Ahogy közeleg a tavasz, egyre fogy a türelmem, már nagyon mennék horgászni. Gondolom, ezzel Ti sem vagytok másként. Nagyot dobbant a szívem, amikor az időjárás alakulását vizsgálva intenzív melegedést ígértek meteorológusaink. Szerencsére bejött a jóslat, a levegő hőmérséklete +8 fok környékére emelkedett és esett az „égi áldás”, amitől még jobban olvadt a hó és a jég. Rögtön horgászaton járt az eszem, amit hamar meg is valósítottam. Matchbottal - és eredményesen - vettem üldözőbe a vermelésből „felébredt” keszegeket egy rövid peca során. Ha kíváncsiak vagytok az eredményre, tartsatok velem!
Nem terveztem hosszúra a horgászatot, inkább egy kis napfürdőzést, felüdítő szórakozást szerettem volna, így a lehető legkevesebb felszereléssel indultam útnak. Kényelmes időben, a vasárnapi ebéd elfogyasztása után érkeztem a vízpartra. Hárman már kergették a halakat, sajnos nem túl nagy eredménnyel. A horgászhelyet egy régi, már használatlan szivattyúház betoncsatornája szolgáltatja az átlagosan két méter körüli vízmélységével, ahol ideális vermelő helyre lelnek a halak már régóta. Egy csatornából kapja a vizet, így télen itt minden olyan halfaj megtalálható, ami a kis folyóvízben is él.
Az igaz, hogy nem szép, nem természetes, de a halak legalább nagy számban fordulnak elő - az elmúlt években ez a megállapítás fogalmazódott meg bennem, azonban most lefagyott a mosoly az arcomról a kapástalanságot látva. Minden mindegy alapon, ha már úgyis csak pecázgatni mentem ki, felkészültem a horgászatra - az etetőanyag bekeverésével kezdtem.
Az etetőanyagot a bekeverés után érdemes 10-15 percig pihentetni, hogy a szemcsék tökéletesen átnedvesedjenek, átvegyék az aroma illatát. Ez az idő elég arra, hogy felszereljük horgászbotunkat, mindent a helyére rakjunk a horgászhelyen.
A szereléket próbáltam minél finomabbra hangolni, elvégre tél vége van, finnyásan esznek még kedvenceink. A bő arasznyi hosszúságú 0,08 mm-es előkére egy 16-os Gamakatsu 1310N típusú vékony húsú, remek keszegező horgot kötöttem. A 0,14 mm-es főzsinórra egy 2 gramm terhelésű, hosszú antennájú, kétpontos úszót rögzítettem. Az előke egy tripla forgóba csatlakozott, a forgónál egy apró sörétólmot helyeztem el jelzőólom szerepében, fölötte arasznyi távolságra egybehúztam a többi ólmot. Általában nagy hangsúlyt fektetek az úszóim súlyozására, mindig - a lehetőségekhez mérten - a legfinomabbra próbálom összeállítani a szereléket. Így tettem most is. Az úszót antennaközépre, annál kicsit feljebb súlyoztam, hogy az elhúzós kapásokat, és az emelőseket is hamar észrevehessem. Néha csak millimétereket húznak a csalin, és ha megtartják, már be is kell vágni. A horog méretét nem szeretem nagyon lecsökkenteni, mert tapasztalataim szerint nem sokszor indokolt 16-osnál kisebbel horgászni ilyen általános keszeges, kárászos pecákon.
Mivel a pálya, amit kinéztem magamnak, szabad volt, három helyen is etettem két egykezes gombócot, hogy megtaláljam kóbor halaimat. Mindegyik helyen nagyjából tíz percet horgásztam, sajnos nagyon kevés sikerrel, mindössze néhány apró keszeget sikerült horogra csalnom.
Kezdtem elszontyolodni, szép fogást reméltem. Végül átmentem a sporikhoz, ott is szerencsét próbáltam.
A versenyszákot bizakodóan előre a vízbe helyeztem, de fél óra alatt csak 6 halat fogtam, azok is aprócskák voltak, rögtön visszaengedtem őket. Sajnos most nincs az a nagy halsűrűség, mint az előző években, amikor szép számmal lehetett fogni a kárászt, keszeget. Mivel már abszolút nem bíztam a fogásban, a csatorna befolyójához költöztettem át a felszerelést, ott még élvezhettem a napsütést. A parttól mindössze néhány méterre kerestem a halakat a visszaforgóban, vízre dőlt nádszálak mellett.
Selymesen simogatott az erőlködő Nap melege, a kabátot félre is tettem. Alapozásnak a Ponty Pirosból három egykezes gombócot jutattam az alig méteres vízbe, majd két szem csontival csalizva a sodorvonal széléhez dobtam. Lassan úsztattam készséget, amikor az úszóm hirtelen eltűnt! Meglepődöttségemben elkéstem a bevágással, hát ez szép… A következő dobást - vagyis inkább lendítést - már nagyobb lelkesedéssel hajtottam végre, bíztam az előző tettes érdeklődésében. Az úszó lassan beállt, szépen vitte a víz, feszülten figyeltem fekete csúcsát, ami épphogy a vízszint fölé nyúlt, amikor szépen kiemelkedett az egész antenna. Kis gyönyörködés után bevágtam. Szépeket rúgott a falánk kis halacska, a finom felszerelés tökéletesen közvetítette felém a hal minden mozdulatát. Néhány kisebb kör után kezembe siklott az ezüstösen csillogó bodorka. Bizony, nem bíztam a fogásban, főként abban nem, hogy a folyásban találom meg a halakat, annál inkább örültem, hogy így alakult. A halak sorra jöttek, majdnem minden dobásra fogtam egyet.
A teljes szélcsendben, napsütésben igazán élvezetes volt szedegetni ezeket a kisebb halakat is, remekül szórakoztam. Az utolsó dobásoknál felfigyeltem egy ismerős, igaz régen hallott madár, a széncinege jellegzetes hangjára: „nyitnikék, nyitnikék”, Jó volt újra ilyen kellemes időben horgászni madáréneket hallgatva halszagú tenyérrel várni a következő keszeget. Nagyon finoman ettek a halak, hiába az egy szem csontiba bújtatott horog, alig kellett a horogszabadító után nyúlnom.
Sajnos eltelt a horgászatra szánt idő, a Nap is lassan a fák mögé bújt, ez jelezte a pakolás kezdetét. A Vörös Démon CSL aromával ízesített Ponty Piros etetőanyag ismét bizonyított, keszeges kajának is tökéletesen beválik a nem intenzíven telepített vizeken is. A bő egy óra alatt, amíg a folyásban horgásztam, fél kiló etetőanyag bőven elegendőnek bizonyult. Igaz, most nem fogtam több kilónyi halat, de néha ilyen is kell. Lassan itt a tavasz, irány a vízpart!
Hajdu Tamás(matchuszo)
