Amurhorgászat Haldorádó Carp Team módra

Amurhorgászat Haldorádó Carp Team módra

A vizeinkben élő amurokat sokan csak a pontyhorgászat járulékos halaként tartják számon, pedig horgászni ezekre a torpedó testű halakra fantasztikus élmény. Küzdeni tudásuk páratlan, szinte az utolsó leheletnyi erejüket is bevetik, hogy megszabadulhassanak a horogtól. Mi, a Haldorádó Carp Team tagjai is előszeretettel horgászunk célzottan az amurokra, ebben az írásban ehhez szeretnénk néhány tippet adni. Itt a nyár, a legjobb amuros időszak, szóval ha még nem sikerült még megfogni azt az amurt, amire vágysz, akkor irány a vízpart!

Csapatunk tapasztalatai, meglátásai szerint a legjobb amuros időszak egyértelműen az augusztus, szeptember, de remek eredményeket érhetünk el már tavasszal, a felmelegedő vízben is, ahogy ezt a Nagy Pontyok nyomában című sorozatunk Palotáson játszódó 17. epizódjában is láthattátok. Természetesen a sikerességhez kell az a bizonyos szerencsefaktor is, ami nem más, mint az időjárás, azonban fontos megemlíteni, hogy az amur nem frontérzékeny hal, mint a ponty, viszont nagyon kedveli a felmelegedett vizet, abban igazán aktív. 

Az eredményes amurhorgászat alapfeltétele a megfelelő összetételű alapozó etetés
Igazi szénhidrát bomba

Általánosságban mondhatjuk, hogy a leginkább frekventált helyek az amur horgászata során a sekély vizű pályák, mint például a nádfalak előtti részek, keményebb részek, homokos, márgás sávok, platók, pandalyok.

Az édesítőszer sosem maradhat ki, ha amurozni indulunk
Peti előszeretettel üldözi a nagyobb tavakon a torpedótestű halakat
Sokszor az éjszakai órák a legeredményesebbek

Azt a nézetet valljuk, ha amurt akarsz fogni, akkor a mennyiség a lényeg, viszont ha igazán termetes amur a célod, akkor bizony a minőség a legfontosabb, és kellenek a tartalmasabb csalik is, mint a bojlik vagy különféle növényi pelletek! Ezek turbózására remekül alkalmasak a különféle adalékok, mint az édesítőszer vagy a Carp Syrup. Hatékony, ha csalinknak vagy egy édes, vagy egy igazán büdös háttérízt biztosítunk. Tapasztalataink egyértelműen azt mutatják, hogy vagy az édes, vagy a tejsavas csalik produkálták a legkimagaslóbb eredményeket. Nem vagyunk a nagy etetések hívei, inkább a többszöri, halankénti koncentráltabb etetést alkalmazzuk. Továbbá előszeretettel alkalmazzuk a PVA termékeket, segítségükkel sokszor kis stick mix rudacskákkal keresgélve horgászunk. Számtalan kapitális fogásunkat ennek az úgynevezett „kukázós” módszernek köszönhetjük. A lényeg, mint mindig a hely, hiszen ha találunk egy remek részt, ahol sikerült fognunk belőlük, akkor ott lesz több is. Így létfontosságú a rendszeres dobás, újrahúzás.

A Big Fish bojlira is rendszeresen elcsábulnak
A hal, mellyel először léptem át a húsz kilogrammos álomhatárt
Két szem Spéci Tiger a hajszálelőkén, könnyű falat

Az amur kapása vehemens, nem árt résen lenni. Fontos horgászata során a megbízható, vastaghúsú, öblös és 2-4-6-os méretű horog (például Gamakatsu RX), illetve zsinórból a 35-ös. Kapása gyakran vehemens, így egy precíz fékrendszerrel bíró orsó kiemelten fontos, valamint a megbízható elektromos kapásjelző. Fárasztása remek sportélmény, de nagy felelősséget igényel, hiszen gyakran a végletekig harcol.

A FermentX ízvilág is elérhető a családban
A tigrismogyoró egy kiváló amurcsali, főleg ha kikönnyítjük

Ha fogunk egyet, ne habozzunk, pár gyors fénykép elkészítése után azonnal engedjük útjára. Védelme érdekében a nagyméretű merítőháló, mérlegelő és pontybölcső alap kellék.

A horgon igazi harcosok, küzdeni tudásuk szinte páratlan
Szabolcs is belépett tavaly a 20+-os táborba
Sokat dolgozott érte, de megérte!

Ezek a mi meglátásaink e mondhatjuk, misztikus hal kapcsán, hiszen a mai napig sok esetben csak találgatunk a horgászata során. Egy biztos: az amur fogása páratlan, az általa okozott élmény pedig mélyen belevésődik az ember emlékezetébe. Nem igazán hasonlítható egy tekintélyt parancsoló, méter feletti amur fogása bármely más békés haléhoz. Sok sikert kívánunk minden kezdő, haladó és gyakorlott amurvadásznak, de legfőképp azoknak, akik még csak álmodoznak egy kapitális torpedóról! Ne feledjétek, kísérletezni kell és annyit horgászni, amennyit csak tehetitek, tapasztalatokat szerezni – csak így, csak ezáltal tudjátok elérni a célokat és megvalósítani az álmokat.

Egy sötétebb tónusú tavi „nádfaló” Ernő tolmácsolásában”
A közös munka gyümölcse
Mindig legyetek résen, mert a kapás bármelyik pillanatban érkezhet!

Fotó: Kerekes Ernő, Farkas Szabolcs, Rokolya Péter, Haskó Tamás

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.