Nyáron egyszer Laci barátommal összehoztunk egy horgászatot a Tisza egyik közeli szakaszára, az új Móra Ferenc hídhoz, a felénk eső oldalra, ám akkor hiába próbáltuk feederrel, bolognaival. Szórtuk az etetőanyagot, kipróbálhattunk bármit, pár küszön és apró keszegen kívül semmit nem fogtunk, aznap elég silány volt a kapás. Mutattam én barátomnak a túlparti hosszú kövezést, ahol tavaly annyi szép keszeget, jászt fogtam és sok jó horgászatot töltöttem el. Nem is kellett győzködnöm, hogy menjünk át és próbáljuk meg azt a részt.
A hosszú, hepehupás, kátyús földúton bemotorozva érkeztem meg a tett színhelyére, ahol Laci már tűkön ülve várt. Könnyű annak, aki felhajthat az autópályára! :-)
Még majdnem sötét volt, de már lenn botorkáltunk a bogáncsok és kövek között, a vizet szemlélve, a mozgásokat figyelve. Hamar „lecuccoltunk” és elkezdtük kinyitni a botokat, beállítani a kézre eső dolgokat.
Barátomnak nem régóta van bolognai botja, még tapasztalja a módszert, ezért is jött jól neki ez a horgászat, így én is bolognaival készültem. Neki egy hetes, nekem egy nyolcas botom van, a Tiszán jó az bárhová.
Mutattam neki néhány képet korábbi horgászataimról, amik eléggé felcsigázták, így a harci kedv már élesítve volt, következhetett a halakkal vívott csata.
Laci egy Cralusso Bolo úszóval próbálkozott, amivel már egy korábbi alkalommal másik helyen szép fogásra tett szert, ezzel szemben én egy Golf úszót szereltem fel, bízva a jászokban, hiszen azok inkább a szabadon mozgó csalit részesítik előnyben. Mindkettőnk főzsinórja 16-os volt, 14-es előkével. Én eleinte egy 10-es horgot használtam, hogy több csali férhessen rá, na és persze a nagyobb halszájakra gondolva.
Mindketten nagy gonddal készítettük el etetőanyagunkat, melyből egy-egy vödör került bevetésre. Én szeretek sok szemest tenni hozzá, és az alapot általában áztatott kenyér adja. Ahogy láttam, Laci is kevert bele mindenfélét, a szemestől az angolmorzsáig. Egy kis angolmorzsa sokat javíthat az etetőanyagon, ha nem túl sokat teszünk bele, a keszegek szeretik kapkodni a kiázó szemeket.
Az első halat barátom akasztotta, botja és felszerelése szépen dolgozott. Nem is kellett sok idő az első halig. Hiába kezdő bolognais, a horgász múlttal megy ez, mint a karikacsapás!
Hamar megtört a csend nálam is, villámgyors kapás, majd bevágás után én is szákba tereltem első halamat egy karikakeszeg személyében.
Már szépen felgyorsult a halfogás, amikor szegény Laci csúnyán leakadt, majd beszakította drága úszóját szerelékestül, mindenestül. Össze is néztünk megrökönyödve, és egy kis csönd után kifejtettük az ilyenkor szokásos és általában elhangzó obszcén kifejezéseket és zsörtölődéseket, majd kezdhetett új szereléket kötni.
Sajnos most csak egy ilyen úszót vitt magával, így ezután már egy duci, 8 g körüli úszót kötött fel. Közben én is leakadtam, majd nagyobb horoggal ellátott előkémet betéptem. Hát igen, csúnya érzés, amikor beszakad az előke. Hát még az, ha az egész szerelék! Kötöttem egy 12-es horgot, majd rögvest lejjebb húztam az úszómon kb. 10 centit, így folytattam a horgászatot. Barátomnak jó sok hasznos ideje kiesett eközben, de fogtam én a halat helyette is. Igaz, nem olyan ütemesen, mint ő, aminek az lehet az oka, hogy én kicsit pontatlanabbul kezdtem az etetésemet.
Pár szó a terepviszonyokról: ez egy viszonylag friss kövezés kisebb-nagyobb akadókkal, ahol nemcsak az elakadásokra kell vigyázni, hanem a lépteinkre és a felszerelésre is. Ilyen helyen mindent el kell emelni a kövektől, amit sajnálunk és sérülékeny, törékeny. A mögöttünk levő bogáncs pedig a ruházatra ragad, főleg mikor szeptember táján már beérik termése. Volt, hogy a kövezésig vergődve a nadrágomról és derekamról vagy 20-at leszedtem. Rövidnadrág emiatt felejtős!
Lacinak volt még trükk a tarsolyában, hamar előkapott csontit, kavicsot, ragasztót, spricnit, és már kész is volt a ragasztott csonti a halak nagy örömére. Ahhoz képest, hogy első ragasztása volt, egész jól sikerült. Én az első alkalommal jól elrontottam, ami aztán az etetőanyagban kötött ki.
Ezután már csakugyan pörgősen kapkodta ki a halakat. Hiába a másfajta úszó, a pontos és tartalmas etetés beérett, jöttek a keszegek szép sorban. Valahányszor odanéztem, mindig fárasztott és szákolt. Ezzel szemben én nagyjából minden negyedik leúsztatásra tudtam egy kapást kicsikarni, de ahogy kitapasztaltam, mely ponton következik be a kapás, tudtam, hogy állhat az etetésem, hová dobjak legközelebb stb., majd ez alapján pontosítva az etetést már én is kezdtem felzárkózni.
Laci bosszúságára újabb szerelékszaggatást könyvelhetett el, ezúttal ólma akadt le a parti kövek közé és szakadt be szinte a lába előtt. Amit én már tavaly megtapasztaltam itt, azt most neki is tanulnia kell. Innentől fogva szákoláskor már az ólmot is betette a hálóba.
Pofátlanul akadós a pálya, hiszen én is beszakítottam előkémet, majd a csere után újabb 10 centivel lejjebb húztam az úszómat. A kezdeti 4,5 m körüli eresztéket már eddig is állítgattam, hiszen látszott, hogy el-elakad a kövekben szerelékem, így végül a nagyjából 4,2 m-es jónak bizonyult.
Miután már az összes akadót sikerült megtalálnunk és az időnkből is jócskán elvettünk a szerelgetések miatt, ezeken okulva és kiokosodva már valóban nem volt, ami meggátoljon bennünket a halfogásban. Én lassan elszórtam etetőmet is, de a pontosságnak hála nálam is ütemessé vált a halfogás, ahogy Laci is folytathatta nem szűnő fárasztásait. Mondta is, hogy inni nem volt ideje. Én kérdeztem, miért nem teszi le akkor a botot, mire a válasz az volt: „Ne hülyéskedj, ilyenkor?!”
Olyan 9 óra körül már elkezdtek ritkulni a kapások, és fél 10 körül már el is kezdtünk pakolni. Hiába volt még Lacinak etetője, hiába dobálta halainak a gombócokat, nála is megritkultak a kapások, mi pedig a vízpartról ritkultunk meg, miután hazamentünk.
Indulás előtt még készült pár fotó a halakról, és átbeszéltük a pecát is. Jó volt, szép volt, a bolognai ismét bizonyított, és most már bízom benne, hogy barátom fegyvertárából sem marad ki ez a remek technika.
Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)
