Nagy-tavak vagy Öt-tó a neve annak az öt tóból álló csoportnak, amely az Amerikai Egyesült Államok és Kanada határán található. Ezek a tavak a Föld legnagyobb édesvizű tavai közé tartoznak. A Felső-tó a világ legnagyobb területű édesvizű tava, területe 82.413 km², azaz csaknem akkora, mint Magyarország… és ez csak egy (igaz, a legnagyobb) az öt tó közül! A Szent Lőrinc folyó a Nagy-tavakat az Atlanti-óceánnal összekötő óriási folyó, amely egy szakaszon az Egyesült Államok és Kanada határát is jelenti. Hossza 3.058 km, a torkolatnál mért vízhozama 9.850 m³/mp. Hogy legyen mihez hasonlítani, a Duna, amely 10 országon keresztül haladva éri el a Fekete-tengert, kicsivel rövidebb (2.850 km), azonban vízhozama középvízkor „csak” 2.350 m³/mp Budapestnél. 2011. év őszén a Szent Lőrinc folyón horgásztam és életre szóló élményekkel tértem haza.
A Szent Lőrinc folyóról
A folyam az Ontario-tavon keresztül folyik, egy tektonikus törésvonalat követve a tenger felé, majd a világ legnagyobb tölcsértorkolatán át ömlik az Atlanti-óceánba. A Szent Lőrinc folyó volt az Európából érkező felfedezők fő közlekedési útja az amerikai kontinens belsejébe. A francia Jacques Cartier volt az első felfedező ezen a tájon. Ő 1534-ben érkezett ide, akkoriban ezt a vízfolyást a franciák Kanada-folyónak hívták. A nagy folyó mellett épültek fel Kanada első városai: Québec és Montreal. A folyó felsőbb szakaszán a víz több helyen is annyira felgyorsul, hogy elsodorja a folyásiránnyal szemben haladni próbáló hajókat, ezért a folyó eredetileg csak Montrealig volt hajózható. Az erős sodrást a folyóval párhuzamos Szent Lőrinc vízi út megépítésével küszöbölték ki. A mesterséges vízi út lehetővé tette, hogy a folyó eredeti medrét természetes állapotában meghagyják. A folyam óriási hajóforgalmat bonyolít, Montrealtól lehetővé teszi a tengerjáró hajók bejutását is az észak-amerikai kontinens szívében fekvő Nagy-tavakra, így biztosítva a két hatalmas ország dinamikus áruellátását.
A horgászhely kiválasztása
Nem titok, hogy nem először jártam ezen a vidéken és horgásztam már a hatalmas folyó sekély öbleiben. Azonban most először nyílt alkalmam arra (az optimális, alacsony őszi vízállásnak köszönhetően), hogy a főmederben is horgászhassak, és hogy ezt meg is örökítsük. Az USA-ban élő horgászbarátom, Dr. Pulai István segített nekem a lehetséges horgászhelyek kiválasztásában, aki már többször horgászott a Szent Lőrinc folyón. Jó néhány lehetséges helyszín megtekintése után közösen úgy döntöttünk, hogy a régi 2. sz. út maradványai mellett fogunk horgászni. Az út a környékbeli szigeteket kötötte össze, de a folyó árterületének növelésével végül a víz áldozatává vált. Ezek a szigetek ma már csak hajóval közelíthetők meg. Az út megmaradt részei még mai is jól láthatók.
A kiszemelt horgászhely Montreal és Ottawa között, Cornwall közelében található, a kanadai oldalon. A hely sajátossága, hogy a valamikori út (illetve annak maradványai) a sodorvonal külső ívén, egy kanyarban helyezkedik el. Az út mellett 18-20 méter széles, lassan mélyülő, maximum 1 méter mély padka található. A kristálytiszta padkán nyáron egybefüggő hínármező telepedik meg. Ez ősszel, ahogy a víz egyre hidegebb lesz, lassan elpusztul és „lekopik” a sekély területről. Horgászatunk során ez a növényzet még élt, de már közel sem volt olyan sűrű, mint a nyári hónapokban, így nem volt igazán zavaró. E mögött azonban 1 méteren belül letört a meder 5-6 méter mélyre, majd a meder lépcsőzetesen tovább mélyült. Az erőteljes medertörés mögött közvetlenül - ahol vélhetően a legtöbb hal gyűlik össze -lehetetlen horgászni, így azon 8-10 méterrel túldobva, kb. 28-30 méterre kellett a végszereléket bejuttatni, amelyet a közepes erejű sodrás betolt a medertörés közelébe.
