Nevis orsó és bot újdonságok!

Nevis orsó és bot újdonságok!

Mint azt a Nevistől már megszokhattuk, évről évre jobbnál jobb termékeket dobnak piacra. Nincs ez másképp az idén sem. Ebben a cikkben a 2013-as bot és orsó újdonságokat szeretnénk bemutatni. Nézzük meg, mit kínál a Nevis.

A megújult 2013-as Nevis orsószériát modern formák, minőségi anyagok és profi gyártástechnológia jellemzi. Tökéletes futás, hosszú élettartam volt az elsődleges cél a fejlesztésnél, ezt ötvözték nagyszerű műszaki megoldásokkal, mint amilyen például a megnövelt fékerő, illetve a távoli dobásokat elősegítő speciális dobperem. Ezeken kívül még természetesen rengeteg extra került az új szériákba, amiből látszik, hogy komolyan vették a minőségi fejlesztést. Magától értetődően teljesen új botok is megjelentek, melyek szintén nem fognak csalódást okozni.

Patriot Carp

A nyeletőfékes orsót kedvelő horgászoknak igazi csemege ez az orsó. Az elegáns külső nem maradhatott el, ahogy a műszaki tartalom is magas szintű. A nyújtott távdobó dob hidegen forgácsolt alumíniumból készült, azonban egy speciális, döntött peremet is kapott, ami megkönnyíti a zsinór lefutását dobáskor, ez nagyobb dobótávolságot eredményez. Az S-Curve zsinórfektető rendszer tökéletes zsinórképet eredményez, ami a problémamentes működés egyik legfontosabb alapeleme. A megújult S.L.C (Safety Line Control) nyeletőfék-rendszer integrált fékállító gombot kapott, ami még egyenletesebb, akadálymentes zsinórlehúzást enged. A nyeletőfék már 1/4 karfordulatra visszavált, ezzel biztonságosabb akasztást tesz lehetővé. Az orsóház üvegszál és poliamid keverékéből készül, ami tökéletesen pontos illesztéseket és rendkívül masszív szerkezetet eredményez. Az orsóban 5 + 1 csapágy kapott helyet. A fém dobon lekerekített zsinórklipsz található. Jár hozzá egy karbon pótdob is. A dobok zsinórtároló kapacitása a 40-es méretnél 0,25 mm / 260 m, ill. 0,25 mm / 330 m.

A Nevis legújabb nyeletőfékes orsója
A nyeletőfék 1/4 hajtókar-fordulat után átvált a főfékre
A zsinórvezető görgő gondoskodik a csavarodásmentes zsinórrakásról

Patriot Carp 40

További infó: ugrás az áruházba

Patriot Carp 50

További infó: ugrás az áruházba

Snipe Feeder

Ez az orsó szokatlanul keskeny, ezért szinte hihetetlen, hogy hogyan tudták a szerkezetet beletenni a penge vékonyságú orsótestbe. A hajtóművet hidegen sajtolt alumíniumötvözetből forgácsolják és precízen illesztik a gyártás során. Ha megtekerjük, azonnal érezzük, hogy milyen kategóriába szánták ezt a mesterművet. A számítógéppel tervezett, kiegyensúlyozott rotor rázkódásmentes futást eredményez. A hybrid technológiával készült ház kis mérete ellenére rendkívül masszív, miközben pillekönnyű. A feederbotos horgászok igényeinek figyelembevételével készült, ezért a fém dobon lekerekített zsinórklipsz található, így akár kiakasztott zsinórklipszes horgászathoz is használható. A kézreálló alumínium hajtókarra kényelmes gumi fogantyú került. Fékrendszere még a legvékonyabb zsinórokhoz is tökéletesen állítható. A fémből készült vízmentes fékgomb még extrém körülmények között is garantálja a maximális fékhatást. A tökéletes futásról 5 + 1 csapágy gondoskodik. Precíz zsinórképének köszönhetően pontos, távoli dobások érhetőek el vele még vékony fonott zsinórokkal is. Az orsót sekély fém dobbal és normál mélységű karbon pótdobbal szállítják. A dobok zsinórtároló kapacitása:

