Egy korábbi cikkemben éppen azt taglaltam, hogy az általam kedvelt Kesztölci-tavon a halak vajon a hallisztes vagy a kukorica/gabona alapú etetőanyagokat részesítik-e inkább előnyben. Az akkori horgászat végére a kukorica alapú etetőanyag bizonyult fogósabbnak. Ezt az információt alapul véve és mindent egy lapra föltéve indultam el a 2016-os évben először a tóra, hogy fényképezőgép elé emeljek néhány szép tavaszi pontyot. Bevallom, nem titkolt szándékom volt az is, hogy ezen a napon termetesebb egyedeket is horogvégre csaljak, hogy végre ki tudjam próbálni a Nevis pályázaton megnyert bot-orsó párost komolyabb ellenféllel szemben is. Nézzük, mire jutottam ezen a szép napon…
Április elsejére sikerült szabaddá tennem magam, így össze tudtunk hozni egy közös horgászatot nagybátyámmal és unokatestvéremmel. A helyválasztás nem volt kérdés, irány Kesztölc! Reggel 6 órára meg is érkeztünk a tóhoz, ekkor szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy az csak 7-kor fog kinyitni. Végül nem bántuk, mert így biztosan elsők lettünk és a kiszemelt horgászhelyet tudtuk elfoglalni. A 7 órai nyitáskor már 4 autó állt sorban a kapuban, így már nem is bántuk annyira a korai ébresztőt. Kipakoltuk az autót, megvettük a napijegyeket és elindultunk a tó végébe, az utolsó stégre. Babonás módon ragaszkodunk ehhez a stéghez…
Miután már előző nap bekevertem a pecára szánt etetőanyagot, a kipakolást követően már mehettek is be a felcsalizott végszerelékek. Korábbi tapasztalatom és némi irodalmi tájékozódás után erre napra a következő szereléket készítettem el: a botokat egy Nevis Method Carp Feeder 360H és egy 390H típus képviselte. Mivel itt viszonylag nagy dobásokkal lehet a halakat elérni, a Nevis Feeder Runner Pro 5500 orsóm dobján található 20-as főzsinórra 16-os fonott dobóelőkét kötöttem. Erre fűztem fel egy 60 g-os, L méretű Nevis method kosarat, melyet előzőleg némiképp átalakítottam, hogy egy kicsit jobb aerodinamikával rendelkezzen és pontosabban legyen dobható. (Az átalakítás lényege, hogy egy, a kosár hosszának kétszeresét kitevő sima gubancgátló csövet fűztem keresztül a központi járaton.) A dobóelőke végébe egy Guru Speed Bead gyorskapcsot kötöttem, ami szerintem a feeder technikához az egyik, ha nem a legjobban bevált gyorskapocs. Előnye többi hasonló társával szemben, hogy egy forgót is tartalmaz, ami által a zsinórcsavarodás kiküszöbölhető. Ennek kampójába akasztottam a 8-as fonott előkére kötött Korum Xpert Power szakáll nélküli horgot 12-es méretben, amin egy 7 mm-es csalitüske szolgált a gumikukorica felkínálására. A botjaim spicceit a legerősebbre (piros) cseréltem, ami szintén a lendületes dobásokat volt hivatott kiszolgálni, és be kell vallanom, hogy ez az összeállítás eddigi horgászataimhoz képest a legnagyobb dobásaimhoz segített hozzá.
A napot etetőanyag terén egyetlen lapra tettem fel, mégpedig egy teljesen kukorica alapú method keveréket állítottam össze, mely a következőkből állt:
0,5 kg CSL pelletet és 0,5 kg TTX-et ledaráltam otthon amennyire tudtam, hogy minél finomabb állagot érjek el. Ezeket szárazon összekevertem és víz óvatos, fokozatos hozzáadásával állítottam be a method kosárhoz megfelelő állagot. Miután ezt már a horgászatot megelőző este megcsináltam, a parton már csak némi víz hozzáadására volt szükség, hogy az előző este óta kicsit kiszáradt keverék állagát visszaállítsam a kívánatos állapotba. Miután ezt megtettem, egy nagyon kellemes aromájú, kimondottan jó illatú, teljesen kukoricás method etetőanyagom lett, ami tökéletesen megállt a kosárban és szépen bontott vízbe érés után.
Maradva a kukorica vonalon és a method technikánál, csalinak SpéciCornt használtam. Egy tégely normál méretű fokhagymás és egy újdonság, a SpéciCorn Mega Egzotikus Ananász ízben volt az aznapi menü. Úgy okoskodtam, hogy egy büdös és egy édes csali lesz a különbség a két boton. A SpéciCorn Mega esetében a horog mellé 10 mm-es csalitüskét kötöttem, és nagy örömömre azt tapasztaltam, hogy a nagyobb méretű csali sem emeli meg az előkét teljes hosszban (bevallom, előzetesen ettől tartottam kicsit), hanem szépen balanszírozza a horog-csalitüske kettőst. A kosár megtöltésekor a mindkét fajta gumikukoricát elrejtettem az etetőanyagban.
