A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág (RSD) nem hétköznapi vízterület! A kihívásokat, a nagy természetes vizeket és a folyóvízi horgászatot kedvelők számára kihagyhatatlan! Az 57,3 km hosszú, mellékvizeivel együtt közel 2000 hektár alapterületű vízrendszer kiismerése és eredményes horgászata változatos mederszerkezete és nagy méretei miatt egyáltalán nem könnyű feladat. Számos alkalommal horgásztam már itt, de komoly fogásokkal ez idáig nem büszkélkedhettem. Idén tavasszal azonban megtört az „átok” és olyan szerencsés horgászatban volt részem, amelyet még sokáig fogunk emlegetni!!!
Aki elhatározza, hogy az RSD-n szeretne horgászni, az a vízterületet jól ismerő horgász nélkül „tűt keres a szénakazalban”. Annyi esélye van egy tetszőlegesen kiválasztott szakaszon halat fogni, mint a tombolán nyerni… Illetve pontosítok, lehet halat fogni így is, de az vélhetőleg keszegféle, jó esetben kisebb ponty lesz. Termetesebb hal, ponty vagy amur kifogásához már egyértelműen szükség van a helyismeretre és a halak táplálkozási szokásainak ismeretére. De hát így van ez MINDEN természetes nagy vízterületen!
A sikerhez vezető ajtót Doktorits András (Dokia) horgászbarátom nyitotta ki előttem. Ő hívta fel a figyelmem egy sikeres horgászata után, hogy most volna esély akár szebb halakat is fogni. András az RSD Kiskunlacházához közeli szakaszán, egy vízparti nyaraló és stég tulajdonosa. A fővárosban él, rendkívül elfoglalt, pörgős életet élő üzletember, aki számára - a nagyváros zaját hátrahagyva - a horgászat kellemes kikapcsolódást és feltöltődést jelent. Sajnos ezt sokkal ritkábban teheti, mint szeretné, de ekkor sem a görcsös, "mindenáron halat kell fogni" - hozzáállás jellemzi. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy bő 30 éves RSD horgászmúlttal a háta mögött, „mindössze” kettő 10 kg feletti (10,4 és 10,3 kilós) ponttyal büszkélkedhet itt. Tehát ez is jelzi, hogy még az itt élők sem járnak térdig a pontyban, kapitális halról pedig nagyon ritkán hallanak. Nem ritkán napok, sőt hetek telnek el úgy, hogy akár egyetlen pontykapás nélkül megússza a környéken mindenki. Hiába telepítenek rendszeresen, és vélhetően az ősállomány is szaporodik, de ha egyszer az adott terület nem tetszik a halaknak, ezért elvándorolnak, akkor szórhatnak aranyport is vízbe, akkor sem tudnak fogni semmit.
Ugyanakkor az ívás előtti tavaszi és a késő őszi időszakban van 1-2 olyan hét, amikor felpezsdül az élet. András idén tavasszal fogta meg itt horgászpályafutása második 10 kg feletti halát, amely képét és rövid leírását feltöltötte a fogási naplónkba is. Ezután keresett, hogy talán érdemes lenne rápróbálni. Kedvesen annyit mondott, hogy „… amit tudok garantálni, az a jó idő és a baráti hangulat, a többi már rajtad múlik!”. Sokat horgászom az Öreg Dunán is, nagyon jól tudom, hogy semmi sem garantálja, hogy ami ma működött, az holnap is működik! Azonban csak az fog halat, aki horgászik! Így rászántam 2 napot és éjszakát, bízva a horgászszerencsémben is.
A helyszín megismerése, csónakos bebarangolása után házigazdám szavát megfogadva beetettünk. Ennek helye a stég előtt kb. 70-80 méterre található bója és környéke volt. Már hallom a horgászatban kevésbé, de a fórumozásban annál aktívabb horgászok hangját: „Ja hát ott könnyű! Etetett helyen bárki tud halat fogni…!”. Hogy ez mennyire nem egyértelmű még ilyen körülmények között is, a későbbi horgászatból kiderült!
