Van, hogy nem érdekel a hideg. Van úgy, hogy az ember nem bírja peca nélkül. Van, mikor nem hagyja nyugodni egy dolog. Ki akar valamit próbálni, tetszik-e a kedvenceinek. Akkor és azonnal. Úgy lesz-e tényleg, amit előre a fejedben játszottál le, hogy tényleg jó, ha a tarkóját fogod át, ahol nem nyomod a hasát, és hogy miként forgatod majd, hogy kezeld le a száját, és mindezt az előre kitalált menüdnek és csalidnak köszönve. Minden ott töltött időt ki akarsz majd használni, és nem akarsz felesleges időt fecsérelni holmi felesleges kötögetéssel. Mindig azt mondom Gábor barátomnak is, nem mindegy, hogy a röpke bevetés alatt mennyi időt van víz alatt a horgunk.
Ha elindulok egy vízre, mindig szeretem a fejemben végigjátszani az egész horgászatot. Mint valami sakkpartiban, igyekszem előre átgondolni a lehetséges lépéseket, főleg akkor nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket, ha csak én vagyok ott, meg a halak a vízben. Biztosan jártatok úgy, hogy messze volt a merítő, nem értétek el a fűzőtűt, mikor kellett, és nem mondhattátok senkinek, hogy „dobd ide az ollót!”… Ugye. Éppen ezért fontos számomra is, hogy minden az előre megtervezett helyén legyen.
A tervezgetés ezúttal is a horgászat előtti napokban kezdődik. Végignézem a horgászboltok polcait (hála a Haldorádó csomagküldő szolgáltatásának, ehhez még otthonról sem kell kimozdulnunk), kötök pár előkét, hogy legyen mit quick change-elni, majd mindent a helyére rakok a szerelékes dobozban, hogy még véletlenül se húzzam az időt azzal, hogy hol van valami apróság, icipici részlet, ami hiányzik a tökéletesnek vélt szerelékhez. No meg én is azt vallom, hogy minél több időt van bent a csalizott horgom a vízben, annál több uszonyost tudok megcsípni.
Anno a partra leérve a többnapos és mindenkori forgatókönyv szerint kezdtem kipakolni. Először a központi helyemet választottam ki. Azt a helyet értem ezen, ahonnan halat sejtető helyre tudok dobni úgy, hogy legyen helyem a dobáshoz, előnyösen tudjam botjaim beállítani, és nem utolsósorban kényelmesen ülhetek ülepemen, miközben mindent karnyújtásnyira magam köré tudok helyezni. Nagyon fontos, hogy úgy állítsuk fel a bevetett botokat, hogy a spiccek még kapáskor se zavarják egymást, hogy a botok mellett tudjunk mozogni, de azért orsóink legyenek gyorsan elérhetők… És ha kevés a helyünk - mert mondjuk, egy nádnyiladékban ülünk -, akkor számítsunk arra, hogy a halat is ki kell fárasztanunk, majd ki kell emelnünk valahol.
Mindezek után hozzáláttam a menühöz. Aznap kivételesen nem pontyot, hanem tokot szerettem volna fogni. Nekik ötlöttem ki az étket. Érdekes, hogy ezen a tavon a tokokat minden évben Vörös Démonnal fogtam. Ennek megfelelően etetőanyagnak is ezt választottam, a piros pelletest. Szeretem használni a hideg vízben, méghozzá pont azért, mert köztudottan mindenféle halat vonz (tokot is), és piros színe nem riasztóan élénk, ugyanakkor nem annyira sötét tónusú, hogy észrevétlen maradhatna víz alatti partnereim számára. Mellékesen azt is meg kell itt említenem, hogy nagyon hideg időben érdemes előző nap este összekeverni, legalább valamennyire benedvesíteni keverékünket, mert a benne lévő szemcséknek (főleg a nagyoknak és a pelleteknek) ilyenkor több idő kell, hogy magukba szívják az aromával tuningolt vizet. Készítettem az etető mellé egy kis ragasztott pelletes csemegekukorica koktélt is. Persze nem kellett volna a pelletkoktélomon agyalnom és pepecselnem, ha hozzájutottam volna egy doboz Pellet Packhoz, mert amint látom, az a világ legegyszerűbb dolga. Csak kibontja az ember, és uccu neki…
A kaja elkészítése után Gábor barátom általában egyből a botzsákhoz nyúl és vadul a botjait kezdi szerelgetni. Jártam már úgy, hogy első pontyomat húztam ki sűrű nádból, és a szákom még nem is volt szétnyitva. Egy mellettem ülő bámészkodó haversrác nyitotta ki és nyomta gyorsan a szabad kezembe, azonban mikor a potyka alá toltam a vízben, a szák összecsuklott, mert ugye középen nem volt az meghúzva. A bajszos rávetette magát szerelékestől az első nádszálra és elment. Nem tudtam társamra haragudni, mert én mulasztottam, nem ő. Akkor és mindenkorra megtanultam, hogy a botok előtt mindig a halmentő kiegészítőkkel foglalkozzam. Azóta a merítő után a matracot is előre kikészítjük, mindjárt az elején beállítjuk a hozzá és a leendő zsákmányfotókhoz tartozó hátteret. Így biztosan nem lesznek olyan képeink, amiken autó, kuka vagy sporttárs stb. a háttér.
