Mikor elkezdtem a sorozatot, sokan írtak, hogy látogassam meg az általuk preferált tavat. Nehéz minden kedves invitálásnak eleget tenni, ám az egyik e-mail annyira részletes és „halszagú” volt, hogy a benne ajánlott víz listám élére került. A Papkerti Horgásztó lelkes vallatója, Dömsödi Ferenc hívott meg horgászatai helyszínére. Igazából még sosem hallottam erről a vízről, pedig tőlem mindössze 20-25 kilométerre van. Feri beszámolóiból én is teljesen belelkesültem, és már alig vártam a napot, hogy megismerkedhessek ezzel az eddig némaságba burkolózó kis vízzel.
Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sok olyan nap is van, mikor a horgászat nem sikerül úgy, hogy abból írást lehessen készíteni. Éppen emiatt is szép ez az általam ismeretlen helyszíneket bemutató sorozat, hiszen sosem megyek sehová 100% biztos halfogási eséllyel. Most viszont egy helybéli mágus segítette a dolgomat, így majdnem biztosra vettem, hogy a túra sikeresen fog végződni. Ferenc már a vízparton várt, mire én, a későn kelő befutottam a Vértesboglár határában fekvő helyszínre. Egyébként a vízről többet is megtudhattok a tó Facebook oldalán, csak rá kell keresni, ilyen egyszerű!
Első nézésre szép kis tónak tűnt ez, és az elhelyezkedése sem hagy semmi kívánnivalót maga után. A tó mellett lovak legelésztek, és a dombok közti kis víz egészen szerényen, visszafogottan hullámzott a reggeli szellőben. „Tisztára idilli a kép!”, gondoltam magamban, miközben a hídon pakoltam befelé a cuccaimat. Igen, hídon, mert a horgászállásunk a halőrház szigetének külső részén helyezkedett el.
Vendéglátóm választotta ezt a helyet, mert a szemben lévő nádas sáv előtt mindig van hal, így ez az egyik legígéretesebbnek tűnő állás. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem, még be sem dobtam, máris otthon éreztem magam. A választott horgászállásunk nagyon kényelmes volt, és a ládámtól talán 10 méterre lehetett a büfé! Ez forgalmas időszakban valószínűleg zavart volna, de mivel rajtunk kívül mindössze két spori vallatta a vizet, nem volt nagy csinnadratta az itató közelében.
Ferenccel már a horgászat előtt megbeszéltük, hogy milyen etetőanyaggal érdemes itt próbálkozni. Ő a Vad Szilva ízű termékeknek szavazott bizalmat, úgyhogy a család pellet Packjával kezdtük a kevergetést. Ez nem ment nehezen, hiszen Feri már régóta ismeri a csomag tartalmát. A Vad Szilva etetőanyag viszont neki is újdonság volt. Kellemes illata hamar belengte a környéket. Én még készítettem valami method kaját, hiszen hiába is mondta a „mester”, hogy a nád előtti rész biztos ad pontyot, én a biztonság kedvéért a nyílt vízre is szerettem volna dobni néhányat a method készséggel.
Az etetést viszonylag gyorsan behajigáltuk ketten, vagyis inkább hárman, mert a roppant kíváncsi és erőszakos Tasla kutya is mindenáron segíteni akart nekünk. Meg volt veszve a Vad Szilva aromáért, ha nem figyeltünk, máris belemászott a vödörbe és tolta befelé a mannát!
A csobogás végeztével felcsaliztunk, mindketten más csalikkal operálva, hátha megtaláljuk az aznapi tutit! Az első halakat az etetéstől távolabbra bevetett method cucc adta, de sajnos egyik sem volt komoly érdeklődő. Csak kárászok cibálták a spiccet. Mondjuk, legalább volt kapásunk.
A pontyok hosszú ideig még csak hírt sem adtak magukról, így házigazdám már kezdett aggodalmaskodni, és mivel Ő türelmetlenkedett, hát én sem voltam 100%-ban nyugodt. Tegyük hozzá, hogy az elmúlt napokban nyári hőség volt, és az évszaknak idegen időjárás azért megzavarta a halakat, az biztos. Egy részük jól láthatóan ívott a nád tövében, másik részük pedig ki tudja, merre kóborol ebben a változékony időben! Így aztán türelmesen vártam, hogy előbb-utóbb majd csak összeállnak az etetésre.