Fontos szót ejteni az etetésről és annak mértékéről. A legtöbb ember ilyenkor elképzel egy nagy vödröt vagy dézsát csurig magvakkal, pellettel, bojlival, több tízezer forint értékben, amelyet egyszerre be is szór a horgász. Ezzel szemben mi olyan minimális mennyiségű csalogatóanyaggal mentünk vízre, hogy többször is rákérdeztem házigazdámra: „Csak ennyi?!”. Ugyanis nem vittünk magunkkal mást, mint 1-1 kg Haldorádó FermentX magmixet. András a Tejsavas búza-kukorica, míg én a 4X (búza, kukorica, repce, tigrismogyoró) keverékkel, valamint 1-1 kg FermentX Tejsavas Mézes Pálinka és Tejsavas Nagy Ponty etetőanyaggal szórtuk meg a bója környékét. András a saját etetési helyére még rászórt 2-3 marék pellet + bojli mixet. András a bója bal, míg én a jobb oldalán horgásztam. A két etetési hely egymástól kb. 10-15 méterre volt. A „… miért csak ennyi?” kérdésre érdemes András válaszát meghallgatni!
„A vízterület sajátossága, hogy teljesen más halakra lehet számítani nappal és éjszaka. A halfauna szinte teljesen kicserélődik! Míg nappal a keszegfélék és jó esetben kisebb (telepített) pontyok, addig éjszaka a kis számban jelentkező, de termetesebb ősállományt képező halak (5 kg feletti pontyok és amurok) a jellemzők. Tehát lehet etetni zsákszám is, de minek?! Azért, hogy még több keszeg és kisponty, esetleg amur gyűljön az etetés köré? Ha egy óriási kaja halom van a horgászhely közelében, drasztikusan csökken az esély, hogy megtalálja horgunkat a hal. Éjszakánként 2-4 kapásra lehet maximum számítani, nincs több! Megfigyeltük, hogy a termetesebb (főként éjszaka aktív) halak egyedül, vagy kisszámú csapatokban, szinte mindig ugyanazt a területet járják be és némi túlzással percre pontosan megjósolható, hogy mikor számíthatunk kapásaikra. Ezzel a kevéske etetéssel csupán az a célunk, hogy lassítsuk mozgásukat, minimális, de finom táplálékkal szolgáljunk számukra, miközben reménykedünk, hogy rátalálnak a horgukra is. Késő ősszel még ennyit sem etetünk! Amikor a vízhőfoka átlépi a 15 Celsius-fokot, minden esetben erjesztett magvakkal is etetünk. Mivel nem kell nagy mennyiség, 2-3 nap alatt maximum 4-6 kilót használunk el, nekünk ideálisak a Haldorádó FermentX tejsavas erjesztésű magvai és etetőanyagai. Így mindig az ideális, legjobb állapotú, kész magkeverékeit használhatjuk. Én, aki a fővárosban élek és vagy lejutok a telkemre, vagy nem, óriási segítség, hogy ezzel már nem kell bajlódnom! Miközben ezt (pontosabban ennek házi változatát) a halak már ősidők óta ismerik, kedvelik, hiszen a legtöbben hasonló erjesztett magvakkal etetnek itt!”
Házigazdám meggyőződése, hogy a csalikkal lehet még a halakat valamelyest szelektálni. Fontos, hogy nem a csali méretével, hanem annak fajtájával. Alapvetően három csali vált be az RSD ezen szakaszán:
1. Az etetés során használt erjesztett magkeverékből kivett kukorica és tigrismogyoró, amelyből 2-3 szem hajszálelőkén van felkínálva és kikönnyítve.
Haldorádó Halibut Tuning Pellet Gyümölcs varázs + SBS Garlic Hi Vis Fluro Pop Up bojlival kikönnyítve
