„Megjöttek a Haldorádós bojlik!”, hallatszott öcsém hangja a telefonban „Indulhat a próba!”. Amint tudtam, már indultam is a telekre: szinte semmit nem tudtunk a termékekről, csak a négy ízesítés nevét és a termékek típusait láttam egy táblázatban. Mint egy gyerek, úgy bontottuk ki a súlyos dobozt…
Mióta tavasszal kiderült, hogy mekkora különbség van az etetőanyag mellett felkínált csali eredményessége és az ólmos szerelék fogóssága között, áttértem az ólomra gyúrható paszta használatára. Ezt FermentX etetőanyagokból készítettem rostálással és az oldódást lassító adalékok hozzáadásával, ezért nemcsak a bojlikra, hanem a pasztákra is nagyon kíváncsi voltam.
A dobozt rendszerezve kipakoltuk, és pár fotó után szemügyre - azaz inkább „orrügyre” - vettük a dolgokat. Pár szem egy kevés vízbe került, és figyeltük, mi történik, hogyan oldódnak. Mielőtt megnéznénk, mit is teszteltünk, milyen ízekben és milyen változatokban, hadd meséljek pár szót az előzményekről!
A történet tavaly tavasszal kezdődött, mikor Döme Gábor érkezett hozzám, hogy próbát tegyen egy újabb vadvízi kalandra. A csendes éjszakai várakozások jórészt beszélgetéssel teltek. Szó szót követett, és egyszer csak a tapasztalatok és élmények világából kilépve egy igazi műhelytitok is szóba került. Megtudtam, hogy a 2014-es év elejére várható, hogy a Haldorádó saját bojlikkal is piacra lép. Mivel a termék még erősen fejlesztés és tesztelés alatt volt, én lelkes egyértelműséggel jeleztem, hogy szívesen segíteném a munkát, amivel tudom. Persze ez esetemben főleg a horgászatot jelentette, ami mint számomra is kiderült, fontos és érdekes része a termékfejlesztésnek. Ezután egy nyarat kellett várni, hogy kezünkbe foghassuk a kísérleti alanyokat. Mivel a végleges termék tervezett megjelenése nem volt túl messze, csupán szeptember hónapban volt lehetőség még változtatási javaslatokra, és így még tesztelhettük az egyre tökéletesebb golyókat is.
Azt el szeretném még mondani, hogy horgász pályafutásom egyik mérföldköve volt, amikor a második csomag azzal a kísérőlevéllel érkezett hozzánk, hogy: „… ebben már a főzött változatok keményebbre főzöttek az útmutatásaitok szerint.”! Fontos volt tehát, hogy ne csak adatokat, de javaslatokat is gyűjtsünk az egész horgászat ideje alatt. Érdekes volt ezáltal megtapasztalni, hogy hány ember apró ötletét és különböző nézőpontját „rejti” majd egy kis csaligolyó.
Az új család
Négy ízben érkeztek az ínyencségek: FermentX, Big Fish, Black Squid, Green Pepper. Nehéz lenne megállni, hogy ne keressem az összefüggést az eddigi Haldorádó termékek és a bojlik között. A FermentX egyértelműen közeli rokonságban áll az azonos nevű etetőanyag natúr kivitelével és a fermentált magokkal. A Big Fish közvetlen rokonságot mutat a Nagy Ponty „illattal” az én érzékszerveim szerint, a Black Squid és a Pelletes Fekete etetőanyag - szerintem nem testvérek - mondjuk, inkább unokatestvérek lehetnek, végül pedig a Green Pepper a fiatalnak számító, azonos nevű method horogpellet és Carp Bonbon jó barátja lehet. Persze, ezek az én benyomásaim voltak.
Elsőre és mindenféle cikk, előadás, beharangozó nélkül, nem volt könnyű átlátni a teljes családot. Összesen 32 féle termék volt előttem, ízenként 8 féle: főzött és oldódó bojli zacskóban, mindkettő mellé főzött és oldódó panírozott és pop-up csalibojli, dip és az ólompaszta. Nem ismeretlenek ezek a fogalmak, bár meg kell mondanom, oldódó pop-up még nem volt a kezemben.