A felszerelés összeállítása
Az első próbadobások biztatók voltak, de minden kihúzás során azzal kellett szembesülnöm, hogy a főzsinóromat és a végszerelékemet a sziklákkal, kagylókkal és vízi növényzettel borított meredek falon kell felcincálni! Ekkor kicsit meginogtam… ismerve a folyó vad nyurgapontyait, nem voltam benne biztos, hogy erre feeder felszerelésemmel képes leszek. István - a nehéz körülmények ismeretében - kizárólag fonott vagy 0,30 mm-nél vastagabb monofil főzsinórt javasolt. Én a 0,23 mm vastag Power Pro fonott főzsinór mellett döntöttem, amely a pergető horgászok etalon zsinórja. Bevonatos, kopásálló külső rétege a nehéz tereppel is megbirkózik. Régóta használom én is dobóelőke zsinórként a vékonyabb (0,15 és 0,19 mm) méreteit, ezért tudom, mire képes! István az erősebb bojlis pontyozó szerelékeit 0,35 mm vastag monofil főzsinórral látta el.
Két különböző hosszúságú, 3,9 és 4,2 méteres Spro Special Pellet feederbotot vittem magammal, amelyre a Daiwa távdobó orsói kerültek, azonban itt egyáltalán nem kellett távolra horgászni, de ezt a kiutazás előtt nem tudhattam…
A végszerelék
A végszerelék összeállítása során a Dunán is bevált duplahurkos végszereléket alkalmaztam, amely rövidebbik fülébe a feederkosarat, míg a hosszabbikba a horogelőkét fűztem. Két különböző kosarat használtam. Az egyik a Haldorádó Rocket 70 g-os mérete, míg a másik egy nagyméretű kb. 60 g-os szögletes, drótos kosár volt. Ezt a kosarat még szlovák barátaimtól kaptam, a Vág folyón töltött közös horgásznap után. Nem tudtam, hogy jó lesz-e vagy sem?! A későbbi horgászat bebizonyította, hogy nagyon is jó, főleg úgy, ahogy én használtam! Ez kellő inspirációt adott ahhoz, hogy megcsináljuk ennek a „Hard River” változatát, amely majd hamarosan a Haldorádó portfóliót bővíti.
Mivel etessek?!
Az eddigi sikeres vadvízi horgászataimból kiindulva tudtam, hogy van olyan etetőanyagom, amellyel a világ bármely részén kapásra ingerelhetem hőn áhított barátaimat, a PONTYOKAT. Ezek a közül különösen bíztam a Haldorádó Vad Ponty és Nagy Ponty fantázianevű keverékekben. Persze előre nem tudhattam, hogy melyik lesz a befutó. Mivel semmit nem akartam a véletlenre bízni és nem akartam nélkülözni, szinte a teljes horgászfelszerelésemet és jelentős mennyiségű etetőanyagot, aromát, csalit stb. juttattam ki Kanadába. Aki utazott már repülővel, az tudja, hogy maximum 23 kg lehet az a bőrönd (+ a kabincsomag), amelyet felár nélkül feltesznek a repülőre. Természetesen kivihető ennél lényegesen több és nehezebb csomag is, de annak súlyos ára van, mélyen a zsebbe kell nyúlni… A biztonság kedvéért én már az utazás előtt elküldtem azt kb. 80 kilós pakkot, amelyben minden benne volt a gondtalan horgászathoz. Sajnos egyik botom a gondos csomagolás ellenére is megsérült. Szerencsére ez „csak” az etető feederem volt. Így az alapozó etetést István egyik bojlis felszerelésével végeztem el, amelyre egy 45 g-os Pellet Feeder kosarat raktam.
Alapozó etetés kiakasztott zsinórklipsszel
A hajszálpontos etetés érdekében az itthon megszokott és bevált módszert alkalmaztam. Ennek lényege, hogy a főzsinórt kb. 30 méterre kihúzva beakasztottam az orsó klipszébe. Így minden dobás pontosan azonos helyen landolt. 15 súlyos gombóccal indítottam az aznapi horgászatot.