40-es méret: 0,20 mm / 200 m (fém), 0,20 mm / 340 m (karbon)

50-es méret: 0,25 mm / 200 m (fém), 0,25 mm / 330 m (karbon)

Feederbotos horgászok tökéletes választása
Az orsót sekély fém dobbal hozták forgalomba
A zsinór védelme érdekében a zsinórklipszet lekerekítették

Snipe Feeder 40

További infó: ugrás az áruházba

Snipe Feeder 50

További infó: ugrás az áruházba

Whisper spin

Feltűnő jelenség a Whisper orsócsalád. Merész, modern formaterve, egyedi designja azonnal magára vonzza a szemet. Azonban nemcsak külsőleg tetszetős, mert bizony tartalommal is megtöltötték rendesen. Az új Nevis orsóknál bevezetett különleges csapágyakat kapta ez a széria is. E csapágyak különlegessége, hogy a saválló acélhoz szenet adagolnak, ezzel javítva az ötvözet tulajdonságait. Az így kapott anyag sokkal keményebb, kopásállóbb és jobban ellenáll a rozsdásodásnak, mint a szokványos acél. Ezekből a speciális csapágyakból került be öt darab az orsó legfontosabb helyeire. Ha megtekerjük, szinte meg sem áll, olyan sima a futása. A speciális csapágyak nyújtotta előnyöket azok a horgászok élvezhetik elsősorban, akik sokat használják orsóikat, hiszen a tesztelések során semennyi kopást és lötyögést sem tudtak kimutatni a csapágyakon. A porvédővel ellátott, fémből készült fékcsillag megakadályozza a víz és a szennyeződések bejutását a fékrendszerbe, ezzel biztosítva a zavartalan működést. Elsősorban pergetéshez készült, de bármely horgászmódszerhez kiválóan használható. A fém dobon a zsinórklipszet lekerekítették. Egy karbon pótdob jár az orsóhoz. A dobok zsinórtároló kapacitása a 35-ös méretnél 0,25 mm / 220 m; a 40-es méretnél 0,25 mm / 250 m.

Nemcsak a szemnek tetszetős, de tartalommal is megtöltötték
Precízen összerakott szerkezet
A fékcsillagot porvédővel látták el

Whisper 35

További infó: ugrás az áruházba

Whisper 40

További infó: ugrás az áruházba

Boss 60

Az előző év végén mutattuk be a Boss 60-as orsót, mely nem véletlen kapta a „főnök” elnevezést. Ideális választás a távdobó feederekhez és bojlis pontyhorgászathoz. A tekintélyes méretű orsó karbon háza alatt egy közepes áttételű szerkezet lapul. A testben meglapuló 12 + 1 csapágy hihetetlen könnyed, sima futást eredményez. Nagy átmérőjű alumínium dobja nemcsak gyors zsinórbehúzást tesz lehetővé, hanem jelentős zsinórkapacitást is képvisel. A peremfutó orsók közös sajátossága, hogy figyelmetlen használat esetén a dob alá tekeredhet a zsinór. Ennek kiküszöbölésére a dob alatt egy „gubancgátló keret” van a tengelyre helyezve, amit gyakorlatilag észre sem lehet venni. A klasszikus, filclamellás fék hibátlanul működik. Széles tartományban finoman szabályozható, félkilós alaphelyzetről elkezdve három fékcsillag-fordulat alatt keményedik fel öt kilóra. Az orsót rotorfékkel látták el, mely különösen fontos tulajdonság a távdobó orsóknál. Az a szerepe, hogy nyitott felkapókarnál blokkolja a rotor elfordulását, megakadályozva ezzel a felkapókar dobás közbeni, véletlen visszacsapódását. A dobon lekerekített zsinórklipsz található, melynek köszönhetően gond nélkül alkalmazható a kiakasztott zsinórklipszes dobás. A dobperem átmérője 66 mm. Zsinórbehúzása 93 cm / hajtókar-fordulat. Zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 350 m; 0,35 mm / 260 m.

