A nyári hónapokban, mikor a sekélyebb tavak már kritikusan átmelegszenek, szívesen fordulok a mélyebb vizű bányatavak felé, ahol ilyenkor is reális esély van egy-egy izgalmas horgásztúrára, ami számos szép emlékkel gazdagít. Lőkösházára már másodszor tértem vissza, az első túrámat egy akkori tórekord ponty koronázta meg, ezért nagyon izgatottan vártam, hogy milyen élményeket nyújt majd ezúttal ez a csodálatos gyöngyszem nyáron.
Barátaim, Pista és Laci ezt megelőzően soha nem horgásztak bányatavon, és mivel az előző túrám ezen a kiszemelt helyszínen nagyon jól sikeredett, gondoltam, megpróbálom rábeszélni őket, hogy tartsanak velem erre a három éjszakás horgászatra. Természetesen nem volt nehéz a békát a víz fele ugrasztani, azonnal igent mondtak, így össze is állt kis csapatunk.
A felkészülés során együtt állítottuk össze a felszereléseket és készítettük el a szerelékeket, mely során orsóink dobjára különböző színű, jól látható harmincas főzsinórt tekercseltünk (gondolva az éjszakai behúzásokra is), amit huszonöt méter 45 librás előtétzsinórral toldottunk meg a medertörések oldalán megtelepedett kagylók miatt. A végszereléket a végletekig leegyszerűsítettük, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy az előtétzsinór végére felhúztunk egy ólomkapcsot a hozzá tartozó gumihüvellyel, ebbe akasztottuk a nagyméretű (170 gramm) grippa ólmot, ami kialakításának köszönhetően jól kapaszkodik a meredekebb törések oldalain is. Ezt követte egy gyorskapocs és egy hosszabb, harminc centiméteres fluorocarbon előke, ami már az előző horgászatunk alkalmával is nagyon jónak bizonyult.
Délelőtt érkeztünk a vízpartra, majd mindhárman vízre szálltunk, hogy együtt válasszuk ki a meghorgászandó helyeket. Ismerőseim és saját tapasztalataim alapján 8-10 méter közötti mélységben kerestem pikkelyes barátainkat, ennek megfelelően ebben a mélységben helyeztük el a bóják jelentős részét, viszont kettőt a peremzónában, ahol a víz valamivel sekélyebb volt 5 méternél. Arra gondoltunk, ez is megér egy próbát, ha nem lesz semmi, maximum nem horgásszuk végig ezeket a helyeket. Minden megjelölt helyre egyformán etettünk főzött Black Squid bojli, halibut pellet és némi főtt tigrismogyoró keverékével.
Csalizni a sok kisebb, növendék ponty miatt a 24 mm-es kikönnyített horog bojlikat választottuk egy szem fluo pop-up bojlival vonzóbbá téve, de a vége felé már ezt is elhagytuk és csak a nagy csalizó golyókat fűztük duplán.
A szerelékek behordásával szépen el is szaladt a délután. Mire minden a helyére került és lehuppanhattunk a székbe, már a gyönyörű naplemente nézett vissza ránk a szemközti fák mögül. Barátaimmal az eddigi tapasztalatokat beszéltük meg. Nem kis változás egy ilyen tó annak, aki a 2-3 méteres mélységekhez van szokva és egyszer csak megpillantja a halradaron a húszméteres mélységet. Igen, az első pillanatban kicsit ijesztő belegondolni, valójában mekkora vízoszlop is az, de egyben hatalmas kihívás is ezt a fajta víz alatti világot felfedezni és megismerni. Minél többet horgászom bányatavon, annál sűrűbben vágyódom vissza, egyszerűen nem tudok betelni a hangulatával.
Miközben ezt taglalgattuk, Pista bal oldali botjának swingere lassan elindult felfelé, ott egy pillanatra megtorpant, majd határozottan indult tovább. Ekkor már a nyeletőfék is megszólalt. Ezt már Pista sem tudta tétlenül nézni, finoman felvette a kontaktust az elkövetővel. Bevágásról szó sem lehetett, a távolság kétszáz méter körül volt, a damil nyúlása miatt teljesen értelmetlen is lett volna bevágni. Higgadtan beszálltunk a csónakba, amit megpróbáltam mihamarabb a hal fölé vezetni, nehogy megsérüljön a zsinór a rengeteg mederegyenetlenségen megtelepedett kagyló vagy a mederbe ágyazódott fák miatt, ugyanis abból is találtunk párat. Ahogyan függőlegesbe ért a zsinór, megkezdődhetett az igazi fárasztás a sötét éjszakában.