Hajszálpontos horgászat
Természetesen mit sem ér a pontos etetés, ha azt nem követi hajszálpontos horgászat! A horgászbotjaim orsóinak klipszébe is az etetési ponton akasztottam be a főzsinórt, majd fehér zsinórjelölő filccel jelöltem azt meg. Az első néhány dobás során így vártam a kapást… de azok olyan vehemensek, annyira vadak voltak, hogy alig volt időm kiakasztani a klipszből a zsinórt. Ezért a későbbiek folyamán, minden dobás után azonnal kivettem a klipszből a főzsinórt.
Az első (próba) dobások
Az alapozó etetés után azon rimánkodtam, hogy ne legyen nagyon akadós a terep. Csak sejtettem, hogy mi lehet a fenéken. Amíg annak rejtett zugait fürkésztem, az első két dobást 0,22 mm-es monofil előkére kötött horoggal vártam. Az egyikre normál módon (a horog öblébe akasztva), míg a másiknál hajszálelőkére fűzve kínáltam fel a csalit. Mindezt azért tettem, ha leakadok és be kell szakítani a szereléket, ne vesszen minden oda… Az első bedobástól számítva talán még 10 perc sem telt el, amikor arra lettem figyelmes, hogy csattan az egyik feederem a vízben. Egyáltalán nem számítottam ilyen gyorsa kapásra! A botoktól néhány méterre pakolásztam, és még a fék sem volt kilazítva. Azért nem történt végzetes hiba, és azért nem tudta a hal a folyó mélyére rántani a botomat, mert az erőteljes kapás közben egyszerűen letépte a 22-es damilt. Döbbenten néztünk egymásra Istvánnal. Kapás… és ilyen gyorsan?! Azonnal kivettem a másik felszerelésem is és fonott horogelőkére kötött, kb. 60 cm hosszú előkét tettem fel mindkét végszerelékemre.
Csali-felkínálás rejtelmei
Az egyik horogra továbbra is csak ráakasztottam a kukoricaszemeket, míg a másikon (kikönnyítve) hajszálelőkére fűzve kínáltam fel őket. Ami érdekes volt, hogy mindhárom napon kizárólag a horogra tűzött csalival fogtam halat. Hajszálelőkére fűzött csupasz horoggal egyetlen értékelhető kapást sem tudtam 2 nap alatt kicsikarni. A harmadik napon már nem is erőltettem…! Ilyenre eddigi pályafutásom során még nem volt példa, sőt 10-ből 9 esetben a hajszálelőkére fűzött csali volt az eredményesebb. Ez most az az 1 eset volt, amikor csak és kizárólag a hagyományos módszer működött.
1. nap
Három napot horgásztunk a Szent Lőrinc folyó partján. Az első nap délelőttje a felszerelések összeállításával, a károk felmérésével és a lehetséges horgászhelyek feltérképezésével telt el. Majdnem dél volt, amikor az első gombócok vízbe csapódtak. Mindezek ellenére, mint már írtam, meglepően gyorsan érkezett az első kapás. Az első érdeklődő a másodperc tört része alatt rántotta be feederbotomat a vízbe és tépte el az előkémet! Ezután a horogelőkét is fonott zsinórra cseréltem és nagyobb horgot kötöttem fel. Ezt követően majdnem 1 óráig nem történt semmi. Már azon járt az agyam, hogy inkább visszarakom a monofil előkét, csak legyen kapásom. Majdnem nyúltam a botért, amikor jött a határozott kapás! Nehéz szavakkal kifejezni, hogy milyen elementáris erővel indult meg és küzdött a hal. Egyszerűen tépte, iszonyatos erővel húzta a zsinórt az orsó dobjáról. Soha nem találkoztam még ennyire erős és sportos halakkal. Amíg a törésvonalon túl volt és a mély vízben küzdött, addig ő volt az úr, arra ment és azt csinált, amit ő akart. Azonban amikor sikerült a sekély vízbe, a padkára felpumpálni, már megtört az ereje, és mint később kiderült, ez így volt majd minden halnál.
A halak hihetetlen ereje és küzdőképessége testfelépítésüknek köszönhető. Elég csak ránézni a fotókra. Ezek egyike sem elhízott, dagadt tavi ponty! Hosszú, hengeres, izmos testük tökéletes módon alkalmazkodott az erőteljes sodráshoz. Az átlagosnál nagyobb, rendkívül erős farkuk és farokuszonyuk van. A nagy fej arról árulkodik, hogy nem fiatalok a halak, lassan növekednek. Feltűnő a rendkívül vastag és kemény szájperem és a rövid bajuszszálak. István viccesen szilikon szájú halaknak becézte őket. Tényleg úgy néztek ki, mint a „menő”, feltöltött, vastag ajkú csajok.