Távdobáshoz kifejlesztett feederorsó

További infó: ugrás az áruházba

További infó: ugrás az íráshoz

Magnum 7000

A harcsahorgászoknak kínálunk most egy igazi kuriózumot! A haladó kategóriába szánt Nevis Magnum 7000 igazi különlegesség. Erő, precizitás, sósvíz-állóság és hosszú élettartam: ezek a Magnum legfőbb jellemzői. Mint ahogy az elvárható egy jó harcsázó orsótól, a ház és a rotor anyaga is fém, belül pedig bronz fogaskerekek találhatók, ami csak a legdrágább orsók kiváltsága volt. Az orsótestében 5 golyóscsapágy és egy tűgörgős csapágy kapott helyet, mely tökéletes futást eredményez. Nem került visszaforgásgátló kapcsoló az orsóba. Ez azért lényeges, hogy a hihetetlen teljesítmény és a várhatóan nagy igénybevétel mellett egyszerűen semmiképp NE tudjon az orsó hajtókarja visszafele elindulni, ne ránthassa ki a hajtókart a hal a kezünkből, sérülést okozva ezzel. A gyártásnál kiemelt figyelmet kapott a fék. A szokásos 3 helyett 5 darab súrlódó betét került a dobba a hozzá illő számú füles és sima acél alátétekkel. A fékcsillagon két teljes fordulatot lehet szorítani, ez alatt a fékerő 0,5-ről 14 kg-ra növekszik! A fékcsillag peremén körbefutó finom kis gumiperem védi a „belsőséget” a víztől és a homoktól. A csavarmenetes megoldás biztosítja a legtökéletesebb, kotyogásmentes kapcsolatot a tányérkerék tengelye és a hajtókar között. A hajtókar egyszeri körbefordulásával 90 cm zsinórt csévél fel. Az alumínium dob zsinórtároló kapacitása: 0,35 mm / 420 m.

A Nevis Magnum 7000 egy igazi nagyágyú, a harcsahorgászok elérhető új elit-orsója!

További infó: ugrás az áruházba

További infó: ugrás az íráshoz

Patriot feeder

A távdobó feederhorgászat szerelmeseinek készült a Patriot Feeder botcsalád. Rendkívüli erőtartalékai meglepően merev akcióval egészülnek ki, amelyek lehetővé teszik az extra méretű súlyok nagy távolságba történő bejuttatását. A cél a bot megalkotásánál az volt, hogy gerincesek és kemények legyenek, ezért az IM-12-es karbon rétegek közé aramidot (a Kevlár is ilyen) adagoltak, ami a bottest tulajdonságait nagymértékben javította. A nagyméretű SiC gyűrűzés is a zsinór akadálymentes kifutását szolgálja. A többi Nevis botról már jól ismert SSRS (Super Safe Reel Seat) orsótartó található rajta, amelyben még a nagyméretű orsók is stabilan, holtjátékmentesen állnak. Gyerekjáték ilyen paraméterekkel rendelkező bottal a tavak kapitális pontyait kifárasztani, de a folyóvízi feederezéshez is tökéletes választás. Dobósúlyát a gyártó 40-120 grammban határozta meg. 3 spicc jár a bothoz, ebből az egyik karbon, a másik kettő üveg. 3 méretben, 3,6; 3,9 és 4,2 méteres változatokban kaphatók.

Távdobásra kifejlesztett, rendkívüli akcióval rendelkező feederbot
3 méretben kapható
Anyaga IM-12 Carbon

Patriot feeder 3,6 m

További infó: ugrás az áruházba

Patriot feeder 3,9 m

További infó: ugrás az áruházba

Patriot feeder 4,2 m

További infó: ugrás az áruházba

Patriot Picker

Első látásra megdöbbentő a ceruzavékonyságú bottest! Azonban kézbe véve további meglepetések várnak ránk. Rendkívül rugalmas, gyors akció és érzékeny spiccek jellemzik. Egy igazi finom „műszer”, ami tökéletes fegyver a tavaszi pontyozáshoz. Vékonysága ellenére meglepő határozottsággal kezeli a nagyobb testű halak kirohanásait. Ugyanakkor a legkisebb rezdülést is jelzi jégveszte után, amikor a halak még csak finoman esznek. Kényelmes, első osztályú parafából készült nyele biztos fogást nyújt. A bottest anyaga IM-12-es karbon, dobósúlyát 20-50 grammra kalibrálták. 2 spicc jár a bothoz, ebből az egyik karbon, a másik üveg. 2,7 és 3 méteres változatokban készül.

