Az év eleji nagy kiállításokon érezhető volt, hogy a horgászok nagy részét az újdonságok érdeklik leginkább. Ezek közül is kiemelkedő figyelmet szenteltek az új method etetőanyagoknak. Akikkel sikerült pár szót válltanom, azok már a melegedő vizekben szerették volna kipróbálni ezt a technikát. Viszont majdnem mindig felmerült az a kérdés, hogy a három Top Method etetőanyagból melyiket ajánljuk erre az időszakra. Erre szeretnék most nekik egy olyan keveréket bemutatni, amivel eredményesek lehetünk már tavasszal is. Bár eredetileg nem ezt terveztem erre a napra, na de ember tervez, a többi ember meg végez…
Szeretem megtervezni a horgászataimat. Nem azt, hogy mit fogjak, mert azt előre úgysem tudom, csak a helyszínt és az időpontot! Az „idegen vizeken” című sorozatomban általam ismeretlen helyeket látogatok meg. Nem szeretek előre bejelentkezni sehová, hiszen ne azért lássanak szívesen, mert írok a vizükről, hanem azért, mert egy átlagos napijegyes pecás vagyok, aki szeretne a pénzéért cserébe horgászni egyet. Ha hiszitek, ha nem, azon a március eleji vasárnap reggelen, amikor a hőmérő higanyszála már korán majdnem 10 Celsius-fokot mutatott, ÖT olyan tavon jártam, ahol nem tudtam horgászni. Volt, amelyik még nem nyitott ki, volt, amelyiken kis híján megkergetett egy marha nagy eb, de volt olyan is, amelyiken szimplán beláncolt kapuk fogadtak! A kedvencem pedig az volt, ahol a büfés hölgy olyan vízre akart nekem 3.000 forintért napijegyet kiállítani, ahol az Ő állítása szerint idén már fogtak 1, azaz 1 db pontyot, ami már jó eredmény, mivel idén még nem is volt telepítés. De sportjegy nincs, csak olyan, amivel el lehet vinni a halat (ami ugye még az Ő állítása szerint sem lett még telepítve). Nos, azt hiszem, ezekre a helyekre többet nem kell horgászni mennem!
Így aztán, hosszú kínlódás után az Aranypikkely Horgásztóra esett a választásom. Ennek egyik oka, hogy pontosan a tó előtt autóztam el oda-vissza és meglepett, hogy már reggel fél kilenc körül vagy 20-an vallatták a vizet.
Ahhoz képest, hogy a fent említett és direkt meg nem nevezett tavakon még kinyitni sem volt érdemes, itt gyűlik a nép rendesen. A másik ok, hogy az őszi horgászatomon (Idegen vizeken 1.) sok szép halat fogtam itt, és ha már rosszul indult a nap, itt van a legkisebb esélye annak, hogy rosszul folytatódjon.
Egyvalami azonban biztos: horgászni fogok, mégpedig a bevezetőben leírt módon. A kipakolás itt gyorsan megy, hiszen meglepően kényelmesen le lehet jutni a partra. Kényelmesen el lehet helyezni a széket, ládát, sőt még a cuccokat sem kell eláztatni, mert sok kis „beálló” áll a horgászok rendelkezésére. Ez utóbbi azért is fontos, mert aznapra változékony időt jósoltak, amibe az eső is beletartozik!
Két botot raktam össze aznapra, egy 3,90-es médium, és egy 4,20 m-es eavy jelzésű feedert. A hosszabb botra egyértelműen az 50 grammos flat kosarat szántam, míg a rövidebbre 30 grammosat szerettem volna tenni. Már ha nem hagytam volna otthon a kisebb tömegű method kosarat… Így aztán arra is a nehezebb kosarat szereltem, ha a bot bírja, akkor megfelel ez is. Ennél a módszernél amúgy is inkább nehezebb legyen a kosár, mint amekkorát szükségessé tenne a dobástávolság. Azért fontos ez, mert, ha túl könnyű kosarat szerelünk fel, akkor azt a bot spicce vagy a vízáramlás könnyedén elvonszolhatja a fenékre érés helyétől, az pedig végzetes lehet ennél a módszernél!
