Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseszép kis tavacska ott is, ahol ugye még a kurta farkú malac sem túr… de ahol horgászkollégám és jó barátom szabad óráit, napjait legszívesebben tölti. Túl itthonról az első sarkunkon, túl a sövényen, de még a Váci úton is túl, „szépséges, de azért még van mit csiszolgatni rajta” Budapestünkön is túl, de még az első, matrica nélkül is járható 2-es út szakaszán is túl… Na! Nem ott… hanem még azon is túl, Vácon is túl… de még a nagy Dunánk kanyarjától innen, a Börzsöny lábánál, piciny Verőce nevű kis községünk mellett, terül el az a kis völgy, ami szeretően, meseszépen és eszméletlen friss levegővel fogja közre a következő villámpecánk helyszínét… a Csobban-tó meseteknőt!
Megesett a rémeset, egyszer kedves horgász barátom invitált egy újabb megpróbáltatásra az ő szívéhez közel álló tavacskára. Kérésének eleget téve kitűztük a bevetés napját egy szép családias vasárnapra. Kora reggel csörgött ugyan az ébresztő, de az élők sorába és magamhoz csak egy-két órával később tértem, amikor is már igyekeznie kellett a kis családomnak az induláshoz. Nagy szendvicskenések, táskapakolások, reggeli teázások, cipőfűzők nyuszifülbe kötése közepette készülődtünk, miközben szemfüles GoldenGorilla bajtárs már biztos nagyban halakat terítget a kis zöld matracára…
- Halló!
- Na, mi a helyzet barátom? (Mondtam neki a telefonba, jó sok csilingelés után…)
- Nahát, én már itt vagyok mióta. Alig vannak, kinyitottam egy zacskó Vad Szilvát és egy zacskó cseresznyést, Nagy Ponty Pellet Juice-szal bekevertem, gyümölcsös kukoricával és tapsis kosárral már fogtam egy keszeget meg egy pontyot is. Siessetek! Nem bírok velük!
A bevezetőben írt hol volt, hol nem volt utat beutazván értünk le mi is a helyszínre, kihasználva modern korunk vívmányait… igaz, elég kanyargósan vitt minket a GPS. Még egy szűk utcának sem mondható, a Duna vízét elvezető sikátorkába is benavigált minket.
Alighogy leértünk, már fotózhattam is Gábor új zsákmányát, majd a tőle balra eső nádnyíláshoz telepedtem és egy vödörben elkezdtem összekavargatni ugyanazt az elegyet, amit már reggel társam is. Persze mivel vendéghorgásznak éreztem magam, hoztam mindenféle finomságot a teknőlakóknak. Kevertem a method töltős kosárkához még egy halas keveréket is Top Method hallisztes etetőanyagból a tó vizével és két korty Pellet Packból nyert Vad Szilvás aromával, amit egy marék Vadszilvás Pellet Packos Mikro pellettel és egy marék, a tóhoz mért kerti-tavi koi ponty táppal hintettem meg. Egy következő tálkában kizárólag Vad Szilvás pelletet, koi tápot kutyultam össze kicsi ragasztóval és aromával. Ez utóbbit és a következő - negyedik - tálka tartalmát (ami válogatott, nagyobb szemű Haldorádós pelletekből állt) lőttem csúzlival egész nap a Gábor által választott és már reggel óta folyamatosan etetett helyre.
Kellett nagyon horgásztársam tapasztalata az eredményesen és zökkenőmentesen meghorgászható piciny területek feltérképezésében. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy a piciny tóba hova dobunk bele. Nem is tudjuk nagyon úgy bevetni a szerelékeinket, hogy az ne egy gödörbe, illetve egy rönk, nádtorzsa vagy épp egy cölöp mellé essen. A legjobb helyeket egy nagyobb aszályos időszak alatt lestük ki, mikor látszódtak a földből kimarkolt hatalmas fák hatalmas gyökerei, ahogy visszahagyták hatalmas krátereiket. E kráterekben van mindig a legnagyobb halsűrűség.
Az ilyen tavakon elég finnyásak is a halak, ezért kikérik maguknak a jobb minőséget és a nagyobb mennyiséget. Még jobban érvényesül az az elv, hogy csak adott időpontban zabálnak, itt általában 6-tól 9-ig, majd 16 órától naplementéig. Plusz nehézség, ha nem a kis gödröcskékbe dob az ember, nem táncol olyan könnyen a bot…
A szerelékkel nem lacafacáztam sokat. Kötöttem két klasszikus method végfület… Feeder gyorskapcsot használtam a horogelőkékhez. A 20 grammos inline kosárkákat gumiütközővel állítottam meg a főzsinóron. Az előke viszont a házirend miatt csakis monofil lehetett, így 15-20 centiseket kötöttem 16-os Haldorádós előkezsinórból, megint csak a tó méretéhez igazodva.
Pont oda dobtam rendíthetetlenül két órán keresztül két pálcával felváltva, de délig még egy moccanást sem láttam a botokon. Aztán 1-2 szál giliszta mellett a kukoricát kis puha Vad Szilvás pelletre cseréltem és egyből jött az első keszegecske! Aztán még egy, majd egy kárász, majd megint egy keszeg, azután egy óriási. A pontyok még várattak magukra, de már sokkal jobb volt halszagú kézzel visszadobni a cájgot. Hát igen, nem mindegy, hogy egy kis hallisztes etetőanyag-pamacs belsejében van a csalink vagy a tetején virít a maga feltűnő fluo színével. Na, aztán a keszegekből pontyok lettek végre. Nem mintha nem ugyanazzal a maszatolós kapással jelentkeztek volna…
Nem volt semmi, ahogy megindultak a bajszosok. Egy állással arrébb Gábor már a harmadikkal küszködött egy órán belül. Bámulatos a kis tó népessége. Egymás hegyén-hátán ennyi ponty, lapát dévér, kárász! De fogott itt a barátom 2,25 kilós compót is, és állítólag a csukák létszáma is jelentős. Mellesleg egyik rekordfogásom is ide fűződik. Itt fogtam életem legkisebb pontyát. Azóta is a nevem mellett díszeleg az aktja. Rendesen lefertőtlenítettem a száját is. Egy tenyérnyi sem volt a kicsike.
A környezet szépségén meg hát napokig el lehetne merengeni. Még szerencse, hogy nekünk azért annyira nem volt túl sok időnk rá…
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin, Molnár Gábor (GoldenGorilla), Horváth Tibor (Ti13i)
