Elérkeztem finnországi beszámolóim legprominensebb részéhez. A skandináv vizekben talán a legelterjedtebb ragadozóhal a csuka; nem is emlékszem olyan tóra, ahol ne fogtunk volna krokodilpofájút. Jelen vannak a nagy tavak forgalmas kikötőiben és az eldugott kis tavacskákban egyaránt. Amikor lehetőségem adódott profi horgászokkal és horgászkísérőkkel is együtt pergetni, akkor rábíztam magam barátiam szakértelmére, de mikor magamra maradtam, ösztöneimben bízva a saját fejem után mentem és olyan helyeken is szerencsét próbáltam, ahol a finnek nem nagyon horgásztak.
A legvarázslatosabb dolog Finnországban az, hogy nagyon sok érintetlen víz van. Fogadni mernék rá, hogy több olyan tavon is horgásztam, ahol csak nagyon ritkán jár horgász. Barátaim szebbnél szebb helyekre vittek el, és én szűnni nem akaró vággyal vetettem bele magam az új vizek feltérképezésébe.
Számomra egy új horgászvízen horgászni már önmagában óriási élmény. Az új környezet megismerése, a víz és annak lakóinak felderítése szerves része kedvenc szórakozásomnak. Így válik a halfogáshoz vezető folyamat fontosabbá, mint maga a halfogás.
Amikor csak tehettem, csónakból vettem üldözőbe a ragadozókat, de erre sajnos nem volt mindig lehetőségem, így néha maradt a parti pergetés. Az urbánus környezetben zajló pergetés partról nem nagy kihívás, hiszen a kikötőkben és a város közvetlen környezetében jól kiépített utak vezetnek közvetlenül a tópartra, ahol rengeteg pergetésre alkalmas stég és móló található.
Ezeken a helyeken gyakran nagy kihívás a szél legyőzése. A nagy tavak mentén rendre igen erős szél fúj, mivel a hatalmas nyílt területeken nincs természetes szélfogó. Érdemes azonban körbejárni a szigeteket, és szélvédett öblöket keresni.
A nagyvárosoktól messze, az eldugott kis tavacskák partról történő meghorgászása azonban már igazi kihívást jelent. A vízpart nehezen megközelíthető a sűrű erdőkön keresztül, és ha sikerül is eljutni a vízig, akkor a part menti fák további nehézségeket állítanak a mindenre elszánt pergető horgász elé.
Egy másik valós veszély a vadállatok jelenléte. Az erdőkben bármikor számíthatunk szarvasok vagy vaddisznók megjelenésére. Finn barátaim elmondták nekem, hogy farkasok és medvék is előfordulnak, de jelenlétük inkább az északi és a keleti területekre jellemző. Mindenesetre nem voltam maradéktalanul nyugodt, amikor olyan helyeken cserkeltem, ahol az egész vidéken emberi jelenlétnek semmi nyomát sem találtam. Ilyen környezetben az ember joggal érzi úgy, hogy az igazából a vadállatok területe, és mi csak vendégek lehetünk ott.
A sok nehézség ellenére a partról történő pergetésnek is megvan a maga szépsége. Én egyszerűen imádtam a csodás örökzöld erdőkben sétálni és egyedül bolyongani olyan tavak partján, ahol rajtam kívül más ember nem horgászik. Ha valamit nagyon irigylek a finnektől, akkor az ez; ott nem létezik a tömeghorgászat „feeling”.
A partról megfogott hal sokkal nagyobb örömet tud okozni, mint a profi csónakból, kényelmes körülmények között elejtett párja. Persze nem azt mondom, hogy ha lehetőségem van, akkor nem a csónakot választanám. Egyszerűen csak arról van szó, hogy közvetlenebb kapcsolatban van ember és természet, amikor a partszéli óriás köveken bukdácsolva közelítjük meg a vizet, és onnan próbáljuk meg becsapni a ragadozóhalakat.
Ha rendelkezünk csónakkal, akkor persze sokkal egyszerűbb dolgunk van. Akár a tavak part menti sekély és tökleveles részeit, akár az óriás sziklákkal nehezített másik végletet horgásszuk meg, csónakból sokkal eredményesebbek lehetünk. Arról nem is beszélve, hogy Finnországban engedélyezett a vontatásos horgászat is, mellyel hatalmas területeket és mélyebb vizeket horgászhatunk végig rövid idő alatt.
Habár kipróbáltam a trollingozást, nekem nem lett a kedvenc módszerem; számomra sokkal nagyobb élmény pergetve keresni a ragadozókat.
A finnek leginkább vasakat használnak csukázáshoz. Joggal esküsznek az öreg és jól bevált támolygó kanalakra. Vontatáshoz persze előkerülnek a wobblerek, köztük is leginkább a nagyobb méretű, hazai gyártású Rapalák.
Mindent összevetve Finnországtól azt kaptam, amire számítottam: csendet, békét és gyönyörű környezetben fogható vad ragadozóhalakat. Az élmény örökre velem marad, és csak reménykedhetek benne, hogy lesz még alkalmam újra horgászni az ezer tó országában.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László
