Miután Peti barátom hazautazott, az időjárás sietve nagy melegedésnek indult. A következő napokban a hőmérséklet minimum a duplájára emelkedett, és ki is tartott huzamosabb ideig, így szinte biztos volt a következő hétvégi program: irány a tó! Tudtam, ez a felmelegedés felcsalja a tó sekélyebb részébe a halakat, így ott néztem szét először árulkodó jelek után kutatva. A halak jelenléte egyértelmű volt, hisz percek leforgása alatt több ugrást és fordulást láttam a két tavat elválasztó hídról, ez eldöntette bennem, hol verek tábort. Ha kíváncsiak vagytok az eredményre, tartsatok velem!
Az előző részben Peti remekül bemutatta a tavat, és környezetét, amelyhez annyit tennék még hozzá, hogy a jellemző mélység 1-1,5 méter, a meder elég iszapos, így rá kell szánni az időt arra, hogy a keményebb vagy kevésbé iszapos részeket felderítve növeljük halfogási esélyeinket. Ez a peca sem indult másképp, s mint említettem, az idő jelentősen javult, így ezúttal a tó másik felében vertem tábort.
Ha időm engedi, szeretem otthon összerakni az etetésre szánt anyagot, nem szeretek a parton bíbelődni vele, és az ízeknek, aromáknak is több idejük van összeérni. Szétnéztem a szekrényemben, mi maradt előző hétről, és ezek alapján kevertem be a csalogatóanyagot, mely kukoricából, kenderből, carp pelletből és darabolt Wild Tiger illetve Big Fish bojliból állt, melyre a maradék Big Fish Carp Syrupot rálocsoltam és állni hagytam 24 órát.
Mint Peti említette, a tavon lehetőség van etetőhajó használatára, ami nagyban megkönnyíti a dolgomat, hisz amint bármi élelemgyanús dolog becsobban a vízbe, a kacsák és hattyúk egyből rávetik magukat és percek alatt képesek is eltüntetni - megnehezítve a horgász dolgát. Szerencse, hogy félnek a hajótól és nagy ívben elkerülik, így mindig biztos lehetek benne, hogy a horgom körül van csalogatóanyag. Ezzel együtt kell tudni élni, hisz ezeket a kacsákat ezresével telepítik be minden évben, hogy a téli időszakban a vadászoknak is kedvezzenek, ezzel is növelve a kastély bevételét.
Ha módomban áll, szeretem a szerelékeket otthon előre megkötni, hogy a parton ezzel már ne kelljen időt pazarolni. Itt szeretném bemutatni két kedvenc rigemet, ami sok szép hal megfogásához segített hozzá. Ezek az IQ-D rig és German rig.
Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a kész előkét mindig egyenesre gőzölöm egy vízforraló segítségével, és úgy rakom el az előketartóba. E lépés nélkül előkénk használhatatlan, szánjuk rá az időt, megéri. A kész előkét egy ólomkapcsos kwik change kapoccsal ellátott leadcore-hoz rögzítem egy gumihüvely segítségével. Ezeket már készre kötve, hármas kiszerelésben is meg lehet vásárolni több gyártótól, de akár magunknak is összeállíthatjuk percek alatt, aminek az az előnye, hogy hosszát mi magunk szabjuk meg. Tehát csalogatóanyagunk kész, szerelékünk is van, kezdődhetett a munka érdemi része.
Horgászataimat általában vasárnap délutántól hétfő délutánig iktatom be, ez a két nap a szabadnapom, és azt tapasztaltam, hogy a horgászok nagy része csütörtökön vagy pénteken érkezik a tóra és vasárnap ebéd táján mennek haza, így késő délután már egész biztosan sok hely közül választhatok. Mint említettem, a tó sekélyebb részében, a befolyási pont mellett állítottam fel a sátram és kezdtem el a horgászatot. Az etetőhajót a keverékkel és a balanszírozot Wild Tiger csalival ellátott D-riggel indítottam a tőlem balra lévő gyékényes csücske felé. Itt viszonylag kemény volt az aljzat, bíztam benne, hogy csalim hamar gazdára talál. Második botomat csaliztam épp, mikor jelzőm szűnni nem akaró visítására kaptam fel a fejem és vettem fel a kontaktust a hallal. Rövid fárasztás végén egy meglepetés halat szákolhattam, amire már régóta fájt a fogam: egy ghosty. Alig pár darab él a tóban belőle, örülök, hogy megtisztelt.