Ennek az oka vélhetően a kemény, köves, kagylós terep, ahol a táplálékukat keresik. Hogy gond nélkül turkálhassanak a kövek között, az átlagosnál keményebb, erősebb szájszélre van szükség. A halak színe, mintázata nagyon sötét, némelyik ponty szinte fekete. Ez a kristálytiszta, mély víznek köszönhető. A folyó pontyállománya tökéletesen alkalmazkodott a körülményekhez a túlélés érdekében.
A képeket nézegetve a legtöbb embert bizonyára az érdekli, hogy vajon mekkorára tudnak megnőni az itt élő pontyok? Több magyar és külföldi horgásszal beszélgetve, akik hozzám hasonló módon már többször horgásztak itt, kiderült, hogy a 10 kg feletti példány már ritka! A halak átlagmérete 5 kg körül van, de 3 kg-nál kisebbet én még SOHA nem láttam itt! Minden 10 pontyra jut egy 10 kg feletti. A 13 kg-ot meghaladó súlyú nyurgaponty már igen ritka, de a horgászboltban, ahol az engedélyt váltottuk, mutattak 20 kg körüli pontyról is képet, illetve meséltek halászok hálójába akadt 30 kilós matuzsálemről is. Biztos, hogy a több millió ponty között vannak ilyen egyedek is, de egy ekkora megakasztásához, megfogásához lényegesen több idő és nagyon nagy szerencse is kell! Szinte kizárólag nyurgapontyok élnek a vízben, tükörpontyról senki nem hallott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a gyors sodrásban ők nem voltak elég erősek és életképesek, így a természet kiszelektálta őket. A pontyok mellett ritkán előfordul tokhal, csatornaharcsa és domolykó is. Természetesen mindezek a pontyoknak felkínált csalit veszik fel.
Az első nap végére összesen 6 pontyot akasztottam, amelyből csak hármat tudtam kifogni. Volt, amelyik elszakította az előkét, eltörte az erősnek hitt horgot, vagy csak egyszerűen leakadt. Mindezek ellenére nagyon boldog voltam, hiszen megtaláltuk a halakat ebben az óriási vízrendszerben is. István 1 db pontyot és egy domolykót fogott a naplemente időszakában.
2. nap
A második nap hajnalán, napfelkeltekor már a vízparton voltunk. Ekkor még csendes, nyugodt volt a vízfelszín. A parttól 20-30 méterre több pontyugrást is láttunk, míg előző nap szinte egyet sem! Ez mindenkit felvillanyozott és alig vártuk, hogy bevethessük végszerelékeinket. Az alapozó etetés után talán egy óra sem telt el, amikor az első határozott kapás érkezett. A hatalmas küzdelem végén egy 6 kilós nyurgát tarthattam a kezemben.
A következő kapásokra sem kellett sokat várni. 11 óráig összesen 7 db pontyot tereltem szákba úgy, hogy minden kapást megfogtam és egyetlen halat sem veszítettem! A legemlékezetesebb akció az volt, amikor az addig legnagyobb 9,3 kilós nyurgát kifogtam. Éppen a matracon pátyolgattuk, amikor rám kiáltott operatőrünk, hogy „Viszi a másik botot!”. Pedig ott álltam kb. 2 méterre a bot mellett, de mire odaugrottam, a laza fék ellenére is feldöntötte a bottartót és berántotta feederem a vízbe. Utolsó pillanatban bírtam elkapni és megmenteni, mint később kiderült a túra legnagyobb, 11.420 grammos nyurgapontyát. Bő 10 percen belül kettő hatalmas ponty pihegett a matracon!
11 óra után azonban, ahogy felpörögtek az események, úgy le is csendesedtek. Pedig többször etettem, gondoztam a helyet, de estig írd és mond, egyetlen kapás nélkül megúsztam. István nehezebb szerelékkel, a parttól 50-60 méterre horgászva tudott két szép pontyot partra segíteni. Ez is jelezte, hogy napközben távolabb húzódtak, a csábító falatokkal sem lehetett megtartani őket.
3. nap
Előző nap délutánjára már erőteljes időjárás-változást jósoltak, amely belecsúszott az estébe. Viharos széllel és esővel érkezett a sarkvidékű eredetű hideg levegő. Természetesen mi hajnalban ugyanúgy és ugyanott voltunk, de a metsző, csontig hatoló hideg szél és az egyre erősebb hullámzás nem sok jót tartogatott.
