Összetéveszthetetlen rablások, ravaszság, gyorsaság jellemzi a balint. Nem örvend nagy népszerűségnek, mégis jó páran horgásznak rá céltudatosan. Van valami egyedi a horgászatában, ezzel kapcsolatban szeretnék néhány tapasztalatot megosztani veletek.
Viselkedése és vadászati stílusa csodálatosan változó. Sokszor láttam, hogy nem hátulról vagy oldalról ront a snecik közé, hanem alulról. Fehér cápához hasonlóan vágódik ki a vízből. Ravaszságának fejlődéséhez hozzájárulnak a horgászok. Ezért van az, hogy egyes vizeken ,,nagy művészet” a horgászata. A balinozáshoz szükség van kitartásra, fegyelemre és gyorsaságra.
A felszereléssel szemben annyi a követelmény, hogy könnyű legyen a bot és viszonylag finom (15-40 grammos). Ez a viszonylagos puhaság a balin vad védekezése miatt szükséges. Az orsóval szembeni követelmény a megbízható fékrendszer és a tökéletes zsinórprofil a távoli dobások érdekében. Az orsó mérettartománya 30-astól 40-es méretig terjed. Ez a nagyság vált be legjobban a Thrillel való horgászat során. Köztudott, hogy a balinnak nem lehet elég gyorsan húzni a műcsalit, ehhez kell a legalább 30-as orsóméret. A zsinórok terén csak monofil jöhet szóba áttetsző vagy barna színben.
Fontos megemlíteni! A Salmo Thrill mozgását nagyban befolyásolja a bevontatási sebesség és a zsinórvastagság. Köztudott, hogy a Thrill nagy sebesség mellett „áll a vízben” (háta felfelé, hasa lefelé), de nem mindig van ez így. A dobozból kicsomagolt csali gyakran pontatlanul van „beállítva”, ilyen esetben gyorsan vontatva megdől. Nem mondom, hogy teljesen hasznavehetetlen ilyen állapotban, de ennek nem így kell lennie. Ezt könnyen orvosolhatjuk azzal, hogy a műcsali rögzítő szemét oldalirányból ujjal óvatosan elnyomjuk. Óvatosan kell nyomni, nehogy letörjön vagy túlzottan elgörbüljön! Látványos alakváltozást nem fogunk látni.
Hogyan tudjuk leellenőrizni, hogy jól állítottuk be a csalinkat? Elég belógatni az orrunk elé a vízbe és csak a bottal jól meghúzni: észre fogjuk venni a pozitív vagy negatív mozgásbeli változást. Rossz beállításkor még jobban megdől a csali, teendőnk ilyenkor csak annyi, hogy az eldőlés irányával ellentétesen - óvatosan! - elnyomjuk a rögzítő szemet.
Amikor megvettem a RBL színkódú 9 centiméter nagyságú Thrillt, első horgászatkor nagyot csalódtam benne. Akárhogyan húztam, úgy jött felém, mint egy darab ólom, néha kitört oldalra, de semmi bíztatóval nem kecsegtetett. Jó pár eredménytelen próbálkozás után közel voltam ahhoz az elhatározáshoz, hogy távozik a horgászdobozból…
Újabb fél évnek kellett eltelnie, hogy a véletlen segítsen. Bizalmat akkor szereztem a csali iránt, amikor elmentem egy csatornára pontyozni. Két napja nem fogtam halat és már kezdtem elunni magamat. Rengeteg rablás volt körülöttem. A víztetőn járőröző balinokból szép számmal láttam. Gondolkodtam, megpróbálok másnap balinra horgászni, de elvetettem ezt a gondolatot, mert nem volt nálam jól bevált csali. Egyik végszerelékem a hínárfal előtt várta a pontyokat. Nem láttam rá esélyt, hogy ma megjön a várva várt hal, ezért összeraktam a botot, merítő szákot. Másik szerelékem töklevél-rengetegben