Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Egy különleges akció keretén belül most a Kapásjelző + Swinger készlethez ajándékba adjuk a kapásjelzők és a vevőegység működéséhez szükséges elemeket!
Örömmel mutatjuk be áruházunk kínálatában a Black Edition SR3 kapásjelző kollekciót, mely immár bárki számára elérhetővé teszi a prémium minőségű elektromos jelzők, valamint merevkaros swingerek használati élményét, méghozzá elérhető áron! A méltán népszerű Black Edition teljesítmény és dizájn ezúttal egy-egy új, kompakt, praktikus kapásjelző készlet formájában egyesül, ami teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az egyik legjobb ár-érték arányú alternatíva a kategóriájában. A nagypontyos termékcsalád két legújabb tagja elérhető egy 3+1-es elektromos kapásjelző és egy 3 darabos swinger szett összeállításban is, mellyel még kedvezőbb áron juthat hozzá a horgász a teljes felszereléshez.
A Black Edition SR3 Kapásjelző szett főbb technikai tulajdonságai:
Fejlett kommunikációs technológiával és természetesen pontos, megbízható alkatrészek felhasználásával készült, illetve mindezeken túl jellegzetes, modern megjelenésével is felhívja magára a horgászok figyelmét. A vevő és a kapásjelző egységek közötti kommunikáció garnatáltan stabil, így nem maradhat le a tulajdonosa a legóvatosabb kapásról sem. Az SR3 3+1-es elektromos kapásjelző készlet pozitívumai között külön érdemes kitérni arra, hogy ez a modell kifejezetten a strapabíró készülékek közé sorolható. Kiváló társa lehetnek rövid, vagy hosszabb horgásztúráknak, mivel teljesen megnyugodhat a horgász afelől, hogy ez a jelző tenni fogja a dolgát akár tűző napsütésben, akár szakadó esőben, akár havazásban és fagyban! Érdemes részletesen is sorra venni, mi minden van belesűrítve ebbe a jelzőtípusba!
A Black Edition SR3 Swinger szett főbb technikai tulajdonságai:
Modern dizájn, elegáns megjelenés és innovatív technikai megoldások jellemzik. Kiemelkedő előnyei közé tartozik, hogy mindegyik swinger esetében egyéni igényeink szerint állíthatjuk be a kapásjelző LED színét, ráadásul 7 szín közül választhatunk. Továbbfejlesztett golyós mechanizmusú zsinórtartó klipsz zárja be, illetve engedi ki a zsinórt. Ez a megoldás garantálja a gyors kioldást kapás esetén. A zsinórvastagsághoz megfelelő szorítást a fej oldalán található állító csavarral tudjuk szabályozni. Elektromos kapásjelzőhöz a kar végén lévő dugóval csatlakoztatható. A beépített LED kapáskor fényjelzéssel válaszol. A karon lévő eltolható súllyal tudjuk a zsinór feszességet állítani az éppen aktuális szélviszonyokhoz. Az SR3 3 darabos swinger készlet pozitívumai között külön érdemes kitérni arra, hogy ez a modell kifejezetten a strapabíró eszközök közé sorolható. Kiváló társa lehetnek rövid, vagy hosszabb horgásztúráknak, mivel teljesen megnyugodhat a horgász afelől, hogy ez a jelző tenni fogja a dolgát akár tűző napsütésben, akár szakadó esőben, akár havazásban és fagyban! Érdemes részletesen is sorra venni, mi minden van belesűrítve ebbe a jelzőtípusba!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.