsa horgászatához elsősorban édes etetőanyag, valamint sok-sok élő csali kellett, míg a partközeli pecához elsősorban földes szúnyogot, valamint némi vágott gilisztát használtunk. A nagytestű kárászok voltak egyébként azok a halak, amelyek napról napra többen lettek, így célzott horgászatuk fontossága a teljes mezőny számára egyértelművé vált.
A heti edzések számunkra vegyesen alakultak, hiszen a stabilitást leginkább a törpeharcsa-horgászat terén találtuk meg, míg a kárászozás hektikusan alakult. Voltak napok, mikor viszonylag jól ment ez a partközeli horgászat, de olyan is, amikor kisebb hangsúlyt fektettünk rá, mert alig adott halat.
E tapasztalatoknak a birtokában álltunk neki a kötelező edzésnek, melyet a már említett két táv és két technika alkalmazására szántuk. Azt, hogy jó úton járunk, nemcsak a csapattagok stabil 2,5-3,5 kilós fogása, de a pénteki napon mögöttünk összegyűlt kisebb tömeg is bizonyította.
Az utolsó edzésnap, sőt az egész világbajnokság legkínosabb pillanata az szokott lenni, mikor kijelölésre kerül, hogy ki az az öt ember, aki másnap horgászik, és ki az, aki az első napon a háttérből segíti a csapatot. Ezt a kellemetlen döntést most megkönnyítettem, ugyanis egész héten láttam, hogy Bencének jobban megy a törpézés, mint nekem, így nyugodt szívvel vállaltam a csere szerepét szombatra. Világ életemben csapatsportokat űztem, és megmondom őszintén, nem is értem, hogy miért megy csodaszámba az, hogy valaki nem sértésnek veszi azt, hogy leül, mert az a csapateredmény érdeke. Abszolút nem mellékszereplő a háttérből segítő hatodik ember, hisz pont ugyanannyit dolgozik, mint a bent ülő ötös fogat. Talán a túlságosan nagy ego az, ami miatt nem szokás önként vállalni a csere posztot, ám tudom nagyon jól, hogy karma előbb-utóbb utoléri azt, aki túlságosan sokat „akar”.
Szombat, 1. forduló
A magyar csapat sorsolása nem tűnt rossznak, emellett biztató volt a reggeli etetőanyag- és csali-összeállításnál a lelkesedés és az összhang is. A komplett csapat nagyon olajozottan végezte feladatait, tényleg egymás kezéből vettük ki a munkát. A leosztást ezen a napon úgy jelölte ki a kapitány, hogy az „A” szektorba Sivák Matyi mögé Kocsis Laci és jómagam, a „B” szektorba Walter Tamás mögé Borda Zsolt, a „C”-be Erdei Attila mellé Szili bácsi és Simon Zoli, a „D” szektorba Bence mögé Varsányi Miki, míg az „E”-be Bakó Péter mögé Áron került. Itt jegyezném meg, hogy nemcsak a magyar válogatott horgászok, de a hátterek is a világ legjobbjai! Minden versenyen, de ezen a vb-n különösen fontos volt a higgadt, pontos háttérmunka. A verseny közbeni helyzetjelentések, váltások és információk rengeteg pontot jelentenek. Meggyőződésem, hogy ezt a világbajnokságot azért nyertük meg, mert nekünk van a világon a legjobb háttércsapatunk!
A versenyt egyébként osztott szektoros értékeléssel bonyolították le. Ennek megfelelően minden szektor két 13-13 fős alszektorra volt bontva, és a középső versenyző (tehát aki a 14. helyen ült a szektorában) mindkét alszektorban játszott.
Az első forduló természetesen már az első órában felborította az egész heti tapasztalatokat. A törpézés lassan indult nálunk, míg voltak helyek, ahol az első dobástól az utolsóig jöttek a bajszosok. Egyre több helyen kerültünk hátrébb, mert a törpeharcsa fogásában nem volt tempónk, és akik kárászoztak, azok is megfogták a bónuszhalakat. A verseny félidejére kezdett már normalizálódni a helyzet, és mind törpehorgászatban, mind fehérhal-fogásban kezdtünk felzárkózni. Matyi parádés hajrát nyomott le gyönyörű kárászokkal, így nyerte az „A” szektort, a „B”-ben Walter Tamásnak 8 pontot sikerült szerezni, míg a „C”-ben Erdei mester nem hibázott és nyerte az alszektorát. A „D”-ben Bence 7, míg az „E”-ben Bakó Péter 2 pontot szerzett. 19 pontunk ezen a napon a 3. helyre volt elég. Az angol válogatott vezetett 14 ponttal, míg a holland csapat 15 ponttal a második pozíciót foglalta el.
Bár nem sikerült maradéktalanul jól a szombati nap, lőtávon belül maradt a világbajnoki cím. A kapitány döntése alapján másnap rajtam volt a sor, hogy bizonyítsak, Szabó Bencén pedig, hogy az első napi tapasztalataival segítse a munkám.