várakozott, ahol láttam szép pontymozgásokat, de eredményt nem tudtam felmutatni. Úgy döntöttem, befejezem a horgászatot aznapra, kitekertem végszerelékemet, amely 40 grammos repülőólomból, fonott előkéből és a horgon három szem fűzött kukoricából állt. Úgy döntöttem, maradok még egy kicsit, gyönyörködöm a természetben. Félórás nézelődés után elhatároztam, hogy kipróbálom, mekkorát tudok dobni. Az első dobás nem volt nagy, de a második dobás nagyon jól sikerült. Olyan gyorsan tekertem ki a végszereléket, hogy a repülőólmom szép V-alakot húzott a vízfelszínen. Hirtelen a semmiből felpúposodott a szerelék mögött a víz, és elnehezült a kezemben a bot. Alig akartam elhinni, hogy „valaki” küzd a horgomon. A partszélbe kirohanás közben pillantottam meg ellenfelemet egy termetes csuka személyében. Horgom a szája sarkába akadt, éles szájpereme pedig bojtosra reszelte a fonott zsinóromat. Már sikerült annyira kifárasztanom, hogy fejét a vízfelszín felett tudtam tartani, szép lassan húztam magam felé, bal kézzel már fogást kerestem a tarkóján. Hirtelen kirohant és megszűnt a kapcsolat, ennyi volt. A horgommal távozó hal hossza körülbelül nyolcvan centiméter lehetett. Remegő kezekkel kezdtem összepakolni. A hazafelé vezető úton már elhatároztam, hogy kijövök pergetni erre a részre. Otthon a műcsalis doboz felett tanácstalanul könyökölve próbáltam kiválasztani a megfelelő csalit. Balinólmaim nincsenek, ezért valami olyan kell, ami jól dobható és nagy sebesség mellett is jól mozog. Ekkor akadt meg a szemem a Thrillen.
Másnap már korán kint voltam a vízparton. Ekkor még nem tudtam, hogy teljesen feleslegesen vagyok itt. A félhomály nem éppen a balinok kedvenc táplálkozási időszaka. Ahogy feljött a nap, elkezdtek a kishalak mozgolódni, majd jöttek a fröcskölős balinrablások. Ekkor nagy önbizalommal kezdtem el a dobálást. Egy óra eredménytelen dobálás után csalódottan leültem a fűbe és nézelődtem. A csendet a töklevél szélénél egy hatalmas rablás hangja törte meg. A töklevéllel párhuzamosan dobáltam. A sokadik bevontatás során egy tompa ütést éreztem. Nem volt nagy küzdelem, halam 39 centiméterével nem számított nagy fogásnak, de ő volt az első. Ezek után egész nap eredmény nélkül dobáltam. Másnap délben ugyanerre a helyszínre érkeztem ki. Ekkor már javában ettek a balinok. A felhős időjárás ellenére nagyon meleg volt. Gyorsan előkészülődtem, majd a negyedik vagy ötödik bevontatás közben kemény ütést kaptam - meglett a második halam, amely 42 centiméter hosszú volt. Két óra dobállás után megvolt a harmadik halam is, 38 centijével nagy biztatást adott.
Ekkor kezdtem el igazán hinni a csaliban. Elhatároztam, hogy próbára teszem a csalit és magamat egy másik vízen. A Duna egyik öblét választottam, amelyet itt Kis-Dunának is hívnak, bár valójában semmi köze nincs hozzá. Sokaktól hallottam a „bazén” (medence) megnevezést, amely nagyon megtetszett, mert néha tényleg annyi hal van benne, ráadásul a víz tisztasága miatt is illik rá ez a megnevezés. Két eredménytelen nap után kezdtem úgy érezni, hogy nem is olyan egyszerű ez. Ekkor az úgynevezett hosszúpartot választottam.
