Három állóvíz után már igazán itt volt az ideje, hogy egy élővízre látogassak el. Ez Budapest esetében mi is lehetne más, mint a Duna vagy annak valamelyik mellékága. Most a nagy Dunára terveztem a horgászatot, ahol sok részen számíthatunk szép fogásra. Azt hiszem, sikerült egy olyan helyet találnom, ahol úgy horgászhatunk a folyón, hogy nem megy el mögöttünk percenként 30 autó. Ez a pálya pedig nem más, mint a Dagály fürdő mögötti, az Árpád híd fölötti rész. Eddig még sosem horgásztam itt, de sok jót hallottam már róla, lássuk mire jutottam!
Március végén egyik nap elmentem felderíteni a kinézett helyet. A Népfürdő utca és a Rákos-patak találkozásánál találtam meg a hirdetőtáblák közti földutat, ahol le lehet menni egészen a vízpartig. Már itt kellemes meglepetés ért, hiszen semmiféle tiltó tábla nem korlátozza a behajtást, így remekül oda lehet állni a horgászhely mögé. Nem sok ilyen van Pesten, az biztos.
Első látogatásom kora estére esett, ennek ellenére sokan horgásztak, a legtöbben főleg a patak befolyójánál úsztatva próbáltak meg eredményt elérni. Azért akadt olyan is, aki fenekező módszerrel várta a márnák, vagy más nagyobb testű halak jelentkezését. Rövidke sétám alatt jó pár halfordulást és egyértelmű márnaugrást is láttam.
Szombati napra terveztem a horgászatot, ezért már hét közben gondoskodtam a napijegy megvásárlásáról, mely 1.500 forintba került.
Gondolom, mondanom sem kell, hogy már péntek délután a csalogatóanyagok előkészítését végeztem. Folyami horgászatról lévén szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a nehezítő anyagra. Bár már majdnem minden horgászboltban lehet megfelelő agyagot kapni, én mégis inkább magam szereztem be ezt az adalékot. A közelünkben elterülő réten jó pár hatalmas vakondtúrást láttam, így egy vödör, egy rosta és egy gyalogsági ásó kíséretében elsétáltam, hogy beszerezzem ezt a nélkülözhetetlen adalékanyagot.
Főleg a mélyebb részekből érdemes kotorászni, mert az kicsit nedvesebb, mint a felsőbb rétegek, így már vizet sem kell adni hozzá! Pár perc alatt egy félvödörnyi földet sikerült ásnom és áttörnöm.
Ezek után már csak az etetőanyagot kellett bekevernem. Gondolom, nem meglepő, hogy a Sajtos Bajszos fantázianevű, különösen erős sajtos aromájú etetőanyagot választottam. Természetesen a további aromázást most sem hagytam ki. Eredetileg két kilót akartam bekeverni, de aztán eszembe jutott, hogy van a hűtőben még némi Magyar Betyár etetőanyag, mely még egy előző pecáról maradt. Sokat hallottam már arról, hogy a dunai mágusok különböző húsipari készítményekkel is fogják a márnát, úgyhogy gondoltam egy nagyot és összekevertem a két borzalmas illatú (szagú! :)) keveréket egy-egy arányban.
Sajnos nem tudom írásban visszaadni azt, milyen erős aromájú keverék lett ebből.
Szombaton hajnali 6-kor a félhomályban már a parton voltam. Rajtam kívül csupán pár horgász volt a strand kifolyója közelében. Ja, és persze egy úszósapkás, fürdőköpenyes ipse, aki a kifolyó meleg vízben vett reggeli fürdőt. Megjegyzem, nem hajléktalan volt a strandoló úriember, hiszen egy újabb fajta gépjárműből szállt ki és ezzel is távozott pancsizás után. Elképesztő fazonok mászkálnak szabadlábon! :)
Túllépve a látottakon nekiálltam kipakolászni és persze a tegnap bekevert csalogatóanyagot után-nedvesíteni. Mindkét közepesen erős feeder botomra nagyhurkos szereléket készítettem, kezdésnek direktben a főzsinórra kötve a horgot! Mindkét végszerelékre perecólmot helyeztem fel, 45 és 60 g-os méretekben.
Mivel elsőként ültem le az adott helyre horgászni, fogalmam sem volt a mederalakulatokról, sem pedig az akadók helyzetéről. Sőt, azt sem tudtam, hogy akadós-e egyáltalán a terep.
Az említett információhiány miatt 15 méterre dobáltam az alapozó gombócokat, melyek reményeim szerint majdcsak idevonzzák a halakat! Egyszerre nem akartam sokat etetni, inkább a folyamatosságra helyeztem a hangsúlyt - annál is inkább, mert egy nagyobb hajó által keltett hullámzás képes az egész addigi etetésemet eltüntetni!
A csobogás utáni percek - néha órák -, nagyon csendesen szoktak telni, most viszont már rögtön az első dobással kapást értem el, viszont halat nem sikerült fognom! Sok apró rángatás és pöcögtetés volt, de a horog csak nem akart megakadni.
Természetesen az első megfogott hal mi is lehetett volna, mint egy óriási géb. Persze őkelme úgy benyelte a picinek éppen nem mondható horgot, hogy szabadítóval kellett kibányásznom a „torkából”.
A további eredménytelenség, illetve a számolatlan márnaugrás és halfordulás arra kényszerített, hogy változtassak. Először az egyik ólom helyett tettem fel egy 50 grammos feederkosarat, hátha a csalihoz közeli etetőanyag majd meghozza a várt sikert. Hát, ha a siker alatt még több üres bevágást és lerágott csalit értünk, akkor révbe értem. Egyébként viszont semmi eredménye sem lett a változtatásomnak.
