Nem is olyan régen, amikor egy 80 méterről fogott pontyot tettem föl a rekordlistára, megszóltak érte... Nem akarták elhinni, hogy nyolcvan méterről fogtam a halat, és hogy látni lehet az úszót erről a távolságról. Ezen eléggé berágtam, de aztán hagytam a témát. Igazából nem szeretem, ha kétségbe vonják, amit mondok, állítok. Tulajdonképpen meg sem engedhetem magamnak, hogy valótlant állítsak…
Az ilyenről két dolog jut eszembe. Egyik, hogy "kevésbé gyakorlott, fiatal pályakezdők", az Internet névtelensége mögé bújva cikizik azt, aki sokkal többet tud náluk. A másik pedig még acélszerkezet gyártó koromból maradt fönt, amikor is az embereim akarták vizsgáztatni a főnököt, vagyis engem. Egy tartályba csatlakozó ferde kúp terítékét kellett kiszerkeszteni egy tábla lemezre. A „Na, főnök, ezt szerkeszd ki!” felszólítást követően felszerkesztettem a terítéket. Megmutattam, hogy meg tudom csinálni, ettől kezdve mindent elfogadtak tőlem.
Bár semmilyen bizonyítási vágy nincs bennem, meg aztán egy íráson és néhány képen keresztül ezt nem is lehet bemutatni, azért néhány dolgot szeretnék megosztani az érdeklődőkkel, hogyan és miért jó (kell) néha ilyen távra horgászni.
Az utóbbi időben több olyan pontyos versenyen is voltam, ahol a tóban lévő halak nincsenek hozzászokva a parti zörgéshez és a sok becsobbanó etetőanyag hangjához sem. Ha ilyet tapasztalnak, átúsznak a túloldalra vagy a tó egy csendesebb részébe, esetleg bedugják fejüket az iszapba és sokáig elő sem jönnek. Nos, ekkor van szükség a nagy távolságú matchbotozásra. Ez még abban az esetben is célravezető lehet, ha nem tudunk odáig etetni, mint ahova horgászunk. Az etetés mögött mindig össze lehet szedni néhányat a kóborló pontyok közül addig, amíg mások az etetésen figyelik a nagy sokára visszatérő halakat.
Horgászatom színhelye ezúttal a dombóvári Tüskei-horgásztó volt. Tulajdonképpen nem akartam erről írást készíteni, de minden olyan szép volt, hogy csak csináltam néhány képet.
Csaknem a tó közepére horgászva több jó horgászatom is volt az elmúlt napokban, mondhatnám, élveztem a messzi dobálást.
Etetőanyagokat teszteltem itt korábban és most is az egyik újdonság került a vödörbe, a Winner széria Ponty-kárász etetője. A nagyszemcsés etetőanyag a megfelelő vizezést követően szép homogén lesz, viszonylag gyorsan bomlik a fenéken. Könnyű belőle egykezes gombócokat készíteni a csúzlizáshoz. Egy kiló etetőhöz egy doboz kukoricát öntöttem és ezt a keveréket lőttem a horgászhelyre.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy eddig csak egyetlen csúzlival találkoztam, mely képes volt a nyolcvan méteres távolságra. Ez a Drennan piros gumis csúzlija, mely a képen is látható. A csúzli fontos tulajdonsága az állandóság. Sok éve használom már, és bár évenként 1-2 alkalommal gumit kell rajta cserélni, a gumi minősége állandó. Így jól be lehet lőni, hozzá lehet szokni. És talán még egy fontos dolog: nem veri el a kezünket.
Fontos az is, hogy nagy távra pontosan csak nem nagy méretű (kb. vadgesztenye nagyságú) és viszonylag egyforma gombócokat lehet belőni.
Némi gyakorlással ezek a gombócok egy viszonylag kis, mintegy 5 x 5 méteres területre nagy biztonsággal belőhetők. Ilyen távolságra ennél nagyobb pontosság nem is szükségeltetik.
Az etetés távolságára és irányára ezen a helyen sok gondot nem kellett fordítani, mert 77 m távolságra (ezt bojlisok mérték be régebben) egy cölöp áll ki a vízből. Körülötte a fenék kemény, agyagos, melyet szeretnek a halak.
10 gombócot lőttem az oszlop elé néhány méterre. Ilyen őszi, tél eleji időben ez elég, meg aztán az etető is bizonyított már. Ezt követően a botokat vettem elő.
Amíg a halak megtalálják az etetést, bőven van idő a felszerelések előkészítésére, semmivel sem kell kapkodni. Így meg, hogy az etetés helye is előre jelölve van, az előkészületi sorrend is megfordulhat. Megjegyzem, ez még szerencsésebb is, hiszen van ideje az etetésnek beérni.
Komótosan pakoltam ki botjaimat, élveztem a novemberi napsütést. Három botot vittem magammal, ebből kettő tesztbotot, egyet pedig a meglévő szériából, a New Asterx Match 4.50 H típusút. Nem apróztam az úszókat sem, az új botokra 20, míg az Asterxre 25 g-os CARSTEN úszó került.
