Nem ritka, hogy összefoglalom egy évem emlékezetes eseményeit, pláne a horgászattal kapcsolatosakat. Valami oknál fogva minden évem más és más, sosincs arra példa, hogy egy év hasonlítson a másikra. Ehhez azért igyekszem én is hozzátenni, próbálok tenni azért, hogy ne essek egyhangúságba. Próbálok új termékeket, módszereket, stílusokat a táramba venni, és megtanulni a lehető legtöbb technikát, fortélyt, ügyességet. Nagyon sok Haldorádó termék fordult meg a kezeim között, ezeket is próbálgattam, tesztelgettem az év szinte összes horgászatán. E horgászatokból válogattam ki néhány emlékezetes momentumot, majd vetettem virtuálisan papírra.
Sokan biztosan már a fejükhöz kapnak, hogy „Jaj! Már megint a Haldorádós hóbelevanc!”. Bizony, sokszor megfordult a gondolat az agyamban, hogy hagyom inkább magamnak az élményeket, de szerintem tartozom annyival, hogy összegezzem, mit is „kaptam” idén.
Sok új csábító termék ugrott a boltok polcaira a 2011-es szezon hajnalán, és én persze késztetést éreztem arra, hogy „belevessem magam a habokba” és kipróbáljak közülük néhány meghatározót. Kezdtem az évet az új irányvonallal, a Magyar Betyárossal, rögtön az első alkalommal, még március elején, amikor jégveszte után sikerült az éledő vízből kettő darab gyönyörű tokot kivarázsolni.
Sajnos a tavaszi horgászatokból nem jutott ki annyira bőségesen, ahogyan az jólesett volna, azonban az április elseji peca nem viccelt meg, és a szép idő ellenére nagyot nem alakító pecások között nekem sikerült egy igazán hangulatos tavaszi napot eltöltenem sok szép hallal a vízparton.
Mindezek után jött egy másfél hónapos kényszerszünet. Nem is kell mondanom, hogy a szívem szakadt meg, amikor láttam a szebbnél szebb fogásokról a képeket, zöldellő tóparti fotókat.
Nehéz időszakok mindig vannak, hát át kellett vészelni!
Nem volt sok időm, pár pillanat alatt nyakamon volt a Verba egyéni kupája, ahová életemben először beneveztem. Nagy izgalom előzte meg a megmérettetést, ahol azért nem fogadtak olyan időjárási körülmények, amikről álmodoztam. Mogorva széllel, tarajos hullámokkal kellett megvívni, és ugyan 20 dekával leszakadtam a díjazottak mezőnyéből, nem tartottam haszontalannak, hogy elindultam a versenyen.
Ezután már nyílt út vezetett a nagy nyári, kalandos, élménydús horgászatok felé. Jártam sokfelé horgászni kisebb-nagyobb sikerrel, hol fényképezővel, hol a nélkül. Az időjárás is szeretett próbára tenni, ugyanis kergettem az uszonyosokat 15 fokos esős időtől kezdve a rekord csúcshőmérséklet napjáig, de igazából csak a halfogás élménye az, ami tényleg megmaradt bennem.
Fordulópont az életemben!
Nyár végén lehetőségem nyílt arra, hogy megismerkedjek a rakós botos horgászattal, ami régi nagy vágyam volt. Nekem ez olyan lehetőségeket nyitott meg, amelyekről addig nem sokat mertem ábrándozni. Egy olyan világ, ami magával ragad, és valamilyen formában fegyelemre és rendre tanít (többek között az eszköz sérülékenysége miatt is). Mivel ez nem egy olyan magamtól könnyen megtanulható módszer, Polyák Csabi barátom - akinek annyi mindent köszönhetek - szárnyai alá vett és bevezetett a rakós botos pontyhorgászat birodalmába. Hihetetlen élményt jelentett számomra egy bármekkora hal kifárasztása is a „tilitolival”, mondhatni, szerelem lett első „érzésre”.
Az első horgászat: Természetesen Mesteremmel - és vele tartó Marci komámmal - éltem át azt a napot, amikor a rakós peca megfertőzte a lelkemet és magába bolondított.
A Nap már magasan járt, pedig még csak 7 óra volt, de már mind a hárman csészével alapoztunk. Én személy szerint Vörös Démon asszonykámmal megbolondított magmixet szórtam, amit megfejeltem pár kupak nyers csemegekukoricával. Csabi etetése elsőként hozta a szép pontyot, de utána csend lett úrrá a vízen.