De még mielőtt nekiláttam a szerelékek elkészítésének, bekevertem az etetőanyagot. Mint már említettem, sok kérdést kaptunk, hogy milyen is a jó tavaszi method etetőanyag? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, hiszen minden víz más, mindenhol mást igényelnek a halak. Éppen ezért én semmit nem bíztam a véletlenre és olyan keveréket készítettem, amibe mindhárom kajából került. Az alapot egy fél csomag Premium Halibut adta, melyhez adtam negyed zacskó Total Fish és ugyanennyi Maximum Green etetőanyagot.
A szárazanyagot egy kevés, vízben feloldott Green Pepper és Black Squid hivatott benedvesíteni. A folyékony dolgokat fokozatosan kevertem bele, majd mikor már tapadós állagúvá vált az etető, belepréseltem az egészet a vödör aljába. Erre azért van szükség, hogy a még száraz szemcsék is minél gyorsabban meg tudják szívni magukat vízzel.
Amíg „érik” a kaja, addig van időm felszerelni a botokat. A két peca közt mindössze annyi különbséget alkalmaztam, hogy míg a médium botra 14-es monofil előkét kötöttem, melynek a végén egy kicsi, 14-es horog kapott helyet, addig a másik szerelék forgójára viszonylag nagy, 10-es szakáll nélküli Guru horoggal ellátott 10-es Braxx előkét hurkoltam.
A kisebb horogra csontit, a nagyobbra Soft Pelletet szándékoztam tűzni, majd e csalikat a kosár tartalmába elbújtatni. A végszerelék további elkészítését nem részletezem, hiszen igazából a kosáron kívül nincsen más különbség az egyszerű bordás kosaras módszer és e között!
Mire megkötöttem a szerelékeket, az etetőanyagom is összeállt, de szó szerint. Mielőtt eltettem pihenni a keveréket, majdnem túl nedvesnek, ragacsosnak éreztem. Fél óra állás után viszont már-már száraz lett a tapintása. Így aztán kevés víz hozzáadásával állítottam be a végleges állagot. Már csak a kihagyhatatlan rostálás volt hátra, és kezdődhetett a peca.
Először a hosszabb bot szerelékét vetettem be, dolgom nem volt nehéz, csak akkorát kellett suhintanom, amekkorát csak tudtam, és máris jó helyen volt a csalim. A rövidebb botom végszerelékét olyan 60 méterre dobtam, és be is akasztottam a zsinórt a klipszbe. Nem csináltam célzottan alapozó etetést, de apránként azért csak kerül be oda egy helyre annyi kaja, hogy talán előbb lesz ott kapás, mintha vakon dobálnék összevissza!
Az első valamirevaló kapást a rövidebb bot adta, egy halvány kis húzást láttam, majd szép lassan erőteljesebbé vált a produkció, így bevágtam. Éreztem, hogy ponty vagy valami jobb hal van a horgon, de fárasztásig nem jutottunk el. Olyan volt, mintha egy vízzel teli zacskót húznék ki a víz alól. Halam meg sem mozdult, csak mélán tűrte, ahogy húzom, majd megmerítem. Hiába, hideg még a víz!
Merítés után vettem csak észre, hogy az apró horog nem is a hal száján belülre, hanem azon kívül akadt. Valószínű, hogy a csali nem is volt a ponty szájában, mégis meg tudtam fogni. Ez is a method technika egyik előnye, hogy a hal odaszív az etetőanyagnak és máris oda kerül a horog, ahol meg is tud akadni.
Bedobás után alig kellett pár percet várnom a következő kapásra, rángatás utáni húzásra ütöttem oda. Gyengécske ellenállással kerültem szembe, ami arra engedett következtetni, hogy nem potyka van a zsinór másik végén. Meríteni, azért merítettem a halat, ami meglepetésemre egy szép jászkeszeg volt.