A hal csak nagyon lassan engedett a mélységből, érezte, hogy jobb neki odalent. Nagyjából tíz perc volt, mire sikerült a vízfelszínre húzni, ott még tett egy-két kört, és már a merítőben is volt a túránk első fogása. A matracon együtt mustráltuk a szép tőpontyot, mely bőven a tíz felettiek társaságából származott. Mikor indultunk vissza a szerelékkel, akkor tűnt fel, hogy az egyik sekély hely adta a kapást. Arra gondoltunk, az egy még lehet véletlen. De talán két óra telt el, mire Lacinak is elsült a botja, ő is egy szép pontyot fárasztott, ami szintén a peremzónából érkezett. Na, ez már nem lehet véletlen! Szó, mi szó, reggelre további három is követte és mind kizárólag a sekélyből. Át is értékeltük a stratégiát és egy kivételével minden szereléket átcsoportosítottunk a túlpart előtt található csendes kis nádöböl két oldalára, valamint a szomszédos partoldal elé. Az eredmény önmagáért beszélt, szinte nem volt olyan három óra hossza, hogy épp valamelyikünk ne fárasszon. Ha egy picit csökkent az intenzitás, akkor változtattunk a csalin és a Big Fish bojli került célkeresztbe ugyanúgy a megnövelt méretben.
Ahogyan haladtunk előre, a hőség egyre erőteljesebb volt, és a mély víz lassabban melegszik, ezért itt csak most kezdődött az ívás. Először a dévérkeszegek nászát nézhettük a kristálytiszta szélvizekben, majd a küszök követték őket. Addig se panaszkodtunk, de ami ezután jött, az valami varázslatos volt! Észrevettük, hogy a pontyok is követik az ívó halakat, elsőnek azt gondoltuk, ők is a nászra készülnek, de nem, erről szó sem volt, ők enni jöttek! A pontyok számára ez egy hatalmas terített asztalt jelentett, és ahogyan leívtak a keszegfélék, a pontyok már szürcsölték is az ikrát, amennyi csak beléjük fért. A radaron jól látszódott, hogy a mederből teljesen kihúzódtak a halak a szélvizekbe a bokrok alá. A szerelékeinket is itt helyeztük el, ami olyan szinten jól működött, hogy utolsó éjszaka pontosan tizenhárom kapást könyveltünk el!
Még világosban jött az első kapás, és hajnali fél háromig gyakorlatilag ki se kellett szállnom a csónakból, mert vagy szereléket vittünk vissza, vagy pedig fárasztottunk. Fantasztikus, szavakkal csak nehezen kifejezhető élmény volt mindezt látni és megélni. Az egy szerelék, amit a mélyben hagytam, érintetlen maradt, ezért is örültem neki, hogy még időben váltottunk és nem hagytuk ki ezt a különleges helyzetet. Hát, így lett a mi kis túránkból egy nagyon emlékezetes horgászat.
Bár ott tartózkodásunk alatt nem sikerült ez alkalommal 15 kilogramm feletti halat fognunk (14 kg körül volt a legnagyobb), de a mennyiség és a fantasztikus hangulat mindenért pótolt bennünket, bármikor szívesen átélnénk még egyszer a természet eme érdekes pillanatait. Illetve a tervem is sikerrel zárult, barátaim is nagyon jól érezték magukat, sikerült velük megkedveltetnem ezt a típusú horgászatot. Igen, ez a bányatavi horgászat bizony egy külön világ, melynek sokszínűségéről, tapasztalatairól bőven meg lehetne tölteni egy könyvet is.
Tekintsd meg a korábban ezen a vízen forgatott filmünket:
Hasznos tapasztalatok:
- Nincs két egyforma horgászat, ami elsőnek működött, az most egyáltalán nem, ezért érdemes mindig nyitottan állni a horgászathoz, hiszen ha görcsösen ragaszkodunk az eredeti elképzeléshez, lehet, hogy kudarcba fullad a túránk.
- A mély víz lassabban melegszik, ezért szinte mindig találunk olyan mélységet, réteget, melyet szívesen látogatnak pikkelyes barátaink táplálkozás céljából - na, ezek felkutatására nem szabad sajnálni az időt!
Írta: Haskó Tamás
Fotó: Szebelédi István, Haskó Tamás
Videó: Takács Péter