Az első bajszost a kereső bottal akasztottam, ám a fárasztást nem koronázta meg a merítés, csupán egy finom úriembertől nem várható szitok hagyta el a számat, mikor a kosár vészjóslóan repült felém, miután kiakadt a horog a hal szájából, és a bot visszarántotta a zsinórt!
Félórával a halvesztés után barátom vágott be, és botja biztató ívben maradt az akasztás után is. A ponty megmerítése után vettem csak észre, hogy a meghívóm nem éppen pici csalival járt túl a kis potyka eszén. Véletlenre gondoltam, hiszen annyi, de annyi vízen jártam már, ahol a jó halak csak a kisméretű csalit hajlandóak felvenni, nem az ilyen nagy falatokat!
Agyalásom be is érett, hiszen tíz percre rá már ott vergődött a szákban egy szép potyka, amit egy szem ananászos kukoricával sikerült becsapnom.
Reménykedtem benne, hogy most már csak odaáll a hal az etetésünkre, és tudunk még rajta fogni néhányat, de sajnos ismét csak a kárászok kajáltak fel mindent… kivéve barátom horgát, aki egyre durvább cuccokat hajigált be a vízbe. Teljesen érthetetlen dolgok történtek a délután folyamán. Viszonylag korán, már a horgászat elején észrevettem, hogy amikor ki szeretném tekerni a végszereléket, az elakad az iszapban, és kissé nehézkes onnan feltépni. Ebből kifolyólag én a lebegő csalikat erőltettem, amit a kárászok meg is háláltak.
Szóval, míg én finomkodtam, addig horgásztársam szándékosan a durvább csalikat próbálgatta. Mivel viszonylag messze ültünk egymástól, csak azt láttam, hogy repülés közben a csali kis híján megelőzte a kosarat. Elképzelésem sincs, hogy milyen ötlettől vezérelve használta Feri a nagy csalit, de hihetetlen módon még a darabosabb kárászok is megpróbálták megenni az emberes falatot.
Nem is beszélve arról, hogy hosszú ázás után egy szép potyka is szemet vetett az Édes Ananász oldódó pelletre, ami ráadásul gazdagon be volt poraromázva. Minden logikának ellentmond a dolog, de az eredmény magáért beszél!
Igazából nagyon jó peca kerekedett ki a napból, bár a pontyok aktivitása nem volt túl meggyőző. Ennek okait lehetne boncolgatni, de egyetlen horgászat alapján korai lenne véleményeznem a tó halállományát. Ami biztos, hogy az a változékony idő, amit a hidegfront hozott, nem volt jó hatással a halak étvágyára.
Mivel időm véges volt, már délután be kellett fejeznünk a horgászatot. A tógazda megengedte, hogy gyűjtsük a halakat, így egy terítékfotót is tudtunk készíteni és összegezni tudtuk a fogást. A pár órás horgászat eredménye három ponty és számolatlan szép kárász volt. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy megint tanultam valami érdekeset. Mégpedig azt, hogy néha a teljesen elképzelhetetlen dolgok működhetnek és adhatnak halak!
Erre ékes példa, hogy a halak visszaengedése után Feri ismét pontyot akasztott és ügyesen ki is fárasztotta! A hal szájában pedig ott volt a bizonyíték arra, hogy a halak nem gondolkodnak azon, le tudják-e nyelni azt, amit a szájukba vesznek.
A tó nagyon jó kis horgászvíznek bizonyult. A környezet és az infrastruktúra példaértékű, és ami dicsérendő, hogy további tervek is vannak annak jobbá tételére. Családosoknak különösen ajánlom, mivel a környezet tényleg szép és kényelmes. Kifejezett apróhalazók, pickerbotosok és rakós botosok is találhatnak itt élményeket, mert a gazdag kárászállomány szinte mindig aktív. A pontyok most rejtve maradtak, de azért néhány frissen telepített egyedet meg tudtunk mutatni. Van még tartalék ebben a vízben, én úgy gondolom.
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Dömsödi Ferenc, Sipos Gábor
