Letelt a gyermek élménybeszámolók beküldésére rendelkezésre álló idő, ezért mostantól folyamatosan a nagyközönség elé tárjuk a beérkezett írásokat. Így, január legelső napjaiban, a tél közepén, bizonyára minden olvasónak jól fog esni a szlovákiai Hajdu Tamás írása, aki egy 2008-as nyári élményét meséli el. Jó szórakozást hozzá…
2009-ben ugyanitt, ugyanekkor...
Végre eljött július eleje. Ellátogatott hozzám remek barátom, Gábor, egy közös pontyozásra, amiből inkább amurozás lett, de ne rohanjunk ennyire az események elébe. Egy hétre készültünk egy Délnyugat-Szlovákiában elterülő halastóra. Régen egy kavicsbánya volt, de mára már csak horgászvíz. Átlagosan 1,5-2 m mély, a partja náddal, sással borított. A hínár pár éve nagyon elszaporodott, mostanra rendesen megritkították a kisebb-nagyobb amurok, de helyenként még komoly mennyiséggel állunk szemben. Elszórtan bedőlt fák, éles törések, gödrök teszik színesebbé a néhol vékony iszappal borított, de főként kavicsos aljzat arculatát. Híresztelések szerint több nagytestű ponty és amur lakja, őket szerettük volna elsősorban horogra keríteni. Ez a csodálatos víz - becsületes nevén Tiszota (Tisota) - hamar a szívünkhöz nőtt, könnyen meg lehet szeretni.
Gabesz megérkezését követően egyből elkezdtünk pakolászni, tervezgetni. Rendkívül soknak bizonyult a felszerelésünk, minden feladatra készen szerettünk volna állni. Az este nehezen aludtam el, tudván, másnap már a tóparton leszünk. A reggeli ébresztő most nem volt olyan fájó hang, mint a szürke hétköznapokon. Nem telt sok időbe, hogy elkészüljünk, készen álltunk a bepakolásra. Édesapám is elkészült, indulhattunk a tópartra. No igen, de ez nem volt olyan egyszerű! A felszerelésünk elfoglalta az egész autót és egy utánfutót is. Az utazás nem volt kényelmes, de szerencsére közel van a tó. A tópartra éréskor - az elég rossz földút okozta hullámvasútszerű érzés miatt - megkönnyebbülve szálltunk ki az autóból.
Délelőtt 10 órára kipakoltuk a sok motyót, majd kezdődhetett a táborállítás. Ez nem vett igénybe 3 óránál több időt, utána végre megebédelhettünk. Lassan elkezdtük kicsomagolni a botokat, amiből elég sok volt. Ugyan közel van a tó, de keveset járok ide, nem tudtam, hogy mire érdemes horgászni pontyon, amuron kívül. Vittem match-, spicc-, picker-, pergető és bojlis botokat. Utóbb derült ki, csak a bojlis botokra lesz szükség.
Sajnos a keszegek, valamint a kisebb pontyok állománya szegényes, ezért nem volt szükség semmilyen finomszerelékes technika alkalmazására. A pergető bot se dolgozott sokat, a ragadozók valahogy nem voltak éhesek, pedig dobáltam éjjel, hajnalban, naplementekor is, de nem fogtam többet két méreten aluli csukánál (Szlovákiában a csuka elvihető mérete 60 cm).
A halak nem ismerik a bojlit, ezért nem is próbálkoztunk azzal etetni vagy csalizni. Kizárólag főtt kukoricát és erjesztett búzát szórtunk, ezeket használják eredményesen errefelé. Az etetőkosarakba „Timár Mix ponty-kárász piros” fantázianevű keveréket tömtünk.
Az első nap csak délután kezdtünk horgászni. Nem volt mozgalmas a dolog, megúsztuk kapás nélkül. Ekkor még különböző helyeken horgásztunk, próbáltuk megtalálni a halak tartózkodási helyét, de ebben nem voltunk túl sikeresek. Megpróbáltam matchbotozni egy nádöböl előtt, a stégtől 90 fokos szögben jobbra, így elég nehezen tudtam pontosat dobni. A lengedező szél néhány lökésével megtréfált, és a nádszálak közé zuhant a szerelék. Többször sikerült kiszabadítanom, de sorozatos akadás után a meggyengült zsinór megadta magát, és az elszabadult úszóm saját életet próbált élni a fodrozódó víztükrön. Hamar ki kellett találnom valamit, hogy a víz ne vigye a szabadságra éhes úszómat a nádba. Fogtam a pergetőbotot, és egy 14 cm-es lebegő wobblerrel átdobva próbáltam kihúzni. Az első és második elrontott dobás után már picit idegesen, gyorsan húztam ki a wobblert. A második visszahúzáskor vágott rá az egyik - már korábban említett -, majdnem méretes krokodilpofájú. Eléggé meglepődtem, amikor a víz alatt egy villanó testet pillantottam meg, ami a wobbleremet nézte ebédnek.