A nap folyamán mindössze 1-1 pontyot fogtunk Istvánnal néhány géb (ilyen is van ott) és domolykó kíséretében. Pedig elvileg a háromnapos horgászat során pont az utolsó napnak kellett volna a legjobbnak lennie a folyamatos etetés hatására. Hogy ez itt mennyire nem számít, azt kiválóan jelzi a mi példánk is. Amikor ezt a helyi horgászboltos mesélte, kétkedve fogadtuk. Én mindenhol azt tapasztaltam eddig, hogy minél többször kapja a kaját a hal egy adott helyen, annál többen lesznek ott. Erre a helyi emberke azt mondta, hogy nem tudunk annyi etetőanyagot vízbe juttatni, hogy ott is tartsuk a halakat, mert a vízben van bőven természetes táplálék! Csak addig maradnak egy-egy helyen a pontyok, amíg kedvük tartja. A helyválasztás a Szent Lőrinc folyó sikeres horgászatának egyik titka! Sajnos így utólag be kell látni, hogy teljes mértékben igaza volt…!
Mindezek ellenére egyáltalán nem voltunk elkeseredve és fantasztikus élményekkel tértünk haza.
Tanulságok, érdekes tapasztalatok
1. Csali-felkínálás
Mint már írtam, kizárólag horogra tűzött csalival fogtam halat. De az sem volt mindegy, hogy mi került a horogra! Kizárólag egyfajta kukoricával tudtam kapást kicsikarni. Ez a Nagy Ponty Kukorica Tuning volt, amelynek levét a megérkezés estéjén leöntöttem, majd tömény Nagy Ponty aromával töltöttem fel. Ez másnapra rendkívül intenzív és erős illatú lett, sőt még a kukoricaszemeket is részben megfestette. Próbáltam másfajta (Vad Ponty, Mézes Pálinka, Vörös Démon) kukoricákkal is, de kapás nélkül megúsztam. Ugyanígy jártam a pellet csalikkal is.
2. Nyerő etetőanyag
Kétfajta etetőanyaggal próbálkoztam. A Vad Ponty mutatkozott egyértelműen a fogósabbak, amelyhez főtt öreg kukoricát és dobozos csemegekukoricát kevertem. A Nagy Ponty etetőanyaggal csak 2 halat fogtam, de az egyik a túra legnagyobb hala volt.
3. Fogós végszerelék
Érdekes kérdésnek bizonyult az is, hogy melyik lesz a fogósabb végszerelék, melyik a jobb folyóvízi kosár? Az egyértelműen látszódik, hogy zárt drótos kosárral (azonos csali-felkínálási mód mellett) több kapást tudtam elérni. Azonban a legnagyobb halam és az utolsó nap egyetlen pontya is a nyitott Rocket Feeder kosár mellől vette fel a csalit. Tehát mindkettő eredményessége, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.
4. Feeder technika létjogosultsága a nehéz terepen
Az elején én is bizonytalan voltam abban, hogy van-e elég „kraft” a botjaimban, van annyi tartalék a szerelékben, hogy a nehéz terepen is megfoghassam vele a vad nyurgákat? Mint a későbbi eredmények igazolják, talán a legjobb eszközt választottam. A hosszú, 3,9-4,2 méteres feederekkel könnyebben tudtam felhúzni a padkára a halakat, miközben a botok rugalmassága előbb felőrölte a halak erejét is, mint barátom erős, de rövid, 3,6 méteres bojlis botjai. Ráadásul a kapásokat (és az azt megelőző apró „szöszmötölést”, kosárbökdösést) is sokkal előbb érzékeltem, mint István.
Köszönet!
Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni Dr. Pulai István barátomnak az önzetlen segítséget és sok hasznos tanácsot, amellyel ellátott a túra során. Úgy váltunk el egymástól, hogy ennek még folytatása lesz. Hogy hol? Ez is hamarosan kiderül!
Nézzétek meg a nem hétköznapi filmet a csodálatos halakról és horgászatról! Itt végre tudtunk olyan víz alatti felvételeket is készíteni, amelyet eddig még soha, nagyon látványos!
Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!
Írta: Döme Gábor
Fotók: Takács Péter
Videó: Takács Péter
Forrás: www.wikipedia.hu