„Nincs más hátra, előkét kell cserélnem”, gondoltam. Illetve feltennem, ugyanis eddig direktben horgásztam. Az etetőkosaras szerelékkel kezdtem, erre egy 15-ös előkét és 12-es számú horgot tettem fel. Csalinak egy szál gilisztát tűztem fel.
Alig dobtam be, máris két szép rántásra vágtam be, de komoly ellenállásba nem ütköztem. Nem nagyon kellett fárasztani a tenyérnyinél kicsit nagyobb halat. Ennek ellenére örültem neki, hiszen végre nem üres volt a bevágásom. Bodorkámat átmenetileg egy nagy vödör vízbe tettem, mivel a hajók keltette hullámzás miatt a haltartómat jobbnak láttam kivenni, nehogy kiszakadjon az éles köveken.
Halacskámon felbuzdulva a másik boton is előkét cseréltem. Erre egy 10-es horog került, mely 15-ös előkére volt kötve. Csalinak pár szem csontit tűztem, melyet jól belenyomkodtam a Sajtos Bajszos dipbe.
A szerelést befejezve éppen elraktam az ollót meg az apróságokat, mikor az utóbb bedobott botom spiccén folyamatos rángatást vettem észre. Amolyan reflexszerűen bevágtam, és ezután olyan pár percben volt részem, amiből megértettem, miért lehet rajongásig beleszeretni a dunai pecába. Ki gondolná, hogy a sok apró hal és üres bevágás után egyszer csak egy jó hal köszön be hozzám?Méghozzá milyen hal! A bevágás után a bot karikába hajolt a kezemben, és valami őserő kezdett szép komótosan fölfelé úszni a folyón. Minden erőmmel el akartam emelni a halat a fenéktől, de nem hagyta magát. Tépni nem mertem, ugyanis a vékony előke ezt nem tette lehetővé. Lassacskán azért sikerült felülkerekednem és átvennem az irányítást, de a hal újabb és újabb kirohanásokat produkált. Mikor sikerült felhúzni a halat, nem hittem a szememnek. Egy hatalmas, hosszúkás aranyszínű test körvonalai tárultak elém. Mivel eddig nem értem rá összerakni a merítőmet - és azért egy ekkora halat nem illik kézzel kiemelni -, Norbi barátom merítőjét kellett kölcsönkérni. Csak egy baj volt, hogy a márna nem nagyon akart beleférni a hálóba. Többszöri próbálkozás után üggyel-bajjal azért csak sikerült megszákolni a vendégemet. Az izgalmas fárasztás képekben:
A gyönyörű hal 60 centi hosszával és 3,20 kilójával a legnagyobb márna, amit valaha fogtam. Úgy gondolom, a képek valamennyire visszaadják az örömömet!
Reménykedtem benne, hogy nem ez a márna volt az egyetlen látogató az etetésemen. Sajnos azonban pár apró jászon és sok üres bevágáson kívül nagyobb esemény már nem történt aznap. Habár horogra csalni nem tudtam több testesebb halat, de fordulni és ugrani még sokat láttam. Biztos, hogy nagyon gyengén evett a hal, de legalább mutatta magát az etetés környékén.
A zsákmány tekintetében már nem történt érdemi változás, velem annál inkább. Aznap számtalan hajó ment el előttünk szép nagy hullámokat gerjesztve. Ezek miatt már reggel magasabbra tettem a ládámat, így a vízfelszíntől kb. fél méterre volt a lábrácsom.
Történt azonban, hogy egy se nem nagy, se nem gyors hajó az átlagnál nagyobb hullámokat gyártott, így előkaptam a fotómasinámat és lefényképeztem, hogyan ostromolja a Duna a partot. Gondoltam, megpróbálom hitelesen bemutatni nektek. Annyira rácsodálkoztam, hogy milyen óriási hullámok közelednek, hogy ki sem néztem a gép mögül.
Csak néztem és néztem, és csak akkor jöttem rá, hogy nagyon rossz helyen vagyok, mikor már a lábszáramon éreztem a hideg vizet. Elkéstem, a gép mögül kipillantva már csak annyi időm maradt, hogy a fényképezőgépet a fejem fölé emeltem.
A következő pillanatban már a mellemen élvezhettem a Duna lágy vizét. Egyetlen szerencsém az volt, hogy öt perccel a „zuhany” előtt levettem a pulóveremet, ezért az száraz maradt. Meg hát amúgy is meleg volt, de azért nem strandidő!
Ezek után nagy kedvem már nem volt maradni, ezért pakolásba kezdtem, de előtte még szemrevételeztem a napi zsákmányt. Sajnos igen gyors számvetést tudtam készíteni, hiszen a délelőtt folyamán összesen 3 gébet, 3 apró keszegfélét és 1 márnát fogtam. Mégsem csüggedtem, hiszen azért a pár perc izgalomért, amit a bajszos okozott, megérte a parton tölteni a délelőttömet.
Végül néhány szó a vízről.
Az, hogy a Duna fővárosi szakaszán lehet halat fogni, nem nagy újdonság. Inkább a helyre, tehát a Dagály fürdő alatti részre koncentrálnék. Ahogy láttam, a Rákos-patak torkolatánál jó pár kisebb jászt és más keszegeket fogtak, főleg úsztatva. Azon a részen a helyiek nem ajánlották a feederezést, mivel nagyon akadós.
Lejjebb viszont - ahol én horgásztam - már csak kevés meglepetést rejt a víz. Nekem a délelőtti horgászat mindössze 1 ólomba és egy etetőkosárba került. Egyszóval egy nagyon kellemes horgászhely ez, és ami fontos, itt van a város közepén!
Írta: Sipos Gábor