Gyors fotó, és már úszott is vissza a jól megszokott leshelyére. Az úszót dobáltam önfeledten, de mégis a rettentő nádszálak martalékává vált. Fogtam a gumicsónakot, és beúsztam érte. Hogy erre miért nem gondoltam előbb, miért szenvedtem? Hát… :)
Az éjjel egy kapásnak nem nevezhető kis húzásom volt, de sajnos a vendég gyanút fogva „eldobta” a csalit, s vele együtt a horgot is. A hajnal viszont egy kettesforma pontyot ajándékozott nekem, na meg csípős hideget.
Napközben a halak is pihentek velünk együtt. Este mindkét szerelékemet egy tiszta, kavicsos padra dobtam, majd etetőrakétával szórtam rájuk pár marék kukoricát és búzát. Gábor a horgait a kavicspadon túl, egy hínárosabb részre dobta házi készítésű, tejjel erjesztett kukoricával fűzve. Ennek szaga nem hagy kívánni valót maga után, ha hozzáér valaki, 3 napig bűzleni fog a keze :) Elkészítése roppant egyszerű. Egy befőttesüvegbe válogatott kukoricaszemeket teszünk, felöntjük félig vízzel, majd annyi tejet öntünk rá, hogy a szemeket bőven ellepje, végül szorosan lezárjuk. Fontos, hogy ne rakjuk tele az üveget, mert a szemek megdagadnak. Naponta pótoljuk - lehetőleg tejjel - a kukoricaszemek által felszívott keveréket, és az üveget tartsuk napon. Pár nap elég neki, de minél tovább marad a napon, annál komolyabb hatást érünk el.
Délután ráleltünk az egyik zacskó Haldorádó Feeder Master Amur L’amour etetőanyagra, majd Gábor azt tömte kosaraiba, csalinak pedig 4 szem erjesztett kukorica 2 szem sárga gyöngykukoricával megspékelve került füzérként a horogra. Bedobás után nem sok idő telt el, s máris jelentkezett az első hal Gábor horgán. Szép botvivős kapást csinált, mivel barátom a féket elfelejtette kiengedni. Pár perces fárasztás után merítőbe került a tettes egy 4 kg-os amur személyében. Gyors fotózás, puszi, majd úszott a haverokhoz elmesélni a hihetetlennek tűnő történetet.
A bal oldali szerelékét a kavicspad utáni hínárosba, a jobb oldalit pedig a kavicspadra dobta. Kapva kaptam az alkalmon, az egyik szerelékemet ugyanígy fegyvereztem fel, s ugyanoda dobtam. Kis idő elteltével nekem is egy hasonló méretű amurt varázsolt a horgomra a szépséges tó. Fényképezéskor kaptam tőle egy nyaklevest, még egy óra elteltével is éreztem :) A halnak természetesen nem esett baja a horog okozta seben kívül.
Pirkadatkor hangos visítással adta tudtunkra (pontosabban Gábor tudtára) a kapásjelző, hogy hal van az egyik horgon. Mivel tudtam magamról, hogy ha elalszom, nagyon nehéz felkelteni, a sátorban én aludtam a kijáratnál, hogy kapásnál mindenképp keltsen fel barátom. Na, ez így se ment, mert hiába rázott, szólongatott, nem keltem fel. Átmászott rajtam, arra talán felkeltem (nem emlékszem semmire ebből), majd mondta, hogy kapás van. Lefutott a stégre a botjaihoz. A jobb oldali botján jelentkezett a kapás, aminek végszereléke a kavicspadon volt. Már elkezdődött a fárasztás, amikor végérvényesen felébredtem valami kis neszre. Néztem magam mellé, Gábor sehol, a sátor kinyitva. Kilestem, hát Ő fáraszt! Mérgesen szegeztem neki a kérdést, hogy miért nem keltett fel, majd elmesélte a történetet… :) A hal nem húzott nagyon, jött a part felé. Amurra gyanakodtunk. Néma csendben vártuk, hogy a hal megjelenjen a vízfelszínen, majd amikor ez bekövetkezett, gyorsan letettem a versenymerítőmet, majd futottam a másik, nagy merítőért, mert láttam, nagy hallal akadt dolgunk. Futottam, az igaz, csak nem tudtam, hogy hova, mert a jó ég tudta, hova tettük a szákot a pakolásnál. Nagy nehezen ráleltem, széthúztam, majd amikor a stégre értem, sokadik kirohanása után épp a stég elé ért a hal is. A merítőtől megijedt, még egy dühös kirohanása volt hátra, de nem tudta kicselezni Gabesz gyakorlott kezét. A hal megfordult, barátom pedig lassan húzta a merítő felé. Fontos volt, hogy ne mozogjon a merítő, hogy ne ijesszük meg. Úgy csusszant a merítőbe, mint egy kezes bárány. Ezt egy nagy sóhaj követte, nagy megkönnyebbülés volt. Csodáltuk a halat, nem mindennapi látvány volt. A méréskor kiderült, hogy őkelme 11 kg-os és 93 cm hosszú. Gyors fénykép, majd mehetett vissza a vízbe, a halaknak ott a helyük(!).
