A tavasz igen kedvező a keszegezni vágyó horgászok számára. A növények hétről hétre zöldebbek, a halak pedig egyre több táplálékot vesznek magukhoz és életet adnak utódaiknak. A vizek partján a kuruttyoló békák hangja messze hallatszik és a halakra vadászó madarak is gyakran látogatják a tavakat, folyókat. Alig vártam a legszebb évszakot! Egy meleg tavaszi napon nem is haboztam és egy előre kigondolt stratégiával próbáltam becserkészni a keszegeket kedvenc vadvizemen.
A horgászat előtt nem maradhatott el a kerékpártúra és az alapos körülnézés. Ha tehetem, mindig szemügyre veszem a Zala folyót a peca előtti napon. Amint halakra utaló jeleket látok, már indulok is haza etetőanyagot keverni! El is készítettem tehát ezúttal is az egyik kedvenc tavaszi keszeges keverékemet, és mivel viszonylag magas volt a vízállás, úgy döntöttem, hogy feederbottal készülök.
Mivel használtam már korábban a fenti összetevőkből készített keveréket, és jól működött, nem lehetett kérdés, hogy újra elkészítem. Fél zacskó Ponty Piros, fél zacskó Vörös Gyümölcs és néhány marék őrölt TTX alkotta az etetőanyagom alapját. A szárazanyag bekeveréséhez szükséges vízhez (amelyet a Zala folyóból hoztam) némi Fagyos Ponty, Kukoricatej és melasz került, mivel még hűvösek voltak az éjszakák, és hideg volt a víz. Nem vittem azonban túlzásba az aromák használatát, mert mindegyik kellően tömény és kisebb mennyiségben is fogós. Kora reggel adtam még az etetőanyaghoz egy kis vizet, áttörtem egy közepes lyukbőségű szitán, majd felpakoltam a kerékpáromra a szükséges felszereléseket és elindultam a Zalára. Amikor odaértem, a kiszemelt horgászhelyről egy kócsag szállt fel, tehát biztos voltam benne, hogy lesz majd kapás!
A végszerelék összeállítása előtt kiakasztott zsinórklipszes technikával bejuttattam némi alapot, majd lecseréltem a nagyméretű etetőkosarat egy kisebb, 43 g-osra. Ezután a forgóba akasztottam a megfelelőnek vélt, 14-es méretű, vékony, 45 cm-es monofil zsinórra kötött horgot. Csontival csaliztam, majd a végszereléket az etetés helyére dobtam. Mivel nem kellett messze horgászni, a továbbiakban már nem használtam a kiakasztott zsinórklipszes technikát.
A reggeli órákban igen jól kaptak a karikák, főleg a nagyobb, tenyeres példányok kerültek a szákba. Úgy döntöttem tehát, hogy nem változtatok a csalin, bedobtam újra a két szem csontit és a finom etetőanyagot.
Több tenyeres méretű karikát is fogtam egészen addig, amíg nem bújt elő a nap a fák közül. Amint melegebb lett, a nagyobb keszegek eltűntek, és csak kisebbeket tudtam fogni. Ahhoz képest, hogy április volt, igencsak felszökött a hőmérséklet, még a kalapom is előkerült a déli órákban. A hirtelen jött meleget biztosan érezték a halak is, és talán ez lehetett az oka annak, hogy nem voltak már aktívak a nagyobb keszegek.
Néha úgy érzem magam a Zala folyónál tavasszal, mintha egy természetfilmbe csöppentem volna! Gyönyörű, vadregényes táj, madárdal és érintetlen halak, van itt minden, amire egy pihenni vágyó horgásznak szüksége van! A folyót persze nemcsak a pecások látogatják, a túlparton többen is kerékpároztak vagy sétáltak a szokatlanul meleg tavaszi időben.
Nem ment túl erősen a szivattyú, ezért a Zalába lassan folyó víz valószínűleg a közelbe csalta az éhes keszegeket. A reggeli órákban egyértelműen ezt tapasztaltam. A helyzet viszont nem változott a későbbiekben, a komolyabb kapások helyett továbbra is csak apró rezdüléseket vettem észre a spiccen, és egyre több volt a rontott kapásom. Nem lehetett kérdés tehát, hogy itt az ideje a változtatásnak!
A vízifátyolkák egyébként igen érdekes állatok. Lárvakorukat a vízben töltik, majd a partra másznak és ott bábozódnak be. A kifejlett rovar – más néven imágó – mindössze néhány napig él. E rovar lárvája egyébként falánk ragadozó, áldozatait erős rágóival kapja el.
Néhány kisebb karikát fogtam végül gilisztával, majd ismét csak apró mozdítások voltak a spiccen. Megpróbáltam ezután újra azzal a horogelőkével a halfogást, amellyel reggel pecáztam, váltogattam a csontit és a gilisztát, valamint ezek kombinációjával is kísérleteztem, de valamiért nem tudtam határozottabb kapást kicsikarni. Már csak egyetlen megoldás maradt, egy újabb előke és az etetőanyaghoz illő gyümölcsös Fagyos Ponty pellet. Vékony fonott zsinórra 12-es Guru QM1-es horgot kötöttem 7 mm-es csalitüskével, majd feltűztem a pelletet és bedobtam. Nemsokára mozdult a spicc, de ez még mindig nem volt az igazi. Biztos voltam benne, hogy sok olyan apróhal volt a szerelék közelében, amelyek nem tudták felvenni a horgot, csak a csalival szórakoztak, netán a rákok aktivizálták magukat a szokásosnál korábban.
Kora délután végül elhúzta egy jobb hal a pelletet és meg is volt egy darabig, de sajnos leakadt, mielőtt még megláttam volna. Valószínűleg egy szebb karikakeszeg lehetett. Mivel egyre csak emelkedett a hőmérséklet, letagadni sem lehetett, hogy nyár volt a tavaszban! Az újradobás után a kapások teljesen megszűntek. Úgy döntöttem végül, hogy befejezem a horgászatot és kijövök majd legközelebb is egy kevésbé meleg napon.
Hazafelé persze a leakadt hal járt az eszemben. Ez vajon egy jel volt, és legközelebb bőven kiló feletti, vad dévéreket fogok majd? Egy biztos, sosem lehet tudni előre, hogy mekkora keszegeket tartogat a Zala! Azt viszont ígérem, hogy amint megtudom, elárulom majd nektek! Sikerekben gazdag horgászatokat kívánok mindenkinek! Görbüljön!
Írta és fényképezte: Járfás Dávid