SBS M1 süllyedő bojli + SBS Garlic Hi Vis Fluro Pop Up bojlival kikönnyítve
***Én az első kettő variációval próbálkoztam, míg András a 2. és 3. csalikombinációt használta.
Mindketten más és más végszereléket használtunk. András a klasszikus 4 oz-s (113 grammos) bojlis ólommal ellátott fix végszerelékére, míg én a kezdetben 50 grammos Haldorádó Method Flat feederkosárral ellátott végszerelékemre esküdtem. Az első néhány próbadobás után kiderült, hogy a 19-es fonott főzsinórral a kb. 70-80 méterre bevetett 50 grammos kosár a Ráckevei (Soroksári)-Duna aktuális sodrását figyelembe véve bizony kevés! Minimum 80 grammos kosarat lehetett csak megállítani, de az ideális a 100 gramm volt. Ilyen méretű gyári kosár (még) nincs, ezt ott kellett a vízparton „legyártani”. Ehhez a meglévő 30 és 50 grammos Method Flat feederkosarak ólomnehezékeit szereltük le, majd ezt erősítettük rá a bevetésre váró kosarakra. Az így „megpatkolt” és etetőanyaggal megtöltött kosarak össztömege meghaladta a 150 grammot is. Nagy szerencsém volt, hogy ehhez a Spro Big River Pellet Feeder XH 3,6 és 3,9 méter hosszú változatait vittem magammal, amelyek megbirkóztak ezekkel a nagy súlyokkal, és gond nélkül lehetett velük a kiszemelt távolsága is dobni.
Délután érkezünk, mire minden a helyére került, tulajdonképpen besötétedett. Az egész heti rohanás után olyan fáradtak voltunk mindketten, hogy szinte biztosra vettem, rövid időn belül elalszunk. Főleg én, aki köztudottan nem vagyok egy nagy éjszakai horgász. 23 óráig a szemem kipeckelve figyeltem a spicceimet, de tovább már én sem bírtam… Szégyen, nem szégyen, de bealudtam én is. Éjfél körül arra riadtam, hogy szól az orsóm féke! Azt sem tudtam hirtelen, hogy melyik botomhoz nyúljak, de rövid időn belül kiélesedett a látásom, amelyben segített az új feederspicc-világító is. A stabil villafejekből kitépni nem tudta a botot a hal, így már kezdődhetett is a fárasztás. Tudtam, hogy nem életem hala, de minden kétséget kizáróan ponty volt! Rövid fárasztás után együtt gyönyörködtünk az első pontyomban, amely 3,24 kg-ot nyomott.
A következő kapás hajnali 3 óra körül érkezett András bojlis végszerelékére. Az erős felszereléssel jól kontrollálta a termetesnek ígérkező halat, mígnem az utolsó pillanatban bekövetkezett a baj… Az életéért küzdő hal minden trükköt bevetve a szomszéd vízbe nyúló stégjének lépcsőjét célozta meg, sikerrel! A főzsinór a vashoz érve azonnal elszakadt. Nagyon bosszantott mindkettőnket, de változtatni már nem tudtunk a szomorú tényen. A sötétben több esemény már nem történt. Amikor kivilágosodott, de még nem kelt fel a Nap, érkezett egy nagyon határozott kapás, ismét nekem. A horog jól ült, a görbülő bot pedig szép halat sejtetett, és így is lett! Mire a Nap is felkelt, már partra segíthettem a következő ráckevei pontyomat, amelynek súlya kereken 5 kg volt.
Napközben egyetlen kapás nélkül megúsztuk, igaz, a horgászat intenzitása sem volt túl magas, hiszen az éjszakázás miatt volt mit bepótolni, inkább rápihentünk az újabb éjszakai horgászatra. Késő délután az előző naphoz hasonlóan beetettünk, majd vártuk, hogy a Nap lebukjon a látómezőn.
Ezen az éjszakán már jobban bírtam, egészen éjfélig kínoztam magam, de kapás nem érkezett, miközben az álommanók kérésének engedve elaludtam. Éjszaka egykor az orsófék ciripelésére ébredtem. A bot megemelése pillanatában éreztem, hogy az eddigi legerősebb ellenfél van a horgomon. Határozott, agresszív kitöréseivel adta tudtomra ellenfelem, hogy nincs kedve a közös fotó elkészítéséhez. Ez a hal is minden trükköt bevetett és megpróbált a stég alá is betörni, de végül sikeresen tereltük szákba. A csodálatos és erős, nyurgatestű ponty 7,42 kilót nyomott, amelyet már itt is megsüvegelnek. Örömöm már ekkor leírhatatlan volt, miközben nem is sejt(h)ettem, hogy mi vár rám még ezen az éjszakán!