Fotózás után szabadon úszhatott. Végre sikerült két szereléket behúznom, ám a harmadik csalizását megint egy kapás szakította félbe. Egy hasonló súlyú - rövidebb, de annál ducibb - tőpontyot szákolhattam.
Miután visszaengedtem vendégem, sikerült mindhárom szereléket a helyére húzni. Időközben teljesen besötétedett, így hallgatózva próbáltam kideríteni, ugrálnak-e még a pontyok a közelben. Egy loccsanásra lettem figyelmes, mely a középső botom irányából jött. Bíztam benne, hogy megtalálja a csalimat. Míg vártam a kapást, azon elmélkedtem, hogy hány horgászaton vagyok már túl ezen a tavon, de ilyen gyorsan még sosem tereltem szákba egy halat sem. A jókor jó időben elmélet teljesen beigazolódott. Elmélkedésemet egy erős, húzós kapás törte meg. Bevágás után nagyokat bólogatott a bot, bíztam benne, hogy egy kicsit jobb hal lesz. Hosszú percek múlva sikerült a felszínre pumpálnom és megmerítenem első éjszakai vendégemet.
Visszaengedés után sietve húztam vissza a szerelékemet, bíztam benne, hogy a pontyok még a környéken vannak. Csak vártam, de nem történt semmi, így hálózsákomba bújva elaludtam. Hajnali 2 óra táján 3 csippanás ébresztett, mire a botomhoz ugrottam. Megvan! Szákolást követően fejlámpám fényénél egy nagy tükröst pillantottam meg. „Ez az…”, suttogtam magamban.
Fotózás és mérlegelés után visszahúztam a szerelékemet az etetett helyre és visszafeküdtem aludni. Az éjszaka folyamán több akció nem történt, de bíztam a hajnalban, ami a korábbi horgászatok alatt is sikeres időszaknak bizonyult. Reggeli ébresztő gyanánt egy visítós kapás ugrasztott ki az ágyból, de mire a bothoz értem, a hal sajnos már beugrott a hínárba. Bosszantott a dolog, de akárhogy húztam, nem mozdult. Ekkor egy régi horgászújságban olvasott történet jutott az eszembe, amiben ugyanez a szituáció zajlott le. Leraktam a botomat a rod-podra és vártam. Bíztam benne, hogy halam előbb-utóbb kiúszik a hínárból, a kérdés az volt, hogy a horgommal a szájában teszi-e ezt vagy nélküle. Bíztam az akadásban, hisz kedvenc horgomat, egy Fox SSC-t 6-os méretben kötöttem erre az előkére ugyanúgy, mint a másik kettőre. Pár perc múlva ráemeltem, hátha megmozdul, sajnos semmi. Sebaj, megint visszaraktam a botom az állványra. Ezúttal kicsit tovább vártam, majd megpróbáltam megint terhelni. Ez az! A hal kiúszott a hínárból. Sikeres fárasztás után örömmel tartottam fényképezőm elé a következő ellenfelemet, mely egy szép tükrös volt.
E hal után arra gondoltam, jobb lesz ébernek lennem, ha nem akarok még egy ilyen nehéz helyzetet. Újracsaliztam és visszahúztam szerelékemet hajóm segítségével. Minden egyes behúzást követően körülbelül egy etetőlapátnyi csalogatóanyagot vittem be az adott helyre. A következő kapásra kb. 1 órát kellett várni. A fárasztás végén egy egyedi mintázatú pontyot sikerült fognom, az AJS Fisheries által tenyésztett „scaley” pontyok egyikét.
A nap egyre magasabban járt már, bíztam benne, hogy egyre több hal úszik fel ide, a sekély részre napozni. Ahogy a vizet kémleltem, egyre több fordulást láttam. Biztató! Reggeli teámat szürcsöltem épp, amikor egy erős kapásra ugrottam a botomhoz. Próbáltam a halat minél gyorsabban elhúzni a hínártól, nehogy megint beugorjon. Szerencsémre a nyílt víz felé vette az irányt, így lazítottam a fékemen és élveztem a fárasztás minden másodpercét. Halam komótosan úszott menedék után kutatva, de hiába. Megvagy!