A messzire bedobott végszerelékem sem töltött a vízben egyszerre tíz percnél többet. Na, nem azért, mert olyan sűrűn volt kapásom, csupán elég sűrűn újakat dobtam. Az egy órányi horgászat után nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyobb horogra túl sűrűn nem lesz kapás. Ennek ellenére bíztam benne, hogy mivel a kárászok és keszegfélék békén hagyják a durvább cuccot, talán lesz ideje nagyobb halnak is megtalálni a csalit.
Tervem be is jött, mert hamarosan egy jó húzós kapásra vágtam be a hosszabb bottal. Kellemes meglepetés volt, hogy az úgy is maradt a kezemben, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Persze ez csak néhány pillanatig tartott, és utána a lassú pumpálással sikerült megszelídítenem a halat. Nem volt kapitális méretű, de a gyönyörű, egészséges tőponty olyan varázslatos színekben pompázott, ami csak igazán tiszta vízben fordulhat elő.
Az ezután következő órában sikerült pár kárászt és keszeget elcsábítanom a csonti csalival, amit annak tudtam be, hogy az állandóan egy helyre dobott etetőanyagra szépen odaállt az „apróhal”. Végül is nem zavart, mert jó volt sok kapást látni, ám mint az életben semmi, ez sem tartott örökké!
A nap folyamán a sűrű felhőzet néha felszakadozni látszott, ám mikor a nap sugarai kezdték volna áttörni az akadályt, valahogy újra beborult. Ez így ment egészen délig. Akkor azonban csillagunk erőt vett magán és egyre sűrűbben értek le a földre, és persze a vízre a meleg sugarai. Nem telt el tíz napsütéses perc sem, és az összes hal fent is volt a víz felszínen. Nem csobogtak vagy ilyesmi, csupán szép gyűrűkkel és apró fordulásokkal mutatták, hogy most bizony nagy ívben tojnak mindenre, ami a fenéken van. Így az én csalimra is. Ilyenek ezek a bányatavak, ezzel nem lehet mit tenni.
Szerencsémre az időjósok által beharangozott felhős idő nem váltott teljesen át derültbe, és rövid időre azért el-elbújt a nap, és akkor a sütkérező halak ismét táplálkozásba fogtak. Az ilyen időszakokban sikerült még pár kárászt fognom.
A Soft Pellettel csalizott horgomra is volt még jelentkező, méghozzá két potyka. Az egyiknek még sokat kell nőnie ahhoz, hogy komoly ellenfélnek tekintsék, ám a nap utolsó hala méltó befejezésnek bizonyult. Szép, erőtől duzzadó tövest szákoltam be a végén. Pikkelyeinek részleges hiánya és azoknak „mintatorzulásai” arról árulkodnak, hogy nem volt egyszerű az eddigi élete ennek a halnak. Kicsit megtépázta az élet, ám az biztos, hogy Ő túlélésre született.
Úgy terveztem ezt a napot, hogy ebédre haza fogok érni, ám ezt gondolom, már ismeritek Ti is. Ha megy a hal, akkor azért szoktunk tovább maradni, ha nem megy, akkor meg azért, hogy ne menjünk el kapás nélkül! A kisördögön azonban most felülkerekedett az éhség, és egyre sűrűbben „szólalt” meg a gyomrom. Ennek fele sem tréfa, ha menni kell, hát menni kell.
Befejezésképpen csupán annyit tennék hozzá a leírtakhoz, hogy nem ördöngösség ez a methodozás. Jó felszerelés, valamint jó etetőanyag kell hozzá, és az eredmény nem marad el. Nem mellékes az sem, hogy hiába kerülnek a széria kajáknál többe ezek a speciális method etetőanyagok, ez nem véletlen. Ezek ugyanis olyan beltartalmi értékkel rendelkeznek, ami már csekély mennyiségben is hatásos. Annak ellenére, hogy a létező legnagyobb flat kosarakkal horgásztam végig 4-5 órát és elég sűrűn dobáltam is, nem használtam el még egy zacskónyi mennyiséget sem belőle. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig az a gazdaságos, ami annak is tűnik, és nem mindig drága az, amiért sikerélményt és hasznosan eltöltött vízparti órákat kapunk!
Írta: Sipos Gábor
Fényképezte: Bobi
