Szokás szerint telente a lakás ablakából kémlelem a fagyott tájat, minden árva kis napsugárnak tudok örülni, mert hátha már végre jön a tavasz. Az elmúlt télen bizony volt időm nézelődni, mivel egészen március közepéig kellett várnom, hogy végre kimondhassam: „Itt a tavasz!” Amint időm engedte, máris víz felé vettem az irányt itt, Szlovákiában - keszegeket riogattam pickerbottal egy kedves kis csatornámon.
Eljött végre a jó idő, elolvadt a jég a tavakon, felpezsdült az élet mindenütt. Nem kell többet versenyezni a horgászhelyekért, nyomorogni a téli vermelőhelyek közelében, ha az ember néhány halat szeretne fogni, csak hogy kicsit kikapcsolódjon.
Több folyóvizünkben a vízszint lényegesen lecsökkent, ezért a csatornák vízhozama is kisebb lett. Néhol ijesztő volt a látvány, de szerencsére az egyik általam már sok éve, főleg tavasszal látogatott csatornában elegendő vizet találtam, hogy legyen kedvem leülni a partjára. Bő félméternyi víz hiányzott belőle. A hirtelen jött meleg rendkívül jól jött a szikrázó napsütéssel együtt, kicsit feltöltődhettünk végre a szürkeség után. Sajnos hamar vége szakadt ennek a gyönyörű időnek, a horgásznapomon már borult ég fogadott, amikor reggel az ablakból kitekintettem. Az előrejelzés szerint még eső is várható volt délutánra, ezért horgászernyőmet is a botzsákba rejtettem.
Reggel hét órakor már a rég nem látott víz partján álltam, tele reményekkel… bár az keltett bennem némi aggodalmat, hogy egy horgász sem áztatta a zsinórját. Igaz, hogy hétköznap volt, de errefelé ahol eszik a hal, ott bizony pecás is akad. Nem siettem el a helyválasztást - hiszen az egész napomat horgászatra szántam -, halakat keresve alaposan körbejártam a kiszemelt, nagyjából 80-100 méteres szakaszt. Különösebb halmozgást sehol sem láttam, ezért a vízkifolyó fölé ültem, hátha az ott kavargó víz közelében tartózkodnak halak. Két botot vittem magammal, egy 2,7 méteres pickerbotot, és egy 3,9 méteres UL matchbotot. Szeretek finom felszereléssel keszegezni, ezekkel az igazi, pláne tavasszal, amikor a télen elgémberedett végtagjait szétmozgatja végre a horgász egy pörgős kis pecával.
Mire minden a helyére került, és megkezdtem a horgászatot, máris nyolc óra lett. A pickerbotom szerelékét nem bonyolítottam túl: 20g-os feederkosarat csatlakoztattam egy tört gubancgátló csőre, ami szabadon csúszott a főzsinóron, egy gumigolyó ütköztette meg. A forgó másik fülébe egy 35-40 centis 12-es Gamakatsu G Line előkezsinórt, a végére pedig egy Gamakatsu 1050N típusú horgot kötöttem.
A halak nem tolakodtak a csali felé, egész pontosan eleinte egyáltalán nem mutattak érdeklődést. Kis idő múlva a két szem csonti megtetszett valakinek: vadul megrázta pickerbotom érzékeny spiccét, amire válaszul bevágtam. Mosoly ült az arcomra, hiszen megvolt a horgászat első hala! Azonban hamar lefagyott a mosoly az arcomról, mert egy kedves kis géb tekergőzött a zsinór végén. Hamar kiszabadítottam a horgot, és igyekeztem gyorsan elfelejteni a történteket. További kettő géb megfogása után úgy döntöttem, megpróbálom további etetőanyag gombócokkal odacsalni a halakat, nem csak a kosárba töltve fogom használni.
Mindössze egy kilogramm Nagy Dévér etetőanyagot kevertem, alaposan tovább aromásítva a hozzá illő folyékony aromával. Tavasszal és ősszel jobban felértékelődik az etetőanyag szerepe, többre megyünk akkor, ha kevés, de jó minőségű kaját szórunk a vízbe. Mint minden keszegezésre szánt etetőanyagot, ezt is egy apró lyukú rostán törtem át, hogy kellőképp homogén legyen, és hogy megfelelően átnedvesedjen. A horgászat megkezdése előtt elég elvégeznünk a Nagy Dévér etetőanyag bekeverését, nincsenek benne nagy szemcsék, amiknek több idő kellene ahhoz, hogy kellőképp megszívják magukat vízzel.
Kis idő múlva már vörösszárnyú pihegett a kezemben, így a taktikám részben bevált. Azért csak részben, mert egy-egy géb még mindig beköszönt időnként. Újabb trükköt eszeltem ki, ahogy a magammal vitt csalik között turkáltam. A 2011-ben forgalomba került új Feederes Lebegő Csali Szettben vannak mikro pufik is. Kikönnyítettem a horgomat egy szem gilisztás pufival, így már a fenék felett lebegett a vízben, és a gébek elkerülték. Csak egy jó tanács… Ne szagoljatok bele mélyen, közelről a mikro pufis rekeszekbe, ha nem akartok mikro pufikat tüsszögni! Ez nem vicc, megtapasztaltam. :)
Egyre nagyobb létszámban tartózkodtak uszonyosok a haltartómban, ahogy közeledett a dél. Sajnos a 15-20 darab megfogott kárászt nem ejthettem ideiglenesen rabságba, mivel kárászra a méretkorlátozás itt 25 cm.
Többnyire a mozdulatlan csalit részesítették előnyben az uszonyosok, matchbottal úsztatva alig volt kapás. Tíz-húsz percenként muszáj volt dobnom három-négy egykezes gombócot, hogy a halak ott maradjanak előttem. Mivel csak egy kilogrammnyi Nagy Dévér etetőanyagot vittem magammal, ilyen ütemben dobva hamar, már délben elfogyott, így be is kellett fejeznem a horgászatot. Nem bántam nagyon, hiszen az eső is elkezdett cseperegni, és a szél is felerősödött. Természetesen minden uszonyost épségben szabadon eresztettem.
Összességében véve négy órát horgászhattam. A víz még nagyon hideg volt, ami a halak kapókedvén meg is látszott kicsit, finoman ettek. Még nem is alakult ki az az igazi a tavaszérzés bennem, de hamarosan, ha már zöldellni kezdenek a fák, a fű… akkor már lényegesen kellemesebb lesz kint lenni! Örülök, ha néha összejön egy ilyen kora tavaszi peca, remek kikapcsolódás. Irány a vízpart, barátaim!
Írta: Hajdu Tamás (matchuszo)