Vasárnap, 2. forduló
Akármilyen meglepő is, de a vasárnapi sorsolásunk is kifejezetten jónak volt mondható, és bíztunk is abban, hogy sikerül ismét előrelépnünk, ugyanúgy, mint anno 2019-ben! Akkor ugyanis másodikként fordultunk és vasárnap nyertük meg a vb-t!
Az „A” szektorban Erdei Attila a 4-as helyre ülhetett be, ami nemcsak a csapatnak volt nagyon jó hír, de egyéni éremre is esélyessé vált a mester! A „B”-ben én kaptam a 18-as helyet, a „C”-be pedig Walter Tamás sorsolt. A „D” szektorban Bakó Péter, és végül az „E”-ben Sivák Matyi horgászott aznap.
Egyértelmű volt ezen a napon, hogy több időt kell szentelni a nagytestű halak horgászatára. Ennek megfelelően már többen az első fél órában megfogták azt a bónuszhalat, amely magabiztos előnyhöz juttatta őket. Tamásnak és Péternek is a pozíció védelme volt a versenyforduló legnagyobb feladata, és ezt mindketten ügyesen meg is oldották, így nyerték a szektorukat!
Az „A”-ban Erdei mester sokáig nem találta a fogást a vízen, de világbajnokhoz méltón addig-addig variált és próbálkozott, míg csak felküzdötte magát az értékes 3. helyre! Matyinak félidőben nem állt jól a szénája, nagy hátrányban volt, de a tőle megszokott, halálos nyugalommal kezdte meg a felzárkózást egészen a 4. helyig!
Nekem az elején nagyon jól ment a törpefogás, darabszámban tartottam magam az élen állókhoz, ám az első fél óra végén több nagytestű hal is elesett a szektoromban. Simon Zoli már ekkor jelezte, hogy erőltetni kellene a kárászt, mert visszaestem. Egy ideig még kitartottam a törpézés mellett, de szerencsére időben jött Bence, aki addig-addig duruzsolta a fülembe, hogy el fogja húzni a nagy hal, míg meg is történt! Nyilván ponty vette fel a horgot, amely szépen be is rongyolt a hínárba, ami nem is lett volna baj, ám arra nem számítottam, hogy a hínár alatti köveken ott a kagyló, amely elvágta az előkémet. Meglepően higgadtan vettem tudomásul a történteket, előkét cseréltem, majd folytattam a pecát. A következő 3 dobás mind kárászt adott, igaz, nem nagyokat, de legalább gyűlt a hal! Aztán jött egy jó, elhúzós kapás, és azonnal éreztem, hogy nagy kárász van a horgon. Ezúttal határozottabban léptem fel, felkényszerítettem a halat már bent a felszínre és szépen ráhúztam a hínármezőre. Aládöftem a merítőt, és meg is volt! Ezzel a 70-80 dekás hallal egyből előreléptem az első 4-be a szektorban! Ezt követően még sokat (talán túl sokat is) próbáltam a rövid távot, holott nagyon jól ment a törpézés. Vagyis a kapás gyorsan bekövetkezett, de a nagyobb harcsákat rendre levágta valami féltávon. Talán egy beszakított zsinórdarab, ki tudja, de nagyon bosszantó volt! Végül felállva cibáltam már a törpéket, hogy ne veszítsem el azokat, de még így is elfogyott vagy 15 előkém, sajnos mind hallal!
Zolikáék végig 1-4 közé tettek a szektorban, és végül 4 pontot írtak be a nevem mellé! A 2. és 3. helyezettől alig 10-12 dekával maradtam le, ami bőven benne volt a horgászatomban. De kit érdekelt ez akkor és ott, hiszen a gyors számolásnak köszönhetően hamar (nyilván ott óráknak tűnt) egyértelművé vált, hogy aznap mindössze 13 pontot pecáztunk össze, így MEGVAN! Újra megcsináltuk! Megelőztük a hollandokat, és az angolok is megcsúsztak! Ismét világbajnokok lettünk!
Hatalmasat hajráztunk és megszereztük Magyarország második csapat-világbajnoki címét feeder szakágban. Fantasztikus horgászok és remek emberek alkotják e csapat gerincét, mely a nehézségek ellenére is olyan csapatmunkát tud végezni, amely példaértékű. Nem győzöm elégszer megköszönni a háttércsapatnak a rengeteg segítséget, akik tényleg önzetlenül, saját szabadidejükben, mindenféle elismerés nélkül teszik a dolguk napról napra azért, hogy mi nyugodtan a horgászatra fókuszálhassunk! Számomra egyértelmű, hogy ezt a világbajnoki címet most nekik köszönhetjük!
Az egész csapat nevében szeretném megköszönni Mindenkinek a szurkolást, valamint a MOHOSZ támogatását. Személy szerint pedig hálás köszönet a Haldorádó Teamnek a kiemelkedő támogatásért, munkatársaimnak, hogy minden elképzelhető módon támogatják a versenyzésem, és főleg családomnak, akik értelmet adnak mindennek a legnehezebb pillanatokban is!
Hajrá, Magyarok!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: MOHOSZ