A két eredménytelen horgászattól megfáradtan másnap biciklivel kimentem körbenézni a bazénra. A hídon ácsorogva észrevettem a járőröző balinok sokaságát. Ekkor gyorsan hazatekertem a távcsőért és a polarizált szemüvegért. Halaim megvártak, így volt alkalmam megfigyelni a ragadozók tökéletes összedolgozását, ahogy a sneciket terelgették, majd egyenként belevetették magukat a halrajba. Normál vízállásnál speciális apróhal-tartó képességgel bír a híd környéke. Ahhoz, hogy a híd alá befolyjon, a víznek nagy szintbeli különbséget kell leküzdenie. Kellő nagyságú víz elönti ezt a lapos, lebetonozott szakaszt, ezt a sekély vizet a napsugarak hamar felmelegítik, ezért aztán nem csoda, hogy összegyűlnek itt a snecik. A takarmányhalat követve megjelennek a balinok is. Meglepődtem a törpeharcsa jelenlétén, a partszélben fekete rajokba csoportosulva bandáztak az ivadékok, hihetetlen alkalmazkodóképességével lassan „meghódít” minden vizet.
Összhangban csak a közepes nagyságú balinokat láttam dolgozni. Mérettartományuk 25-45 centiméterig terjedt. Megfigyelés után a hazaúton nagyon sokat gondolkodtam, hogy hol horgásszak. Logikusnak tűnt, hogy a híd környékét válasszam.
Reggel nyárhoz képest hűvös idő fogadott, de bíztam benne, hogy ez nem befolyásolja a snecik vízfelszínhez közeli elhelyezkedését. Pirkadatkor a parttól távol rabolt a balin, értelmetlennek tartottam a horgászat elkezdését. Vártam és figyeltem, hamarosan csattanós rablásra lettem figyelmes, amely kint volt a partnál. Meg se tudott nyugodni a víz, az előző rablás helyén máris menekülő snecik hada borzolta a vízfelszínt. Tudtam, hogy ott úszkál a balin. Szegény snecik közé dobtam, majd a botspiccet magasra tartva elkezdtem a gyors bevontatást. Félúton jött a fantasztikus koppanás. Pár kör megtétele után már tarkón is ragadtam a fenekeszegemet, amely pontosan 40 centiméter volt. Több alkalom során rájöttem, hogy a legnagyobb esély a kapásra akkor adódik, ha sikerül a híd betonteknője és a nyílt víz közötti területen elhúzni csalit. A „ bazénon” az igazán nagy halak mindig hajnalban mozognak.
Másnap a barátom éjszakai horgászatra hívott a bazéni hosszúpartra, de nemet mondtam rá. Megegyeztünk, hogy hajnali kettő órára kint vagyok nála, de ez nem jött össze, mert sikerült elaludnom. Fél ötre értem csak ki, kapkodva készülődtem. Thrill került a zsinór végére, a parttal párhuzamosan próbálkoztam. A vízbeérést követőn magasra tartott botspiccel elkezdtem a bevontatást, ám az eredmény elmaradt. A következő dobás ugyanoda ment, de ekkor a botspiccet lenyomtam a víz alá, hogy kicsit mélyebben jöjjön a műcsali. Elég jó „balinos tempóban” tekertem az orsót, amikor egy hatalmas rántást kaptam. Az erős ütés után csak azt vettem észre, hogy botom meggörbülve mutat a kapás irányába. Vízi ellenfelem vad kirohanásokkal próbálta megkeresni felszerelésem gyenge pontját. Két percnek kellett eltelnie, hogy megpillanthassam a hal ezüstös testét. Amikor megláttam, hogy a mélyre akadt horog miatt vérzik, elkezdtem puhítani a féken. Ahogy sikerült közelre húzni, elsőre sikeresen tarkón fogtam. A hátsó horog kettő ága akadt be a szilványába. Gyors mérés és fotó után megpróbáltam a halat visszaengedni. A vízbe helyezve oldalára dőlve adta tudtomra, hogy „ennyi volt”. Hosszú próbálkozások után sajnos végleg feladta.
Mindenkit biztatok e csali kipróbálására, biztos vagyok benne, hogy a siker nem fogja elkerülni a csali használóit. Halnyálkás és izgalomtól remegő kezeket kívánok!
Sziasztok!
Szerző: Csevár Gergely
Fotók: Csevár Gergely