Ahhoz, hogy használatba vegyük ezeket a termékeket - mivel előzetes információt nem szerezhettünk róluk -, mindet ki kellett próbálni. Mennyi idő alatt oldódnak a bojlik, mit bír a paszta? Az első szériával azt az utasítást kaptuk, szárítsuk még egy kicsit, mert sietni kellett a csomagolással, így ennek eleget téve nem napon, szellős helyen tartottuk és a párás estékre a házba menekítettük őket.
A Haldorádó termékeket elég jól ismerem, és bojliból is volt a kezemben már 4-5 gyártóé, ennyi az, amivel tényleg hosszabb időt horgásztam, így mindkét oldalról volt összehasonlítási alapom. Első benyomásként azt kellett megállapítanom, hogy e család megszületésével az egymáshoz egyre közeledő bojlis és feederes módszerek ünnepélyesen „összeértek” - ezzel a közeledés nálam véget ért.
A bojli mint csali nem mai gyerek, a fenti ízekről pedig mondhatjuk, hogy két nagy klasszikus és két sikeres fiatal üstökös tudatos és profi házasítása. A csalizásra szánt nagy csalogatóerejű bojlik szintén nem új találmányok, ellenben a megválogatásuk egyértelműen a bojlizáshoz képest gyorsabb siker felé mutatnak. Az oldódó bojlik kimondottan attraktívak, és ha figyelembe vesszük, hogy egyre kevesebb olyan horgász van, aki 5-6 napra vagy akár még többre letáborozik egy tó partján, akkor máris megértjük egy olyan csali fontosságát, amely egy 12 vagy 24 órás horgászatot támogat - a panírozott és az oldódó bojlik pont ilyenek. Nem meglepő a Haldorádótól, hogy egy csalizó és egy pop-up bojli pont tökéletesen kiegyensúlyozott „hóembert” alkot. A csalizó kiviteleknél nagyon örültem a 20-as alatti méretnek. Mostanában - főleg ebben a kis kagylókkal elárasztott vízen - biztos vagyok benne, hogy sikeresebb a 10-18-as méretű golyók használata (még ha többet is fűzünk egymás mellé), egyszerűen jobban hasonlít a mérete a természetes táplálékra.
A próbák után a bojlikról kiderült, hogy a főzött változatok elkezdenek oldódni 1-2 óra alatt is, de 12-16 óra se látszott rajtuk drasztikusan. Az oldódó kivitelek pont kibírnak egy hosszú nyári éjszakát, de én inkább egyszer újracsaliztam velük - ha van mód törődni a csalikkal, az oldódó a nekem kedvesebb megoldás.
A dipek egyszerűen jók, pont olyan ízűek, mint ami rá van írva, emellett állaguk, tapadósságuk alkalmazkodik a „nyugisabb” módszerhez. Olyanok, amit elvár az ember, mikor a kosárba rakja.
Horgászat nélkül, próbálgatás közben nekem az ólompaszta volt a kedvencem. Megjártam már pár pasztával… biztos tartalmasak voltak, de hamar beszáradtak és nem mindegyik tapadt megfelelően az ólomra. Az új Haldorádó paszták esetében egy számomra ismeretlen tulajdonságokkal rendelkező fegyver került a kezembe. A behordásnál már a leeresztés pillanatában látszik, hogy elkezd dolgozni, de előfordulhat, hogy 8-10 óra múlva (!) is van egy kicsi az ólom bordái között és még mindig kitartóan csalogat! Mondom ezt egy bár nem túl gyorsan, de áramló vízen.
Horgászatra fel!
A vizsgálgatás után kezdődhetett a tervezgetés. Négy hetünk volt, testvérem ennyit tervezett a víz mellett maradni, minden nap tudott etetni. 1-2 jó helyet ismertünk, én pedig a heti 1-3 éjszakát próbáltam tartani a család és a munka mellett. És ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy mindez szeptember első napjaiban volt, jogosan vártuk el, hogy halakkal és ne a „mit csinálunk rosszul?” című elmélkedésekkel teljenek a napok.