A hal visszaengedése, majd a végszerelék újabb bevetése után azt hittem, hogy tudok még egy kicsit bóbiskolni. Még az előző hal kifogásának izgalmai jártak a fejemben, miközben arra lettem figyelmes, hogy a hosszabbik botom spicce kiegyenesedett, majd a zsinór belazult. Mérgelődtem, hogy ismét annyira felerősödött a sodrás, hogy a 100 grammos kosarat is elgörgeti… közben próbáltam az orsó hajtókarjának a lassú tekerésével ismét megfeszíteni a főzsinórt. Amikor már vagy hússzor tekertem meg a hajtókart, kezdett a dolog gyanússá válni. Ennyire nem tolhatta el a sodrás a kosaram! A botot a tartóból kivettem, majd lassan, óvatosan tekertem a hajtókart tovább. Talán félúton járhatott a végszerelékem, amikor határozott ellenállásba ütköztem. Ahogy megfeszült a főzsinórom, felsírt az orsófék, majd néhány másodperc alatt kb. 30-40 méter zsinórt lerántva, ugyanott járt a halam, mint ahonnan indult, sőt megállíthatatlanul egyre csak távoldott! Látta ezt András is, és azonnal a csónakba tessékelt. „Ezt a halat nem fogod csónak nélkül partra húzni!”, mondta ezt házigazdám, jelezve a helyzet komolyságát.
A sötét éjszakában fogalmam sem volt, hogy merre járunk, megszűnt a tér, megszűnt az idő. Minden idegszálammal a halra koncentráltam. Biztosra vettem, hogy egy nagy ponttyal küzdök a Duna közepén. Gyanússá csak akkor vált a dolog, amikor apró buborékok törtek a felszínre egyre gyakrabban. A legnagyobb meglepetés pedig akkor következett be, amikor kidugta a fejét egy nagy harcsa! Egyszerre kiáltottunk fel, hogy „EZ HARCSA!”. András ügyesen megszákolta és már indultunk is a part felé. Az újabb meglepetés akkor ért minket, amikor a nagy bojlis merítőből kicsomagolva megláttuk, hogy kettő végszerelék és kettő horog fityegett a harcsa jobb szája sarkában, szinte teljesen azonos helyen. Egy korábban megtépett pontyos végszereléket vonszolt magával és eközben szippantotta fel a FermentX kukorica füzért. Soha nem fogtam még ekkora harcsát, igaz, nem is horgászom rá, de ez aztán igazán bearanyozta az éjszakámat! Pedig ezzel még mindig nem ért véget az éjszaka.
Az újabb bedobást követően hiába volt még sötét, hiába alig aludtam valamit, egyáltalán nem voltam álmos, így szűk két óra elteltével élőben láthattam, amint igyekszik halam „letépni” az ágasról a feederbotomat. A megemelés pillanatában éreztem, hogy jó hal, de ez nem a Duna közepét célozta meg, hanem felénk indult. Kirohanásai kizárólag a parti zónában erősödtek fel, amelyeket remekül tudtam kontrollálni, irányítani, így András kifogástalan szákolását követően hamarosan a nagyméretű merítőben pihenhette ki fáradalmait. Amikor a pontymatracra tettük a halat, akkor szembesültünk vele, hogy milyen vaskos és súlyos. Egyértelműen látszódott, hogy ez eddigi legnagyobb pontyom. A mérleg ezt megerősítette és 9,16 kg-nál állt meg!
Három csodaszép halat fogtam ezen az éjszakán, örömöm leírhatatlan volt! Miközben András most egyetlen kapás nélkül megúszta, pedig egy stégen ültünk, egymástól maximum 10-15 méterre voltak bevetve végszerelékeink. Ebből persze semmilyen messzemenő következtetést nem kívánok levonni, ha csak annyit nem, hogy az András horga felé tartó halakat sikerült „letartóztatnom”… :)
Természetesen az éjszaka további részében már nem történt semmi, sőt pirkadatkor sem. De nem is bántam, hiszen egy olyan nem hétköznapi kalandon voltam túl, amelyet - mint a bevezetőben is írtam - biztos, hogy még sokáig fogunk emlegetni!!! Köszönöm, András, hogy a segítségeddel a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág egy új arcát ismerhettem meg!
Ide még biztosan visszatérek!
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
Videó: Takács Péter