Az így elkészített végszerelékek bevetése után megkezdődött a feszült várakozás. Bevallom, nagyon izgatott voltam, hogy az eltervezett stratégia vajon beváltja-e a hozzá fűzött reményeimet, de mint később kiderült, nem nyúltam mellé.
Az első húzós kapásra nagybátyám botján figyeltünk fel. Ráemelt és érezte, hogy megvan a hal. A fárasztás idején érzésre nem tűnt nagynak, de mikor partközelbe került és megláttuk, már sejtettük, hogy ez bizony 5 kg felett lesz. Negyed óra küzdelem után végül sikerült partra (illetve a beépített pontymatracra) fektetni ezt a szép pikkelyest, mely a mérlegelés során kereken 6 kg-ot nyomott. A mérlegelés és fotó után elbúcsúztunk tőle, ment is vissza éltető elemébe. Ilyen kezdésre nem is számítottunk, de mindenképp pozitív visszajelzés volt ez a halak részéről, és reményt ébresztett, hogy lesz itt még folytatás…
Második halunkat is nagybátyám fogta, mely egy kisebb, 3 kg-os példány volt. Ezt követően végre az én egyik botomon is szép húzós kapás jelentkezett, és mire odaléptem a bothoz, már a nyeletőfék is megszólalt. Ráemelve megéreztem a határozott ellenállást a zsinór másik végén. Elsőre kicsit olyan volt, mintha elakadtam volna, nem nagyon akart mozdulni, de a feszülő zsinóron éreztem a hal rángását. Tudtam, hogy megvan, és itt kezdetét vette egy jó 20-25 perces „húzd meg, ereszd meg” játék. Mivel nem túl nagy horoggal és aránylag finom szerelékkel pecáztam, nem akartam erőltetni semmit, szép komótosan fárasztottam ellenfelem, aki széltében szépen bejárta az előttünk elterülő vízterületet. Néha olyan volt, mintha egy krumpliszsákot húznék kifelé. Mikor partközelbe húzva megpillantottuk, akkor kezdtem csak el igazán izgulni, mert sejtettem, hogy ez a hal nagy eséllyel eddigi legnagyobb pontyom lehet. Nagyon nem szerettem volna, ha szákolás előtt távozik, így szép lassan fárasztottam, míg végül szákba tudtuk terelni és partara tudtuk emelni.
Örömöm leírhatatlan volt, alig vártam, hogy lemérjük és kiderüljön az igazság. A mérlegelés 8,8 kg-ot mutatott és ezzel valóban új egyéni rekord született számomra. A csali a fokhagymás SpéciCorn volt a 12-es horoggal, mely tökéletesen akadt az alsó szájszélbe. Gyors fotózást követően már engedtük is vissza ezt a szép példányt. Sajnos azt is meg kellett állapítanom, hogy a kíméletes bánásmód még nem minden horgásztárs sajátja, mert ennek a pontynak is eléggé sebes volt a szája. Azt gondolom, hogy ha ilyen fogások öröme miatt megyünk ki a partra, és ez meg is adatik nekünk, akkor az a legkevesebb, hogy a megfelelő óvintézkedéseket megtéve bánunk a hallal, hogy másnak is megadathasson ugyanez az öröm. Egyik legfontosabb ilyen dolog, hogy szakáll nélküli horgot használunk, hiszen így minimális a seb, melyet a hal száján ejtünk, ami így gyorsabban be is gyógyul. Tegyük meg, amit lehet halaink védelmében!
Azt gondoltam, hogy ha aznap csak ezt az egyetlen halat fogom, akkor is megérte, de szerencsére azért ezzel még nem ért véget a nap. A továbbiakban sajnos ilyen szép súlyú pontyok már nem jelentkeztek, de azért még sikerült partra segíteni és a fényképezőgép elé tartani három darab 2 és 3 kg közötti egyedet.
Összegzésként elmondhatom, hogy ezen a gyönyörű tavaszi napon nagyon eredményes horgászatot tudhattunk magunk mögött. Egyrészt az időjárás nagyon szép volt, végre csak egy pólóban is lehetett hódolni szenvedélyünknek. Másrészt az eltervezett kukoricás stratégia is bevált, hiszen több pontyot is sikerült vele partra terelni. Ráadásul e stratégiának köszönhetem új egyéni rekordomat, mely a nap koronája volt. Emellett sikerült ezen a napon teljes körűen letesztelni a Nevis method szettet, miután megmutatta, mire képes a nagyobb halak elleni küzdelemben. Jelentem, tökéletesre vizsgázott. Fantasztikus nap volt, meg kell ismételni…
Írta: Penyigei-Manczur László (lassze)
Fotók: Penyigei-Manczur László, Penyigey-Manczur Péter, Penyigey-Manczur Viktor