A következő órákban több kisebb, 4-5 kg közötti tőpontyot sikerült fognom, melyek remek szórakozást nyújtottak számomra. Igyekeztem kiélvezni minden fárasztást, mert tudtam, ilyen peca talán soha többet nem lesz. Ennyi halat még sosem fogtam ezen a tavon, mint az elmúlt 24 órában. Amikor az ellenőr dél körül körbejárta a tavat és megkérdezte, mennyinél járok, büszkén újságoltam neki, hogy már a 9. halat engedtem vissza. Elkerekedtek a szemei, ami elárulta, hogy azért ez itt sem mindennapi. További sok sikert kívánt és magamra hagyott. Kezdtem kifogyni a csalogatóanyagból, így lassacskán közeledett a peca vége. Visszahúztam a szerelékemet, majd deleltem egyet.
Kisvártatva egy erős, húzós kapás ugrasztott ki az ágyból. 3 librás Shimano Velocity botjaim remekül állták a sarat, nagy élményt nyújtott velük minden fárasztás. Zsinórom - 33-as Fox Exocet - is bírta a strapát, szerencsére minden kapást halra tudtam váltani, mint ezt a mostanit is. „Megvan! Hú, de szép vagy!”, mondtam hangosan, és valóban, ez a hal igazán megdolgoztatott.
Mint minden hal, ez is szabadon úszhatott vissza társaihoz. Kellően elfáradtam, úgy gondoltam, ez a hal remek befejezés, így szép lassan elkezdtem pakolászni. Több kapás nem jött már, de csalódásra nem lehetett okom, hisz életem egyik legemlékezetesebb 24 óráját tudhattam a hátam mögött. Már akkor eldöntöttem, ha csak le nem szakad az ég, a következő hétvégén is horgásznom kell.
A várt meleg idő elmaradt, jó pár fokot visszahűlt a levegő, de legalább az eső nem esett. Újfent a hídról kémleltem a halakat, de semmi árulkodó jelet nem találtam. „Talán visszamentek a mélybe”, gondoltam magamban, így megint azon a helyen vertem tábort, ahol Petivel is voltunk. Itt egyértelmű volt a halak jelenléte, naplementekor élt a víz. E horgászaton mindent úgy csináltam, ahogy az elmúlt héten: szerelék, etetőanyag ugyanaz.
Szerencsére sikerült viszonylag hamar kapásig eljutnom Wild Tiger balanszírozott csalival, amelyet a szigettől kb. 2 méterre húztam be. Itt található egy elég kemény, márgás rész, ami a korábbi horgászatokon is jól adta a halat. A nap lebukott, a kapások megszűntek, semmi nem történt az éjjel. Eljött a hajnal, ami mint megannyiszor, ismét szinte percre pontosan 5 órakor kapást eredményezett. Gyorsan papucsomba ugrottam és siettem botom felé, majd 10 perces fárasztást követően megszákolhattam a nap első halát.
Fotózás után visszafeküdtem aludni még egy kicsit - hiába, no, javában hajnal volt még. Elmúlt a reggeli időszak, de semmi nem történt, halra utaló jelet nem láttam. Mondtam magamban, a delet még megvárom, Rosie is akkor kapott, ha nem lesz semmi, összepakolok és elmegyek haza, legalább marad idő a teendőimre. Dél múlt 3 perccel, amikor is egy visítós kapásra vágtam be. Ez a hal meg sem akart állni, nagyon erős volt. Hosszas csata után végül sikerült megszákolnom, és amikor megpillantottam, nem akartam elhinni. Egy gyönyörű, érintetlen, hosszú linear. Ennél szebb halat rajzolni sem lehetett volna.
Nem mértem le ellenfelem, nem érdekelt a súlya, annyira el voltam foglalva szépségével. Egy életre szóló fogás, az biztos!
Akkor és ott úgy éreztem, ez a fogás volt a pont az i-re, így pakolni kezdtem. Egyik szerelékem kitekerése közben megakadtam. Hopp, ez megindult! Egy csuka elkapta a világos színű bojlit, szerencsémre jó helyre akadt, így egy bónusz hallal zárhattam a pecát.
Nem ez volt az első alkalom, hogy ily módon fogtam csukát. A tóban kiemelkedő a csukaállomány, az őszi időszakban gyakran kapitális, 10 kilót meghaladó egyedeket lehet zsákmányolni. Nekem akkorát még nem sikerült fognom, de hátha ez ősszel egy pergetés alkalmával megváltozik. Összességében elmondhatom, hogy sikeres két horgászatot tudhatok magam mögött, amire bármikor szívesen gondolok vissza, és remélhetőleg ősszel Petivel együtt folytathatjuk az élménygyűjtést e sorozatunkhoz, melyre nem akármilyen helyszíneket szemeltem ki.