Persze az sem mindegy, hol próbáljuk ki egy csali fogósságát. Többször olvastam már, hogy a „szigorúbbak” nemcsak a halban gazdag tavakat nem tudják elfogadni tesztvíznek - noha ott is használják e csalikat -, hanem még az is kifogás tárgya lehet, hogy az az állás, ahol a teszthorgászat zajlik, az adott tavon az egyik legjobb hely. Ezen olvasók lehet, hogy most lépnek ki szomorúan, mert a mi horgászhelyünket Kiskunlacházán a Ráckevei (Soroksári)-Duna partján jelölte ki annak idején nagyszüleim telekválasztási akciója, így választás szempontjából nem mondható, hogy megágyaztunk a biztos sikernek. Sajnos, nem is a legjobb adottságú szakasz ez, de itt van egy kis házunk, itt tudunk legkönnyebben ennyi időt horgászattal tölteni. A hely részletes bemutatását pár fényképre korlátozom, hisz tavasszal nagy örömömre itt készült el a Vadvízi kalandok 16. része, abban minden információt megtalál, akit részletesebben érdekelne.
Két helyet jelöltünk ki állandó etetésre és időnként - amikor én is ott tudtam lenni és így 4 botunk volt - egy végszereléket kísérleti helyekre raktunk le egy kevés etetéssel. A fix helyek 70 és 230 méter körül voltak, míg a próbálgatós helyeket a közelebbi medertől egészen a 400 méteres távolságban lévő nádszéli helyek adták. Természetesen behordva horgásztunk. Mivel a távoli helyeken elég sekély volt a víz, minden boton süllyesztő ólmot használtunk.
Az etetés mindig bojli és erjesztett magkeverék volt. A magkeverék gyanánt FermentX és a saját „rettenetes” szolgált felváltva. A „gyári” kivitelhez eléggé ragaszkodtam, mivel nyáron már sokszor bizonyított. Két nap alatt a négyszeres magkeverék etetés és az ebből kivett kukorica csali egy sor szép amurt adott: 8,7 kg, 5 kg, 14 kg és 12,6 kg. Érdekes volt, hogy sorrendben az utolsó hármat 4 óra leforgása alatt sikerült partra emelni. A mi magmixünk is büdös, de messze nem annyira csípős, azaz savas, mint a FermentX.
A végszerelékek egyformák és nagyon egyszerűek voltak, egy sokszor megfogott halakkal teli vízhez képest talán annyi különbséggel, hogy itt nem a finomság, hanem a tartások és a töméntelen kagyló átvészelése az elsődleges cél. Megszokott pasztaólmom kicseréltem a Haldorádó ponty program 100 g-os darabjára: azonkívül hogy olcsóbb, meggyőződésem, hogy kúpos formája miatt, ha fogy belőle a paszta, nem egyenesen görög, ha sodorni próbálja a víz, hanem kanyarodik, ezáltal jobban megáll. Próbáljátok csak ki egy asztalon!
Eddigi tapasztalataim alapján arra számítottam, hogy 2-3 esténként fogunk szebb halakat, és sikerül néhány 6-8 vagy akár 9 kilósat is megfogni, valamint - ha minden jól megy - valamelyikünk átlépheti az erre a vidékre kevéssé jellemző 10 kg-os határt.
Itteni tapasztalataink alapján a vegyes etetést használtuk leggyakrabban: egy helyre több ízt etettünk egyszerre. Úgy terveztük, hogy ahogy hűl a víz, úgy jutunk el a FermentX-től a Green Pepperig a Balck Squid és a Big Fish érintésével. A Green Peppernek itt egy különös feladat is jutott, az eddigi bevált fokhagymás golyó helyett erre az ízre várt az a szerep, hogy a nagy és lelkes lapátdévéreket távol tartása a csaliktól.