A harmadik nap délutánján már csak a közeli kavicspadon, valamint a mögötte lévő hínárosban horgásztunk, reggel-este etettük etetőrakétával. A délután Gábor számára tartogatott halat, egy 3 kg-os tőpontyot, és egy, az előzőnél jóval nagyobb amurt, de utóbbi egy váratlan gubanc miatt - kis szitkozódás közepette - faképnél hagyott bennünket.
Éjjel a jobb oldali botomon volt kapás, de abbamaradt, ezért azt hittem, otthagyta a hal. Hajnalban akartam újradobni a szerkót, de a kettesforma ponty ott pihegett a horgon 10 kiló hínár társaságában.
A bal botomon pedig egy tenyeres kárász pihent, még jó, hogy újra be akartam dobni a botokat. Délelőtt hívott apu, beszámolt a várható időjárásról. Nem volt rózsás, délutánra a hidegfront érkezése miatt eső várható. „Á, mi nem félünk az esőtől, azért hazamenni nem fogunk!” „Az igazi horgász akkor is horgászik, ha kisbalták potyognak az égből”, mondta Döme Gábor. Na, mi ennek a mondásnak szerettünk volna megfelelni. Kora délután már látszódtak a felhők, de nem tűnt vészesnek… de ahogy közeledett, egyre durvábbnak tűnt az eset.
Ekkor jött a hívás aputól, hogy a városban orkánerejű szél van, tör, zúz mindent, és borsó nagyságú jegek kíséretében szakad eső, villámok hangjával aláfestve az egész. Na, épp ekkor ért el hozzánk a szél, ezért gyorsan szétszedtük a botokat, pakoltunk mindent a sátor alá. A szél hordta a port, nem láttunk semmit, szakadt eső. Mire összeraktam a két fenekezőt, a botzsákban állt a víz. A nagyobb sátor alatt pakolásztunk, de már minden csuromvizes volt, amikor a nagy szél elkezdte felemelni a kikötözött tetőt. Elkaptuk egy-egy lábát, a kötelek elszakadtak, és ott álltunk tehetetlenül, csuromvizesen, és tartottuk a sátrat, de a szél erősebb volt, és szépen összecsukta, mint egy papírdarabot. Hogy érzékeltessem a szél erejét, akkora erővel fújt, hogy 2 méterről ordibálva alig értettük egymást, és a mellettünk lévő fa kis híján a földig hajolt.
Szerencsés helyre telepedtünk, mert a nád és a fák, bokrok elfogták a szelet, a másik sátrunk nem tört össze. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nincs ott a növényzet. Még azt mondhatom, hogy szerencsésen megúsztuk, mert a tóba csapó villám pár méterrel arrébb, belénk is csaphatott volna. Akkor nagyon ijesztő volt a helyzet, de utólag már csak egy nagy, nyári, közös élmény. A vihar úgy elment, ahogy jött. Pár perc múlva szélcsend, hét ágra sütött a nap.
Ekkor ért ki apu, majd bepakoltuk a romokat, a sok vizes holmit, és hazajöttünk.
Sajnos a tervezett 7 napból 4 lett, nem tudhatjuk, mit fogtunk volna a maradék 3 napon, de ha ez így volt megírva a sors könyvében, mást nem tehettünk. 2009-ben, ugyanitt, ugyanekkor bepótoljuk az elmaradt 3 napot! Ugye, Gábor? :)
Írta: Hajdu Tamás (matchuszo)
Fotók: Varga Gábor (gabesz469), Hajdu Tamás (matchuszo)
Gratulálunk Tamásnak és Gábornak a nem mindennapi horgásztúrához, valamint a jól sikerült beszámolóhoz. Eredményes 2009-es túrát kívánunk!
Takács Péter (t_peti)
