Tavaly októberben nagyon szép eredményeket értünk el, így szerettük volna kipróbálni magunkat, mit is tudunk egy nyári horgászatból kihozni. Sajnos a majdnem egész évben magas vízállás miatt augusztusig kellett várnunk, de végre nekünk kedveztek a körülmények…
A mai világban már sem az időjárás, sem pedig a halak „vermelése” nem okozhat gondot a téli horgászatok során. Ennek oka, hogy a modern ruhák már olyan védelmet nyújtanak, hogy szinte fel sem tűnik a hideg, míg az intenzíven telepített tavakon a nagy halsűrűségnek hála ebben az időszakban is kapásra lehet bírni a halakat. Ebben az írásban adok néhány tippet arra, hogy mivel!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász decemberi száma!
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A PB Products Chameleon egy hihetetlenül lágy horogelőke zsinór, amely különleges színkombinációjának köszönhetően láthatatlan marad minden mederszerkezet esetén, így még a legöregebb, legóvatosabb pontyokat is becsaphatjuk. Ez a könnyen köthető, süllyedő előkezsinór bármely horogtípussal alkalmazható. A horog hegyére egy vízben oldódó lebegtető szivacsot (Rig Foam) tűzve könnyen elkerülhetjük, hogy a bedobás közben az előke összecsavarodjon. A PB Products Chameleon 20 méteres kiszerelésben, 15 lb (6,8 kg) és 25 lb (11,34 kg) szakítószilárdságú változatban kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
A PB Products Chameleon egy hihetetlenül lágy horogelőke zsinór, amely különleges színkombinációjának köszönhetően láthatatlan marad minden mederszerkezet esetén, így még a legöregebb, legóvatosabb pontyokat is becsaphatjuk. Ez a könnyen köthető, süllyedő előkezsinór bármely horogtípussal alkalmazható. A horog hegyére egy vízben oldódó lebegtető szivacsot (Rig Foam) tűzve könnyen elkerülhetjük, hogy a bedobás közben az előke összecsavarodjon. A PB Products Chameleon 20 méteres kiszerelésben, 15 lb (6,8 kg) és 25 lb (11,34 kg) szakítószilárdságú változatban kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.