E napon ismerkedtem meg a pasztás rakózással (is), és látva hogy Csabi kis gombóckáit habzsolják a pontyok délután, kértem egy csipettel a Tenger Kincse aromával megbolondított pasztából, aztán - annak rendje és módja szerint - horogra helyezés után betoltam az etetésre. Rövid várakozás után alámerült a pici úszó. Itt az én időm! Beemelés után a hal még csak meg sem mozdult, nem vett tudomást rólam, majd amikor elkezdtem tolni a botot hátrafelé, megindult a gumi a spiccből, ami arra késztetett, hogy kapaszkodjak, mert ez bizony bika jószág lesz! 10 méteres kirohanása végén csak megfordult, a partnak vette az irányt, egész szépen kijött addig, amíg lerövidítettem top szettre. Itt már nyeregben éreztem magam, de a hal annyira elszaladt balra, hogy leszálltam a ládáról, és a balomon Barátom megmerítette a csodaszép pontyomat! Gyönyörű, hatalmas tükrös pihegett előttem. Nem hittem a szememnek. A mérleg 9,8 kg-ot mutatott, ami pont akkora volt, mint az eddigi legnagyobb amurom súlya! Nagy élmény volt az első pecán ilyen halat partra kényszeríteni, ami Mentorom közreműködése, fárasztás közbeni hibák korrigálása nélkül nem jöhetett volna létre, köszönöm innen is! :)
Eljött az ősz, ami egy iskolám által szervezett verseny és egy novemberi baráti pecával be is zárult. A versenyről röviden: Kétfős csapatokban indultunk, a sorsolt helyen ketten horgásztunk. Én választottam a 10-es hely azon részét, ahonnan mind a nád árnyékába, mind a nyílt vízre tudok dobálni, és azt meg is etettem rögtön az elején a már jól ismert kolbászos Pellet Packkal. Igyekeztem az elején a nád alól „kilopni” a pontyokat, de nem adták meg magukat. Elővettem 2 órányi meddő dobálás után érzékeny pickerbotomat, nagyhurkos szerelékkel szereltem, elláttam egy 80 cm-es előkével és egy 14-es Fox horoggal, amire két szem csonti került, a kosárba pedig a nyüvek ragasztott változata. Rövid időn belül megtört a haltalanság, igaz, első halam csak egy tenyeres dévér volt. Visszadobtam és ismét dévért fogtam. Ezután felváltva jöttek a szebbnél szebb compók, kárászok, és benézett egy kétkilós forma ponty is. Egy óra után már nem éreztem magam elmaradva, de ezután jött a feketeleves, mert a többi helyen megindult a testes hal, no de nálam majdhogynem leálltak az aprónépek. Lépnem kellett! Nagyhalas botomat vettem elő, amelynek kosarát Pelletes Fekete etetőanyaggal töltöttem. Csaliként Hybrid pelletek szolgáltak Magyar Betyár ízben, balanszírozva. Bevetettem a távoli etetésre, mert szükségem volt egy jó testű halra, hogy versenyben maradhassak. Több mint 30 perc várakozás után megjött a kapás, bevágásom ült, jó súlya volt, de könnyen jött a hal, ami egy 6.800 grammos amurnak bizonyult. Ezek után visszatértem az apróhalakhoz, mert ugyan jókor váltottam, de biztosabbnak éreztem azt, ami eddig folyamatosan adta a halat. Azonban sajnos ezek után nem jöttek olyan gyors ütemben, ahogyan az elég lett volna a győzelemhez, ráadásul a benti etetés megdobására alkalmas botom meghibásodott. A verseny végén 15,2 kilós fogásommal így is felállhattam a dobogó 3. fokára egyéni és csapat kategóriában is.
Úgy gondolom, hogy 2011-es évem méltó zárása volt az a horgászat, amiről Ti már olvashattatok Csabio tollából. Ez a versenyt követte pár héttel egy eleinte ködös, párás napon, ahol évemre feltette a koronát az a gyönyörű balin, amit csontival sikerült kifognom a hideg vízből.
Végszó gyanánt annyit, hogy a 2011. év az eddigi éveimnél sokkal pörgősebbre és élménydúsabbra sikeredett hála a halak közreműködésének, a csaliknak, amik segítették a közreműködést, illetve mindazon személyeknek, akik nélkül ezek az élmények csupán életem halvány foltjai maradtak volna kis naplómban.
Jövőre új vizekre evezek, mert mint említettem az elején, nem szeretnék két azonos évet magam mögött tudni, ezért több időt szeretnék majd szentelni a folyók, nagyobb tavak halainak, hiszen mindig egy új kihívásra vár az ember!
Rövid kis időutazásom végére értem, elmében zöldellő fák, suhogó nádasok táján járok még, azonban ahogy kinézek az ablakon, a szürkeség, a kopárság vette át a hatalmat és egy újabb évet hagytunk magunk mögött…
Tartsatok velem 2012-ben is, mert új kalandokról fogok beszámolni!
Írta: Lábas Norbert
Fotók: Csabio, Futó Márton, f31