A FermentX bojlival szemben hatalmas elvárásaim voltak, titkos favoritnak gondoltam, és az első éjszakák után úgy láttam, lehet is vele halat fogni. Egy teszt leírása akkor hiteles, ha a problémákat is elmondjuk: egy hét etetés után a nagy dévérek annyira megszerették ezt az ízesítést, hogy még a fűszeres bojli mellett is addig piszkálgatták, amíg a horogra nem akadtak. Ez azért nem egy felhőtlen öröm egy ilyen horgászaton. De mivel az idő múlásával terveztük a hidegebb vízhez szerintünk jobban passzoló ízekre váltani, ki tudtunk békülni ezzel a helyzettel, főleg hogy a két legnagyobb halat addigra már megfogtuk ezzel a csalival.
Érdekes még, hogy főleg a távoli helyek sekélyebb vizeken voltak, ezért volt olyan szerelék is, ahol ha nem használtunk volna süllyesztő ólmot, akkor a zsinór majdnem a folyó közepén ért volna a vízbe. Mivel itt éjszaka is van csónakforgalom - rajtunk kívül is -, ilyen zsinórhelyzettel nem horgászhattunk volna. Úgy döntöttünk, hogy a fárasztásoknál a vegyes helyzet nehezebb, ezért minden szerelésen volt hátsó ólom, függetlenül a szerelék helyétől. A halak szájának kímélete érdekében én egyértelműen az elhagyós típusú ólmokra szavazok, ezeknek egy plusz zsinór a hátrányuk, de a halak védelmének minden döntésünkben benne kell lenni, ha nem is olyan látványos, mint a matrac.
Uszonyos barátaink válaszolnak
És akkor nézzük az eredményeket: volt némi félelmünk a telepítés miatt, hogy ha fogunk is darabszámban sokat, esetleg az átlagsúly lehet kicsi. Talán, hogy minél többetek igényét kielégítsem, a száraz adatokat nézzük vegyítve egy-két képpel. 30 hal, kicsivel több mint 5,5 kg átlagsúllyal: 25 ponty, ebből 2 tükörponty, 4 amur és 1 harcsa. 7 hal 5 kg felett, 7 hal 6 kg felett, 1 hal 7 kg felett, 4 hal 8 kg felett, kettő 9 kg felett, valamint egy 10,08-as ponty, végül pedig egy 13,44-es harcsa mint „hívatlan”, de szívesen fogadott vendég. Csak pár halat vesztettünk, főleg a távolabbi helyekről, mivel arrafelé a régi süllőtartások maradványai pihennek.
Emellett kapás nélküli csak pár éjszakánk volt, ami itt szinte hihetetlen, az 50-50%-os éjszakákból álló hét is jónak számít mifelénk. Aki szokott vadvízen horgászni, vagy akár pont az RSD-n, annak nyugodtan mondhatom, a számok magukért beszélnek.
Az adatok mellett érdekes volt még számomra, hogy a vízszint ingadozása és az időjárás változása (bár ez utóbbi nem volt annyira kritikus, nem úgy, mint az előbbi) kevésbé befolyásolta a fogásokat, mint ahogy azt vártam volna.
Csodálatos halakat fogtuk, a kettőnk közti fogási arányokon megmutatkoztak az ott töltött idő és a kettőnk közötti horgászszerencsében fellelhető szokásos különbség: tehát öcsém jóval többet fogott, mint én.
Amellett, hogy nagyon szép vadvízi halakat tarthattunk a kezünkben és engedhettünk vissza otthonukba, volt számomra pár kiemelten pozitív pillanat: megfogtam életem legnagyobb harcsáját, október 25. után foghattam négy pontyot (az őszi szünetben kihasználtam pár éjszakát még a családi őszölésből), köztük egy 7 kiló felettit, ez se fordult még elő soha. Végül pedig érdekes és nagyon jó érzés volt valamit így kipróbálni, igazán ismeretlenül.
Ha össze kell foglalnom a próba eredményét, azt kell mondanom, egy vadvízen is fogós család született. Nemcsak etető és csalizó bojli, hanem egy komplett megoldás a bojlizás kipróbálására vagy gyakorlására akár egy rövid horgászaton, akár egy hetes túrán is.
Írta: Doktorits András (Dokia)
Fénykép: Doktorits Balázs és András