Szóval, csak akkor vettem magamhoz a botzsákom tartalmát - két előre összeszerelt botot -, miután mindezzel végeztem. A nagyon hideg vízben, mikor nagyon óvatosan kóstolnak a halak, én inkább az oldalsó kosaras, hosszabb előkés szereléket szeretem. Mellékesen azért is, mert több variációs lehetőségem van azzal, hogy bármikor cserélhetem előkémet és a kosarat/ólmot is.
Ismerek a tavon egy víz alatti dombocskát. A hideg beálltával - és a lassú tavaszi felmelegedés idején - általában ott, annak lejtőjén tanyáznak a lénai tokok. Itt mintegy 2-3 méteres víz van. Szerelékem a végletekig leegyszerűsítettem. Persze ez így 100%-osan nem igaz, mert azért mindig igyekszik egy-két cselhez folyamodni a horgász. Ezúttal nem kötöttem fonott dobóelőkét, csak a 20-as főzsinórra húztam fel egy szoruló gumiütközőt, ami egy csúszó, forgós karabinert ütköztetett meg. Ám a forgó előtt egy darab 0,5-0,7 mm-es szilikon csövecskét húztam fel, amit a nem túl nagy forgószembe húztam bele. Ezután fogóval picit rányomtam a szilikonra, épp annyira, hogy a csövet szorítsa, de a zsinóron az még azért szaladjon rendesen. A zsinór végére a szokásos gumigyöngy és forgós karabiner került.
Mint azt már írtam, teljesen jól variálható, sőt ha az erősebbik szerelékünket úgy kötjük, hogy felülről nem ütköztetjük meg a kosarunkat, csak egy gyöngyöt húzunk fel, és a szerelékünket szabadon futóra hagyjuk (később még mindig köthetünk ütközőt a gyöngy fölé), akkor az előke helyébe akár egy markert is kapcsolhatunk. Én személy szerint így egy Haldorádó pellet Float úszót használtam, 15 g-os méretben. Felcsatolása előtt levettem a lamelláit, hogy ha engedem a zsinórt, könnyebben törjön a víz felszíne felé.
Bedobtam az alkalmi markerúszót egy 30 g-os ólommal. Felengedtem a jelzőt a felszínre, megcsúzliztam a környékét 8-10 pici gombóccal, majd mellédobtam a másik szerelékemet. Kihúztam az úszót, majd felkerült az etetőanyaggal telegyúrt cseppkosár és a csalizott előke. Cél, tűz! Leraktam az előző mellé… de hopp, már vehettem is kezembe az előző pálcát. Karmesterként vezettem fel a mélyebb részből a halat, ám egyszer csak mintha kiakadt volna: hirtelen megkönnyebbült a blankom. Csalódva tekertem ki a szereléket, ami már majdnem felért a felszínre, amikor hirtelen valami kiugrott a vízből! Leesett, hogy maga Mr. Lénai Tok tisztel meg engem egy pár perc erejéig a parton.
Fotó és visszaengedés után szerelékem ismét a vízbe, én meg a fotelembe kerültem. Minden körülöttem volt egy karnyújtásnyira. Nem ért meglepetés. Minden az előre megtervezett helyén. Nem kellett sokat várnom a következő mozdításra. Két egymás utáni piciny pöccintést jelzett a pálcám, amiről tudtam, hogy egy újabb tok túrta fel az orrával a csalim, vagy éppen a farkával csaphatott oda neki, de abban biztos voltam, hogy nem a szél játszott velem. Igazam is volt, mert egy kicsivel később újabb példányt húzhattam kifelé. A merítőm már ott kiabált mellettem bekészítve a helyén, hogy „Tolj be, tolj be!” - emiatt nem kellett méterekkel arrébb fárasztanom ellenfelemet.
Szóval, szerintem sokat számít, ha előre felkészülünk a dolgokra. Csak kikapunk egy új előkét az előketartónkból, és már akaszthatjuk is fel. A csalizás is sokkal könnyebb és gyorsabb, ha van egy csalizó tálcánk, vagy még jobb, ha egy asztalkát használunk. Még a botot sem kell leraknunk a kezünkből, és közben mindig figyelni tudunk arra, hogy feszüljön a spiccünk, hisz úgy biztosan nem fog a zsinór rátekeredni a végére, és nem törjük el azt a bedobáskor. Használhatunk továbbá akár két merítőt is. Egyet-egyet a botokhoz, két oldalra elhelyezve: így biztosan kéznél lesz az egyik. De a legfontosabb, hogy mindig rend legyen körülöttünk.
Ezen az előre lejátszott meccsen még három tok és egy ponty is meglátogatott, úgyhogy ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy beugrottak!
Majd reggel… beültem a kocsiba, és elindultam a tokok felé…
Ui.: Tervezzetek, mert kedvenceink is megérdemlik, hogy ne ügyetlenkedjünk velük!
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Tibor (Ti13i)