A szemfülesebbek rögtön fel is vethetnék a kérdést: hol lehet kapni a 25-ös CARSTEN úszót? Jelentem, egyelőre sehol! Még ezek is teszt alatt vannak. Ha lesz rájuk piaci igény, akkor az üzletekbe is kerülnek, ha nem, akkor a dobozomban és néhány horgászbarátom dobozában kötnek majd ki.
Ezekkel az úszókkal igen nagy távolságra és igen pontosan lehet dobni, köszönhetően az önsúlynak és a teljesen egyenes, könnyű karbon szárnak.
Az úszó méretéről még egy szót: nem azért kell ilyen nagy úszó, hogy 70-80 m-t tudjak dobni, mert azt egy 16-os úszóval is meg lehet tenni, hanem hogy a zsinórt gyorsan be tudjam süllyeszteni. Amíg egy 16-os úszónál kell 10 méter a besüllyesztéshez, addig egy 25-ösnél ez csak 1-2 méter. Magyarul nem veszítek a távolságból akkorát.
Az ilyen távolságú matchbotozásnál elengedhetetlen dolog, hogy lássuk is az úszót. A hagyományos dévéres és csőantennák ezt a feladatot nem tudják betölteni. Fontos az is, hogy az antennának legyen komolyabb felhajtóereje is, hiszen a 80 méternyi zsinór súlyát is el kell bírnia. Egy „nagytudású” szegezte nekem a kérdést az egyik portálon, hogy mi vagyok én, sas, hogy ilyen messziről is látom az úszót? Nos, nem vagyok sas, csak gyakorlott horgász és tudom, hogyan kell megoldani a láthatósági problémát.
Három saját magam által készített típust szoktam használni. Nézzük balról jobbra az antennákat!
A bal oldali az EXNER vastagabb dévéres antennájára ragasztott CRALUSSO dart antenna. A dévéres antenna karbon szára le van rövidítve, hogy dobás közben ne vibráljon. A dévéres antenna bír egy kis felhajtó erővel. Ezt csendesebb, szél- és áramlásmentes vízen használom. Kárászra, dévérre is elég érzékeny, bár ennek ilyen távolságról különösebb jelentősége nincs.
A középső egy vastag csőantenna, melyet közvetlenül az úszó adapterére lehet rádugni. Jelentős felhajtó erővel bír, így erősebb áramlásban is használható.
A jobb oldali egy vastag csőantenna, melyre egy dart vég van ragasztva. Jelentős felhajtóerő és nagy láthatóság jellemzi ezt az antennát.
Ez utóbbi kettő benne lesz a TOP MIX jövő évi kínálatában is.
A használható botokra nem térnék ki. Az a bot a jó, amelyik nem törik el ilyen igénybevétel alatt. Én a saját szériámból használom a képen láthatót. Célszerű 4,20-4,50 m hosszú botot használni. Talán könnyebb is ilyen távot dobni, de a jelentősége inkább abban van, hogy kapáskor a halat könnyebb utolérni, mint egy rövidebb bottal.
Az orsóról annyit, hogy amióta matchbotozok, 4000-es méretű orsónál nagyobbat nem használtam. Azt nem mondom, hogy nem próbáltam meg, de azonkívül, hogy a szereléket üresen előbb be tudom csévélni, más előnyét nem tapasztaltam. Így vagyok az áttétellel is. Szerintem 4,7-5,4 közötti áttétel tökéletesen megfelel egy match orsónak.
Fontos még a dobástechnika. Ezt elmagyarázni nem lehet, egyszerűen gyakorolni kell.
A horgászat kezdetén gyenge szél fújt, ami jelentősebb áramlást nem okozott. A vízmélység olyan másfél méter lehetett, ezért fixre szerelt úszót használtam, súlynak pedig egy 0,58 g-os hármasforgót. A horogra 8 szem csonti került, és kezdődött a peca.
A gyenge szél időnként megállt, egy ilyen pillanatban próbáltam lefényképezni az úszót a 77 méterre lévő karó mellett.
Azt hiszem, egyetérthetünk, hogy a kb. 75 méterre lévő úszóantenna egyértelműen és jól látható.
Ilyen távolságról a halak sem finomkodnak. Még a legkisebbek is, már amelyek be tudják kapni a csalit, bátran és határozottan elhúzzák az úszót. Ez mindenképp figyelemre méltó és igazából az okát sem tudom, de az a tenyeres dévér, amelyik 30 méteres távon finnyásan, a másfeles antennából alig húz le 2 mm-t, a 80-as távon ész nélkül rántja le az 5 mm-es antennát is a nyolc szem csontival.
Bízom benne, hogy akik ezt az írást elolvassák, néhány lépéssel ismét beljebb kerülnek a matchbotozás rejtelmeibe.