Tökéletes fegyver a tavaszi pontyozáshoz
2,7 és 3 méteres hosszban kapható
A horogbeakasztó szem kötelező tartozék

Patriot Picker 2,7 m

További infó: ugrás az áruházba

Patriot Picker 3 m

További infó: ugrás az áruházba

Whisper Carp Match

A tesztidőszakban még a profi versenyhorgászok is elégedetten csettintettek, amikor kézbe vették az új Whisper Carp Match botot. A második megdöbbenés az ára hallatán érte őket. Vékony bottest, rugalmas akció, nagy erőtartalék és minőségi kivitelezés, ez jellemzi a baráti áron forgalomba hozott matchbotot. Régóta hiány volt a piacon egy elérhető árú minőségi matchbot. Ezt a rést sikeresen „betömte” a Nevis - reméljük, sok horgász örömére. A bot belsejében kialakított körkörös karbon szerkezet garantálja még a vékony bottestnél is a megfelelő akciót, ugyanakkor növeli a terhelhetőséget és javítja a fárasztási tulajdonságait. Nem spóroltak a nagykeménységű SiC gyűrűkkel sem, amik nagy igénybevételnek vannak kitéve a matchbotoknál. A parafa borítású nyélrész is könnyen kezelhető, kézre álló, tökéletes egységet alkot az orsótartóval együtt. A bot anyaga IM-12-es karbon, melyhez 10-30 grammos dobósúly párosul. 3,6 és 3,9 méteres változatokban kerül forgalomba.

Kedvező árú, remek minőségű pontyozó matchbot
3,9 és 4,2 méteres hosszban kapható
A boton nagykeménységű SiC gyűrűk kaptak helyet
Ez az orsótartó minden orsót stabilan tart

Whisper Carp Match 3,9 m

További infó: ugrás az áruházba

Whisper Carp Match 4,2 m

További infó: ugrás az áruházba

Legacy Baitcast

Egyre több fanatikus pergető horgász próbálkozik meg az amerikai stílussal, ami a multi orsós pergetést jelenti. A Nevis kínálata sem maradhatott multis bot és orsó nélkül. Viszont a gyártó úgy gondolta, hogy a legjobb ár/értékű botjukat szerelik multis gyűrűkkel és orsótartóval, hogy az első próbálkozások ne kerüljenek egy vagyonba. A legnépszerűbb hosszt és dobósúlyt választották, ezáltal sokféle műcsali típussal és mérettel használható. Az IM-10-es alapanyag rugalmas akciót és könnyű bottestet eredményezett. A bot súlyának és súlypontjának beállítása is fontos volt, mivel sokszor egész nap kell dobálni és kézben tartani, mire eredményesek leszünk, és ez nem kis fizikai igénybevétel. A bot 2,4 méteres hosszban, 20-50 grammos dobósúllyal kerül forgalomba.

A multis horgászattal ismerkedőknek ideális választás lehet

További infó: ugrás az áruházba

Bullet 3000

Az elmúlt év végén jelent meg a Nevis kínálatában a Bullet 3000 multiplikátor orsó, ami a mutatós külsején túl a magas áttételével is felhívja magára a pergető horgászok figyelmét. Ezen felül kicsi, könnyű és kézreálló. A nagy szilárdságú carbon házában rozsdamentes fém alkatrészek biztosítják a kifogástalan működést. A dobófék 10 fokozatban állítható, örvényáramos rendszerű, amely kicsi (akár 8-10 grammos!) műcsalikkal való gondtalan horgászatot is lehetővé tesz. Az orsóban 9 + 1 golyóscsapágy felel a sima futásért. Áttételi aránya 6,3:1. A dob alumíniumból készült, zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 130 m. Tökéletes választás a Legacy Baitcast 240 bot mellé.

Tökéletes választás a Legacy Baitcast 240 bot mellé

További infó: ugrás az áruházba

(X)
Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.